A történetem tavaly szeptemberben kezdődött. A bal fülem alapvetően rossz, a jobbal nem volt probléma. Nem érte semmilyen behatás, egyszerűen egyik nap úgy ébredtem fel, hogy kb. semmit nem hallok a jobb fülemre. Bedugulásnak véltem, nem tulajdonítottam neki nagy jelentőséget. Ezután két napig nem volt problémám, majd megint így ébredtem, azóta pedig tartós halláscsökkenéssel élek. Vannak némileg jobb napok, de nem számottevőek. Aug. eleje óta nagyon stresszes vagyok, a tavalyi évem emberi kapcsolatokat tekintve borzalmas volt. Ezek, a fülem, és évtizedek görcsei is hozzájárultak ahhoz, hogy szuicid kísérletem volt novemberben. 1,5 hónapot töltöttem a pszichiátrián, amit hasznosnak élek meg. Azóta alváshoz szorongásoldót kell szednem, heti két alkalommal pszichológushoz is járok. Szédüléses, hányingerrel járó migrénem van, elég sűrűn. Egy éve volt hasonló, akkor egy hónap Etopro szedése mellett elmúlt (akkor nem hánytam mellette). Volt próbahallókészülékem, nem vált be, kaptam infúziós kezelést, értágítást, gyógyszeres terápiát, semmi nem használt. Kórházi szakrendésekről magánokhoz járok felváltva, kidobva a pénzem, mert egymáshoz tologatnak vissza. A CT, MR, egyéb vizsgálatok szerint semmi bajom nincs egy min. asszimetrián kívül az agyamban, ők ezzel nem tudnak mit kezdeni. Kínomban fordultam már Dr. Google-höz, hátha jutok valamire, de már semmiben sem vagyok biztos… Egyszerűen fogalmam sincs, kihez kérjek időpontot, és hova, aki nem sz*rja keresztbe a tüneteim. Szeretnék dolgozni magamon, hogy helyrerázódjak, fejben, de ezt nagyon megnehezíti, hogy egészségügyileg sem vagyok jól. Szóval aki volt esetleg hasonló helyzetben, vagy van bármilyen tanácsa, ajánlata, azt nagyon megköszönném.

Már régebben is voltak gondjaim az evéssel, bár ez inkább tartozik evészavarhoz, mint depresszióhoz. Kiskoromban nagyon rosszul lettem és annyira féltem, hogy újra megtörténik, hogy nem voltam hajlandó se enni, se inni. Ekkor kórházba kerültem 1,5-2 hétre. Azóta javult a helyzet, bár idegen környezetbe még mindig nehezen oldódtam fel, ha evésről volt szó, de nem volt ilyen problémám. A jegyeim is egész jók voltak, voltak barátaim, nem piszkáltak, párkapcsolataim is voltak rendesen. Ki tudtam heverni egy-egy szakítást is.

Aztán elballagtam a középiskolából, dolgoztam félállásban egy munkahelyen. Ott volt egyszer, hogy egy nyaralás előtt szörnyen rosszul lettem, nem is tudtam elmenni, bár kiderült az egy vírus miatt volt, de sok idő volt mire kilábaltam belőle.

Aztán elkezdődött az egyetem… Az évnyitón ki kellett állnom az eskütételhez rengeteg ember elé, akik idegenek voltak számomra. Ekkor kezdődhetett a fóbiám és a szorongásom. Alig tudtam otthonról elindulni, hánytam is reggel, remegtem, sírtam is, nem akartam kimenni, de végül megcsináltam. Ám utána nem voltam hajlandó enni, vagy csak alig, az egyetemre gyomorideggel jártam be, állandóan hányingerem volt, a gólyatábor alatt sem ettem semmit ezért szinte végig a szobába feküdtem émelyegve. Végül jobban lettem idővel, de ekkor szakított velem az akkori párom 2 év után. Rettentően megviselt, Fejet ugrottam egy másik kapcsolatba,a mi fél évig tartott, de ugyanúgy képtelen voltam enni mellette, ha vele voltam sose ettem egy falatot sem. Mikor szakítottam vele, mert éreztem nem az igazi akkor megkönnyebbültem. Az egyetemi évek alatt javult a helyzet, jobban ettem már, lazább voltam, nem volt semmi gond. Majd elérkeztem idén az utolsó félévemhez. A vizsgaidőszakban a vizsgák miatti stressztől folyamatosan hányingerem volt, volt hogy rosszul is lettem és képtelen voltam a lakásból kimozdulni, mert egyből émelyegni kezdtem. Voltam háziorvosnál is, de azt mondta semmi gond, meg a laborom is jó. Majd elmúlik… Ez volt 1 hónapja. Az államvizsgám is jól sikerült, 5-re zártam mindent, de egyszerűen utána is maradt ez a rosszullét.

