jelenleg 24 éves egyetemista nő vagyok. Elég sok problémám van. Kezdjük azzal,hogy nagyon rossz gyerekkorom volt,apám vert minket,és pszichopata volt,legalábbis mindig ordítozott velünk,ha bármi gondja volt,akár a semmiért is,de anyummal is ordibált,bár őt nem verte csak minket. A mai napig egy idegbeteg,viszont bántani már nem bánt és nem vezeti le rajtunk a feszültségét,max anyámon,de ő meg eltűri,mert alapvetően nagyon intelligens ember az apám,a társaság középpontja ő.

Vagyok én akit nem csak az apja bántalmazott,hanem a nővére is,sőt talán ő sokkal jobban,nagyon beteg dolgokat mondott nekem,hogy megölne ,mert féltékeny rám,részletezte ,hogy kínozna. Otthon mindig elnyomott,nem engedte,hogy beszélgessek ,ha megszólaltam elkezdett kötekedni,addig addig folytatta,hogy inkább ráhagytam,és kialakult,ha ott van meg se szólalok. Szerintem ennek köszönhető a szociális szorongásom,elég csendes vagyok,társaságban nem merek beszélni.

Nem vagyok egy szépség,ez kiderült általános iskolában,mindenki csúfolt,hogy milyen ronda vagyok,mondanom sem kell koplalni kezdtem,bár nem voltam elhízva,de úgy voltam vele,ha már a fejem ronda a testem legyen jó…haha.. Középsulira sikerült is mindig mellkidobás ilyesmi,furcsa ,de ott már szépnek neveztek..na mindegy ekkor jött életem első szerelme akivel 4 éven keresztül együtt voltam. Mondanom sem kell apa2,nyilván ez úgy a 2. évben jött elő. Nyilván nem tudtam kilépni,mer tőle kaptam csak szeretet,kedves szavakat ilyesmi. Fontos,hogy ekkor ebben a kapcsolatban veszítettem el önmagam,mivel nagyon meg akartam felelni a barátomnak,de ugye neki semmi nem volt elég jó,mindig talált bennem hibát,bántott szavakkal,akkora feszültséget okozott bennem ez a 4 éven át tartó tökéletesség hajszolás,megfelelési kényszer,elnyomott érzelmek,hogy a kapcsolat utolsó évében ,már jelentkeztek nálam olyanok ,mint egész nap az ágyban feküdtem,nem bírtam az alapvető dolgaim elintézni,csak teltek a napjaim üresen,semmi értelmét nem láttam az életnek stb. Megcsalt végül és elhagyott szó nélkül. Ekkor jött a bulímia és evészavar,ettem,ettem egész nap, ez megnyugtatott,aztán hetek múlva jött a hánytatás ,mert addig ettem amíg fért belém,ez megy a mai napig kb. Eleinte nem híztam,mert tényleg nagyon jó alakom volt és jó genetikám is van,de úgy 1 év múlva már feljött pár kiló,aztán szépen jöttek a kilók lassan,de biztosan. Aztán jött a gyűlölt ,undorodok magamtól hájas vagyok,viszont nem tudom megállni ,hogy ne egyek annyit,egyszerűen képtelenség,már mindent próbáltam.Olyanokat nem írtam le,hogy volt egy önpusztító időszakom is középsuli elején és kapcsolat után rögtön,pár hónapos időszakok ezek amikor féktelen bulik,ivászat ilyesmi,azt igazából kordában tudom tartani a legfőbb bajom ami a fogaimat már eléggé szétszedte a bulímia a végeláthatatlan zabálás.

Egyébként szüleimnek hiába mondtam régebben is ,hogy gondjaim vannak,sőt mások is tanácsolták,hogy vigyenek engem orvoshoz, nem érdekli őket,vagy azt mondják,hogy felejtsem el a gondjaim ,mert ők nem hisznek az orvosban,na meg persze soha nem fizetnének egy ft-ot se.Kérdésem van kiút?? Hova fordulhatnék? Bp

A legszomorúbb, hogy egyetlen klinikán sem tudják fogadni és terápiás kezelést sem tudnak nyújtani mivel már elmúlt 18 éves. Kérném azok segítségét, akik tudnak ajánlani olyan kórházat vagy kezelő orvost ahol foglalkoznak felnőttekkel is. Köszönöm

Szeretnék találni egy levelezőtársat , aki már kigyógyult a bulímiából vagy esteleg szeretne belőle kigyógyulni . Én ugy érzem talán segíthetne, ha lenne valaki, akivel meg tudnám osztani a betegséget és tapasztalatokat, és közösen segíthetnénk egymásnak, hogy vége legyen ennek a borzalomnak ! kérlek segítsetek

Egy kérdésem lenne.. MIT TEGYEK???

Elkeseredettnek és reménytelennek érzem a helyzetemet jelen pillanatban. Tönkreteszi az életemet ez az “állapot”. Vagy én magam teszem tönkre az életemet. Ezen lehet vitatkozni, az eredmény viszont ugyanaz. Azért hiszem, hogy nem takarózhatok a diagnózisommal, és igenis felelősséggel tartozom a tetteimért. Mindenestre orvos/bíróság még nem állapította meg az ellenkezőjét. Önsorsrontások sorozata az életem és képtelen vagyok megszakítani a folyamatot, abbahagyni bizonyos viselkedésmódokat. Legutóbb 2 hete történt, aminek következtében elvesztettem a friss állásomat. Egyelőre számomra tisztázatlan okból elkezdtem egyre rosszabbul érezni magam, holott minden szuperül alakult: tetszett az új munkám, sokat dícsértek, sportoltam, jól éreztem magam a bőrömben, tele voltam energiával és tervekkel a jövőre nézve. Aztán fölborult az étkezésem (falásrohamok). És egyik napról a másikra mély depresszió-szerű állapotba kerültem. Úgy éreztem semminek nincs értelme, nem csak a saját életemnek, de másokénak se. Olyan állapotba kerültem, hogy lehetetlennek éreztem, hogy bemenjek dolgozni. Menekülhetnékem támadt minden és mindeki elől, egy fontos személyhez. Nem vettem föl a telefont, megszakítottam mindenkivel a kapcsolatot. Azóta itthon vegetálok, sok értelmes tevékenységre nem tudom rávenni magam. És ez a helyzet nem új számomra, rengetegszer átéltem már. Ez életem körforgása. Mindent tönkreteszek, szétesem, meghízom. Majd nagy nehezen fölépítek újra mindent, lefogyok, új emberi kapcsolatokat, új célokat találok, rengeteg sikerélmény ér. És megint megzuhanok. Sok terápiában vettem már részt, néha hetekre, hónapokra jól vagyok, “csak” az evészavar és az állandó szorongás nehezíti meg az életemet, majd jön a mélyrepülés és a tolerálhatatlan viselkedésformák. Belefáradtam. Minek kezdjek újra mindent, minek csináljak bármit is, ha utána mindent elveszítek ráadásul csak magam miatt?! Mit tegyek?