Viszont az azóta eltelt időben sokat próbáltam segítő megoldásokat találni. Most ezeket osztom meg veletek, hátha valamelyik valakinek segít.

“A sóvárgás démona” (a könyve címe is), beszélgetés Máté Gáborral – https://www.youtube.com/watch?v=u5Qrei7i8fg. Szerintem zseniális. Én tőle értettem meg, hogy nem vagyok egy értéktelen senki. Persze ettől még nem gyógyultam meg, de már más a viszonyulásom magamhoz. (a többi videóját is érdemes megnézni). Megtudhatod, hogy tulajdonképpen miért is vagy függő. De szerintem nagyon fontos, hogy ne csak előadásként hallgasd végig, hanem tedd bele a tudatodba. Ne csak ismerd, hanem tudd, miről szól… én már többször végig hallgattam az összeset, de lehet, hogy egy idő után megint megteszem.

Aki egy kicsit tovább és túl is szeretne lépni, egy holisztikus megismerésben az Egészhez, a Mindenhez kerülhet közelebb, Az élő mátrix – https://www.youtube.com/watch?v=yPbQOrZnPik. Nagyon jó!

Ezeknél a megoldásoknál tartok (jó részüket még nem próbáltam, most fogom elkezdeni és gondoltam, kezdhetnénk együtt):

- EFT (Érzelmi Felszabadítás Technikája) – https://www.youtube.com/watch?v=1QRoGOCOSBA&feature=youtu.be – nagyon sok információ elérhető róla magyarul, a teljes könyv is letölthető. Vannak terapeuták, akik interneten keresztül is gyógyítanak.

- Interneten keressetek rá – Access Consciousness Bars (https://www.youtube.com/watch?v=8rCgh1r6mjY), Mátrix Energetika v. Kvantum Mátrix. Van, aki ezeket is csinálja távolból.

- Aki megnézte a Gábor Máté videót, már tudja, mi hiányzik nekünk :)…. Hát megrendeltem a legálisan elérhető pótszereket :). Nyilván ezektől nem fogok meggyógyulni (bár elhinném, a placebo erősebb minden szernél :)), de abban hiszek, hogy segítenek. Pontos márkákat nem írok, mert ez nem a reklám helye… az egyik egy ginseng-es kapszula, a másik kettő pedig bioinformációs készítmény.

- Miután én hiszek a gondolat erejében, kerestem olyan képeket, amik segítenek abban, hogy elképzeljem, meditáljam, mantrázzam, hogy az agyam stressz és szorongás helyett tele van oxitocinnal, endorfinnal és társaival… egy kis vidámító (a nevetés termeli :)) – https://www.youtube.com/watch?v=bG1Sv039BkA

Azt hiszem, talán mindent leírtam.

Szívesen osztok meg linkeket, konkrétumokat is a saját búvárkodásomból, de azt gondoltam, már így is elég hosszú lettem, és nem biztos, hogy ami nekem bejön az másnak is érdekes lehet.

Annyit kérek, hogy aki kipróbált bármit is, ossza meg velünk a tapasztalatait.

Sikeres és eredményekben gazdag kísérletezést kívánok mindannyiunknak!

Kezdődik a heti szokásos kérdez-felelek, a pszichiáter és pszichológus körúton. Én pedig általában unottan bámulok, mint a Tégla című filmben Leonardo Dicaprio. How I fell? How I fell? . A válasz: – Fogalmam sincs. Sose tudom mit kéne éreznem. Leginkább ürességet érzek.

Emberek tucatjait láttam meghalni, fiatalokat, öregeket,anyákat és apákat. Igazából nem éreztem semmit. Ilyen az élet. Mindenkinek meg kell halnia.  Valar Morghulis. Erre jöttem rá, míg az infectológián voltam elkülönítve, mint a rabok a magánzárkákban, hogy nem érzek szánalmat senki iránt. Még magam iránt sem.

Félre értés elkerülése végett borderline vagyok, nem szociopata. Ó pedig mennyivel könnyebb lenne az élet. De attól még hogy nem érzek szánalmat senki iránt, bűntudatom még van. Azokért a dolgokért, amiket tettem és azokért is, amiket nem, de kellett volna.

Láttam meghalni a barátaimat, vagy egy életre megőrülni a drogoktól. Fiatalkori Pakirsonismus, maradandó érrendszeri károsodás, maradandó pszichózis vagy akár csak jó magam maradandó májkárosodás Hepatitis-C fertőzöttség miatt.De ha meg akarod kóstolni, milyen a mennyei manna, azért pokoli árat kell fizetni. Ezzel tisztában kell lenned, ha ezt választod. Az ár pedig te magad vagy. Ha ezt az utat választod, a pokol jön utánad. Talán jobb, ha már az elején belehalsz.

