- Látod! Ott jön a férjed… és az enyém is vele van – mosolygott a barna hajú lány. – Emlékszel, hogy régen, mindig ilyenről álmodtunk? – kérdezte mosolyogva, a fűben ülve a barátnőjétől.

- Igen, nagyon rég volt már – szólt a szőke komoly hangon. – Lehettünk vagy nyolc évesek.
- Most már nyolc évvel idősebbek vagyunk – vigyorgott töretlenül a barna.
- Nyolc évvel idősebbek – ismételte meg enyhe gúnnyal a hangjában, azzal felállt – és nyolc évvel érettebbek – nyomta meg ironikusan az utolsó szót. – Nem látom őket – erősítette meg mondanivalóját.
- Mert nem akarod látni őket, pedig ott vannak – emelkedett fel a puha fűből a másik is.
- Nincsenek – mondta határozott tisztánlátással a szőke hölgyemény.
- Ne dobd el őket, csak azért, mert a világ változik körülötted – húzta el a száját. – Mert komolyodik – ejtette úgy ki az utolsó szót, mintha nem tudná mit is jelentene az valójában, mintha nem létezne számára, ízlelgette, majd nem is sejtve az értelmét, kiköpte.
- Nem a világ változik, hanem mi magunk változunk. – Hideg nyugalom csengett a hangjában, majd életében utoljára végigsimított a barna selymes hajon, egy puszit lehelt a pirospozsgás orcára, aztán elindult a járda felé. Egy pillanatra még visszatekintett és keserű mosollyal az arcán szólalt meg halkan – Szia – a lány továbbment nélküle, a kibetonozott úton.

A másik nézte távolodó alakját, majd a mező felé fordult. Lágy, meleg szellő kapott a hajába, ahogy arcát az ég felé emelte. Csintalanul csillogó melegbarna szemeiben egy könnycsepp született, hogy aztán a halálát a piros ajkakon nyerje el, mint egy jutalmul. Lehunyta a szemét, és pillanatokig csak élvezte a lemenő nap utolsó sugarait, amiktől bizseregni kezdett a teste.
- Álmodni csak a gyermekek szoktak, szerinted – suttogta halkan, a szőke lányra gondolva. – Álmokkal, sokkal nehezebb minden – lassan felnyitotta a szemét, majd halványan elmosolyodott – de szebb velük a naplemente. – Szemében földöntúli fény csillogott, a naplemente csodálatos árnyai tükröződtek benne és a saját álmai töltötték meg a színeket élettel.

Ő is tovább indult. Egyenesen a füves-bokros réten keresztül a naplemente felé.
Azt hitte elérheti.

Csak álom, hogy elérheti, csak álom, hogy létezik, egy buta ábránd, hogy számít, mégis fontos, hogy álmodik.