Varoszoba.hu » halalvagy

Fel akarom adni

Adrienn33 — Sun, 11 Dec 2016 21:52:23 +0000

Sziasztok. Egy 18 éves lány vagyok. 6 éve szenvedek depresszióban és úgy érzem, néhány szép pillanaton kívül csak a rossz van. Így a jó dolgokat se tudom már egy ideje értékelni. Jelenleg itt ülök 76 db vérnyomás növelő gyógyszer mellett és erősen érzem, hogy be szeretném venni őket. Egyszerűen nem hiszem, hogy az élet számomra tartogat még szép dolgokat. Kiskorom óta agresszív környezetbe nőttem fel. Nem egy intézetben voltam állami gondozott és 7 iskolába jártam ki az általánost. Aminek hála komplexusom is van. Úgy érzem felesleges a létem, hogy senkinek nem vagyok elég jó. Azt érzem, kár léteznem, egyszerűen mindenből elegem van. Senkinek nem vagyok fontos. Senki nem látja, hogy nincs rendben a lelkem. Senki nem tud segíteni. Annyira fáj, hogy lélegzek, fogalmam sincs mért vagyok még itt. Annyi kísérletem volt már, hogy megszámolni se tudom. De mégis itt maradtam és csak szenvedek.

Ablak

OrokkeUton — Wed, 12 Feb 2014 23:13:34 +0000

Fáj a fejem. Késő van már, feküdni kéne. Kikapcsolom a tvt már indulnék az ágyhoz de kinézek az ablak felé és a város esti fényei tetszenek, úgy hogy kinyitom az ablakot.
Szép a látvány, a 10.ról mindig szép. Aztán eszembe jut a napom és az a pánik szerű érzés ami egész nap bennem volt. Félek, és ahogy lenézek vonz a mélység. Istenem hányszor álltam már ilyen magasan. Egyre jobban félek. Eszembe jutnak régi dolgok és már rettegek. Pedig bevettem egy fél szem gyógyszert. Talán egészet kellet volna de mindegy már. Egyre jobban félek, de most már magamtól is. Nézek a mélybe és elképzelem ahogy zuhanok. Nem. Így nem halhatok meg. Nem akarom, nem ezért küzdöttem eddig. El kell jönnöm az ablaktól, mielőtt még hülye leszek. Szar nap volt de majd holnap jobb lesz. Visszalépek. Be kell csuknom az ablakot. De ha becsukom akkor melegem lesz éjszaka. Mindegy. Bekell csuknom az a biztos. Bekapcsolom a gépet hogy kiírjam magamból ezt, attól talán lenyugszom. És tényleg. Nem sokkal de egy picivel jobb. Talán csak egy kis pánik roham volt. Mindegy, nem tudom. Ideje feküdni, reggel kellni kellni.

Jogok, állam, álmom a pszichiátriai eutanázia

gyomorfekely2 — Sun, 12 Jan 2014 18:48:43 +0000

Sokan vagyunk, akik nem bírjuk az életnek nevezettet, persze, azt mondják, semmiség a pszichés defektus, vegye be a Frontint, az antipszichót, vonuljon békésen a sarokba, mert nem öli parazita, nem rákos, hát akkor mire a dráma. Ám ott a halálozási ráta skizofrénia, borderline, depressziónál – azt se tudni még, uni- vagy bipoláris-e, most fejlődik és tesz tönkre egyre. Nálam itt a skizofrénia, a legdurvább; minden tünetét ismerem, nem egyszer átéltem, noha a szellemeim jók hozzám, csak a parancsok agresszívek és ott az álmatlanság gyógyszer nélkül. Csakhogy a bogyók ölik az agyat, a testet, nem segítenek, se az antipszichó, se a nyugtató, se az antidepresszáns és a többi, amit szedni szokik, vagyis kellene. Egyre reménytelenebb, a levelek a doktoromnak egyre fenyegetőbbek magamra nézve, ami még életben tart, az a tudat, hogy apám felel értem gyámoltért, semmi jogom; ha balesetnek álcázom, ott a kérdés, miért nem volt apám mellettem, én otthon, amit nem nevezek már annak, megint be akart zárni a házba nem egész két hete. Az öngyilkosság lehetetlenség, vagyis jogtalan, mert apámat börtönbe küldik, ha belehalok, bár ha egyszer meghalok önkezűleg, nem fog számítani semmi, apám se, nagyanyám sem, aki átsírja a napokat, ha újra kórházba kerülök szuicid intenciókért, mert megtudná, anyám… nem tudom, nem tekintem annak, nem sorolom sehova, a szüleim már meg se lepődnek. Ha újabb eszelős őrültséget teszek, az orvosom fenyeget, hogy lead, ha akár csak egy vágást is meglát rajtam. A fiúm bosszúhadjáratot indít minden szerv ellen, amihez közöm van – nyugdíjizé, gyámügy, volt doktorom, aki a néhai anyakép volt, de eldobott, féltékeny rá… nem maradt semmi, nincs életkedv, célok, jövőkép, napról napra egyre romlik minden, senki nem érti vagy nem akarja, én nem választottam élni. A doktoromnál kellett volna jelentkeznem kofferrel, mindennel, de hát minden hónapban ezt mondja, csak most hangsúlyozta, holnap, ami két napja volt. Kapott helyette egy levelet, személyesen nem tudtam átadni, vizitelt az osztályon, az egyik főorvos egy ideje, abban leírtam szuicid szándékaimat, kárt teszek magamban. Mi borderline-ok bántjuk magunkat kívülről, mert belül fáj, azt kompenzálandó a károkozás. Már a régi elfoglaltságok sem hatnak meg, nem tud érdekelni az irkálás, a kapcsolatok, egészség. A legközelebbi rosszullétkor az ökleimet verem majd a csempébe, mint nem oly rég a kórházba, mert nem volt penge. Ma már alig kapni, a fiúm elteszi a késeket, mert kiismert már, ő is fenyeget, elhagy, ha újra kórházba kerülök, falcolok, begyógyszerezek. Ő nem éli meg ezeket. Nekem nincs libidóm évek óta, nincsenek álmok, csak alvásba ájulások, éjjeli sikoltozások a pavorban, ha éjjel négy előtt kacsázok ki a vécére, a fiúmnak kell támogatnia, mert rendre elájulok, olyan erős az antipszichó, néha nem vagyok jelen, éjjel kiülök az ágy szélére és várom a lányt, aki elkísér a vécére, sokára rájövök, nincs is hús-vér lánybarátom. Barátok sincsenek, csak a doktorom, akinél szelektálni kell a mondanivalót, mert nem érti vagy túlsúlyba kerül a személyeskedés, bár ettől most nem tartok, mert a gondolatok kizárólag depresszívek, most inkább arra kell vigyázni, nehogy megint bezárjon pár hónapra az akutra, a könnyített részre újabban már ki sem engednek, mióta megkaptam a közveszélyes titulust. Innen nézve az élet tényleg kéjutás. Éljen a pszichiátria és a sok roncs ember az életben.

