Egy cikksorozatot írok az nlc.hu-ra, ami mentális problémával küszködők családtagjaival/párjával/gyerekével/barátaival vagy más, az illetőhöz közel álló személlyel/személyekkel készült interjúkból állna. A témát azért tartom fontosnak, mert szeretnék ezzel segíteni azoknak, akik ebben a cipőben járnak, illetve azt is szeretném, hogy az emberek általánosságban többet tudjanak meg a pszichés zavarokról, és ne stigmatizálják azokat, akik mentális problémáktól szenvednek.

A következő kórképekkel rendelkező emberek hozzátartozóit keresném: depresszió, borderline, skizofrénia, paranoid zavar, pánikbetegség, poszttraumás stressz betegség, kényszerbetegség, generalizált szorongás, anorexia és bulimia (tudom, hogy sokszor ezek közül egyszerre több is fennáll). A cikkben természetesen lehet teljesen anonim módon szerepelni.

Ha úgy érzed, szívesen segítenél nekem, kérlek, írj egy e-mailt a hbrigitta88@gmail.com-ra. Előre is nagyon köszönöm, és további szép napot kívánok mindenkinek!

Hidvégi Brigi

Kb. egy éve ismerkedtem meg egy 24 éves elbűvölő lánnyal. Tudtam, hogy gondjai vannak az alkohollal, de fiatalkori bulinak fogtam fel. Pár hónap után feltűnt a semmiből jövő hangulatváltozása. Előző este még minden rendben volt, a másnapi örömteli hívásomkor letargikusan válaszolt. Folytattam, mert amikor minden rendben volt akkor csodálatosan éreztem magam Vele. Nem értettem a féltékenységét pedig nem adtam rá okot, ugyanakkor Ő lelkiismeretfurdalás nélkül “cicázott” előttem is olyanokkal, akik meg akarták kapni Őt. Bíztam Benne, fel sem merült, hogy félrelépne. Finoman jeleztem, hogy egy picit zavar, de támadással és vádaskodással reagált. Aztán júliusban elmentem pár napra munkával kapcsolatban és amikor visszaértem mintha kicserélték volna. Kerülte a találkozást, nem jelentkezett, a testi kontaktus szóba sem jöhetett. “Nem tudja mi van Vele”, mondta Ő.

Egy lányhoz nagyon ragaszkodik, van két nagyon közeli fiú barátja is – az egyik barátjával beszéltem, Ő is járt volna a lánnyal, ha nem lenne ennyi férfi az életében-. A haveri köre a kocsmára korlátozódik, kapcsolatai zűrösek. A barátnője kivételével a fiú barátaival a részegségig buliznak, engem sosem hívott ilyenkor, csak hajnalban teljesen részegen keresett telefonon. Utána párszor együtt voltunk még szexuálisan is, de csak a kocsiban volt hajlandó lefeküdni velem, hozzán már nem jött el. Amikor jeleztem, hogy nekem szimpatikusabb lenne a testiség normális körülmények között, teljesen rideg reakciókkal válaszolt. “Már nem vagyok szerelmes beléd. Keress valakit, csak ne előttem csináld”- mondta. Lefagytam. Mindezt úgy, hogy egy héttel előtte még szerelmes volt és hiányoztam. Akkor találkozunk ha ven kedve – nagyon ritkán -, egyébként bármit meg tud oldani ha akar. Velem nem akarja. Sokat fáj a feje, sűrűn unatkozik, ez kb. a 8. munkahelye, több rendőrségi ügye is volt – garázdaság -, korábban párszor a detoxikálóban ébredt, pénze sosincs csak ha én adok Neki. Képes órákat a barátnőjénél a kocsmában ülni és részegségig inni, ha olyan kedvében érzi Magát.

Nagyon fiatalon – 15 évesen – napi szinten lefeküdt egy Nála 20 évvel idősebb férfival. Előttem – és szerintem azóta is – előfordult, hogy teljesen ismeretlenül keveredett férfiakkal szexuális viszonyba a szórakozóhely mosdóiban. “Mióta nem vagyunk együtt, egy korábbi kapcsolatommal feküdtem le”- vallotta be. A munkahelyén ha unatkozik nem érdekli a munkája minősége, máskor a legjobb dolgozók között említik. Indulata egyik pillanatról a másikra változik a munkatársaival kapcsolatban, de van 2-3 ember, akivel “kijön”.

