Viszont, már 4 éve egyre rosszabb lett a mozgásom, mostanra már járást-segítő eszközzel se tudok járni, amikor utoljára a “háziorvosom” látott így, megkérdezte, hogy mi ez ?!Mármint a járást segítő miért kell ! Azt hitte, hogy mutyiba maszek orvoshoz járok, hozzá meg csak passzióból.

Tovább menve, a családi helyzetem is bonyolult. A férjem meghalt het éve, két lányom a szó szoros értelmében kirepült, felém se néznek. Tehát a kutya se tud gondoskodni rólam. A lakásba szorulva élek, teljesen egyedül. Tetejébe mindez nem elég a boldogsághoz, még anno svájci hitelt is felvettünk a férjemmel, melynek a felét nekem kéne törleszteni (másik felét a lányaimnak, mert örökölték az apjuk után). A gyerekek nem fizetnek, ezért folyton cincál a bank telefonon.

Várom a jó tanácsokat, tippeket. Viki

Mióta nem jelentkeztem,sok minden történt velem.

Az eddigi kezelőorvosom azt mondta,hogy már nem tud igazán mit kezdeni velem és inkább átad egy specialistának.Kaptam is beutalót a SOTE neurológiára Takáts A. professzor asszonyhoz.

Olvastam róla,hogy mekkora szaktekintély,ezért nagy lelkesedéssel és reménnyel telve kerestem fel.

Adott is időpontot,hogy 1 hétre be kellene feküdnöm kivizsgálásra. Na gondoltam,hogy végre megtudom mi lehet az előbbre lépés az állapotomban. Végre jó kezekben leszek,mert hol máshol lehetnék jobb helyen…

Eljött aztán az én időm,befeküdtem. Kb. 2 napig nem történt semmi a kötelező vizsgálaton kívül,csak voltam ott.

Megkérdezték mit és mennyit szedek,azt megkaptam minden nap és ennyi. Pedig gondoltam talán ilyen fiatalon jelentek egy kis szakmai kihívást,hogy velem lehet kísérletezni…

Pedig nyitott vagyok mindenre.Ennek ellenére csak azt hallottam,hogy milyen jól vagyok ,milyen szépen tudok mozogni,csak épp az tűnhetett volna fel nekik,hogy talán a gyógyszerek miatt.

Mindig olyankor sikerült vizsgálniuk,mikor jól hatottak a gyógyszerek,pedig mondtam is,hogy nemrég vettem be.Gondoltam “csinálnak” egy alapállapotot gyógyszerek nélkül és kialakítunk egy megfelelő terápiát.

Ennek ellenére csupán annyi történt,hogy a napi Reqip-emet lecserélték napi 8mg-os Neupro tapaszra.

Semmi változás szerintem csupán anyagilag kevesebbe kerül. Továbbra is csak kb.3-4 óra jobb időszakom van és mindig figyelnem kell hova ragasztom,mert ha kilátszik, állandóan magyarázkodnom kell mi az,miért hordom.

Reméltem kapok tanácsokat étkezés,gyógytorna,életmóddal kapcsolatban. de ez csak hiú ábránd maradt… Azt éreztem-éreztették,hogy nem vagyok elég beteg,bár mindenhol azt olvasom milyen fontos a korai megfelelő terápia. Úgy csütörtök felé elkezdtek aztán vizsgálgatni sürgősen,mert mondták,hogy még pár napot maradnom kéne,de én mondtam,hogy nem tudok,mert hétfőn dolgoznom kell menni. Hogy akkor 2 napig miért nem csináltak semmit?

Vége az lett,hogy persze nem kaptam mindenre hirtelen időpontot,így 1 hét múlva ismét felutaztam 160 km-ről a zárójelentésemért,mert mikor hazaengedtek,nem volt meg minden eredményem, majd  1 hét múlva egy 15 perces vizsgálatra ismét… azért ez anyagilag nem kevés pénz volt,annak ellenére,hogy majd vmikor aTB kifizet belőle valamennyit.Aztán majd szeptemberben lesz még egy MRI-m is.

Ja és az erednénye mindennek a sok vizsgálatnak,hogy megállapították,hogy valóban PARKINSON-kórom van.Végre tudom…:))

Okosabb nem lettem,csak szegényebb és még az állapotom is változatlan.

Most önszorgalomból keresem,hogyan lehetne előbbre jutni,mert még sokáig szeretnék legalább ebben az elviselhető állapotban maradni.

Szívesen fogadok bármi segítséget illetve jótanácsot.

Köszönöm,hogy elolvastátok. mindenkinek kitartást és minél jobb egészséget kívánok.