Erős altató kellene

gyomorfekely2 — Thu, 26 Dec 2013 10:20:10 +0000

Az ilyenféle olajos, kócoljuk össze a haját, és meggyógyul, varázsütésre, nem jött be. Tudtam, csak a fiúkám akarta. ma Ysila nélkül akartam aludni, ment öt percig, minden régen, csak minden másnap aludni, de erős leszek. Mondta egy gyógyszerészethez értő ápolófiú, hogy – mit is mondott? -, hogy keingési elégtelenséggel zár, azt nem várom ki. Masszív deviáns alkatnak gondolnak itt a pisológián. Pisiátrián. Az igazságügyis banya aszongya, akkor én nem vagyok normális. Picsoda, dick. Nem tud valaki erős altatót? Teára gondolázom. Életből már gyerekként megbuktam. Ma már számíthatok szellemekre, ez, kérem, képesség. Bár nincs benne mit irigyelni. Rém izgalmas úgy élni, hogy még arról is van papetta, mely szerint közveszélyes vagyok, tán már elévült. Kezd keveredni a vlóság az állammal, fantáziával, ha ehunyom a szemem, anyáméknál találom magam, meg a két jó arc iker öcsi. A családba tán én magam hoztam a pszichés vonulatot. A betegségeim közül minimum kettő öröklődik.

Valamiért nem látok fényt, semmi alagútfény. Hogy találjak haza? Azt se tudom már, mit nevezzek otthonnak, megölnek méreggel,, figyelek kamerákkal, GPS-szel anyám. Sokat maradok magam az albérletben, mint most. Gondoltam átmetszem az ereket, de nem kapni szinte sehol pengét. Hagyjuk már ezt az életnek nevezettet! Csak audni kéne; már egy puha párnás koporsóban. Bár én hamvasztást kérnék. Szórják egy pöcegödörbe. Odavaló vagyok, a bukott iskolás, a csóri bukott emberfoszlány. Sose lesz családom, ahhoz erő kell, állhatatosság… ha lenne egy kisfiam, Edvárdnak hívnák, egy ujjal nem bántanám, nem úgy, ahogy anyámék. Engem. Persze letagadták, a bátyám vagy egy-két éve ott rettegett a kocsmában, hogy lecsukják, amiért 13 éves korában molesztált, én öt voltam. Ő is, az ősök is vertek, amíg erejükből tellett.

Áldott békés abúzusmenetes karácsonyt mindenkinek!

Depresszió klub

hofeher — Fri, 03 Jun 2011 20:14:56 +0000

Kedves Mindenki

Szeretném felhívni a figyelmeteket arra, hogy jövő héten elindul Budapesten egy csoportfoglalkozás depressziósoknak, és olyanoknak, akik nem találják az értelmét életüknek, s esetleg az öngyilkosság “vonzásában” élnek… Itt nemcsak a lehetséges okokról, megoldásokról, gyógymódokról beszélgetünk, de hatékony gyakorlatokat is végzünk közösen, hogy jobban légy, hogy elindulj a gyógyulás útján. A csoport támogató ereje nagyon nagy hatással tud lenni azokra, akik ezektől a tünetektől szenvednek. A tervek szerint hetente vagy kéthetente kerül sor a találkozásokra, ezt a résztvevőkkel egyeztetjük menet közben. Szívesen adok az érdeklődőknek bővebb információkat itt, vagy a tejutfenye@gmail.com-on.