A szüleivel lakik, az édesanyjáról sokat mesélt. Édesanyja is iszik, cukorbeteg, sok férfi volt az életében, Ő és az édesapja szinte mindegyik férfiról tud is. Édesapja egy végtelen jószándékú, de szomorú ember benyomását kelti. Néha szándékosan kóma közeli állapotba kerül az anyukája – nem fogyaszt ilyenkor kellő mennyiségű szénhidrátot -. “Nem tudom mikor találom holtan anyámat”, mondta el sokszor. Sajnáltam és próbálok Neki anyagilag is segíteni – ilyenkor mindig kedves de tisztában vagyok azzal, hogy színtiszta manipulációról van szó -, mert számomra ez nem probléma. Aztán tavaly elárulta, hogy anyai nagyapja is hasonló életet élt – túlzott italfogyasztás, szex válogatás nélküli személyekkel, stb.

Ami a legfájóbb,hogy amikor megunom és nem keresem, nem beszélek Vele akkor szemrehányóan kérdezi, hogy amiért nem vagyunk együtt attól miért nem beszélünk? És én miért kerülöm? Miről kellene beszélnünk ilyenkor szerinte? Tudja, hogy szexuálisan mekkora hatással van rám. A viselkedésével az egekbe emeli a hormonszintemet – rámarkol a fenekemre, stb -, majd amikor kérem legyünk együtt közli, hogy nem tudja Magát rávenni a szexre velem. Mással van szexuális kapcsolata. Miért manipulál, ha utána kerek perec elutasít? Néha közli, hogy most szívesen lenne velem. De ezt mindig olyankor említi, amikor nem tudom megoldani. Ezt végképp nem értem a viselkedésében.

Novemberben teljesen véletlenül olvastam a borderline-ról és akkor esett le, hogy valószínűleg Ő is ebben az ördögi állapotban él. Nem vagyok szakember és nem is akarok diagnózist felállítani természetesen, de finoman megemlítettem Neki, hogy segítségre lenne szüksége. Hallani sem akar erről.

Teljesen lemerültem, próbálok higgadtan segíteni, de a hullámvasút-szindróma miatt képtelenség fenntartani az idealizált állapotot. Fogalmam sincs mi lenne helyes, ha megszakítanék Vele minden kapcsolatot vagy próbálnám rábeszélni a terápiára. Nem érdekel az sem, ha semmi sincs köztünk, csak borzasztó elnézni, hogy egy egyébként szép, kedves és tényleg jószándékú lány ilyen romboló életmódot él.

Aki tanácsot tud adni megköszönöm.

Nálam így alakultak ki ezek a fent felsorolt tünetek:

Gyerekkorom óta állandóak voltak a vitázások a szüleim között.

Anyám mániás depressziós, emellett más mentális problémákkal küzd (gyűjtögetés, pénzköltés, mosási mánia, igénytelen életmód, zavart elmeállapot stb.) Apám öntörvényű, egoista, sokszor erőszakos, agresszív, akaratos, neurotikus, imád másokon uralkodni és lelki terrorban tartani őket, másokra erőltetni a saját akaratát, emellett ő is gyűjtöget, jellemző nála a szerabúzus (alkohol, altató és nyugtatófüggőség), szeret költekezni és általában megszokott nála (mint anyámnál) a rendetlenség, a kosz, és az állandó káosz teremtés.

A két tesómról nem akarok beszélni, de az egyik az anyámra a másik az apámra hasonlít egy kissé (legalábbis rendkívül sok negatív jellemvonást örököltek a szülőktől).

Én már úgy születtem meg, hogy a szüleim egyből külön költöztek (nem váltak el), ráadásul csináltak még két gyereket. Én meg hol itt voltam, hol ott (ismerős, nagyszülő, egyéb rokon, vagy valami vadidegen, akit a felvigyázásommal bíztak meg). Ha a szüleim együtt voltak, akkor nem volt olyan, hogy ne legyen veszekedés. Engem mindenki megverhetett, akinek a gondjaira bíztak. Volt olyan, hogy a nagynéném barátja vert össze vagy nadrágszíjjal, vagy a fejemet ütötték papuccsal, de arra is emlékszem hogy nem akartam verést kapni, ezért “nagylelkűen” kikötöztek a kerítés korlátjához, akár hosszú órákra is. Muterom természetesen mindenhez asszisztált. Sajnos ez alól apám sem volt kivétel, aki alig 4-5 éves koromban egyszer úgy összevert hogy a szó szoros értelmében összecsináltam magam.

