Anna vagyok és 18 éves.

172 cm vagyok 2 éve még 86 kg voltam . Ez miatt mindenki bántott az iskolában főleg,  a diákok és a tanárok is ezzel piszkáltak ; de a családomtól is azt halgattam mindig hogy milyen csunya vagyok és hogy le kéne fogynom . Nyáron elhatároztam hogy fogyni fogok , igazából semmilyen diétát vagy fogyokúrát nem követtem , csak reggelire és ebédre ettem délután pedig csak vizet ittam . Szeptemberre 75  kg voltam , nagyon örültem neki és a rokonaim is modnták hogy milyen jól nézek ki , de az iskolába nagyon nem vették észre igaz már nem piszkáltak hogy kövér vagyok , Aztán megint nyár lett és megint fogyni akartam már sportolni is elkezdtem nem csak a táplálkozásomon változtattam  , és szeptemberre megint 10 kg ot fogytam .

Az iskolába nagyon megdicsért mindenki és a rokonaim is szinte elájultak hogy hogy csináltam , aztán decemberbe megint elkezdtem kevesebbet enni és mostanra a 65kg-ról 57-re fogytam . De most meg mindenki az iskolában azt terjeszti hogy beteg vagyok és azért fogytam .

Igazából még szeretnék fogyni 52 kg ra csak nem tudom mennyire lenne jó ötlet és  nem szeretnék beteg se lenni , meg félek hogy anorexiás leszek , a sok hülye ember miatt akik miatt nem hizhatok vissza mert akkor minden kezdödne előlről .

Szeretném ha válaszaitokkal segítenétek , előre is köszönöm !

Eloszor is, koszonom, hogy van egy felulet, ahol le lehet irni a tapasztalatokat, ugyanis talan mas eljut olyan orvoshoz vagy felismeri magan a tipikus PCOS tuneteket es nem kell evekig ugy elnie, hogy azt sem tudja, mi a baja. Ha valaki ugy erzi, hogy valami nem stimmel, akkor bizni kell a megerzesben es kivizsgaltatni. Olvasgatvan a torteneteiteket, en egy picit mas megkozelitesbol irnam le az en tapasztalatomat. Itt foleg a meddosegrol olvastam toletek, nalam viszont amit a PCOS okozott az extrem merteku szorosodes volt mar fiatal kortol es a tulsuly, ami nem ment le akarmivel is probalkoztam. Ehhez persze kesobb tarsult mas is, de nalam ezek voltak a fo tunetek. Remelem, hogy tudunk egymasnak erot adni, mert a PCOS igenis visszafordithato. Nem vagyunk egyedul ezzel a problemaval. PCOS megoldasa a nagyon szigoruan betartott eletmodvaltas, de ezt is ugy kell csinalni, hogy utananez az ember specifikusan, hogy mi jo es mi rossz egy PCOS-esnek. Ha ez a modszer meg van, akkor tud fogyni, addig nem megy a fogyas tartosan. Emellett a mozgas is fontos.

Mindig kuzdottem tulsullyal (70-75 kg tinikent), de nem voltam olyan korosan elhizott. Ennek ellenere en voltam mindig a legnagyobb darab szinte mindenhol (leven, hogy a 90-es evek Magyarorszagan nem sok gyerek volt tulsulyos). Allando gunyolodas celtablajakent jo kis onertekelesi zavarom lett. A tulsuly melle gyorsan hozzatarsult a szornovekedes mar az alt. iskolaban is. Nem ertettem persze, hogy 12 eves lanynak hogy lehet bajusza. Az evek soran egyre rosszabb lett, mar szakall reszen is szednem kellett napi szinten a szort, igy ugy dontottem, hogy elmegyek “vegleges szortelenitesre”, amit tobb, mint masfel evig csinaltam havi rendszeresseggel teljesen sikertelenul. Ekkor ereztem eloszor, hogy itt tenyleg nem en kepzelem be magamnak azt, hogy valami nincs rendben. A tulsuly es a szor egyutt igazan zarkozotta tett es nem azert, mert en igy akartam. Sok volt a negativ visszajelzes, a sok beszologato. Nem volt soha baratom sem es nem tudtam a megjelenesem miatt olyan dolgokat elvezni, amelyeket mas emberek tudnak. Depresszios lettem. Az eletem allando fogyokura volt. Orvoshoz hiaba mentem, mert csak a pajzsmirigyre vizsgaltak mindig, az pedig mindig tokeletes volt. Egeszseges vagyok, mondtak, de mikor a tukorbe neztem, en egy teljesen beteg, megtepazott embert lattam. Volt ido, mikor annyit ettem, mint egy madar, de a sulyom nem valtozott max. 1-2 kg-t. Sokaig azt hittem, hogy vannak emberek, akik egyszeruen nem tudnak fogyni es genetikailag szorosebbek. El kell fogadni, mondta sok orvos, de nehez ezt fiatalon feldolgozni. Addig kell orvost keresni, amig olyat nem talaltok, aki tenyleg meg is hallgat, tudja, hogy mi az a PCOS es nem intezi el annyival, hogy egyszeruen csak fenn kell tartani a dietat. Ugyanis PCOS eseten nagyon kevesen tudnak fogyni a tradicionalis “mindenbol eszem kevesebbet”, “este 6 utan nem eszem”, egyszeru alacsony szenhidrat dieta vagy akarmilyen mas elvek alapjan az inzulinrezisztencia miatt. Ez nem ilyen egyszeru, joval bovebb tajekoztatast igenyel. Vannak orvosok, akik azt sem tudjak pontosan, hogy a PCOS hogy mukodik, csak irjak a gyogyszereket, pedig az nem megoldas.