Nekem nem sikerült. Így hát elmesélhetek egy beszélgetést.

Szóval a következő kérdés a pszichológusomtól, miért érzed így magad, mi történt veled a héten?

- Csak amit megjósoltam. Túl sok jó dolog történt velem, túl jól éreztem magam. Megmondtam, hogy ezért, nagy árat kell fizetnem. Ahogy mondtad az előző kezelésen: – Gábor, észrevetted, hogy háromnegyed óra eltelt és most mondtál először negatív dolgot.

- Igen, és ezért biztos hatalmasat fogok zuhanni a sötétségbe. Most pedig megtörtént.

- Mégis mi történt?

- Elhagytak, újra egyedül vagyok, mint a kitett csecsemők az inkubátorba, magatehetetlenül vergődve, érezve hogy valami örökre tönkrement.

- De ahhoz képest egész jól viseled, mármint pár hete öngyilkossági kísérleted volt. Hasonló érzések miatt. Azóta volt egy egész jó szakaszod és most sem vagy annyira megrázódva.

- Ami nem öl meg az erősebbé tesz – mondom a közhelyes Nietzsche mondást – másodjára mindig könnyebb. Mikor először néztem bele a sötétségbe eléggé megrettentem. Azóta a sötétség visszanézett belém és már nem félek.

- Ezt hogy érted pontosabban?

- Mikor először bekerültem az infectológiára, hogy hepatitis-c fertőzött gyanús vagyok, eléggé megrettentem. Nem attól hogy belehalok, hanem a kontrollvesztéstől. Hogy elvesztem a szabadságom a halálom felett. Hogy talán késő lesz és nem lesz erőm magamnak megtenni. Szükségem van a tudatra, hogy bármikor végett vethetek a szenvedésnek és nem függök majd fehér köpenyes istenektől. Aztán negatív lelettel kikerültem.  Egy hónap múlva kontroll teszt, pozitív lett. Másodjára már annyira nem rázott meg a dolog. Már tudtam mi vár rám. Nem lett volna értelme bármit is éreznem, elvégre én tettem ezt magammal. Most pedig fizetem az árát. Tudod hogy nem hiszek Istenben, de tudom hogy mindennek  meg kell fizetni árát.

- Ugyan már, nem vagy te középkori mártír, nem kell önostorozni magad, de még ha így is van, bánod, amit tettél, bűnhődsz is érte, már lőni sem lövöd magad, jó néha megiszol egy kis mákteát, meg szeded a fájdalomcsillapítóid, amiket az orvos írt fel, de már ezt sem csinálod  úgyhogy összevissza eszed mindet. Nyitottál emberek felé. Sokat fejlődtél, mióta elkezdtük a terápiát.

- Aztán pont emiatt kell most szenvednem. A fejlődésnek ára van. De én nem akartam volna ezt ilyen áron, most megint folyton üresnek érzem magam. Egyre több gyógyszert és mákteát iszok megint. Olyan ez, mint egy végtelen csapda, tudod, mikor azt hiszed már kijutottál belőle, kiderül , hogy igazából csak a csapda egy újabb részébe értünk, ami még rosszabb és nehezebb mint az előzők voltak. Valami mintha hiányozna belőlem. Mintha valamit kitéptek volna belőlem. Mint a tudatnélküli magzatokat a méhből, egy kis életet belőlem.

- Ne arra figyelj, hogy mennyit vesztettél, hanem mennyi mindent nyertél ezekkel kapcsolatban. Mennyi tapasztalatot és érzést szereztél. Mennyi élményt.

- Tudod mire jöttem rá az áfiummal kapcsolatban? ( Szokásos terelés mikor nincs kedvem egy adott témát folytatni. Nem mintha nem venné rögtön észre és terelne vissza a témára de azért hagyja hogy elmondjam )

- Mire jöttél rá?

- Az áfium a lélek bora. Tényleg boldogságot ad angyali békét és nyugalmat, nemtelenné válsz és csak szeretett és melegséget érzel. Mintha csak első pillantásra szerelmes lennél és ezt viszonozzák is. Ő nem ver át, pontosan tudom kicsoda, vagyis inkább micsoda, meddig tart az együttlétünk, hogy fogjuk érezni magunk, aztán távozunk. Olcsóbb mint egy prostituált, plusz amúgy sem a fizikai dolgokra vágyok, hanem a lélek szerelmére. A máktea pedig lélek a prostituáltja. Nem vagyok többé üres, tele dühvel és fájdalommal. Se fizikaival, se lelkivel. Egy hatalmas hibája van csak, tudod mi?