Miután véget ért a sok gyerekkori huzavona (gyakorlatilag ez töltötte ki a gyerekkorom nagy részét) egy ideig anyámmal és a két tesómmal éltem. Mivel anyám nem tudott se nevelni se rendet tartani otthon, ezért én gyerekként eléggé elvadultam. Az iskolában állandóan probléma volt a magatartásommal, emellett nagyon rossz tanuló is voltam. Apám meg amikor egy héten egyszer vagy kétszer hazajött (mivel külön élt az anyámtól), az első dolga az volt hogy jól összeverjen az iskolai eredményeim miatt. (Volt olyan, hogy kék-zöldre verte az arcomat, az orromat meg kishíjján betörte. A “tanulás” pedig úgy működött, hogy addig verte a fejemet az asztalba, amíg nem értettem az anyagot.) Ezért én már attól gyomoridegbe kerültem, hacsak meghallottam a hangját.

Alig töltöttem be a 13-at, apám egyből magával vitt oda, ahol lakott (egy egyszobakonyhás putriba, ami egy társasházjellegű cigánysoron van). Mivel vállalkozó, ezért volt pénze arra, hogy vadidegeneket béreljen fel (magántanár címszó alatt) akik tulajdonképp arra kellettek hogy legyen mellettem valaki, mert a fateromnak „nem volt ideje velem foglalkozni”. Emellett beíratott egy olyan iskolába, ahol értelmileg sérülteket (magyarul gyogyósokat) „tanítottak”. Anyagilag nem volt problémám, mert volt mit enni. Viszont napi szinten olvasta a fejemre, hogy „mennyi pénzbe kerülök én neki”. Meghogy ilyen-olyan hülye, életképtelen senki vagyok. Emellett arra kötelezett hogy a rabszolgája legyek. Munkából hazajövet minden kínját-baját rajtam vezette le. Közben folyamatosan mosta az agyamat és manipulált: „az élet csak kínszenvedés, semmi jó benne, nekem jó dolgom van őmellette, ő mindent megtesz értem stb.” Egyfajta dependenciát alakított ki bennem az ő irányába. Ráadásul nem szólhattam neki vissza semmit, mert egyből kitett volna az utcára (egyszer meg is tette). Mivel barátaim nem voltak (a gyogyósokkal nem szívesen barátkoztam), a családom többi tagjára nem számíthattam, nem volt semmi és senki ami a pozitív irányba tereljen, a folyamatos lelki terror hatására befordult lettem, depressziós és rászoktam az alkoholra. Nem volt életcélom sem, mert nem akartam sokáig élni, csak amíg tart az „anyagi jólét” illúziója. Az egész tinikoromat ezért „egyedül” éltem le, barátok vagy bármi hasonló nélkül. Nem tudtam hogy milyen dolog szeretni valakit, mivel nekem sem mutatták meg soha. Utáltam mindenkit, de főleg saját magamat.

Aztán olyan alig huszonévesen összeismerkedtem egy lánnyal akivel egymásba szerettünk (bár részemről eleinte voltak problémák) és azt terveztük hogy összeköltözünk közös albérletbe. Neki köszönhetően tértem észhez és jöttem rá, hogy a faterom 10 éven keresztül manipulált. Amikor a faterom tudomást szerzett arról hogy el akarok költözni, mindent elkövetett hogy elüldözze mellőlem a barátnőmet mert félt attól ha elköltözök mellőle, akkor ő egyedül marad. Sajnos sikerült is neki. Emiatt teljesen összeroppantam és visszazuhantam arra szintre, ahol voltam. Visszaszoktam az alkoholra, emiatt kirúgtak a munkahelyemről is. A faterom látva a vergődésemet úgy döntött hogy „nagylelkűen” felajánlja hogy menjek a cégéhez dolgozni. Én ekkor (hülye fejjel) azt hittem hogy közös családi vállalkozást akar velem csinálni, mert esetleg így akarná jóvá tenni a bűneit. Ehelyett egy utolsó senkiházi rabszolgát csinált belőlem a cégénél akivel mindenki (még a legutolsó ember is) úgy bánthat, mint akit a másik seggéből rántottak ki, nekem pedig nem szabad egy szót se szólnom, mert egyből kirúg a munkahelyről is és otthonról is.

