Eltelt egy kis idő/2év/ és úgy érzem,hogy meg kell osztanom a történteket azokkal akiket érdekel,hogy mikor telik meg a pohár.

A várva várt jó sehogyan sem akart eljönni.A derekam nagyon fájt,a mozgásomban annyi javulás volt,hogy már egyedül öltöztem és a lábom is bírtam valamennyire emelniA járásom még mindig totyorgó volt,nem éreztem a stabilitást.A lábamon fekélyek ,melyek nagyon lassan gyógyultak.3 csigolyám volt már feltöltve.Telt az idő és mivel gyermekem külföldre költözött,történetesen Írországba,szerette volna,hogy menjek vele és talán majd a levegőváltozás meg a nyugalom meghozza gyümölcsét.Annak tudatában,hogy az út hosszú és kockázatos volt ,mégis úgy döntöttem,hogy teszek egy próbát.megérkezésünk után 3 hétig úgy éreztem,hogy megtörtént a csoda.Nem fájtak az izületeim,egyre jobban ment a mozgás.Nagyokat sétáltunk.És akkor jött a következő csapás.Egy nap olyan éles fájdalom hasított végig a derekamtól a lábujjamig,hogy az eszméletvesztés határán voltam és ez csak fokozódott.Szinte zsugorodni éreztem a lábom mert nem bírtam kinyújtani,még a légvétel is fájt.Bal lábomon vérhólyag szerű valami lett ami egyre nőtt majd kisebesedett és fél tenyérnyi fekéllyé alakult.Folyt belőle a vér,bűzös volt.Szinte hozzá sem tudtam érni annyira fájt.Rettenetes fájdalmaim voltak,de nem akartam a lányomnak bánatot okozni és tűrtemVég nélkül szedtem a fájdalomcsillapítókat amitől olyan kába voltam,hogy már a nevem is alig tudtam kimondani.Nem volt tovább….mentő,kórház.Ott vártunk 2 órát amíg az orvosoknak kávészünet volt,majd jött egy doktor és megkérdezte mi a baj.Elmondtuk,és közölte,hogyha 3 hét múlva is fáj akkor menjek vissza.Könyörgöm,hát elmenni se tudok…itt fekszem egy hordágyon amiről nem tudok lemászni sem.A lányom elmagyarázta,hogy mik történtek velem és ,hogy nem-e lehetne esetleg egy rtg,hogy kiderüljön mi okozza ezt az iszonyatos fájdalmat.Lehetett,de sokra nem mentünk vele mert a doktor közölte,hogy ő ilyet nem látott és összehasonlítani se tudja semmivel így nem tud mit mondani.Könyörgés után kaptam egy infúziót amitől lábra bírtam állni és már tettek is lapátra.Ez az ír egészségügy.Ne is szóljunk semmit ezek után az itteni ellátásra!Az infúzió hatása nem volt egy életen át tartó,így minél előbb haza kellett jönnöm.Azonnal klinika és ott kiderült,hogy a 4.csigolyám is összeroppant.Ezt már az idegsebész se bírta ki szó nélkül.Közölte,hogy műtét szóba se jöhet mert a cement ,amivel feltölti a csigolyáimat keményebb mint a csontom és az roppantja össze mindig a következőt.Mi lesz velem?Pihenés,torna,gyógyszerek….A lábamon a fekély elfertőződött,lehetett azt is kezelni.A férjem már olyan profi módon kezeli a sebeket,hogy megérdemelne valami kitüntetést.:))Minden akaraterőmet összeszedtem és kűzdöttem.A jobb lábom egyre nehezebben akart mozogni.Érzéskiesés és jött a peroneus bénulás.Már lassan nagy tapasztalatom lesz benne,hogy mikor mit kell tenni.A klinikai kezelés ,gyógytornával egybe kötve elég gyorsan helyre állította a béna lábomat.A fekély begyógyult,én lassan épülgettem felfelé.A látásom feltűnően romlani kezdett.Amikor 6 hónap elteltével elmentem a szemészetre,kiderült,hogy mindkét szememen szürkehájog van a gyógyszerektől.Ismét a műtét volt a megoldás.Az egyik szememet amikor megműtötték akkor bedagadt a jobb lábom.Mutattam orvosnak,aki az ajtóból bepillantott a vizsgálóba és azt mondta nem tud mit mondani rá.Könyörögtem adjon valamit rá,hiszen be van gyulladva ég,piros,fáj stb…Borogassam.Jó-gondoltam.Otthon volt még egy doboz antibiotikumom elkezdtem szedni.A pirosság elmúlt,de továbbra is dagadt és fájt.Másik orvos.Nézte,nézte….majd közölte,hogy nem tudja mi ez,borogassam.Az a bizonyos film kezdett elszakadni.Mennem kellett a reumatológiára a soros ellenőrzésre és örültem,hogy na majd ott megmondják nekem ,hogy mi is ez.Javaslat:borogassam,nem tudják mi ez.Annyira be volt dagadva,hogy úgy éreztem szét fog repedni,tiszta fényes volt és 3 orvos hagyta rá,hogy nem tudják mi ez.Közben következett a másik szemműtét.A doktornő meglátta a lábom és mondta,hogy antibiotikum,mivel a szervezetembe gyulladás van mert a szemem is begyulladt a műtét után.

Lassan magamat kezelgetem és bízok abban,hogy egyszer csak vége lesz ennek a szélmalomharcnak.

Remélem vannak még olyan orvosok akiknek fontos a betegük és bízok abban,hogy tanulságul szolgál ez a sok megpróbáltatás a betegtársaimnak,hogy SOHA NE ADJÁK FEL!