Üdv: Laci

Mikor bajba kerülünk, (betegség, családi viszálykodás stb.) a legtöbb embernek utolsó kétségbeesésében eszébe jut a Teremtő. Gondoltatok már arra, hogy a világban percről-percre hány ember fohászkodik segítségkérően a Jóistenhez? Szerény szellemi képességeim szerint feltételezek egy égi, elképzelhetetlenül gyors számítógépet, amelyik regisztrálja az összes! beérkező segélykérést. Persze az Emberiség Nagyfőnökének számtalan feladata között, csak egy kis szeletkét képvisel ez a probléma, melyet úgy próbált mérsékelni, hogy híveinek egy csoportját megbízta, hogy képességeik szerint segíthessenek az elesetteken. Ezek között voltak világhírességek, mint II. János Pál, Teréz anya, de akadtak köztük egész egyszerű emberek is, mint – alig merem kimondani- jómagam. Ennek igazolására szolgáljon néhány történet az életemből:

Egy hideg, téli este hazafelé tartottunk az autónkkal a havas úton. Egy kanyar után rövid, meredek utcarész következett.  Bár lépésben mentem, a kocsi ródliként, megállíthatatlanul csúszott a főút irányába lefelé. Nem jött szerencsére egy autó sem, megúsztuk!

A Balaton irányába autóztunk az M7-sen hőn szeretett Trabantunkkal, amikor egy ellenirányban haladó kamion kb. 1,5m átmérőjű kereke kiszakadt, és közvetlenül előttünk keresztbe rohanva, füstölögve a szántóföldön landolt.

8m magasságban levő darupálya-sínben megbotlottam, de utolsó pillanatban sikerült elkapni a pályát övező védőkorlátot.

Kétszer éltem túl műtétet, és folytathatnám még sokáig a sort, de nem akarom eluntatni a kedves olvasót.

Minden eset után megállapítottam: „Még nem jött el az én időm”. De miért nem? – tettem föl magamnak a kérdést.  Megvizsgálva a kísérő eseményeket, minden ilyen figyelmeztetés után, valami családi probléma megoldásában, (betegség, anyagi gondok stb.) kellett tevékenyen részt vennem, azaz a fentiek figyelembe vételével, valami féle küldetés lett továbbiakban az osztályrészem.

II.
Aztán „eljött az én időm” is. Minden évben megkaptam az influenza elleni védő oltást, így az idén is. Ez úgy felbosszantotta a kórt, hogy elhatározta, összeméri vele az erejét, és engem jelölt ki hadszíntérnek.  Apró, alig észlelhető köhécseléssel készítette elő a támadást. Ezt követte a Mount Everest megmászását idéző légszomj, és az éjszakai álmot megszakító orrdugulás. Az Igenem, a korábbi – hasznos, már gyermekkoromban is alkalmazott, recept nélkül is kapható- kanalas orvossággal próbálta a tüneteket mérsékelni. Állandó vendég lett a patikában. Ha belépett, a patikus már jó ismerősként üdvözölve, kérés nélkül hozta neki az elixírt. (Nem csoda! Hogy a szóban forgó betegség ideje alatt, mintegy 16 üvegcsét vásárolt, az hagyján, de azokat nekem kellett bevenni, brrrr!) Nos, az eredménye hasonló volt a hős lengyel lovasság rohamához a német tankok ellen a II. Világháború első időszakában. Hogy a háborús példánál maradjak, az állapotom egyre romlott, és amikor már úgy éreztem magam, mint egy telitalálatot kapott, reménytelenül mélybe süllyedő tengeralattjáró kapitánya, elkerülhetetlen volt a kórházba kerülésem. Kétségbeesésemben nem találtam más kiutat, én is beálltam a már csak az Isten segítségében reménykedők vég nélküli tömegébe.

És csodák-csodája, már a kórházba kerülésemkor, este, megkaptam az – igaz csak lelki- támogatást egy fiatal paptól, aki az ágyak közt cirkálva   „szőlőmunkásokat” keresett az Úr kertjébe. Jó alanyt talált bennem! Miután megáldoztatott, még egyszer végignézett rajtam és úgy döntött föladja az utolsó kenetet is. Ez aztán olyan erőt adott nekem, hogy a szervezetem kezdte legyőzni az influenzát, amiben persze segített a töménytelen gyógyszer, injekció és infúzió, amit kaptam. Két hét múlva már jött egy érzés: elindultam a gyógyulás útján. Ekkor villámlásszerűen fölötlött bennem a régi kérdés: „Hát még mindig nem jött el az utolsó órám,” szükség van a segítségemre valahol? A válasz nem váratott soká magára, jött egy fél oldalára béna beteg, akinek nagy szüksége volt a segítségemre, mert a túlterhelt ápolószemélyzet nem tudott körülötte minden munkát elvégezni. Egy hónapig voltam kórházban.  A nátha, köhögés a múlté, már csak egy rossz emlék.

