Szeretnék olyan beteggel levelezni,aki mütéten estt át.Ugyan is a doktor nőm minden alkalommal,mikor megyek vizsgálatra,elmeséli a mütétet,és várja,hogy igennel válaszoljak.Én megcsak halogatom,és megmondom öszintén nem szivesen mennék bele a mütétbe.

Én ugy érzem nem hoz annyi jót a mütét amennyit várnák tőle.A gyógyszereket ugyan úgy kellene szednem.

A mozgásom sem biztos,hogy sokkal jobb lesz.Talán a túlmozgás nem lesz ennyi,mint mostanában.

Ja és még a fájdalmak,ami megmaradna.Ha van köztetek olyan beteg aki mütve volt és van kedve

megirni a tapasztalásait,nagyon megköszönném.

MINDENKINEK BOLDOG KARÁCSONYT KIVÁNOK!!!

Erzsimama

Ma voltam kézsebésznél (nem először) a 4 hónapja kialakult ganglionommal. Egyszer már elég jól összement, de február végén megerőlettem és kiújult és nagyobb lett, mint eddig bármikor.
Műteni kell, ráadásul még rossz helyen is van, a csuklómon belül pont a csukló hajlatnál. Nagyműtéti körülmények között kell megoperálni (feltételezem, hogy altatás mellett), vérteleníteni kell a kezemet könyöktől lefelé. Az artérián fut jelen állás szerint a ganglion, ezért muszáj megműteni, panaszokat viszont egyelőre nem okoz. Elvileg 1 éjszakát kell befeküdnöm majd egy kórházba.

Kérdések:
1. Aki már átesett ilyenen, mennyire fájdalmas a műtét utáni felébredést követően a műtét helye és hány napig lehet érezni a fájdalmat?
2. Mennyi idő kell ahhoz, hogy újra teljesértékűen használni lehessen a kezet?
Elolvasva itt a korábbi történeteket, elég rémisztő, hogy az érzéstelenítés ellenére érezte valaki, ahogy belül matatnak.

Homeopátis szerek mennyire használhatnak? Olvastam egy oldalt, ahol istenítenek több szert, hogy az milyen jó ganglionra. Érdemes ezeket kipróbálni?

Epekőmütétem december elején volt, a kórház nevét és a saját valódi nevemet nem irom le.

Aznap reggel mentem be a kórházba amikor is műtöttek…volna.DE hogy mért nem aznap műtöttek ,ennek történetét irom most le.

Én későn kelő vagyok igy elég nehezemre esett fél hétkor kelnem, el is késtem egy kicsit a kórházból, már szólitottak mikor még nem voltam benn. Természetesen éhgyomorra kellet menni az altatás miatt. Az éhezést én személy szerint elég nehezen tűröm, hogy nekem mért nehéz éheznem, mi váltja ki a félelmeimet és melyek azok, ezeket is leirom a könnyebb megértés kedvéért.

Mint itt korábban irtam én 2000-ben kaptam egy komoly forgó jellegű szédüléses rohamot. A tünetek alapján először azt hittem leesett a vércukrom mert hirtelen sárga karikák kezdtek ugrálni a szemem előtt, egyre több és több, végül semmit nem láttam. Bekaptam egy falat csokit de aztán már semmit nem látva csúsztam át az ágyra és beindult egy forgás, minden forgott a lámpa, a bútorok,a szivem ezerrel kalimpált a gyomrom jött föl. Iszonyú volt, azt hittem ott halok meg! Egy órán keresztül forgott minden mig ki nem jött a mentő és nem adtak be valami nyugtatót. Közben öklendeztem, stb. Bevittek a kórházba 1 hétig infúzión voltam, aztán még évekig szédültem. Egyensúlyideggyulladást állapitottak meg. De nem is ezt akartam leirni, hanem hogy a betegség leirásánál azt olvastam, hogy egy egyszerű vércukor leesés is kiválthat ilyen rohamot. Massziv pánikbeteg is lettem, és ha éhes lettem és hirtelen szédültem nagyon megijedtem hogy jön a roham, de ezt valószinűleg csak a pánikbetegségem miatt éreztem igy. Nem vagyok egy zabálógép, nem eszem sokat és gyakran sem tehát, csak az éhezéstől tartok a fentiek miatt. (Megjegyzem nemrég mondta egy orvos hogy a pánikbetegeknél minden “másképp zajlik”.)

Ezért általában kis kekszet mindig tartottam magamnál.

A műtét napján 11 kor már kezdtem “félni.” A nővér, megvizsgálta a vércukor szintemet és közölte hogy tökéletes. Viszont a vérnyomásom alaposan felugrott, azt mondta mert “hergelem” magam a műtét miatt. Egyre lassabban teltek a percek.

12 óra és még mindig nem jöttek értem. Kezdtem magam furcsán érezni. És persze egyre idegesebb lettem, hiszen a szobatársamat már másfél órája elvitték a műtőbe.

“Ma már biztos nem kerül rám a sor”-és vágyakozva gondoltam egy darab kekszre.

Fél egykor éreztem hogy türőképességem határához értem, egy keksszel a kezemben fenyegetően sétáltam a nővérek felé és kérdezgettem, vajon ma még műtenek, vagy ehetek?? Semmi határozott válasz, várjam meg a vizitet majd akkor közlik.

Hát én már nem birom ki a vizitig mintha máris szédülnék.!!!! vagy csak a pánik?

