Mert nincs megalázóbb annál mint egy szerelmes fiú, és egy lány aki csak barátságot ajánl neki… BA**D MEG A BARÁTSÁGODAT!

Történetem augusztusban kezdődött: gólyatábor, korábbi ürességből és kitaszítottságból hirtelen új embereket ismertem meg. Megismertem egy lányt, akivel nagyon jól kijöttem, annyit nevetett rajtam mint évek óta senki és neki senkije nem volt rajtam kívül az Egyetemről… senkivel sem jött ki jól, csak velem, de velem nagyon is.

Csupán két gond van: 1. én border vok, 2. neki van fiújaXD

1 hét ismertség után intenzív fájdalmak törtek rám, mindig ez történik ha rám tapad valaki. Utána kénytelen voltam kerülni őt, ő ment vonattal, én direkt busszal mentem h ne találkozzunk. Letiltottam facebookról (pedig még be sem jelöltXD) stb.

3 naponta beszéltem vele, nem bírtam többet. Három naponta mindig kikészültem tőle… szarul voltam és rohadtul nem értettem miért érzek ilyen érzelmeket. Szerettem-e őt? Ezt nem tudom! voltak pillanatok h szerelmet éreztem, volt mikor intenzív féltékenységet, fizikai fájdalommal vegyülve, és volt mikor kifejezett taszítást. De nálam ez  mindig így megy…

Szeptember végére végre lekopott rólam! Kicsit fellélegeztem h már nem akar minden nap beszélgetni és h beletörődik h nem mellette ülök órákon! Három naponta persze továbbra is beszéltünk…

Ez így ment egész decemberig, amikor is szakító félben lett a barátjával. Iszonyúan ki volt készülve, öngyilkos gondolatai voltak és látszott rajta h komolyan szenved. Beszélgettem vele, többet mint korábban és hagytam h rám tapadjon!

Napi 3 levelet írt nekem, sokszor felhívott, becézgetett kicsiK-nak hívott (K- a nevemből jön). Rengetegszer mondta h aznap rólam álmodott. Ilyen álmai voltak: „Álmomban egy csillagvizsgálóban feküdtünk egy ágyon és néztünk egy hullócsillagot. A hullócsillag nagyon lassan ment és minden olyan gyönyörű volt ott veled!” „Álmomban megbetegedtem és nálatok aludtam… másnap te gondoztál és ügyeltél rá, hogy meggyógyuljak. Annyira szeretem benned, hogy mindig törődsz velem, kicsiK-ám!”

Felírta a nevem az otthoni asztalára, a szobájába több tárgyat is kirakott ami rám emlékeztette. Na meg megkért h küldjek neki egy képet telefonjára, valamit amiről mindig eszébe jutnék. (ÉN a Holdról küldtem neki egy képet…)

„Néha úgy érzem e világon senki nem ért meg engem, csak Te” „Nagyon félek a Németországi utamtól, mivel Te nem leszel ott!” és még sok más nyálas duma amit mind beadagolt nekem!

És én mindeközben folyton és folyton rosszul lettem. Egyre rosszabbul: Fuldokoltam, reaktív pszichózist éltem át, teljesen átmentem aszexuálisba, és egyre jobban taszított engem! De idő közben küzdöttem magammal, nem akartam lerázni mert korábban már több lánnyal is ugyanezt éreztem és rohadtul nem megoldás ha lerázom! Szóval hagytam had tapadjon rám, válaszoltam neki, de kevesebb levelet mint ő és nem írtam neki ilyen kötődős, szeretős leveleket.

Asszem nagyon féltem tőle! És tudtam, hogy idő közben ő továbbra is jár a fiújával, sokat veszekednek stb… de járnak!

Féltékenység időnként nagyon belém vágott, fájt, fájt, fájt!

Fájdalom tombol benned, majd jön egy reaktív pszichó és lekapcsol az agyadXD vicces.

Aztán márciusban ő elment Németországba az apjához (elmenekült a fiúja elől), és csökkent a lelkesedése, már nem írt nekem annyi levelet és nem tapadt rám úgy….

Ő azóta állítja h én beképzeltem h rámhajtott, de számomra ez teljesen egyértelműen ráhajtás volt. Vagy talán tévedek? Ti hogyan értékelnétek ezt ha egy másik nemű egyén ennyire rátok tapadna? meg a szövegek amiket írt…

szinte egész nap fáradt vagyok, pedig sokat alszok. az emberi kapcsolatok örömeit elvesztettem, nem élvezem a bezsélgetést, szerelmi és szexuális késztetéseim is nullára csökkentek. Nem szeretek senki, bár ez már három éve tart… igazából 3 éve senkit se szeretek, se családtagot, se szerelmet, se kutyát se senkit! Hidegek az emberek, csak néha van egy kis pislákolás, néha van h hirtelen megszeretek valakit, aztán egy-két óra, perc esetleg nap után elmúlik. és elsősorban akkor szeretek vkit ha érzem, hogy el fogom veszíteni, de akkor pokolian…

nincs semmi hobbim, üresek a zenék, a filmek, unom a könyveket stb… és ami a legfurább semmilyen kéztetésem nincs! olyan mintha minden mindegy lenne… mindegy h ürességet érzek, leszarom magasról!

június 6-a óta snri-t szedek Velaxint… 100 mg-ot, nem tudom, hogy ez elég adag-e, tudja a franc…

még soha nem éreztem egyetlen gyógyszernek sem a hatását, max az altatást amit kezdeteknél érez az ember. Nektek az antidepresszánsok hogyan szoktak hatni? mikortól?

hogy jutottam el ide? nos ez egyszerű: teljesen kikészítettem magam egy lány miatt, télen és tavasszal rohadt erős hullámaim voltak, februárban annyira erősek, hogy néha “lekapcsolt” az agyam… bekábultam és hirtelen kiblokkolt minden érzelmem, ilyet ti éreztetek már? szóval sztem kimerültem… kíváncsi vagyok mikor és hogyan fogok feltőltődni

26 éves leszek..kezd elmenni a talaj alólam…..dolgozom,megvagyok,élek,mégsem tudok már semminek örülni..az életem mások szerint tök jó…nekem még is más a véleményem.

Rég nem volt már öngyilkos gondolatom,egy ideje előjöttek megint,azt érzem nem akarok élni…..

Nem is tudom most kiírni a történetet…munka közben léptem fel ide,mert elkezdtem MINDENT kigyűjteni ami erről szól.

Nem akarom hogy megöljön…de most már a környezetemből is jönnek a jelek…..kérj segítséget….minek..úgysem segít semmi…..