Minden tapasztalalot varnek a mutet utani idoszakrol,koszonom!

A férjem persze jött utánam.Egy darabig elvoltunk,igyekeztem békét tartani,aztán beütött a villám.Meghalt a növérem,utánna a férjem legidösebb bátyja,3 évre rá a küzépsö,majd ujjabb 3 év mulva a legifjabb.Anyósom odakerült hozzánk,azzal hogy anyut megkérdeztük,megbeszéltük hogy legyen mivel mégis övé a ház(az államé mai napig).Beleegyezett,és itt nekem mindennek vége lett.Nem jött ki a két anyós egymással,amennyire a hely engedte külön szobát biztositottunk nekik,fűtöttem rájuk,inkább én szorultam a hideg folyosóra fözni,de ez sem lett volna baj,csak megértették volna egymást!Egyik sem tudott önállóangondoskodni magárol,anyu Parkinson kórban szenvedett,anyósom félrebeszélt,állandóan ment volna valahova,alig birtam megnyugtatni,anyu az asztalt verte -minek hoztad ide!?Férjem reggeltöl estig dolgozott,én nem mertem kimozdulni mert nekimennek egymásnak,segitségem nem volt,növéreim:te vagy a legkisebb,neked kell elrendezned…Sirogörcsöt kapam elmentm az orvoshoz megkaptam az antidepresszánst,nyugtatot.Akor sem tudtam aludni,állandóan félltem ma mi fog történni-és aztán felvágtam az ereimet.3 hétig kórházban voltam gyógyszerváltás, orvosi  tanácsok:nem tehessük elevenen a föld alá öket,magát tönkretették a mamák csak tákolgatni tudjuk.oldja meg,stb. A vége 7 év szenvedés után tavaj januárban meghalt Édesanyám a karjainban,ugyanez év szeptemberében anyósom a kórházban.

ÉS HIGGYÉK EL NEKEM,NEM A FIZIKAI RÉSZE VOLT A NEHÉZ,A PELENKÁZÁS A FÜRDETÉS AZ ETETÉS TAKARITÁS,AZ ORVOSÉRT SZALADNI STB.NEM,HANEM A SZELLEMI HOGYNEMSIKERÜLT MEGÉRTETNEM VELÜK SEMMIT,HOGY MOST 40 ÉVESEN 100 NAK ÉRZEM MAGAM!Ketten maradtunk a férjemmel,nem lehetett család,és nem tudom magam helyretenni,nincs életcélom,feladok mindent,a szobába zárkózom,félek kilépni még az utcára is.Ennyi volt,halál utáni vágyaim vannak,mert mire várjak? N EMTUDOK NEVETNI  ÖRÜLNI SEMMINEK.A lelkiismeretem tiszta,kötelességemet amennyire tölem telt,erön felül teljesitettem.Nincs tovább.KÖSZÖNÖM HOGY ELMONDHATTAM!

Pszichiátriai kezelésem is más kezekbe került, lényegében felírták a gyógyszert, és kész. 2003-ban, testileg igen leromlott állapotban kerültem az új kórházamba (ami már nem volt új, 3 éve jártam már ide) Kiderült a lisztérzékenység, gyomorfekélyem és gyomorvérzésem volt, a colonoskópiát nem lehetett elvégezni, mert a sygmabélben egy olyan hajtűkanyar van, ami nem engedi át a műszert). Ekkor átállitottak inzulinra,, elkezdtem a nagyon szigorú lisztérzékeny és laktózérzékeny diétát (tojásérzékenységemről már gyerekkorom óta tudok), rettentő rossz anyagi helyzetem miatt leszoktam a dohányzásról. Ez a három tényező, + az antidepresszánsok, + a műtét hormonális hatása azt eredményezte, hogy hirtelen 25 kg-ot híztam. Mostmár a kövérség (100 kg vagyok 162 centi)is hozzájárul azokhoz a keresztcsont menti fájdalmakhoz, ami miatt sem állni, sem járni nem tudok. Szerintem a vastagbelem fáj, legalább is a fájdalom összefüggése a széklet bajokkal erre mutat.

Egyedül élek, átlagos jövedelem alatti nyugdijból egy kis garzonban. Ezek után csak azt szoktam kérdezni: Mi volt előbb, mi minek a következménye? A testi bajoktól a lelki bajokig, vagy fordítva, ?  Háromféle gyógyszert szedek a depresszióra, és ezzel egész jó a helyzet. De rengeteg testi bajom és fájdalmam nagyon nehézzé teszi az életet. Ha depresszióm romlik, annak mindíg a testi tünetek romlása áll a hátterében.  Egyszer, szép fokozatosan abbahagytam az antidepresszánsokat. Rémes lett a világ, testileg-lelkileg egyaránt, tehát gyorsan visszaálltam.. Mostmár ez így is marad.