A legnagyobb probléma ami tetézi a dolgokat, hogy a sok negatív dolog miatt borderline zavarom alakult ki, barátaim nincsenek akiktől segítséget tudnék kérni a családom többi tagjára meg nem számíthatok, önbecsülésem pedig egy nagy nulla. A folyamatos alkoholfogyasztás miatt pedig megromlott az egészségi állapotom is (de úgy vagyok vele hogy nem érdekel, csak legyen valami, ami elviselhetőbbé teszi ezt az egészet). Ezért már ott tartok, hogy napi szinten gondolok az öngyilkosságra. Pedig nem szeretném megölni magam, csak eltűnni a családom közeléből örökre és utána normálisan élni. Csak érdekelne, hogy van még ilyen helyzetbe, ilyen mentális problémákkal esélye az embernek? Vagy inkább ne gondoljak ilyesmire?

Szakember nem segít, már próbáltam. A gyógyszer vagy a terápiás kezelések ideig-óráig működtek, de sajnos mindig sikerült visszazuhanni. Viszont olvastam az agykontrollról. Talán még azzal tudnék próbálkozni. Ha valaki tudna nekem ebben tanácsot nyújtani, annak nagyon hálás lennék!

Amikor megismerkedtünk elképesztő sebességgel szeretett belém. Zavarba ejtő volt az a leplezetlen rajongás amit az első hetekben mutatott, olyanokat mondott hogy én vagyok a legjobb ember a földön. Boldog voltam hogy megtaláltam a lelki társam, mintha a gondolataimban olvasott volna. Most utólag azt érzem hogy talán inkább rajongott mintsem szeretett.

.

Elmesélte a korábbi kapcsolatait, amik arról szóltak hogy minden korábbi pasija bántotta és kihasználta őt, és hogy én mennyire más vagyok. Nagyon haragudtam a korábbi kapcsolataira, nem értettem hogy ki képes bántani egy ilyen angyalt.

Pár hét ismeretség után volt hogy a legapróbb vélemény különbségen összeveszett velem, nagyon meglepett hogy számomra láthatatlan apróságok miatt milyen haragot és frusztrációt érzett.

Ahogyan az az intenzitás amivel elkezdett szeretni eltúlzott volt, a haragja is irracionális méretet öltött. Azt tapasztaltam hogy soha nem tudott semleges lenni(halandónak látni), angyalként vagy démonként tekintett rám.

Amikor először szakított velem(fél év után) nagyon csúnya dolgokat vágott a fejemhez. Azt mondta hagyjam, mire én felálltam és elindultam erre elkezdett sírni hogy elhagyom őt. Én nem értetem hogy miért érezte azt hogy én hagyom el őt, holott Ő szakított velem. Későbbi szakításoknál is bevallotta hogy azt érezte hogy én hagytam el őt.

Miután mégis együtt maradtunk bocsánatot kért(valamennyire) és próbált nagyon a kedvemben járni.

Volt olyan hogy egy nap alatt fordult át benne minden és a jó kapcsolatból hirtelen pokoli lett a számára.

Veszekedések során gyakran vádolt játszmázással és a legapróbb sérelemre is nagy erővel vágott vissza.

Szerintem a szakítással való fenyegetőzéssel inkább ő játszmázott.

Azzal vádolt hogy szeretőm van. Ennek ellenére később ő kacsintott a hipergámia felé.

Néha kiürült a tekintete, máskor a halálról beszélt és arról hogy nem jó élnie.

Amit egyik nap kedvelt bennem, másnap vissza tetszést keltett benne.

A szüleivel a kapcsolata katasztrofális.

Ha megtetszett neki egy politikai eszme ahhoz hihetetlen intenzitással kötődött.

Egyik pillanatról a másikra hozott olyan döntéseket amiken mások akár heteket gondolkodnak. Fél óra alatt fogadott örökbe egy macskát.

Többször volt hogy megbeszéltük: egy időt külön leszünk. Ilyenkor is keresett. Olyan furcsa érzés volt ez, mintha egyik kezével ellökött volna a másikkal pedig magához ölelt.

Kitalálta hogy számára nem pálya a monogámia Pár hónapja úgy össze vesztünk mint még soha. Letiltott a nagy közösségi oldalról, de előtte még olyan szitokáradatot zúdított rám hogy csak pislogtam. Azóta semmit sem beszéltünk.

