De a édesapamtol sikerult meg szabadulnia igy jott ossze a neveloapamal. Lett volna 3 mostoha tesom ,ketten meghaltak mikor megszulettek

Masik 11 honapot elt allotolag anyam szerint. En oltem meg pedig nem Beteg volt

Aztam jott a masik csapas neki, azt hitte szerelmes vok a neveloapamba es ez miatt meg akart ölni, 6 ev kellett neki hogy megnyugodjon.

De miert van buntudatom ha nem en bantottam a tesom?

Nem tudom, mennyire van itt helye a történetemnek, de úgy érzem, muszáj kiadnom magamból, így gyávaság és egyéb okok miatt a névtelenség mögé bújva halkan elmesélem.

Nem tudom pontosan, hol kezdődik, de a kezdetek kezdete az volt, amikor 2013 januárjában találkoztam Vele. Én akkor 15 voltam, diákszínjátszó, ő pedig nálam 9 évvel idősebb és drámatanár. Három évig ő volt a mentsváram, a végső menedékem, az, akihez akkor futottam, ha már semmi sem segíthetett. De ő valahogy mindig segített. Mindig tudta, mit kell mondania, vagy mit kell elhallgatnia, hogy jobban érezzem magam. Tudta, mikor van szükségem ölelésre, tanácsra vagy fejmosásra. Egy személyben volt apa, idősebb testvér, tanár és barát. Egy ideig még szerelmes is voltam belé.

Mindig is furcsa volt a kapcsolatunk. Volt, hogy hónapokig nem is beszéltünk egymással, de közben végig tudtam, hogy bármikor számíthatok rá. És tényleg, amikor már feladtam minden reményt, váratlanul felbukkant és megmentett.

Időközben én “felnőttem”, bár ez inkább csak az életkoromra vonatkozik. Tavaly nyáron színjátszótáborban voltunk. Épp egy nehezebb időszakomban voltam, és vele persze most is mindent megbeszélhettem. Esténként, amikor már mindenki elment lefeküdni, leültünk a társalgóban, hozzábújtam és beszélgettünk, vagy csak ültünk csendben. Tisztán barátian, semmi hátsó szándék, semmi több nem volt benne. De a tábort majd féléves csend követte, ami teljesen kikészített. Azt hittem, végleg elhidegültünk.

Néhány hónapja egy bulis estén újra beszélgettünk, minden olyan volt, mint azelőtt. Talán még jobb. Úgy tűnt, stabillá vált a barátságunk. Rendszeresen beszéltünk, a dolgok természetessé váltak, egyszerűen jól elvoltunk együtt.

Pár hete elkezdtem feljárogatni hozzá, hogy együtt nézzük a kedvenc sorozatunkat. Minden szuper volt, mivel idén érettségizem, már nem kell suliba járnom, így kábé kétnaponként késő éjjelig nála voltam, aztán boldogan jöttem haza, hogy végre így kiforrott a barátságunk.

Aztán most hétfőn megint felhívott. Este volt, fáradt voltam, kicsit rossz kedvű, de felugrottam pár részre. Nem bántam meg, jó volt, mint mindig, sokat nevettünk és beszélgettünk. Egy idő után meg már csak feküdtünk az ágyon és néztük a sorozatot. A rész véget ért, de még mindig csak feküdtünk egymás mellett., ő simogatta a hátam. Nem volt fura, mert máskor is csinált már ilyet. A következő, amire emlékszem, hogy csókolózunk. Nem írom le részletesen, mert egyrészt nem erre az oldalra való, másrészt szeretném minél előbb elfelejteni. Nem mintha nem lett volna jó… nagyon is jó volt. De a jó és a helyes gyakran nem ugyanazt jelenti.

És ez nagyon nem volt helyes. Az sem, hogy másnap megint felmentem, és ott folytattuk, ahol abbahagytuk. Csak hogy tisztázzam: nem feküdtem le vele. Szűz vagyok, és közel jártunk hozzá, de megijedtem. Tudom, elég furcsa, hogy 18 évesen még mindig szűz vagyok és félek, de nem tudtam megtenni.

Az azt követő napon nem mentem. És azóta se mentem. Még a házból sem szeretnék kimenni. Félek, olyan sok mindentől, hogy elmondani sem tudom. Nem mondhatom el senkinek, mi történt. Hivatalosan a viszonyunk még mindig tanár-diák viszony, szóval ha bárki megtudná, nem túl szép következményekkel járna. Ráadásul az ismeretségi körünk elég nagy része közös, és nem lennénk túl népszerűek, ha ez kiderülne… És egyébként sem merem elmondani senkinek.

Fogalmam sincs, mit csináljak, vagy hogyan mondjam meg neki, hogy fejezzük ezt be. Nem szeretném megbántani, de nem tudom így folytatni, titkolózva, tilosban. Tudom, hogy már semmi nem lesz olyan, mint az előtt, és ez nagyon rossz dolog. Nem tudom, miért történt, és bárcsak soha ne történt volna meg… de már nem tudom visszacsinálni.

Bocsánat, hogy ilyen terjengős voltam, és köszönöm, ha valaki elolvasta! Ha nem is változtat semmin, legalább kiírhattam magamból.