Mit képzelnek ezek nem vagyok én Gandhi, meddig éheztetnek még? Egyre dühösebben fortyogtam magamban majd  1 óra körül nem birtam tovább-valamint féltem egy esetleges rosszulléttől, szédüléses rohamtól -és ördögi vigyorral az arcomon megettem 3 db kekszet és ittam rá 2 korty vizet.!!! Mondanom sem kell ahogy lenyeltem lépett be a műtős hogy “na jöjjön”.” Hát ….ööö…izé…most ettem”-feleltem mire a műtös eltünt. Hallottam ahogy telefonál: “Kovács Józsefné beebédelt…” (Hát ha 3 db keksz azt jelenti….?)

Nnnna kitört a forradalom a kórházban! Először a nővér rohant le: “Mit képzelek én most egy egész orvosi team vár rám hiába a műtőben, leszoktak szólni ha aznap nincs több műtét, stb.stb.(Persze ezt nem mondta mikor kérdeztem előtte) Majd megjelent a kis vizitáló csapat és ugy néztek rám mint kertész a hernyóra, “evett műtét előtt..” suttogták egymásnak. Kisvártatva megjelent az orvosom is és nagyon dühösen közölte: “most borul az egész műtéti beosztásuk, naponta 6 műtétre van 2 orvos annyit dolgoznak és most én milyen jogon veszem el a helyet és az időt egy holnapi műtétestől…stb “Majd feldultan elrohant. Még egy utolsó megvető pillantással mindenki elviharzott, nem szólva hozzám 1 szót sem.

Na most mi lesz? Mikor műtenek ha egyáltalán műtenek mert jövőre már fizetni kell egy ilyen műtétért közölte az egyik orvos. Legszivesebben összecsomagoltam volna és hazamentem volna. Annyi dolgom lenne, ráér még ez az epekő…keresek 1 másik kórházat…igy füstölögtem magamban. De megszólalt egy másik hang is: Hülye vagy? Minden lelet megvan, benn vagy, most kezdenél egy ujabb torturát egy másik kórházban, mikor kész élet-halál harc folyik már 1 kórházi helyért is??? Ha már itt vagy biztos megműtenek…

Ez utóbbi hang meggyőzött, de gondoltam valamit tenni kéne igy összeszedtem magam és fél óra múlva bementem az orvosom szobájába. Azaz pont jött ki: “Elnézést kérek, nem gondoltam volna hogy ekkora baj lesz… de ha holnap is délig nem ehetek…”. és ezzel elsirtam magam. Ez hatott, az orvos igy szólt: “Na jól van nem haragszom én magára de egy kis önfegyelmet elvárunk, a betegektől, nem értem mért nem lehet kibirni fél napot evés nélkül..stb. Na menjen vissza a szobájába és maradjon éhgyomorra”  Na már megint kezdik, gondoltam és vissza siettem.

Nos ma már ettem ezt a pár kekszet, holnap műtenek, akkor még ehetek, elvégre tegnap is vacsoráztam.

Igy aztán miután nem hoztak vacsorát, odamentem a növérekhez és kérdeztem hogy nem kapok vacsorát?

“Vacsoráááát ??? Hogyisne, holnap műtik nem ehet csak folyadék, sok folyadék”-közölte ellentmondást nem tűrően egy szigorú termetes fiatal ápoló leányzó. Na persze tudják hogy én vagyok a “bezabálós” és most bosszut állnak.

Ez bosszú, biztos ehetnék, gondoltam .Végül az esti vizitkor megkérdeztem az orvost vacsorázhatok -e mire igennel felelt. “Ehet????!!!” Kapta fel a fejét a kövérkés leányzó aki előtte nagyon tiltotta és még az orvossal is leállt vitatkozni meglepetésében! Nem, ha holnap műtik. DE EHET! -felelte a jóindulattal megáldott orvos és én boldogan elmajszoltam 2 db zsemlyét majd elaludtam. Másnap már reggel 9 kor, másodikként (!) vittek a műtőbe,biztos gondolták jobb lessz ha minél előbb  visznek mielőtt megint “bezabálok.”

A műtét utáni vizitkor több alkalommal is megkérdezte az egyik jó kedvű orvos hogy “nem éhes?” és közben halvány mosoly bujkált az arcán: “mert ezek az epekövesek olyan étkesek” jegyezte még meg távozóban.

Na persze tudják is ök mennyi borzalmon mentem keresztül 2000 áprilisában…..Remélem soha többet nem jön elő az a roham….

Nos ennyi, amit szerettem volna megosztani önökkel.

Soha nem volt még műtétem , ezért is ért váratlanul. Meg ugye 4-5 éves koromban is kijött egy ilyen pukli mindkét csuklómon, de vissza is húzódott. Tehát az orvos adott is egy időpontot. Kb. 2 hét múlva (ápr. végétől számítva) május 7.én de. volt a műtétem. A pukli az ütéstől annyira mélyre ment be az izületek közé, hogy 1 órába telt mire eltávolították. A III. kerületi Vörösvári úti Szakrendelőben voltam itt ilyen egy napos műtétekkel foglalkoznak.  Az orvosok rendesek voltak , terelték a figyelmemet, bár néha annyira éreztem a fájdalmat, hogy elsírtam magam. Végül bekötötték és kaptam egy fájdalomcsillapítót.  Most azon gondolkodom, hogyan zuhanyozzam, vagy mossak hajat.

Fáj a sebem, de ez érthető, mert nagy vágás van rajta. sebemhez tettek egy vérelvezető pici csövet ezért a mozgatás fájdalmas. Ennyi, de senki ne féljen, ilyen műtéttől, mert túl lehet élni. Senkinek nem kívánok ilyet semmi esetre sem. Sziasztok.

Heni története eredetileg hozzászólás volt. Várószoba szerkesztőség