Nem tudom hogy mindezek a tünetek utalhatnak e borderline-ra. Ami ellent mond számomra a borderline zavarnak ebben az esetben az az hogy megszakította velem a kapcsolatot. Eddig mindig azt olvastam a neten hogy a borderline attól fél hogy elhagyják éppen ezért furcsa hogy letiltott. Azt mondta soha többé nem akar hallani rólam, bár már korábban is mondta azt hogy soha nem leszünk újra egy pár, aztán mégis újra együtt voltunk.

Nagyon sajnálom hogy így alakult, szerettem őt, és bánt hogy minden jó szándékom ellenére ennyire gyűlöl.

Tudom hogy nem lehet egzakt diagnózist felállítani de mit gondoltok, a fentiek tükrében lehet hogy a volt párom borderline? Sokat jelentene a tovább lépésben és a történtek feldolgozásában ha tisztábban látnám hogy mekkora a saját felelősségem.

Köszönöm válaszaitok!

Az én történetem kicsit más, mint az itt jelenlevők többsége, hiszen az enyémnek két szenvedő alanya van, a párom és én. Már kicsivel több, mint 5. éve vagyunk együtt hol jól, hol rosszul, hol pokolian.

Igyekszem mindenben támogatni, segíteni, terelgetni… amolyan pótmama módjára. Tudom, hogy sajnos azoknak az embereknek, akik ebben a betegségben szenvednek nem éppen arra van szükségük, hogy valaki istápolja őket, de igyekszem stabil érzelmi környezetet teremteni, de nem megy. Elég egy szó, amitől eszébe jut egy rossz emlék, egy késés, egy apró meglepetés, és olyan heves érzelmi kitörések, hangulatváltozások és hullámvölgyek törnek felszínre, mintha csak egy skizofrén, vagy bipoláris lenne a párom.

Aztán a vitákat, valamint az irántam (és maga iránt) érzett gyűlöletét felváltja a feltétel nélküli szeretet, a teljes odaadás és ragaszkodás, amelyben érződik a megbánása, amiért azt teszi velem, amit. Ilyenkor elkezd tisztelni, amiért én mindennek ellenére fél évtizede mellette vagyok és újra visszaáll az egészséges felnőtt kapcsolat, megszűnik a gyerekes viselkedés.

Azonban ha így folytatjuk, ebbe egy idő után mentálisan én is beleroppanok. Mikor szükségem lenne egy támaszra, valakire, aki átsegít a mindennapi nehézségeken, van, hogy csak egy felnőtt testbe bújt gyereket találok, akit el kell lássak és istápolnom kell kicsiny lelkét, hogy ne törjön össze a mindennapok súlya alatt, vagy egy olyan emberrel találom szembe magam, aki teljes szívből gyűlöl, mert eszébe jutott valami évekkel ezelőtti sérelme, amiért nem a helyére raktam a poharam, vagy 2 perccel később értem haza, mert nem jött a vonat.

Azonban mindezek ellenére talán a legszörnyűbb azt látni, hogy az illető, akit én teljes szívemből szeretek, szenved önmagától, mégse látja be, hogy problémája van, vagy ha mégis, a “járjunk vele szakemberhez” lendülete – épp a heves önmagával vívott harc miatt – pár hétnél nem tart tovább. Így sajnos nem sok kiutat látok az ördögi körből, azonban amíg ez így marad, nem sikerül jobb belátásra bírjam, marad a párkapcsolatom a Borderline-nal.

Ha esetleg bárkinek, bármi tanácsa, segítő ötlete támadna, hogyan tudnék segíteni a számomra legfontosabb embernek, kérem ne tartsa magában!

Üdv. Cseresznye

© ÉN – A.D. 2015 legeleje s veleje

- Meg akar b***ni.

Gondolom én. Bár lehet, csak ostoba ábránd, és fürtjei mögé bújva vélem leleplezni, a vágyat, mely nem lehet szexuális. Nem-nem. Inkább tudásvágy. Hiszen omnipotens. Vagy csak megint gyógyszerezni akar. LOVE-ésem sincs. Fekete szemeivel bámul rám. Le sem veszi őket a dekoltázsomról. Úgy fürkészi a fűzőmet, ahogy zárójelentésem sorai között szokott kutatni. Lila az éjszakában. Végigsimít a fehér lapokon, de tudom, érzem, úgy teszi, ahogy velem tenné. A pórusok lázadnának, de a keze szedatív. Eszméletlenségig pirulok. Tényleg hasznát venném egy pirulának. Moccani sem merek. Félek, ha megmozdulok, újra az álmaimban találom magam, ahol elé térdelek és…

Szóval tovább ülök a rendelő ablakában. A szívem egy nyitott, V-alakú értükör. Eltelt egy év, és rengeteget gondoltam rá, de nem miatta maradtam beteg. Bár a szerelem beteggé tesz.

