Az én “történetem” talán , sőt inkább biztosan nem az, amit itt a legtöbben megírnak, mégis megpróbálkozom vele..ha csak ketten jobban értik egymást ettől, ha csak egy kellemes órát és figyelmet adunk egyímásnak ezzel, a mi célunk már biztosan teljesül. Előre is elnézést kérek, ha valakit bejegyzésem sért vagy bánt, ilyen cél nem fogalmazódott meg a kutatásunkkal kapcsolatban.

Onkológiai (rákos, daganatos) betegeket szeretnénk megkérdezni, akik ezzel a betegségükkel összefüggésben vényköteles fájdalomcsillapító tapaszt kapnak (nem nikotin tapasz, nem mozgásszervi/ízületi/reumatikus stb. fájdalom). Ez egy országos kutatás budapesti, pécsi és nyíregyházi betegeket szeretnénk bevonni. A kutatásunk célja, hogy ne csak orvosi, hanem beteg szemmel is kicsit közelebbről találkozzunk a betegek fájdalommal kapcsolatos élményeivel, a kezelés lehetőségeit megismerjük, egyáltalán mit jelent a fájdalom egy onkológiai beteg életében és hogyan éli meg a mindennapjaiban. Ez egy beszélgetés,ami kb. 50 percet vesz igénybe és alkalmazkodunk a beteghez. Tehát akár fel is keressük otthonában, de a budapesti betegek az irodánkba is befáradhatnak. 5.000 Ft értékű TESCO utalvánnyal köszönjük meg a betegeknek a fáradozásukat és támogatásukat. Bármely kérdést szívesen megválaszolom!

Ő ránézett és egyszerűen kijelentette, hogy ezt meg kell operálni.Ez már akkora, hogy nem lehet leszívni.  Mondhatom nagyon megrémültem Operálni?? Életemben nem operáltak semmivel, most ez miatt a “piti” csomó miatt fognak? Nem akartam az operációt. A doktornő nem vitázott velem megírta a beutalót tudta, hogy úgy is mire szakorvoshoz kerülök és döntés születik hetek fognak eltelni. Napról napra jobban zavart azt mondhatom. Aztán az ortopéd főorvos is első ránézésre kijelentette, hogy ezt meg kell operálni. Végig reménykedtem benne, hogy majd lemegy mint ahogy sok-sok éven keresztül. Mindent kipróbáltam amit a neten olvastam és amit tanácsul kaptam, hogy leviszi majd természetesen semmi nem segített. Nem volt türelmem tovább várni. Nem tudtam menni. Muszáj volt tenni valamit. Rászántam magam a műtétre.

Vérvétel, belgyógyász, aneszteziológia, nem húzom az időt,néhány napi várakozás után felkerültem a várólistára és már annyira vártam, hogy megszabadítsanak tőle, hogy el sem mondhatom. A műtét reggelén a főorvos úr megnézte és félig viccesen megjegyezte, hogy mintha egy árnyalatnyit kisebb lenne. Én ugyanúgy csak félkomolyan mondtam neki, hogy nekem is úgy tűnik, de mintha kicsit feljebb is duzzadt lenne, szerintem itt nem csak egyet fog találni. A műtéti előkészítés után letoltak a műtőbe, megkaptam az érzéstelenítőm és a műtét során kiderült, hogy a feltételezésem nem volt alaptalan. Két darab hatalmas diónál is nagyobb gangliont távolítottak el a bal bokámból. Kiújul-e fogalmam sincs mindenesetre bizonyosan állíthatom, hogy orvosi, ortopéd sebészi beavatkozás nélkül soha semmitől nem múlt volna el, hiszen közel húsz éven át nem is múlt el. Ezek a dolgok csak elfajulnak ha időben nem történik meg a műtét. Azt is elmondták, hogy ez minden esetben megeröltetés következménye tehát a megfelelő konzekvenciák levonása, életmód változtatás nélkül sosem lesz tartós a gyógyulás és természetes hogy kiújul, ha továbbra sem kíméljük az érintett testrészt. Kaptam talpbetétet és megfelelő ortopéd cipőt is fogok váltani.

