Meg is kellett szülni, mert ugye a halott magzatnak ki kell kerülni a szervezetemből. 5 napig volt bennem halottan. 5 napig vajudtam. 5 napig tágitottak, pálcikákat, hormontabletákat tolva belém de számomra a fizikai fájdalmak legje a burokrepesztés volt, mert mindezt alig nyitott 23 hetes méhszálynál csinálták. Azt hittem, ott pusztulok bele. Megszültem. Nem néztem meg. Nem voltam rá képes. Szégyenlem, hogy nem volt erőm hozzá, de tudom, hogy az a kép örökre itt lebegne a szemeim előtt és ezt nem birtam volna, kisfiú volt. Benjaminnak neveztük el. Nem tudom mi fájt jobban, hogy megkínoztak fizikailag a nőgyógyászaton, vagy hogy elvesztettem Benjamint- de ott akkor valami öszetört bennem, máig sem forrt össze.

DE..Most október 8.-án egészséges kislánynak adtam életet akit Yasminnak neveztünk el (azért igy, mert a párom nem magyar). Császár volt, most az ég világon semmit nem éreztem. Az élet talán kompenzálni akarta…