A bőrkabát

Téma címkék:
2014.04.21. 21:13

Volt egy bőrkabátom. Régi, kopott darab, vastag szőrme béléssel. Új korában úgy gondoltam, sosem kell majd másik, vigyázok rá és mindig ezt fogom hordani. Zsebeit teleraktam kincsekkel, pótolhatókkal és pótolhatatlanokkal. Megéltünk együtt sok hófúvást, zivatart, fogcsikorgató hideget. Néha fáztam ugyan benne, de olyankor arra gondoltam, mennyi melegséget kaptam már tőle, és nélküle talán meg is fagynék. Teltek az évek, a kabátom kissé megkopott, a zsebein tönkre mentek a zippzárak. Elvittem, befestették, kijavítottam a zippzárakat és egy kicsit más lett ugyan, de mégis az én sokat próbált, kényelmes kabátom, csak kicsit más fényben ragyog. Úgy örültem neki, mint új korában. Féltett kincseimet még mindig őrizték zsebei, bármelyikbe nyúltam, találtam benne valamit amit máshol nem találhatnék. Egyik tél a másik után, s újra elvesztetlte pompáját. A kincseim sem tűntek már olyan nagy, pótolhatatlan értéknek. Egy zimankós napon aztán szétnyílt a zippzárja. Megáztam, megfáztam, dühös lettem. Miközben dúlva-fúlva siettem dolgomra, megakadt a szemem egy kirakaton. Szebbnél szebb kabátok kínálták ott magukat, jó áron, szuper akciósan, “minőségi garanciával!” Nekem sem kellett több, választottam is egyet. Az eladók helyeseltek, hogy milyen jól áll, mennyivel szebb mint az a kopott, régi vacak, és most még kedvezmény is van rá és ez kihagyhatatlan és ráadásul patentos, ezen nincs ami szétnyíljon, bla -bla -bla, és ebben az ócska zippzár nélküli “pongyolában” csak még jobban meg fogok fázni. Ígyhát, fellelkesedve, felbíztatva, dacosan és haraggal pislogva megviselt öreg társamra, belebújtam új kabátomba. Vidáman siettem tovább, hónom alatt a “feslett ronggyal”. Egy idő után már nagyon bosszantott. Minek cipelem én ezt magammal? Cserben hagyott… meg is fáztam… mindenki engem néz, hogy mi a fenének cipelek egy kupac rongyot magammal… különben is, itt a gyönyörű új kabátom. Addig hergeltem magam, még egy utamba akadó kukában landolt az utálatos ócska hátmelegítő. Épp csak a tárcámat és a telefonomat vettem ki belőle, majd mérgesen téptem-gyűrtem bele, csak szabaduljak már tőle. Elégedetten, mosolyogva sétáltam tovább, megkönnyebbülve “nyomasztó” terhemtől. Eszembe jutottak féltve őrzött apróságaim, amik szintén a szemetesben végezték. Sebaj, új kabát, új zsebek. Új zsebekbe, új kincseket kell rakni. Apropó… Meg sem néztem hány zsebe van ennek a csodás dzsekinek… Csak kettő, és egy belső… és nem is valami nagyok… ugyanmár! Veszek új pénztárcát is, egy kisebbet. A telefonomat meg legfeljebb a táskámban hordom majd. Örömmel fogadtam el minden apró hiányosságát, hiszen megszédített az újdonság varázsa, és még elevenen élt bennem a pillanat, ahogy bőrig ázva, összefagyva beléptem az üzletbe. Teltek a napok, hetek és cseppet sem hiányzott kopott bőrzekém. Apró zsebeimben új kincseket szorongatva szaladgáltam tennivalóim után, míg egy nap hatalmas zivazar kerekedett. Szép új kabátom átázott kicsit. Mire megszáradt, a bélése csomókba állt és nagyon enyhe, de zavaró “illatot” árasztott. Én csak úgy nevezném: ázott kutya szag. Gondoltam visszamegyek az üzletbe, a kedves eladók biztosan segítenek, hiszen a “minőség garancia” mégis csak komoly dolog. Kedvesen fogadtak, amíg ki nem böktem miért is vagyok itt. “Ááá, hiszen azt nem is mondta senki, hogy ez a kabát esőkabát, a címkén sincs feltüntetve, hogy vízálló lenne, a minősége pedig kifogástalan. A patentjai még mindig jól zárnak, a varrásai még mindig erősen tartanak, a NEM RENDELTETÉS-SZERŰ HASZNÁLAT ellenére is. A színe sem fakult meg, nem úgy mint annak az elnyűtt kacatnak, amiben először beesett hozzánk! De vannak nagyon szép esernyőink, akciósan!” Köszönöm, inkább nem… Leszegett fejjel húztam be magam után a bolt ajtaját. Mikor először emeltem fel tekintetem a járda szürke aszfaltjáról, ismerős látvány tárult elém: egy hatalmas, narancssárga hulladékgyűjtő. Régi kopott kabátom vesztőhelye. Átvillant gondolatomban régi kincseim fénye. Hiányoztak kicsit. Igaz vannak újak, de mégsem olyanok. Elhesegettem az emlékeket és tovább indultam, mostmár emelt fővel. Két sarokra a gyászos helytől egy táblába botlottam. “NE DOBJA KI, MEGJAVÍTOM! Táskák, bőrkabátok javítása, festése garanciával. Zippzárcsere megvárható!”. Nagyot szorítottam az “új” kabátom zsebében összegyűlt bélés-galacsinon, és tehetetlenül nyeltem egy nagyot. Arra gondoltam, ha azon az esős szeles napon még higgadtan kibírtam volna két saroknyit, és nem hagyom elbűvölni magam, az igazi, féltve őrzött kincseim még most is itt lennének. Szoríthatnám őket mindkét kezemmel és ők erőt adnának, fényt lopnának szívembe, nem úgy, mint az az összeállt vatelin-gubó amit most gyűrkélek…

