Semmi sem lehetetlen! :o)

Téma címkék:
2014.04.23. 13:17

Kedves “Sorstársak”!

Talán érdekes lehet a történetem. Mivel igen hosszúra nyúlna a teljes, közel öt évnyi tapasztalatomat megosztani, ezért nagyvonalakban összefoglalnám a lényeget, de természetesen igény esetén minden kérdésre válaszolok, vagy részletesebben is beszámolok az “utamról”, az eredményeimről!

2009 májusában egy rutin vérvizsgálaton kiderült, hogy igen magas a vércukrom. Éhomi érték: 23,00 mmol/l

Ezt követően elindult a szokásos tortúra (diabetológia, szemészet…stb), de kiderült, hogy a cukor mindkét szememre ráhúzódott, és sajnos a helyzet odáig jutott (bizonyos “kezelések” miatt), hogy a bal szememet elvesztettem, a jobb szememen pedig alig valamicske látásmaradványom maradt! S mivel mindez 1 – 1,5 hónapon belül zajlott le, így időm sem volt felfogni, hogy mi történik velem!

Kisebb depressziós időszak után aztán összeszedtem magam és kitartó munkával MOST OTT TARTOK, hogy

• már NINCS SZÜKSÉGEM INZULINRA, holott a diabetológus – akit időközben leváltottam – már napi 4x-i inzulinra akart ráátállítani,

• a megmaradt jobb szemem világát pedig még mindig nem vesztettem el teljesen, sőt ha mondhatom, javulás indult be rajta :-), pedig az orvosok épp az ellenkezőjével “kecsegtettek”!

Ja, és a lényeg: a vércukor értékeim szinte tökéletesek, a papírforma szerinti 4 – 6 mmol/l között mozognak! :-)

Szóval bárkinek sikerülhet, ha nekem sikerült!

Egy a lényeg: kitartóan és keményen meg kell dolgozni azért, amit szeretnénk elérni, de ez még mindig sokkal kevésbé fáj, mintha a saját esetemben pl. azzal kellene élnem, hogy vakon tengetem a napjaimat!

Várom tehát sok szeretettel a kérdéseket, és amiben csak tudok, segítek!

Hiszen együtt minden könnyebb! :-)

Üdvözlettel: István

#20646 puszkany1984 hozzászólása: 2015.05.06. 19:04

Kedves fMoncsi / István !

Nagyon érdekelne a módszere, amivel ezt a nagyon jó eredményt elérte.

Kérem ha tud segítsen,
Előre is köszönöm puszkany1984 (puszkany@citromail.hu)

varoszoba2
#17885 varoszoba2 hozzászólása: 2014.04.29. 18:30

Újabb kérdés – sajnos címkézés nélkül és más helyre, de ide tartozik:
Kedves István!

Kérlek írd meg, hogy érhetlek el telefonon és mikor nem zavarlak hívásommal, mert szeretnék Veled beszélni!

Köszönettel: Bagi Éva

celorientalt@gmail.com

#17884 FMoncsi hozzászólása: 2014.04.24. 13:48

Kedves Szundító!

Mivel közel öt évet nehéz (hosszú) volna összefoglalni illetőleg ahhoz, hogy megfelelőképpen segíteni tudjak, nekem is számtalan kérdésem volna Önhöz, ezért javaslom, hogy privátban vegyük fel a kapcsolatot.

Az e-mailcím, amire írni tud: fulop1monika@t-online.hu. Ezt követően a továbbiakat pedig levélben egyeztetjük! :-)

Addig is kis ízelítőként annyit tudok mondani, hogy nincs titok, csak kitartás, fegyelem (étkezésben), elkötelezettség (életmódban, mozgásban) és figyelni kell a szervezet reagálását, hogy mi és hogyan változik meg bennünk, ha változtatunk az eddigi “jól bevált” szokásainkon!

Azt gondolom, ha nekem sikerült felépülnöm onnan, ahová kicsúcsosodott a betegség, akkor bárkinek sikerülhet kedvező eredményt elérnie illetve megakadályoznia, hogy ne jusson el odáig, ahová én eljutottam. Nagyon nem kellemes és nem vicces ugyanis “sötétben” élni!

Visszajelzését (levelét) várva és további szép napot kívánva!

Üdvözlettel: István (Moncsi)

varoszoba2
#17883 varoszoba2 hozzászólása: 2014.04.24. 13:41

Kedves Moncsi és István!
Ez egy remek megoldás, köszönjük! :-)

Szundító is ide várja válaszotokat.
Minden jót kívánunk, üdvözlettel: Várószoba

#17882 FMoncsi hozzászólása: 2014.04.24. 13:35

Kedves Várószoba! :-)

Elnézést a felhasználói név/aláírás keveredésért, de mivel István látássérült, ezért az ő problémájával kapcsolatos leveleket is én, a felesége (Moncsi) írom, viszont nem szeretnék az ő tollaival ékeskedni :-), ezért szerepel István neve a cukorbeteg történetek, kommentek aláírásában. Remélhetőleg a továbbiakban ez nem fog majd félreértést okozni, ugyanis a fentiek okán valamennyi levelet “ketten” fogjuk majd írni/olvasni.

varoszoba2
#17881 varoszoba2 hozzászólása: 2014.04.24. 12:18

Szundító külön torténetben tette fel a kérdését számodra. Hogy egy helyen legyen ami egybe tartozik, átmásoljuk, itt tudsz neki válaszolni:

“Kedves István!

Nagyon érdekelne a módszere, amivel ezt a nagyon jó eredményt elérte.

Segítsen nekem!

KÖSZÖNETTEL: SZUNDÍTÓ”

varoszoba2
#17880 varoszoba2 hozzászólása: 2014.04.24. 12:16

Kedves FMoncsi és/vagy István!

Javasoljuk, hogy külön névvel jelentkezzetek be, mert a későbbiekben kavarodás lehet abból, hogy FMoncsi néven született bejegyzés végén az aláíró egyszer Moncsi, más esetben pedig István. (Nem kötelező, csak javaslat.)

Köszönjük! :-)
Üdv: Várószoba

MINDEN VÉLEMÉNY SZÁMÍT!

 

Várószoba.hu
Email: varoszoba.hu@gmail.com

Médiapartner: Akadémiai Kiadó Zrt.

 

Krónikus betegek támogató, közösségi oldala.

precognox

Close
Close