Nekem sok – PCOS-es holggyel ellentetben – nem voltak menstruacios problemaim a huszas eveim kozepeig. Huszas eveim elejen szuletett egy gyermekem is. Aztan a terhessegem utan 2 evvel hirtelen feljott meg plusz 25kg (nagyon stresszes idoszak volt, bar sokat akkor sem ettem), pedig mar akkor sem voltam kis darab. Akkor kezdett a teljesen szabalyos ciklusom 35-40 napos lenni es barnazni a menstruacio elott (ami nem jo jel a peteerest illetoen, errol azt mondta a nogyogyasz, hogy nem jelent semmit, ami nem igaz). Akkor azt gondoltam, megiscsak kell, hogy legyen megoldas. Nem akarok cukorbeteg, magasvernyomasos lenni, aki 40 evesen szivrohamot kap. Ekkor sulyom 100 kg volt a kb. 161 centimhez. A koleszterin szintem az egekben. Allando szorongasban eltem, ami miatt rengeteg alapveto dolgot alig tudtam elvegezni. Az energiam lecsokkent. Sok kover embert ismerek, de valahogy en megis mas voltam, mint a tobbseguk, ereztem, hogy nalam valami mas gond van, hisz tudtam, nem az etel mennyisege, amit eszem okozta ezt elsosorban.

A PCOS-rol az interneten olvastam eloszor, majd jo par honapig tartott mire vegre sorra kerultem az endokrinologus varolistajan. Vegre tudtam, hogy mi a gond es ezt szakerto is megerositette, de hogyan gyogyulhatok meg? Nos, ez ott nem oldodott meg, ugyanis a legtobb orvos csak a gyogyszerben hisz. En Merckformint szedek, mast nem vagyok hajlando. A megoldas azoknal, akik tulsulyos PCOS-esek a fogyas es elsosorban az egeszsegert fogyas (dieta es mozgas), nem az esztetikumert. Erdemes taplalekkiegeszitoket szedni a gyogyszerek helyett/mellett. Ha ugy allunk ehhez, hogy nem fog menni, akkor tenyleg nem fog. Szerencsere vegre “fogyo felben” vagyok, ami sok-sok evig csak alom volt szamomra. Ez kis reszben koszonheto a gyogyszernek, nagy reszben annak, hogy tudom mara, hogy PCOS-szel mit ehetek es mit nem. Pedig vannak dolgok, amiket egy egeszseges ember megehet, mig egy PCOS-es nem. Olyan etkezesre kell beallni, ami fenntarthato egy eleten at. Mindig van esely. Nem szabad feladni!!

Olyan mintha a nulláról kezdenék…és nem csak olyan valójában onnan is kezdem.

Újra kell tanulnom mindent. Újra kell tanulnom tanulni,beszélni, beilleszkedni, beszélgetni, NEVETNI, és legfőképpen újra meg kell ismernem magam. Mert ami lettem az nem Én vagyok, de valamiért el kellett veszítenem magam és egy másik útra tévedni.