- Mi az?

- Akárcsak a szerelemtől, ettől is függővé válsz. Ugyanúgy szenvedni fogsz a végén. Mindennek, ami csak egy kis boldogságot ad. Ami elveszi a fájdalmat. Schoppenhauer szerint „ A boldogság a fájdalom hiánya”. Szerintem nem járt messze az igazságtól. De ha megszünteted a fájdalmat, hogy boldog legyél, azért fájdalommal kell majd fizetned. Ahogy az elején mondtam mindennek meg kell fizetni az árát. Ahogy mindenkinek meg kell halni-a.

Szóval hogy érzem magam jelenleg. Kifejezetten üres vagyok és unott. Fájdalommal, keserűséggel és dühvel teli. De már csak fél óra és felrobbannak a gyomromban az áfium gyöngyféreg kapszulái. A szétrágott nyugtató lecsillapítja véremnek forrását addig, mielőtt kárt tennék magamban vagy másban. A mák pedig gőzölög a tűzhelyen. Aztán pedig várom a fájdalom hiányának óráit. Az árat pedig pontosan ismerem, rutinos szeretők vagyunk egymással. Ezt most vállalom. Ezt most vállalnom kell. Hogy pontosan miért magam se tudom, csak mint ösztön lény cselekszem. Törekszek a legkisebb ellenállás felé, mint a fizikában. Ő nem áll ellen, én pedig nem bírom nélküle. Úgyhogy teljessé válok általa, ha csak pár órára is. Utána pedig jöhet a penitencia.

- Látod! Ott jön a férjed… és az enyém is vele van – mosolygott a barna hajú lány. – Emlékszel, hogy régen, mindig ilyenről álmodtunk? – kérdezte mosolyogva, a fűben ülve a barátnőjétől.

- Igen, nagyon rég volt már – szólt a szőke komoly hangon. – Lehettünk vagy nyolc évesek.
- Most már nyolc évvel idősebbek vagyunk – vigyorgott töretlenül a barna.
- Nyolc évvel idősebbek – ismételte meg enyhe gúnnyal a hangjában, azzal felállt – és nyolc évvel érettebbek – nyomta meg ironikusan az utolsó szót. – Nem látom őket – erősítette meg mondanivalóját.
- Mert nem akarod látni őket, pedig ott vannak – emelkedett fel a puha fűből a másik is.
- Nincsenek – mondta határozott tisztánlátással a szőke hölgyemény.
- Ne dobd el őket, csak azért, mert a világ változik körülötted – húzta el a száját. – Mert komolyodik – ejtette úgy ki az utolsó szót, mintha nem tudná mit is jelentene az valójában, mintha nem létezne számára, ízlelgette, majd nem is sejtve az értelmét, kiköpte.
- Nem a világ változik, hanem mi magunk változunk. – Hideg nyugalom csengett a hangjában, majd életében utoljára végigsimított a barna selymes hajon, egy puszit lehelt a pirospozsgás orcára, aztán elindult a járda felé. Egy pillanatra még visszatekintett és keserű mosollyal az arcán szólalt meg halkan – Szia – a lány továbbment nélküle, a kibetonozott úton.

A másik nézte távolodó alakját, majd a mező felé fordult. Lágy, meleg szellő kapott a hajába, ahogy arcát az ég felé emelte. Csintalanul csillogó melegbarna szemeiben egy könnycsepp született, hogy aztán a halálát a piros ajkakon nyerje el, mint egy jutalmul. Lehunyta a szemét, és pillanatokig csak élvezte a lemenő nap utolsó sugarait, amiktől bizseregni kezdett a teste.
- Álmodni csak a gyermekek szoktak, szerinted – suttogta halkan, a szőke lányra gondolva. – Álmokkal, sokkal nehezebb minden – lassan felnyitotta a szemét, majd halványan elmosolyodott – de szebb velük a naplemente. – Szemében földöntúli fény csillogott, a naplemente csodálatos árnyai tükröződtek benne és a saját álmai töltötték meg a színeket élettel.

Ő is tovább indult. Egyenesen a füves-bokros réten keresztül a naplemente felé.
Azt hitte elérheti.

Csak álom, hogy elérheti, csak álom, hogy létezik, egy buta ábránd, hogy számít, mégis fontos, hogy álmodik.