 

Ja, a bőrkabát én vagyok… még nem a kukában ugyan, de a tárca és a telefon már nincs a zsebemben. A többi kincs közül pedig a legnagyobbak a 3 éves kisfiam nyugalma, és egy 10 éven át épített jövő.

#17857 Mesi hozzászólása: 2014.05.17. 22:47

E-mail cím használatba lett véve :) úgyhogy nézheted is megint mennyi barosmágot sikerült összehordanom neked…

#17856 balint hozzászólása: 2014.05.17. 13:10

Kedves Mesi!

Na MOST értettél félre. Egyáltalán nincs mit sajnálnod, nincs okod önzőnek tartani magad. Nem elrisztottál, és szó sincs menekülésről. Egyszerűen csak tisztáznom kell magamban dolgokat, mielőtt én értem félre saját magamat. Hogy nem tudtál rajtam segíteni, tanácsot adni? Ez sem igaz. Lássuk csak…

Először is, már tudom, hogy nem én vagyok az egyetlen ebben az elcseszett világban akinek akkora katyvasz van a lelkében, hogy egy pszihomókus kimerítő tanulmányt írhatna róla. :)

Aztán: hihetetlen erőt merítettem abból, hogy valakire pozitív hatással lehetek, és jól esnek neki a szavaim. Ráadásul érti és értékeli a (lássuk be) néha kissé fura előadásmódomat.

Ne örülj, nincs még vége: nem adtál tanácsot? Akkor pl. ez mi: “Ha romba dőlnek legszebb álmaid…”, hadd ne írjam le az egészet, lentebb olvasható, ha már nem emlékeznél. :) Ez pont az egyik jó tanács amit tőled kaptam. Jobban szeretem az ilyen iránymutatásokat, mint az “eztmegaztcsináld, devéletlenseígy” féléket.

Ráadásul, van bennem egy olyan hülye kis érzés, mintha ismernélek. Persze tudom hogy nem, de de.

Sorolhatnám még… de hoppácska! El is jutottunk  az éppen elemzés alatt álló lelki csűr-csavarom egyik részéhez. “Mi?” Most már csak azt kell megfejtenem “Mit?”.