Sokat gondolkozom még mindig a történteken, de főleg azon, hogy Én soha nem fogom tudni gyűlölni,megvetni,vagy csak szimplán haragudni rájok ( pl arra a bizonyos fiúra, vagy arra aki agyonvert), Mindig önmagam iránt fogom fordítani ezt a dühöt.

1 év után újra megvágtam magam…és elborzadtam,Csalódtam! Nagyon nagyot csalódtam. Magamban. Összezuhantam. Elvesztettem a tartásomat. És megingott a hitem. Leszartam mindent, nem érdekelt semmi. Úgy gondoltam ha eddig nem sikerült ezután miért sikerülne? Végülis ezzel még mindig egyetértek és nem hiszek benne teljesen. De miért ne ahatnék egy esélyt magamnak? Egy esélyt a boldogságra? …

Újra elkezdtem futni,írni (verseket), és néha már tiszta szívből tudok nevetni is .

Tudoom,hogy nagyon nehéz lesz és sokszor elfogok veszni ebbe a rengetegbe de hiszek benne hogy aztán megtalálom a kivezető utat és tudok tovább lépni.

Ha valaki szeretne beszélgetni akkor szívesen várom a levelét!

Sok boldogságot mindenkinek! Legyen Szép napod! köszi hogy elolvastad!

Egy történetet szeretnék elmondani,amiből talán mindenki rá fog ismerni önön magára.

Az én történetem 2001 január 12.-én kezdődik,amikor is  óriási fájdalmak közepette be kerültem  a Kecskeméti Honvéd Kórház bel osztályára.

Rövid vizsgálat után közölték velem,hogy hasnyál mirigy gyulladásom van.

A súlyosságára tekintettel,a feleségemmel közölte az orvos,hogy haza lehet menni,és kezdjen intézni a temetéssel kapcsolatos dolgokat,mivel nincs még tiz százalék remény sem hogy megérem a holnapot.

A 30.-éves katonai szolgálatomnak köszönhetően a szervezetem vasból van,és én ezzel tisztában voltam akkor is,és reménykedtem,hogy reggel csak fel fogok ébredni,mivel még az a fanatikus élni akarás is előtört belőlem,magyarul én ott akkor élni akartam.

Én győztem,legyőztem a halált.

11.-napi küzdelem után,már az orvosok is mondták,hogy az esélyem sokkal biztatóbb mint azt ők a gyakorlatukban tapasztalták.

Azon a kórházi ágyon  nagyon fontos döntés született.

Egy új életet fogalmaztam meg amit meg kell csináljak,szakítva az akkori életmóddal,azzal hogy most már több időt kell hogy fordítsak magamra ,az egészségemre a családra.

Közölték velem,hogy szinte egyenes velejárója egy hasnyálmirigy gyulladásnak a cukorbetegség kialakulása.

Őszinte leszek,ez akkor ott nem érdekelt,nem vettem komolyan,csak mikor két év elteltével,az egyik kontroll vizsgálatkor közölte az orvos,hogy a mai naptól nyilvántartásba vesz mint  2.-tipusú cukorbeteg,mivel az alkalmazott diéta nincs rám hatással,persze semmiféle diétát nem tartottam be.  Nagyon elkeseredtem,és fel tettem a kérdést: Most mi lesz?

Írtak nekem fel gyógyszer ,amit katonásan szedtem,az előírt diétát betartottam,és úgy tűnt,hogy minden rendben van.  Az orvosom több alkalommal mondta hogy ezzel együtt kell tudni élni!

Csakhogy erre nekem nem volt kiképzésem,nem tudtam felfogni,hogy hogyan érti azt,hogy együtt élni ezzel a betegséggel.

Később rájöttem!!

Arra jöttem rá,hogy ezen a pályán csak én akarok meggyógyulni,és senkitől nem várhatok segítséget,legfőképpen az orvosomtól nem. Az ő érdeke teljesen eltérő az enyémtől.

Misem bizonyítja jobban,hogy 2005.-őszén,nem bírtam a vércukor szintemet féken tartani,ezért el mentem a cukorgondozóba,hogy tegyenek valamit. Tettek is! Felemelték az gyógyszer adagomat,aminek csak az orvos örült.  közölte,hogy 3.-hónap múlva menjek vissza kontroll vizsgálatra.   Hát a három hónap alatt a verseny súlyomból 68.-kg  elvesztettem 10.-kg.  Mondtam magamnak,na akkor itt a vég,vagy megint egy túlélési gyakorlat?  Az lett.

