Mentőszakápolóként először újdonságnak tűnt nekem az érzet, akkor még a szakirányú iskolámat végeztem, tehát így nekem sem volt egyértelmű, mi is történik a gastrointestinalis teremben. A barátnőm azt gondolta, talán menstruáció előtti fájások gyötörnek, de sajnos nem úgy volt. A fájdalom nem is hasonlított rá.Megkértem barátaimat, hagyjanak magamra, mert elég rosszul kezdtem érezni magam.

Miután egyedül maradtam édesanyámmal, megmértük a testhőmet, ami persze (a szervezetben lévő gyulladás miatt), emelkedett volt, közelített a 38 fokhoz. Megfordult a fejemben a vakbélgyulladás gyanúja, de nem voltam biztos benne. Ezért úgy gondoltam, beveszek Algopyrint és egy No-Spa- t, azok biztosan segítenek. Semmi sem történt. Még félóra elteltével sem csökkent a fájdalom.

Aznap éjszaka szinte egy szemhunyást sem aludtam. Másnap elmentünk az ügyeletre, dél körül és az orvos kitapintása egyértelműen jelezte, vakbélgyulladást dyagnostizált. Bárhol nyomta meg az alhasamat, a nyilaló érzés, mindig egyetlen pontban szúrt, a vakbelem helyén. Bementünk a helyi kórházba és több vizsgálat után altatásban végrehajtották az appendectomiát, kivették a gyulladt vakbelet. Mint később megtanultam, a vakbélgyulladás, ÉLETVESZÉLYES ÁLLAPOT!

Nem jó vele hosszú ideig maradni, ha a nagy fájdalomtól nem tudunk gyalog bemenni orvoshoz, hívjunk mentőt! Magát a műtétet, nem érezzük, mivel altatásban történik a beavatkozás, az utána kórházban töltött napok kellemetlenek, de nem rosszabb más hasonló beavatkozás utáni lábadozástól.Infusiot kapunk és enni nem lehet 2-3 napig.Utána pedig már csak az kell a kórházból való szabaduláshoz, hogy székletet tudjunk produkálni és az élet mehet tovább, immár vakbél nélkül. Egy góccal kevesebb a szervezetünkben.:)