Addig is inkább először én adok egy mail címet. hapekbalint@gmail.com

#17855 Mesi hozzászólása: 2014.05.17. 00:35

Újra átolvastam az üzeneted,és szörnyen önző mód reagáltam rá,ne haragudj.

Sajnálom, hogy felzaklattalak, bármilyen módon is.

Teljesen mindegy hogyan,de valahogy sikerül mindig elriasztanom az embereket magamtól. Vagy mert túl aggódós vagyok,túl törődő, túl odafigyelő,túl ez, túl az…

Talán nem kellett volna ennyire nyitottnak lennem és akkor nem kéne most miattam “elmenekülnöd”…

Én a magam részéről örültem, ha tudtunk pár szót váltani,de nem szeretnélek az így is eléggé felzaklatott állapotodra rátenni még 1-2lapáttal…

Sajnálom mégegyszer és…….többet nem ismétlem már magam,azokat leírtam az előző üzenetemben…

https://www.youtube.com/watch?v=3dC4bHlNCr4&list=PLk2GMogEW0TeNy8-p939wR3ct8_MNz1Ru&index=14 (ha esetleg ismerős lenne….)

Azóta is újra meg újra megnézem a filmet. Egyrészt azért,mert te ajánlottad,másrészről mert tényleg annyira nekünk szól…. nem egy oscar díjas alkotás, mégis egyszerűen előadva mély üzenete van,amit igazán csak a “magunkfajta zombik” érthetnek meg…

Na tényleg nem piszkállak tovább,mostmár lekötözöm a kezeimet, hogy ne írjak többet.

 

#17854 Mesi hozzászólása: 2014.05.16. 22:06

Hát csak megkerült az elveszett bárányka… :)

Nagy kő esett le ám a szívemről, hogy olvashattam végre felőled.

Másrészről viszont szomorú is vagyok, mert bejött amitől tartottam…. volt egy rossz megérzésem, hogy valami nem okés arrafelé :( utálom az ilyen megérzéseket…sajnálom.Őszintén.

Nem tudom mit mozdíthattam meg benned, elvégre én is csak meghallgattalak,ahogy te engem. Én még csak nem is tudtam semmi épkézláb tanáccsal szolgálni neked :( úgyhogy….én csak én voltam….egyszerűen csak én….

Szerintem bárki, aki olyasféle lelkiválságban van,mint te vagy én, annak nagyon óvatosnak kell lennie ezekkel az érzéssel kapcsolatos dolgokkal. Én épp ezért igyekszem magam távol tartani minden olyan dologtól,ami túlságosan megingatht érzelmileg,akár egy nyálas romantikus film,akár egy komolyabb dráma..

Mintha egy időzített bomba lennék…..úgyhogy neked is csak azt tudom mondani, hogy próbáld magad valahol a semleges mezőben tartani….csak hogy ne robbanj fel,vagy ne őrülj meg,vagy hogy ne fuss oda,ahová senkinek sem szabadna…

Mindenesetre jó érzéssel tölt el, hogy nem feledkeztél el rólam. És annak is örülök, hogy olvastad a többi nyafogásomat,be kell valljam,reménykedtem benne,hogy fogod olvasni….

Abban is reménykedtem, hogy majd szólsz hozzá pár szót,hogy hülye vagyok,vagy valami hasonlót, aztán beláttam, hogy eltűntél, mint mindenki akibe kis hitet vetettem eddigi életem során…

Úgyhogy most azt kell mondjam, meglepett, hogy visszatértél,de az mégjobban meglepett,hogy én is hatással voltam rád valamilyen szinten.

Ami különösen fontos nekem azért,mert az elmúlt időben tényleg olyan szinten hasznavehetetlennek éreztem/érzem magam, hogy komolyan meg voltam róla győződve, hogy én mihaszna vagyok,senkinek sem tudok semmi pozitív dolgot adni,unalmas vagyok, nem kíváncsi rám senki sem…… úgyhogy ezzel az üzeneteddel hitet adtál nekem. Jelenlegi helyzetem miatt nem engedhetem meg magamnak azt a luxust, hogy óriási hitet érezzek, de egy aprócskát igen,és azt is neked köszönhetem.

