Nem tudom másnak is volt e hasonló érzése, jelenleg úgy gondolom, hogy nekem a legrosszabb az egész világon. Persze tudom, hogy vannak akik éheznek, nélkülöznek, de azt is jobban el tudnám viselni, mint a jelenlegi helyzetem. Szinte minden nap sírok, és godolkozom mi értelme van így az életemnek.

Az egész egy szőrnyű élmény miatt alakult ki és azóta minden napom elviselhetetlen.Tisztaságfóbiás lettem, nem tudom ez eerre a megfelelő kifejezés, mikor állandó kényszert érzel, hogy megmosd a kezed, nem nyúlsz bizonyos tárgyakhoz, nem mész bizonyos helyekre amiket ” koszosnak” gondolsz. Ez sajnos az egész életemre kiterjedt, miden nap, mikor felkelek megtervezem mit fogok csinálni és hogyan fogom.Lépésről-lépésre. Csak így tudok megbizonyosodni arról, hogy nem rontom el és nem koszolódok be. Mindig kell fertőtlenítő kendőnek vagy gélnek lennie a közelemben, mert ha nem tudom meg törölni a kezem bizonyos dolgok után valami nagyon rossz fog történni. Nem tudom megfogalmazni pontosan mi,olyasmi hogy koszos leszek, koszos lesz az összes ruhám, az összes használati tárgyam és úgy már nem lehetek boldog sose.

Ha valakinek van hasonló tapasztalata, tanácsa kérlek segítsetek.

Én most írok ide először, néhanéha feljárok ide és olvasgatom a történeteket, de most regisztráltam csak be.
Először is kezdeném a depressziómmal, vagyis gondolom én, hogy ez a betegségem alapja. 6 éve kezdődött, gondok voltak a suliban ,otthon, nem voltak barátaim sem. Sose jártam orvoshoz, bezárkóztam inkább, és vagdostam magam, mert megnyugtatott.Öngyilkossági kisérleteim is voltak.Aztán néhanéha enyhült, és elmentem otthonról, elköltöztem, minden happynek tünt és úgy éreztem minden megjavult… Lett egy párom is.De mostanában megint rám jönnek a halálérzések, a szomorúság, az elzárkózottság, a depresszió. Tudom, hogy egyáltalán nincs minden rendben velem, érzem is. Mindig hangulatváltozásaim vannak, de egyik pillanatról a másikra, egyik percben vidám vagyok, aztán befordult:S Nemtudom, valamiért nem tudok sírni, pedig ha legalább kiadnám magamból….Néha egybe jön ki, de az nagyon ritka, akkro elviselhetetlen fájdalmat érzek a lelkemben… Már régóta sírtam, félek attól a naptól mikor fogok.

Most az a problémám, hogy egyre többet gondolok arra, hogy ez az életesdi nem nekem való, már 6 éve tart ez az állapot, és nem tudok kiszabadulni belőle. Gyógyszereket nem szedek, nem tudnám mit kéne, honnan beszerezni és örököltség alapon nehezen nyelem le őket… De egyik nap odáig jutottam megint, hogy basszus itt ez a kés, mikor lépek már, és haverom is kicsit felidegesített és hirtelen elkezdett fájni belül valami, nem tudtam rájönni mi, olyan gondolatok jártak a fejemben, hogy mikor hagyja abba a kérdezősködést, miértt nem hagyja abba, miért ilyen sz*r az életem, miért nem teszem már meg, ugyanakkor halálfélelmem is volt, remegtem, alig kaptam levegőt, gyorsan vert a szívem, nekem még sose votl pánikrohamom és igazából, nem tudom, hogy ez az volt-e , de olyan egy óra múlva lenyugodtam, de nem hagy nyugodni azaz érzés amit akkor éreztem, a félelem mindentől, a magány, ráadásul nem tudtam mi bajom, aztán rájöttem a szívem fáj olyan gyorsan ver, legalábbis ezzel tudtam csak megmagyarázni. Arra tippelnék, hogy kezd a szervezetemnek is elege lenni belőlem, vagy inkább a lelkemnek, igazából a szervezetem erős, mert sose volt semmi bajom, holott mások már egy kis stressztől tönkremennek. Nem tudom mit tehetnék, és hogy ez rosszabb lessze, még mindig bennem van kicsit aza rossz érzés:S Néha arra gondolok, hogy mindjárt megölök valakit enyhítene rajtam, de nyílván csak rosszabb lenne, és sose tudnék bántani senkit, gondolom:Smeghát őszintén mit oldana meg??? semmit…

Elnézést a hosszú sorokért, csak nem tudtam kivel megosztani a gondolataim, és hátha itt kapok megoldást, gyógyszer és orvos helyett, vagy nemtudom, nem igazán van pénzem rájuk:(, de lehet megérné.

Egyébként 21 éves lány vagyok.