A Budapesti Szent Imre kórházba kerültem,ahol meg mentették az életemet,és egyben rá állítottak inzulinra,amit a mai napig is adagolok magamba.

Napi 4.-szer szúrom magam.

Teljesen meg változott az életem,meg változtattam az érdeklődésem magammal kapcsolatban, soha nem érdekelt  eddig,hogy talán tudok változtatni is a helyzetemen,vagy egyáltalán van e Megoldás?

Évek teltek el azóta, mindenre amit ajánlottak kipróbáltam,megittam ezer liter teát,több száz fajta kapszulát, mindent kipróbáltam,és nem segített.

A internettől oczkodtam,valahogy nem  keltett érdeklődést bennem az Internet,mikor is be köttettem és el kezdtem böngészni a világhálón.  Kérdeztem magamtól,vajon vannak e a világba valahol olyan emberek, orvosok természetgyógyászok kutatók,akik éppen azon munkálkodnak,hogy az én cukorbetegségemből kigyógyítanak.  Itt meg kell jegyeznem,hogy nekem abból lett elegem,hogy mindenki a vércukor szintemet akarta stabilizálni,és egy sem volt aki azt mondta volna hogy állj,itt a megoldás,hogy nem stabilizálom hanem hozzásegítelek ahhoz,hogy betartva a szabályokat,meg is szüntetheted a cukorbetegséged!!

5.-év telt el azóta,hogy inzulint adagolok,és 5.-év telt el,hogy jártasságot szereztem az Internet világában.

Magam is foglalkozom olyan internetes üzlettel,ahol található olyan készítmény,ami pozitív hatással van a vércukor szintemre,de ez nekem kevés volt.

2011.-szeptemberében egy internet marketing megismerése kapcsán,kapcsolatba kerültem egy  Amerikai üzletasszonnyal,aki egy betűt nem beszélt Magyarul,én meg persze Perfekt nem beeszélek Angolul.

Egy fordítónak köszönhető,hogy megértettük egymást abba,hogy ide kell egy Angolul beszélő tolmács,aki közvetít közöttünk.  A Skypen keresztül kapcsolatba  kerültem a hölgy ajánlására,egy akkor Angliában élő Magyar úriemberrel.  Beszélgetésünk közepette,szóba került,hogy ki mivel foglalkozik az Internet adta lehetőségek közül.  annyira bizalmas kapcsolat alakult ki perceken belül,hogy én  elmondtam neki mi az én legnagyobb problémám,és eddig minden eredménytelennek bizonyult bármit is alkalmaztam. Ekkor ő közölte velem,hogy neki voltak  más irányú problémái,de heteken belül megszűntek,és hogy a környezetébe vannak cukorbeteg ismerősei barátai,akik nagyon hatékonyan alkalmazzák az ő tapasztalatait.

Nagyon kíváncsivá tett,és rákérdeztem,hogy mi is ez ,ami esélyt ad arra,hogy a gyógyulás felé forduljon a szervezetem. Ajánlott egy  könyvet,amit ő írt,kért hogy olvassam el. Meg tettem,és kértem,hogy amennyiben lehetséges,szeretném kipróbálni az információk birtokában azt a valamit.  Kértem,tegye lehetővé a hozzáférést.  Egy hónap után végre alkalmazhattam a módszert,aminek a következménye az lett,hogy az inzulinadagokat csökkentenem kellett . Amit most mérek:  reggel 4,6!!!   Szuper ugye?   Napközben 5-7.-között. A szövődmények már nem alakulhatnak ki olyan gyorsan. Ez csodálatos érzéssel töltött el,és reményt adott nekem arra,hogy meg van a megoldás,minden hókusz pókusz nélkül.

Ennek az információnak a birtokában más lett az életem,nagyobb a remény mint valaha volt,hogy meg gyógyulhatok.

Aki a levél elolvasása után úgy gondolja,hogy  szüksége lenne erre az információra

az keressen meg kizárólag Skypen:   ferenc553  ! Azért nem e-mailbe,mert az a tapasztalatom,hogy kérnek információt,utána  elveszítjük egymást.

Kívánok mindenkinek mihamarabbi gyógyulást ebből az alattomos betegségből,mert minden lehetséges.