Ha szeretnél valamikor mesélni a kakikupacodról,emailt tudok adni,ha esetleg ott leírnád,az már annyira nem nyílvános :)

Vagy arról írsz,amiről szeretnél,remek hallgatóság vagyok. És én az a fajta, aki figyelni is szokott a másikra.

Jöhetek a közhelyes dumákkal, hogy ne add fel,kitartás,stb….de nagyon jól tudom, hogy nem segítene. Ahogy semmi más sem.

De ki kell tartani,bármennyire reményvesztettnek tűnik a helyzet…..örökké nem eshet.

Ha meg igen, akkor majd jövök én az óriás esernyőmmel és nem hagyom, hogy az eső tovább áztasson :)

 

#17853 balint hozzászólása: 2014.05.16. 21:09

Kedves Mesi!

Valóban eltűntem egy kicsit. Részben azért, mert egyre csak tornyosul fölöttem a kakikupac, és már recseg-ropog a gerenda. Nem szívesen részletezném itt, a nyilvánosság előtt. Másrészt pedig… Nos, egyáltalán nem vagy naív, igen is érdekel mi van veled! Olvastam az újabb történeteidet is. Nagyon elkeserített, hogy a kis emelkedő után újabb lejtmenetbe kezdtél. Nem írtam hozzászólást, mert… nem is tudom… Nem értetted félre, tényleg érdekel hogy hogy vagy. Talán kicsit jobban is, mint gondolnád. És talán pont ez a “másrészt”. Nem tartom magam naívnak, sem pikk-pakk ragaszkodónak (hogy a szavaiddal éljek), de valamit Te is megmozdítottál bennem. Nem tudom mit, és nem tudom mivel. Az érzéseimet pedig most még annyira sem tudom felismerni mint egy hónapja. Ígyhát inkább úgy döntöttem, befogom a virtuális számat. Igazán jól esik, hogy érdekel mi van velem. Szívesen elmesélném, de mint fentebb írtam nem a nagy nyilvánosság előtt. Amúgy is olyan rövid idő alatt történt olyan sok dolog, hogy leírva talán nem is lenne igazán érthető. Talán majd ha megyek seggbe rugdosni, elmondom. ;)

#17852 Mesi hozzászólása: 2014.05.15. 13:34

Kedves Bálint,

Ne haragudj a zavarásért…tudom nem gép előtt töltöd az életed,meg nem is ezen az oldalon.

Nekem mégis ez az oldal egy menedékhely…menedék az őrület,e kétségbeesés,a fájdalom és veszteség elől.

Hogy miért neked mondom most el ezeket? Mert a kommentelők többsége közül te voltál az egyik olyan aki….akinél úgy éreztem tényleg segíteni szeretnél annak ellenére is,hogy neked is megvan a magad gondja (jóval komolyabb és súlyosabb).

Sajnos van egy velem született rossz tulajdonságom. Az pedig a naivságom. Ebből adódóan 2 kedves szó és egy kis odafigyelés után én nálam automatikusan beindul a ragaszkodás. Nem tehetek róla, ilyen a magányosok klubja.

Így valamilyen szinten feléd is megindult egyfajta ragaszkodás. Mindig jól esett olvasni soraidat, akár sírva,akár mosolyogva olvastam őket.

Jó érzés volt tudni, hogy a képernyő túlsó oldalán egy velem hasonlsó sorsú át tudja érezni amit én…és……nem is érdekes, hogy ismerem-e az illetőt vagy sem.

Talán így jobb. Talán ha egy ismerős lenne, vagy rokon,nem tudnék ilyen nyíltan beszélni a gondjaimról…

Aztán nem hallottam felőled többet. Nem estem letargiába, azért ennyire nem volt erős a ragaszkodás :D

Csak …. hülye buta módon mindig félreértelmezek mindent, vagy túldramatizálok. Miért hittem volna, hogy tényleg érdekel téged a nyomorom :D csak tárgyilagos voltál, láttad, hogy kakiban voltam/vagyok, és próbáltál felrázni ennyi.