- Hová megy nyaralni ? – kérdezi Ő.

Én meg csak a rengeteg receptre tudok gondolni és a sok gyógyszerre, amit felírt a szokásos-civil társadalom számára láthatatlan betegeknek, így Ő könnyedén nyaralni tud menni a gyógyszercégek kontójára. Orvosi köpenyben, a terápiás ágy mellől rám bámul. Én átlátszó tütüben toporgok és csillogok a tavasz szobájában a levelek alatt. Igen távoli vilángolás.

- Azt hiszem, csak befekszem. – Mondom egy félszeg mosollyal. De valójában nem így terveztem. Valahol mélyen, miatta jöttem vissza. Nem tudtam elfelejteni, a Freudi jéghegyem tudatalattijába süllyedt. De én a csúcsra akarok jutni vele.

- Feküdjön hátra , relaxációt fogunk végezni. – Kinézek az ablakon. Elveszek a tavaszi tekintetek természetében. Kint a hegyen csak úgy zsong az élet, csövesek b***nak a bokorban , kannás bor illata terjeng, vegyszer szag. A fák majd kicsattannak a tesztoszterontól. FUCK. Csupa kedves, politoxi vagy heroinos lövi magát nem messze a rengetegben. A madarak is b***nak. A fertőző föld, lelkesen okádja ki a változatosnál változatosabb rovar-bogár-féreg imázsát az emberiségre. Baudelaire-i bódulat. Érzelem vírus. Nem találom a hangomat. Érzek, de megőrülök, hogy nem tudom formába önteni. Fölöslegesen csapongok. Ennyit már nem bír el a lelkem. Lassan az ágyhoz sétálok. Finoman végig dőlök rajta.

Lehunyom a szemem, és próbálok ellazulni, nem gondolkodni. Ablaktalan falpadlás. Mélyenszántó Szent. Elkezd beszélni hozzám. Előbb-utóbb sejtem mi lesz…

- Sajnálom, nem tehetek róla! – Relaxáció közben, lassan nyílnak szét a lábaim, és máris érzem, ahogy Rivotril üvegcsés ujjai, félre húzzák a bugyimat az elmém szüzessége után kutatva. Érzékelem, ahogy letérdel. A Hippokrátészi reccsenés. Szabályszegés South Park módra. Vagy minek nevezzem? Ahogy hüvelykujját a csiklómhoz nyomja, elvándorolnak a teremből a pink Mellrák Ellenes Liga szalagok.

Rádobban a szívem az egészségre. Nem vagyok beteg. Csak gyógyszer-bűnöző. Pszichiáterfüggő. Terápiamániás. Toxikus orgazmus. Túl sok(k) vagyok.

- Ne legyen hangos, kérem. – Könnyeim zuhatagán át meg pillantom a fa*kát. Ez húsbavágó lesz. Megkapom a szeret-onin löketemet? Nem lesz elég a Dope-amin. Rám fekszik és belém hatol. Szétfeszít és meggyilkolja az orvos-beteg kapcsolatot. Közben végtelen mondatokat suttog a fülembe, arról, hogy mennyire gyűlöli ezt a világot. Nem fair. Szinte semmit sem hallok, nem bírok halk lenni. Végre megkapom, amiért visszajöttem. Élvezni akarom a betegséget. Beteggé tett a szerelem, beteggé tett Ő. Kieresztem a hangomat, mint énem egy függő darabkáját, és azt hiszem, végtelenül berezgi majd a kórtermeket. A lányok pedig csöndesen járnak majd a WC-re hányi, egymás fogkeféit pedig csak finoman, nem a recés oldallal fogják feldugdosni.

Azt hiszem, katatónra b***tak. A recepteket markolva igazgatom a harisnyámat, a 100-as csomag zsebkendő dobozában alig maradt fröcstelen. De, továbbra sem tekint rám másképp. És még én fizetek neki. Hibátlan párhuzam, véges félreértés. Őseink meghúzták a porban a vonalat. A Démonok nem jöhettek át az emberi oldalra. Közben évezredek teltek el, de semmi sem változott. Ő a vonal emberi oldalán van, én pedig a túlsón ragadtam.