És ekkor lépett be a depresszió az életembe. Már nem lakom együtt a családommal, így egyedül vagyok itthon és valahogy úgy éreztem egyedül vagyok a világban úgymond, úgymond elvesztettem a gyerekkorom. Lebetegedtem, vagyis azt hittem valami vírus tört rám a folyamatos émelygés miatt. Egyedül feküdtem itthon és gyűlöltem magam, hogy mindenki önfeledten élvezi a vizsgák végét, még olyanok is akiknek rosszul sikerült, én meg otthon fekszem betegen. Képtelen voltam enni, de le voltam gyengülve sokat szédültem egyszerűen kilátástalannak éreztem a helyzetet. Akkor voltam jobban mikor néha kicsit hazalátogattam. Már ekkor is egyre többet sírtam az állapotom miatt. Egy családi délután után elkezdtem kicsit jobban lenni, többet ettem már, de még mindig nagyon nagyon keveset és elkezdtem rosszul aludni. Nehezen bírtam elaludni, felébredtem éjjel és nagyon korán keltem. Később javult a helyzet megint, már el tudtam aludni este, de ugyanúgy gyakran felébredtem és korán keltem olyan hajnali 4-5 körül. A diplomaosztóm előtt 2 órát aludtam csupán annyira stresszeltem miatta. Nem volt kedvem kimozdulni, felöltözni, munkába se menni, egyszerűen nem láttam értelmét… közben rengeteget sírtam, főleg miután a családommal voltam.

Elmentem végül pszichológushoz, akihez 1 hónapja járok. Azt mondja javul a helyzet, de nem tudom, hogy ez neki vagy az időnek köszönhető. Már vannak jobb napjaim néha szívesebben mozdulok ki, vagy el merek itthonról menni egyedül is. De még mindig nem jó és úgy érzem sose lesz vége. Egyszer volt egy sírásmentes hetem, de utána újra visszaestem, főleg most, hogy a párom elment nyaralni, szinte úgy érzem mintha szakítottunk volna. Ma megint mélyponton vagyok, alig eszem, és kimozdulni sem merek/nincs kedvem sehova sem. Egyszerűen rettegek attól, hogy visszaesek a korábbi állapotba. Munkába is igyekszem minél kevesebbet menni, mert már sokszor ott is rámjött a sírás, illetve ez a feszültség. Már bírok 6-ig aludni, de csak akkor ha nagyon későn fekszem le.

A családom egy része és a barátaim tudnak a depresszióról, a pszichológus is megállapította hogy az enyhe és a közepes közt stagnál az állapotom és erre jön még a fóbiám az evés és a tömeg miatt.

Félek sose jövök ki ebből, hiába vannak jobb napok. Rám is vár még egy nyaralás, de ahelyett hogy várnám inkább itthon begubóznék és lennék, minthogy annyi idegen ember közt legyek ilyen állapotban és előttük kelljen ennem. Félek nem javul és gyűlölöm magam azért hogy ilyen állapotba kerültem. A hasam sem jó, gyanítom lehet IBS-em van azzal sem tudok mit kezdeni és gyűlölöm….

Egyedül érzem magam, szinte mintha csak nekem lenne ilyen problémám és rettenetesen el vagyok keseredve.

Ez az én történetem, ha valakinek volt már hasonló és valahogy kijött belőle gyógyszerek nélkül kérem írjon.

22/L