Összegezve ismét van valami, ami ellen küzdhetek és ez talán az egyik legborzasztóbb dolog az életben. Az érzés, mikor tudod, hogy veszélyben van az életed és a saját testeddel állsz szemben.

Köszönöm Mindenkinek aki elolvasta! (hosszúra sikeredett…)

Éppen ma is azon gondolkodtam, hogy mit lehetne tenni, hogy minden “érdekelt” érdekében -beteg, orvos,OEP, de elmehetnék az országunk gazdasági helyzetéig…- komolyan vegye az ELSŐ ORVOS a beteg panaszát, és ne hetek, vagy hónapok múlva “ESSEN” le a “tantusz”, amikor már nagyobb a baj, több a szenvedés és drágább a gyógyítás. Mondja már meg nekem valaki, hogy ez kinek jó?!?!

Matematika szakos tanár vagyok, talán megértem, ha értelmesen elmagyarázzák! Szörnyű, hogy az elképesztő eü. politika, s némely eü. dolgozó nem megfelelő viselkedéséért nem szólunk a kiszolgáltatott helyzetünk miatt, hanem olyanokért  mondunk köszönetet, ami a minimum kell, hogy legyen egy felesküdött orvos részéről. Lehet, hogy mi is hozzáteszünk ezzel a magatartással??!?? Talán más irányba kellene  véleményt mondani: MINDIG és MINDENKINEK, ha nem kapjuk meg a megfelelő ellátást!?! Nem könnyú, mert félünk, hogy a következő alkalommal, még nehezebb helyzetbe kerülhetünk. A tetejében a “szabad” orvosválasztás is “mese”, kivéve talán a pestieknek! Bizom abban, hogy “szalmonellás” Sorstársamnak a rossz emlékekek mellet nem marad maradandó , akár halálos kimenetelű következménye a mulasztás miatt!

Az én történetem egy kicsit bonyolultabb.  Krónikus betegségemre csak “segítő” terápia van, millió mellékhatással. A mellékhatások megfelelő kordában tartása, csak az orvos gondos, egyénre szabott odafigyelésével történhet, kúlönben csak csökkenti a dózist, és nem lesz ami hasson. Az időben történő NEM MEGHALLGATÁSOMNAK a következménye a sikertelen kezelés, ami a OEP-nek pár milliójába került, 80%-os lerokkantosítás, a sok szenvedés, valamint a családom anyagi csődje, mert önerőből próbáltuk a mellékhatásokat csökkenteni, a kezelés hatékonysága érdekében, de egyedül nem ment. Nem tudom mit tegyek,mert az egyedüli  “hivatalos” gyógymód nem használt, s még azzal “biztatnak!!!” vagy” fenyegetnek??”, hogy a sok mellékhatás miatt nem lehet újból elkezdeni a terápiát. Még csak 50-es éveimben járok, neveltem- nevelek 5 értékes  gyereket  a hazámnak, s itt vagyok az eü által halálra itélve. Ha szerencsém van megérhetek egy új gyógyszer piacra kerülését, és ki is próbálhatom. Kisérletezhetünk amig birom! Na, ameddig van eszem és erőm, nem adom fel! Jó lenne igazán összefogni!

A másik fele a problémának pedig az, hogy sokszor olyan lassan tőrténik minden lépés az eü.-ben, ami teljesen lehetetlenné teszi a hatékony gyógyítást. Volt már olyan érzésem, hogy, mintha arra menne ki a “játék”, hogy MINDEN MEGOLDÓDIK EGYSZER! S ez igaz is. Vagy meghalunk, vagy nem. S miért nem? Mert az esetek nagy részében kénytelenek vagyunk önerőből lépéseket tenni. Áprilisben kaptam egy beutalót UH-ra, ahová  júniusra adtak időpontot. A beutalón az volt a kérdés:”tumor-e?” Kérdem én, ki az aki ezt szépen kivárja? Nekem az a pár nap is egy örökkévalóságnak tünt amig egy maszek rendelésre eljutottam. Október óta vizsgálgatják az emésztési problémáim okait, de még nem értek a végére. 3-4 hetente kell visszamennem. Lehet ennyit várni?

Megint az van, mint sokszor, hogy “csináld magad akció”: magán orvos, gyógyszerész, természetgyógyász, internet, s végül a saját ötlet s a döntés a felelósséggel. Pedig nagyon jó lenne rábizni valakire magamat, az egészségemet, s hinni, hogy jó helyen vagyok! Én mindig igy indulok neki, mindig a hivatalos utat kezdve járni, de kénytelen vagyok időnként “félre nézegetni, érdeklődni” a saját érdekemben. Nagyon el vagyok keseredve, és egyre kilátástslannak érzem a  helyzetet , mert az egész magyar eü. egy nagy káosz és igy nem lehet  sokáig folytatni! Hatékonyabb érdekképviseletet kellene végezni a betegszervezeteknek is! Mi betegek ott tegyünk többet együtt!! Milyen ötletük van kedves Betegtársaimnak??? Klmáan

Antibiotikumot, meg még két fajta orvosságot irt fel, amitől az állapotom nem lett jobb.Sajnos cukros is vagyok.Miután állapotom egyre romlott, már sem enni, sem inni nem tudtam – a torkom összeszorult görcsölt,ha nyelni akartam – leesett egy éjszaka a cukrom, rosszullétemet a feleségem észrevette és a mentőket értesitette. Ők visszahoztak a tudati állapotba de többet nem kérdeztek, miért kerültem ebbe a helyzetbe.

Két hét elteltével egy szombat reggel az ügyeletet kértem ,hogy segitsenek. Az ügyeletes orvos látva állapotomat azonnal intézkedett és beutalt a László korházba.A korház ügyeletese mikor meglátott, azonnal infúziót köttetet be és csak ezután intézte az ilyenkor szükséges adminisztrációkat. Hétfőn az illetékes osztályos főorvos vett kezelésbe. Mindenféle vizsgálatokat elvégeztetett, majd közölte, hogy utolsó percbe érkeztem, mert életveszélyes állapotban vagyok. Infúziók és gyógyszeres kezelések után 10-napelteltével kerültem haza.

Csak hálával tudok visszagondolni az osztály orvosi és ápolói kolektiva álldozatos figyelmes munkájára, pedig ők is létszám hiányossan teljesitik hivatásukat, kitünő figyelemmel.

Tisztelettel: Dankó László

Szóval 2 nap alatt átment rajtam ez a betegség, majd itthon nézem a TV-t és hallom, hogy Fonyódligeten 73-an kapták el ugyanezt a betegséget!