Én lihegtem talán túl a dolgot….

(Tudom tudom…..seggberúgás listára húzz be még 1 strigulát :) )

Azt hiszem picit összevissza írok, ezért elnézést kérek, mindent egyszerre akarok leírni, hogy el ne felejtsem őket, aztán lesz belőle egy szép nagy ……összevisszaság.

Csak szerettem volna tudni hogyan megy sorod, hogy érzed magad meg ilyesmik…a legjobbakat kívánom neked! :)

És hálásabb vagyok neked, mint gondolnád….

“Óóóó naivság, egyszer te leszel a vesztem….”

#17851 Mesi hozzászólása: 2014.04.23. 01:26

kedves Bálint,

Nem fogok sem okoskodni,sem jótanácsokkal traktálni….

Inkább egy idézetet írnék,csak Neked,csak Most, hátha egy fokkal kellemesebben indul így a napod.

“Ha romba dőlnek legszebb álmaid,
reményeid el ne hagyjanak,
Mert sokszor a romok fölött
a legszebb virágok nyílnak.”

 

Decens
#17850 Decens hozzászólása: 2014.04.22. 22:18

Kedves Bálint!

Sajnos,mindegy hány éves a gyermeked,ha a szülők elválnak,vmilyen módon megszenvedi.Az én szüleim is elváltak,én húsz éves voltam akkor,testvérem kisiskolás.Ráadásul ő rossz apa volt,amióta elváltak nem láttuk többet,mégis sokáig éreztük a hiányát.Pedig tényleg szüksége lenne a gyerekeknek mindkét szülőre.(Mondjuk az ilyenre nem)Inkább az az elkeserítő,ahogy a feleséged keresztülviszi az akaratát,a gyerekét sem kímélve,a saját érdekei miatt.És az is,hogy megengednéd neki csináljon bármit,csak maradjatok együtt a gyerek miatt.

Ha úgy alakulnak a dolgok,látogasd minél többet a gyerkőcöt,így tudatosul benne,hogy számíthat az apjára,nem veszítette el,csak megváltozott az élete.Nálunk ez teljesen elmaradt és sokáig tartott feldolgozni-ha sikerült egyáltalán-,hogy nem kíváncsi ránk az apánk.

Már megkérdeztem az ismerősömet,kb ugyanezt mondta,amit Te leírtál.Csak durva esetekben vizsgálják az anya alkalmasságát a gyerekneveléssel kapcsolatban,szakértőt küldenek ki ennek feltárására.

Azt nem tudom,hogy esetleg itt találod-e meg a megértő,kívülálló és kritikát sem nélkülöző társaságot,de sorstársakat és néhány fura fazont biztosan.

Sok sikert a továbbiakban!

Üdv:Decens

 

 

#17849 balint hozzászólása: 2014.04.22. 20:38

Kedves Decens!

Köszönöm segítőkész hozzáállásod, nagyon jól esik. Ügyvédem természetesen már van, hiszen egy hét múlva már a bíró előtt kell összekapargatni szétrobbantott életem menthető szilánkjait. Azzal tisztában vagyok, hogy a kisfiamat nem nevelhetem. Nem csak azért amiket tettem, de azért sem, mert egy gyermeknek szüksége van anyára ÉS apára is. Az annya is nagyon szereti, jól is bánikvele, egy-két dolgot kivéve. Ami viszont megbocsájthatatlan, az a felelőtlenség, amit a hőn áhított boldogság kergetése közben elfelejt: mit okoz ezzel a gyereknek? Még csak 3 éves, de már megélt annyit, ami egy kamasznak is sok. Ezt inkább nem részletezném, csak annyit, hogy: -2 nagyszülő, -1 kutyus, +2 költözés, +2xtöbb hónap “apa miért nem alszik velünk mint eddig?” Stb. Vajon mit okozhat majd a pici lelkében egy újabb költözés, egy bácsi, akinek napközben ő csak egy tartozék, éjszaka meg kifejezetten útban van?