Remélem mindenki tisztában van azzal,hogy a cukorbetegség nem játék,nem érdemes

Felületesen  foglalkozni a problémával.

Már egyszer feltettem ezt a kérdést, de nem sokan jeleztetek vissza.

Kíváncsi lennék, hogy van-e köztetek olyan aki antidepresszánst szed évek óta és esetleg meghízott, hormonzavarai lettek, vagy nőgyógyászati jellegű problémái adódtak az utóbbi időben? Sajnos én ilyesmikkel küzdök és (2 sikertelen leszokás után) nem tudom kiűzni a fejemből a gondolatot, hogy ezek a betegségek összefüggnek a 10 éves gyógyszerszedéssel…

hasonló tünetek érdekelnek, mint: állandó fáradtság, száraz bőr, hírtelen hízás (10-20 kg), fakó bőr, fokozott szőrnövekedés, nőgyógyászati daganatok, izületi fájdalmak, csökkent koncentráció, eltolódott vér értékek: TSH – pajzsmirigy hormon…

Van valakinek hasonló tapasztalata vagy hozzáfűznivalója?

Már gyermekkoromra vezethető vissza  a betegségem.  Ketten vagyunk testvérek egy öcsém van aki a kedvenc volt, én meg nem voltam sehol. Kialakult hogy nem vettem észre, hogy hibázom hogy  én nem a visszahuzódás, önbizalomhiány, kissebbségi érzés  ami az egész életemet végig kiséri a mai napig.  Igy teltek az iskolás éveim nagyon nehezen barátkoztam azt éreztem senki sem szeret és nem akarnak velem barátkozni. 17-évesen belemenekültem egy nagyon rossz házasságba, amit  az édesanyámnak köszönhettem. Tőle  segítséget soha nem várhattam semilyen téren és igy lettem lelki beteg, persze ezt akkor még nem  tudttam.  21.-év után elváltam és rá három évre jött elő az  első tünet. Nem tudttam hetekig aludni, igy dolgoztam szellemi munkát ami azzal járt,   hogy  nem vettem észre, hogy hibázom.

Munkatársaim nagyon csúnyán viselkedtek ezért velem. Ekkor  éreztem, hogy valami baj van. Igy kerültem elöször a pszihiátriára. Kivizsgáltak és utána  altattak igy hat hétig feküdtem bent  1992-ben újra bekerültem de akkor már jelentkezett a depresszióm is,  ezután rokkant nyugdijas lettem 42-évesen.  Ezt nagyon nehezen éltem meg és senki nem segitett inkább még rúgtak is rajtam. Azóta  még háromszor feküdtem be most legutoljára ebben az évben 2 hónapig. Ez idő alatt mindenki magamra hagyott. A  családom  és  a(barátnöm)  nem fogadják el a betegségemet, teljesen magányos lettem. Nagyon nehéz napok évek vannak mögöttem. Teljesen befelé fordultam nem bizom már senkiben nagyon sokat csalódtam.

Most egy kicsit helyrehoztak de meddig? Ha a leirtak után valakik figyelmét felkeltettem mert ez csak tömör leírás volt kérem írjon nekem, vagy együtt érez velem.  Nagyon megörültem ennek a közösségnek mert itt talán együttérzésre találok. Aki ebben  a betegségben szenved biztosan megtapasztalta azt  a közömbösséget  ahogy az emberek  ezt fogadják. A szeretet már több mint tiz éve nincs meg az életembe, nagyon hiányzik!!!!!!!!!!!!!! Tapasztalatokat, tanácsokat szivesen veszek én is szívesen segitek!!!!!!!!!!! Egyenlőre ennyi kérem segitségüket!!!! Üdvözlettel  rozsa632

A dokim megállapította a következő tünetekből, hogy pánikszerű betegségem van, nem azt mondta pánikbetegség, csak annyit, nem akarja nevén nevezni a gyereket.

Kaptam gyógyszert, gyógyszereket, nemcsak erre a betegségre, mert más pszichés eredetű kórban is szenvedek, de nem igazán használ.

Azt érzem mintha ülne valaki a melkasomon, nehezen kapok levegőt, leizzadok pillanatok alatt, és ájulásszerű érzés fog el. Egyszer marha nagy tömeg volt, amikor tömegközlekedtem és le kellett szállnom, mert nem bírtam tovább.

Szerintetek ez pánikbetegság?