Mert nincs megalázóbb annál mint egy szerelmes fiú, és egy lány aki csak barátságot ajánl neki… BA**D MEG A BARÁTSÁGODAT!

Történetem augusztusban kezdődött: gólyatábor, korábbi ürességből és kitaszítottságból hirtelen új embereket ismertem meg. Megismertem egy lányt, akivel nagyon jól kijöttem, annyit nevetett rajtam mint évek óta senki és neki senkije nem volt rajtam kívül az Egyetemről… senkivel sem jött ki jól, csak velem, de velem nagyon is.

Csupán két gond van: 1. én border vok, 2. neki van fiújaXD

1 hét ismertség után intenzív fájdalmak törtek rám, mindig ez történik ha rám tapad valaki. Utána kénytelen voltam kerülni őt, ő ment vonattal, én direkt busszal mentem h ne találkozzunk. Letiltottam facebookról (pedig még be sem jelöltXD) stb.

3 naponta beszéltem vele, nem bírtam többet. Három naponta mindig kikészültem tőle… szarul voltam és rohadtul nem értettem miért érzek ilyen érzelmeket. Szerettem-e őt? Ezt nem tudom! voltak pillanatok h szerelmet éreztem, volt mikor intenzív féltékenységet, fizikai fájdalommal vegyülve, és volt mikor kifejezett taszítást. De nálam ez  mindig így megy…

Szeptember végére végre lekopott rólam! Kicsit fellélegeztem h már nem akar minden nap beszélgetni és h beletörődik h nem mellette ülök órákon! Három naponta persze továbbra is beszéltünk…

Ez így ment egész decemberig, amikor is szakító félben lett a barátjával. Iszonyúan ki volt készülve, öngyilkos gondolatai voltak és látszott rajta h komolyan szenved. Beszélgettem vele, többet mint korábban és hagytam h rám tapadjon!

Napi 3 levelet írt nekem, sokszor felhívott, becézgetett kicsiK-nak hívott (K- a nevemből jön). Rengetegszer mondta h aznap rólam álmodott. Ilyen álmai voltak: „Álmomban egy csillagvizsgálóban feküdtünk egy ágyon és néztünk egy hullócsillagot. A hullócsillag nagyon lassan ment és minden olyan gyönyörű volt ott veled!” „Álmomban megbetegedtem és nálatok aludtam… másnap te gondoztál és ügyeltél rá, hogy meggyógyuljak. Annyira szeretem benned, hogy mindig törődsz velem, kicsiK-ám!”

Felírta a nevem az otthoni asztalára, a szobájába több tárgyat is kirakott ami rám emlékeztette. Na meg megkért h küldjek neki egy képet telefonjára, valamit amiről mindig eszébe jutnék. (ÉN a Holdról küldtem neki egy képet…)

„Néha úgy érzem e világon senki nem ért meg engem, csak Te” „Nagyon félek a Németországi utamtól, mivel Te nem leszel ott!” és még sok más nyálas duma amit mind beadagolt nekem!

És én mindeközben folyton és folyton rosszul lettem. Egyre rosszabbul: Fuldokoltam, reaktív pszichózist éltem át, teljesen átmentem aszexuálisba, és egyre jobban taszított engem! De idő közben küzdöttem magammal, nem akartam lerázni mert korábban már több lánnyal is ugyanezt éreztem és rohadtul nem megoldás ha lerázom! Szóval hagytam had tapadjon rám, válaszoltam neki, de kevesebb levelet mint ő és nem írtam neki ilyen kötődős, szeretős leveleket.

Asszem nagyon féltem tőle! És tudtam, hogy idő közben ő továbbra is jár a fiújával, sokat veszekednek stb… de járnak!

Féltékenység időnként nagyon belém vágott, fájt, fájt, fájt!

Fájdalom tombol benned, majd jön egy reaktív pszichó és lekapcsol az agyadXD vicces.

Aztán márciusban ő elment Németországba az apjához (elmenekült a fiúja elől), és csökkent a lelkesedése, már nem írt nekem annyi levelet és nem tapadt rám úgy….

Ő azóta állítja h én beképzeltem h rámhajtott, de számomra ez teljesen egyértelműen ráhajtás volt. Vagy talán tévedek? Ti hogyan értékelnétek ezt ha egy másik nemű egyén ennyire rátok tapadna? meg a szövegek amiket írt…