Mondtam a feleségemnek hogy ne váljunk el, élje ki magát, menjen csináljon amit akar, akkor amikor akar. Megszenvedem ha kell, hónapokig, évekig. Nem kicsi, bár nem is túl nagy a lakás, de ki tudjuk egymást kerülni, viszont ha kell és igenis KELL, a fiunknak mindketten itt vagyunk. Aztán vagy összecsiszolódunk újra, vagy már lesz akkora a gyerkőc, hogy nem törjük teljesen össze az életét a válással.Persze ez neki nem elég. Nem mondja, de tudom hogy csak az jár a fejében, hogy megbosszulja a tőlem várt, de meg nem kapott boldogságát, és az hogy amellett az ember mellett ébredjen fel minden reggel, aki azzal kérkedik, hogy neki már a saját gyereke mondta, hogy váljanak el, mert rossz nézni amit művelnek egymással. (na ez szép hosszúra sikerült, remélem érthető) De egy ilyen ember a fiam mellett mint pótfater? Na ne!

Tudom, hogy egy házasságot akkor is felbontanak, ha csak az egyik fél akarja. Azt is tudom viszont, hogy lehet húzni-nyúzni, sőt azt is, hogy szerencsére már nem az a kiindulási alap gyermekelhelyezésben hogy az anyáé a gyerek, apa meg kéthetente 4 órában láthatja. Mostmár vagy közös, vagy megosztott gyermekfelügyeletről dörren a startpisztoly.

Szóval tényleg nagyon hálás vagyok a figyelemért, a segíteni akarásért, de elég tájékozottnak érzem magam ezekben a dolgokban. A problémám inkább az, hogy nincs kivel beszélgetnem a gondjaimról. Félreértés ne essék, nem telesírni való zsebkendőre van szükségem, ahogy a pszichológusom gondolja. Sajnálatból már kaptam eleget. Mitöbb, sajnálom én magamat éppen eléggé.  Megértő, kívülálló és ugyanakkor kritikát sem nélkülöző társaságra van szükségem, mert hiába vagyok tisztában azzal hogy hol és mit hibáztam, nem biztos, hogy a megfelelő módon akarom helyrehozni vagy kezelni az okozatát.Sőt. Lehet, hogy más szemszögből olyan dolgokról is kiderül hogy másképp kell, kellett volna, ami eddig nekem fel sem tűnt. Fejlődni akarok, kimászni az önmarcangolásból, és végre újra bízni, megbízni valakiben. Nekem nincs testvérem, apámat életemben nem láttam, anyám sokszor átvert, az unokatestvéreimet a feleségem ellenem fordította, a batátaim pedig szépen elkoptak, miközben én azért hajtottam, amit most egy bíró mozsarában akar porrá őröltetni az, akiért az életemet adtam volna. Annyira belefásultam, hogy már képtelen vagyok emberi kapcsolatokat kialakítani is, nemhogy ápolni.

Decens
#17848 Decens hozzászólása: 2014.04.22. 17:35

Kedves Bálint!

Nagyon komoly problémáid vannak.Gondolom a kisfiadat nem nevelheted Te,mert az anyja rögtön elővenné az öngyilkossági kisérleteket vagyis,hogy pszichésen alkalmatlan vagy a gyereknevelésre.Meg az a testi sértés..Kemény dió.Érdeklődtél már(biztos érdeklődtél)ügyvédnél,hogy milyen lehetőségeid vannak,ha Te szeretnéd nevelni a kisfiad?(már ha megteheted)

Ami a feleséged illeti,valamit nem kap meg otthon,azért vágyik olyan emberek társaságára,akiktől megkapja azt a figyelmet,amit Tőled nem.Mindegy milyen emberek és milyen formában.VAGY ezeket a férfiakat használja arra,hogy kilépjen ebből a kapcsolatból,ami még rosszabb.Ráadásul még ott egy kisgyermek is..Mindez feltételezés,persze.