Szeretném  ha a munkájuk nem volna hiábavaló. Nagyon nagyon féltem a műtéttől, de akkor amikor már toltak le a műtőbe nyoma sem volt bennem félelemnek. Aranyosak, kedvesek voltak velem, eszembe sem jutott aggódni. Még viccelődtek is velem. Hálás vagyok a Főorvos Úrnak és a Doktornőnek, hogy megszabadítottak egy átoktól ami – azt hiszem nem túlzok – de megkeserítette a mindennapjaimat, az egész életvitelemre negatív hatással volt. Nem volt könnyű. Az egész lábfejem belilult az ujjaim mintha kalapáccsal verték volna el minden ujjam lila kék zöld és minden színben díszlett, a sarkam, a bokám mindenem bedagadt mégis azt mondom ezt muszáj volt operálni és ha újra ott lennék még ennyit sem várnék.

Azonnal megműttetném. Ostoba voltam, hogy évekig együtt éltem vele hiszen csak kellemetlen volt. Nagyon nagyon fogok rá vigyázni, hogy ne újuljon ki, de ha mégis újra meg fogom operáltatni.  Nem volt könnyű fájdalmaim voltak a műtét után, az idegek is “rángatták” a lábam, de túl lehet élni. Most lábadozom. Még most is sánta vagyok. De már napról napra könnyebb. Dagadt és puklis a lábam, de már most jobb mint amikor két hatalmas golyót cipeltem a lábfejemben. Remélem valaki számára tanulságos lehet a történetem. Abban bízom, hogy ezt a problémát néhány hét múlva véglegesen a hátam mögött tudhatom.

Műtét nélkül csaknem 20 évig cipeltem és szenvedtem tőle.

Sziasztok, szeretném megosztani veletek a történetemet. Mintegy öt évvel ezelött a bal csuklómon kialakult egy púp, ami nem fájt egyáltalán, de zavaró volt. Mivel nem fájt, nem foglakoztam vele különösebben. Többen is mondták, hogy menjek el orvoshoz, egyszerű műtéttel eltávolítják, de ezt inkább nem vállatam. Természetesen folyamatosan figyeltem magamat, hogy máshol nem nő-e hasonló csomó, de nem vettem észre semmit, rendszeresen járok szűrővizsgálatokra is. Kb három éve  visszahívtak egy  tüdőszűrés után. Nem tudom Ti hogy vagytok ezzel, nekem ilyenkor minden elképzelhető borzalom az eszembe jut, így volt-ez akkor is. Visszamentem, és azt mondta a doktornő, nem tudja mi az amit lát, de lehet, hogy nagy a baj, és a felvételen  valahol a szegycsontom alján mutatott egy nagy foltot, ezért  SOS CT vizsgálat. Szerencsére a CT kimuttatta, hogy egy zsírszerű képződmény (lipoma), mely nem  kórós, nincs szükség semmilyen beavatkozásra. Ez 2006 végén történt, onnantól “békésen” éltem együtt most már két ciszta szerű képződménnyel.

Két nagy fiam van, egyikük nagyon intenzíven sportol, számára nagyon fontos, hogy a szervezete mindig megfelelő állapotban legyen, ezért vettem otthonra egy “házi vízművet”, ami oxogénnel dúsított Pi vizet gyárt, és elkezdtem én is ezt a vizet inni. De nem csak iszogatni, hanem naponta minimum 2 litert, de hétvégén 3-4 litert is megittam egy nap. Persze a mellékhelységet is elég gyakran látogattam:) Kb. 2-3 hónap után eltünt a csuklómról a csomó, és ami leginkább megnyugtatott, hogy nemrég voltam mammográfiás vizsgálaton, ahol ultrahangos vizsgálatot is csináltak. Megkértem a doktornőt, hogy a szegycsontomnál is vizsgáljon meg az ultrahangos készülékével, elmondtam a korábbi diagnózist. Kicsit számítottam rá de most már teljesen megnyugodtam: onnan is letünt a lipoma.

Én azt tanácsolnám mindenkinek, hogy mielőtt kés alá fekszik egy ganglionnal, “mossa át” a szervezetét, adjon egy lehetőséget magának, hogy elkerülje a műtétet.