Vidéken is szervezhetünk ilyen “klubot”, ha van rá érdeklődés és igény!

Szeretettel:

Hófehér

Hogyan került depressziósan kórházba Zafir bácsi?

rabbi — Mon, 28 Sep 2009 22:05:09 +0000

Addig,amig varod kedves olvaso testi,vagy lelki betegseged jobbra fordulassat,kerlek hadd meseljem el Zafir bacsi egyik tortenetet.Az oreg rabbit New Yorkban gondoztam.Zafir bacsi korahoz keppest jo eroben volt,de masodik felesege halalakor elmeje nagytakaritast vegzett:Hatrahajitott mindent-fontosat,s lenyegtelent-a melyemlekezetbe,hogy ne kelljen ujbol,es ujbol atgondolni a szornyu maganyt.Egyszer,amikor az esti imadsagrol hazafele indult,gondolataiba merulve rossz iranyba indult,es csupan a jarorozo rendoroknek tunt fel,hogy mit keres egy kaftanos,kalapos, osszakallu ember a feketek negyedeben hajnali 3-kor.Amikor kerdore vontak,nem jottek elo az angol kifejezesek,csak magyarul,es jiddisul beszelt,a lakcime pedig vegkepp nem jutott eszebe.Ekkor dontott a csalad,hogy gondozora van szuksege.Nem kellett ot igazabol gondozni,csupan meleg etelt adni neki,tisztelettel meghallgatni,elkiserni a zsinagogajaba,es vissza.Egyik delutan,az etelmelegites kozben meselte a tortenetet: Amikor megerkeztunk Aushwitzbe,dr Mengele egyenkent szortirozta az internaltakat.Kulon allitotta a kiserleteihez szukseges alanyokat,akiket elve boncolt,vagy tanult rajtuk erzestelenites nelkul amputalni.Mas csoportba a legyengult,beteg,tul oreg,vagy tul fiatal embereket megsemmisitesre,valamint a meg munkakepeseket dolgozni.Szemem lattara vittek el draga felesegemet,mind az ot gyermekemet,es anyosomat a gazkamraba!Ezt mar nem lehet ep elmevel tulelni!Jo lenne meghalni nekem is!-gondoltam.”Igen am,de hogyan?Egy istenfelo nem lehet ongyilkos!…Megvan!Halalra dolgozom magam!Azt szabad!”-Igyhat ezutan minden eromet osszeszedve dolgoztam,es dolgoztam.A silany,keves etel mellett nem kellett sokaig robotolnom,hogy teljesen kimeruljek.Nehany nap mulva labambol kifogyott minden erom,es osszecsuklottam.Odajott hozzam egy SS katona,es ram uvoltott:”-Keljen fel!Gyerunk dolgozni!”-”En mar nem birok felkelni.Teljesen kimerultem.Lojon le!”-A katonat nem kellett gyozkodni.Kicsatolta pisztolytaskajat,csoretoltott,s en fejem lehajtva vartam,hogy tarkon lojon.Igen am,de a parancsnoka rakialtott:”Ezt ne lodd le!Menj a dolgodra!Majd en elintezem!”-”Meg egy par percig elnem kell,mig ez szorakozik velem”-gondoltam,s leroskadva vartam a fegyverdorgest,de mast hallottam.Parancsolt ket tarsamnak,hogy vigyenek a segelyhelyre,es erossitsenek fel.Tarsaim felkaptak-mi az ket embernek felkapni egy 34 kg-os csomagot-,es igyekeztek a segelyhely fele,nehogy meggondolja magat az SS tiszt.Labaim ernyedten logva,csak neha koppantak a kovekben.Amikor megerkeztunk,a zsido orvos kerdezte hogyan kerultem oda.En mondtam neki,hogy miutan kimerulve osszeestem,kertem a nemetet,hogy lojon le,de a parancsnoka nem engedte neki.Az orvos hitetlenkedve csovalta a fejet:”Olyan meg sosem tortent,hogy egy kimerult zsidot kivegzes helyett erossitesre hoztak volna!”-Tarsaim bizonygattak:”Nem hazudik!Igy volt!”-”Akkor magaval meg terve van a Teremtonek”-mondta megilletodve az orvos.Adott hat meleg cikoriakavet,meg valami gyenge etelt,amit egy osszeszukult gyomor megemeszthet.Egy napig pihenhettem a korhazban….Aztan,hogy felszabadultunk,ismet megnosultem.Szuletett 7 gyerekunk,de hisz ismered oket.Jo gyerekek.Itt meg tanito lettem.-Az oreg melyet sohajtott,vegig simitotta hosszu feher szakallat,es megkerdezett:”Hol az a vacsora?Megeheztem!”