Van egy ügyvéd ismerősöm esetleg megkérdezhetem,hogy mekkora az esélyed arra,hogy nevelhesd a kisfiad.

Nem is tudom mit írhatnék,kitartás?

Üdv:Decens

 

#17847 balint hozzászólása: 2014.04.22. 16:08

Kedves Decens!

Szívesen boncolgatnám még ezt a történetet szimbólumok és szinonímák nélkül, mert bár járok pszichológushoz, de nem igazán segít. Nincsenek barátaim, nincs családom akivel megoszthatnám, megbeszélhetném. Ezt a sztorit egy agyontömörített gondolatébresztőnek szántam mindazoknak, akik a könnyebb utat választanák a vélt boldogság felé, és azoknak akik ismernek ilyen embereket. Valójában az én történetemben ez már a második zippzárszakadás, két öngyilkossági kísérlettel és szappanoperába illő körülményekkel. Feleségem első “új kabát” -ja tavaly januárban lépett színre, de szerencsére épp a második alkohol-elvonójára indult, így csak e-mailben és SMS-ben pusztította a kapcsolatunkat. Már azt is megtervezték hogyan túrnak ki a fiam életéből és nevelik majd együtt. Senkinek nem kívánom azt amit akkor éreztem. Amikor fél év után kijött, hulla részegen ecsetelte feleségemnek, hogy mennyire szereti, majd összeesett a konyhánkban. Eltelt pár hét, lassan újra közelítettünk egymáshoz és három hónap alatt eljutottunk oda, hogy rendbe tegyük a házasságunkat. Szépen alakult, bár a sérelmek miatt nem volt zökkenő mentes. Párom munkát talát. GYES után “kiszabadult”… Új emberek, új társaság… Most ugyan ott tartunk mint egy évvel ezelőtt. Sőt, egy hét múlva válóper. Persze kiprovokálta előtte, hogy rajta kapjam őket. Tudja jól, hogy hiába vagyok olyan birka-természetű, van amitől eldurran az agyam. Kicsit megcsapkodtam a lovagját. Könnyű testi sértés. Négyszemközt a képembe is vágta, hogy neki csak a papír kell a bíróságtól. Ez még mindig csak nagyon a tényekre szorítkozó leírás, a körülményekhez nem billentyűzet kell és monitor, hanem száj és fül. Sajnos nyitott fülek nincsenek a közelemben. Persze én sem vagyok tökéletes, tisztában vagyok azzal, hogy én is hibáztam. Bár soha nem csaltam meg, nem bántottam akarattal sem tettleg sem szóval. De hibáztam másban…

Rendbehozni? Nem rajtam múlik. Nehéz lenne megbocsájtani amiket tett és tesz, de én ilyen hülye vagyok, hogy készen állok rá. Neki viszont esze ágában sincs rendbe hozni, elbűvöli a nagy szerelem, a minden reggel érkező csöpögős sms. De ezek sem tartanak örökké… Csak akkor már késő lesz. A fiunk csonka családban, ide-oda rángatva fog felnőni? Már most vannak magatartás és figyelem-problémái, pedig okos, értelmes gyerek.

Nem is szaporítom tovább a szót… úgysem tudok mindent leírni.

Üdv.: balint

Decens
#17846 Decens hozzászólása: 2014.04.22. 15:13

Kedves Bálint!

Nem is lehet okosságokat írni,egy ilyen szomorú történethez..de nem lehet mégis megjavíttatni azt a régi kabátot?Hiszen a zsebeiben óriási kincsek vannak…Vagy “legalább”a kincsek egy részét átrakni az új kabátba?Veszett ügy?

Üdv:Decens

MINDEN VÉLEMÉNY SZÁMÍT!

 

Várószoba.hu
Email: varoszoba.hu@gmail.com

Médiapartner: Akadémiai Kiadó Zrt.

 

Krónikus betegek támogató, közösségi oldala.

precognox

Close
Close