Az én történetem a gimnáziumban kezdődik,

Álmodozó különc voltam, ezért kiközösítettek és megaláztak.

Egyszer magölmésem volt a nyári táborban, mert néhány lány hangja kellemes volt számomra.
Kiosontam a szobából reggel zuhanyozni de az egyik paraszt osztálytársam utánam jött és rákérdezett mi történt,
én meg hülye elmondtam, mert gondoltam hogy van benne empátia. Mondtam neki: eldurrantam.  Elhíresztelte az egész suliban a sztorit.

A gimnáziumban ezek után meg voltam lőve 4 évig, mindenki ezzel szivatott, még a lányok is.

Sikerült találnom egy alsóbb éves vegyes társaságot, ahol barátkoztak velem. Velük együtt jártunk minden évben vándor táborba, nagyon szerettem velük lenni, azt gondoltam jó vagyok a lányoknál, de volt egy nagyon rossz felismerésem.

Az utolsó éveseknek 1-1 lánnyal elő kellett adni egy vicces romantikus 10 perces előadást.
Hirtelen mindegyik csaj eltűnt, de a tanárok erőltetésére egy kislány hajlandó volt velem előadni valami hülyeséget. Nagyon megalázó volt, teljesen megtörtem, mostmár tudom hogy szélsőségesen értékeltem a helyzetet. A társaságból egyedül Ádám sajnált meg, és bevitt a kocsmába berugatott :).  Ott lefojtottam a dolgokat, mikor pedig hazaértem mindenkit elküldtem a *** mamájába a társaságból MSN-en, mert a srácok meg gúnyolódtak rajtam, aztán megszakítottam velük minden kapcsolatot. Az egész társasággal. A szüleim nem értették miért váltottam ilyen szélsőségesen véleményt a társaságról.

Évekkel később meséltem csak el nekik.

Szerintem ez volt az első Borderline hibám, amit elkövettem. Az egyetemre bekerülve elhatároztam hogy védeni fogom magam a kiközösítéstől és mindig a társaság középpontjában leszek és dominanciát gyakorlok az emberekre.

Erős baráti kört építettem, én gyűjtöttem magam köré az embereket a személyiségemmel. Elintéztem hogy bevegyék a gimis barátomat is Dávidot. 4 évig együtt voltunk sülve főze, az egyetemi tanárok összekovácsolt minket. Az egyetem alatt egyre depressziósabb lettem a terheléstől, most pszichológushoz járok vele.
A barátaimmal év közben nagyon nagy terhelés alatt voltunk. Szorgalmi időszak végén és a vizsgák után veszettül berúgtunk mindig.

Egyszer szorgalmi időszak előtt buliztunk, és tudtam hogy jön a terhelés, mindenáron csajozni akartam,

de mindenki lekoptatott. 4 felest megittam, és az utcán a puszta fogammal kiharaptam egy bőrdarabot a kezemből. Be akartam bizonyítani magamnak hogy képes vagyok rá.

Az egyetem utolsó évében összevesztem minden barátommal, akkor még nem tudtam hogy Borderline-om van.
Kiöltem magam a társaságomból.

Az egyetemen belegabajodtam a szakirányválasztásba, nehezet választottam, 3x kerültem emiatt pszichiátriára,

voltam pszichológusnál is DE NEM VETT ÉSZRE SEMMIT.

Az egyetem vége alatt rendszeresen dührohamaim voltak, mert önkínzásos stresszel motiváltam magam. Mára odáig jutottam el, hogy fáj a gyomrom és reggelente hányok.

Mindkét munkahelyemen negativista voltam, nem bírtam leállni a stresszeléssel, ezért megoldani sem tudtam a problékámat, ezért kirúgtak. Rettenetes fiziológiai fájdalmakat éltem át mind eközben, állandóan idegbeteg voltam, anyámmal ordítoztam, már úgy mentem haza pénteken hogy bele kötök a szüleimbe. Apámat megütöttem és eltört az egyik bordája.

Amikor a második helyről is kirúgtak, könyörögtem a pszichiáteremnek hogy vizsgáljanak ki, mert úgy érzem túl buta vagyok hogy dolgozzak. Először neuropszichológushoz küldött, ő pszichológushoz küldött. A pszichiáterem elintézte, hogy eljussak egy SZTK kognitív pszichológushoz,

aki alaposan kivizsgált, Borderlinet, koncentráció zavart és teljesítménycsökkenést talált.

Kitöltöttem vagy 4 kör tesztet és kiderült hogy gyógyítható a negativizmusom.

Elkezdtem járni a NAP körbe, és kezelik a Borderlineomat is szerencsére.

Most itt tartok.

Köszönöm ha elolvastátok.

Üdv.

Dév