Az utolsó „életben maradásom” története a magyar ipar gyártotta forgószékkel kapcsolatos. Ez a szék, bár csak 2 éves volt, 10 évesnek tűnt, karfája kopott, a légrugója nem mindig működött, és időnként csavarok potyogtak ki belőle. Épen az íróasztalomnál ülve, befejeztem a munkámat, és elégedetten hátradőltem, amikor a háttámla hátracsúszott, és én hanyatt estem székestől együtt. Olyan gyorsan történt az egész, hogy nem tudtam megnézni az ilyenkor szokásos filmet, életem lepergését. Sebaj! Majd legközelebb! Gyorsan leltárt csináltam, mindenem működött, a fejem búbja kicsit sajgott, mert azt az erkélyajtó állította meg. Örömmel tapasztaltam, hogy az ajtónak semmi baja nem lett! Ahogy ott feküdtem, arccal az égnek nézve, egy kérdés szaladt ki a számon: Meddig Uram? Meddig még? Hirtelen zengő, érces hangot hallottam:

Amíg meg nem csinálod készre, a harmadik könyvedet! Ezen kicsit elgondolkoztam. Lehet, hogy örökéletű leszek?

Üdvözlettel: Flóris Teri alias Kincsem45

Szeretném megtudni,hogy jár -e adókedvezmény Parkinsonosoknak.

Előre köszönöm a válaszokat.

- Nem haragszom. Elég ronda a fényképe. Jobb nem volt? Bár ahogy így elnézem magát…
– Ha volna pár pillanata…
– Van!
– Néhány kérdést szeretnék feltenni magának! Most hová megy?
– Hatot pislantottam, az épen 3 pillanat és egyben páros. Kérdezett is egyet a végén. Mit akar még?
– Jaj! Ne vicceljen, kérem! Ez a kérdezőbiztosi megbízásom csak alkalmi munka, mert egyébként munkanélküli vagyok, 3 éhes gyerek vár otthon. Ha nem gyűjtök be elég választ, lőttek a fizetésemnek.
– Négy kerék, lakás van? 
– Micsoda? Ja, értem már! A kocsit tavaly adtuk el, a lakáskölcsön fizetéséből 3 hónapos elmaradásunk van.
– És minek a rövidítése az a K.K.K.?
– Kíváncsi Kacsa Közvélemény-kutató. De uram! Ne vegye el a kenyeremet! Hadd tegyem fel magának azt a pár nyomorult kötelező kérdést!- Tagja-e ön valamelyik pártnak, vagy egyesületnek? Ha nem akar, ne válaszoljon!

- Igen. A P.T.-nek.
– P.T. – az minek a rövidítése? 
– Parkinsonkórosok Tábora.
– Érdekes, sohase hallottam még eddig erről!
– Mintha a mindenkori egészségügyi vezetést hallanám, amikor a támogatásunkról van szó.
– És hány tagjuk van?
– Körülbelül tízen ötezer
– Ebből mennyi az aktív résztvevő?
– Tízen ötezer 
– Akkor önöknél nagyon jó a szervezés. Gondolom, könnyű bejutni önökhöz?
– Nem! Zártkörűek vagyunk! Csak orvosi véleményezéssel lehet belépni.
– Akkor hogy gondolja pártja további erősödését?
– Úgy, hogy egyre gyengébbek leszünk, és kevesebb tagunk lesz!
– Hááát .. Nem egészen értem.
– Igen, ehhez intelligencia kell!
– Van valami jelszavuk?
– Nekem speciel van! Az öt nyolcas!
– Nem téved uram? Az csak három: szórakozás, pihenés munka!
– És két 8 mg-os Re..ip gyógyszer reggelire.!
Szóval maga kitart a P.T. mellett, megtartja tagságát, és rájuk szavaz?
– Hát van más választásom?

Üdv.Yura

A beleknek nagy mennyiségű vérre van szükségük az emésztéshez. Mikor a vér, étkezés után a belekbe áramlik, a szívfrekvencia megnő, a szervezet más részein található erek pedig összehúzódnak, hogy fenntartsák a vérnyomást. Néhány idős emberben azonban ezek a mechanizmusok nem működnek megfelelően. A vér normálisan a belekbe áramlik, de a szívfrekvencia nem nő meg eléggé, és a vérerek sem szűkülnek megfelelően össze a vérnyomás fenntartására. Az eredmény: leesik a vérnyomás.

A posztprandiális hipotónia szédülés, szédelgést, ájulást, összeesést okozhat. Ha egy idős ember ezeket a tüneteket tapasztalja magán étkezést követően, megmérik a vérnyomását étkezés előtt és után is, hogy megállapítsák, ez a betegség áll-e a háttérben.

Azoknak, akik a posztprandiális hipotónia tüneteitől szenvednek, nem szabad semmilyen vérnyomáscsökkentő szert bevenniük étkezés előtt, és lehetőleg le kell feküdniük étkezés után. Segíthet kiküszöbölni a betegség hatásait, ha a beteg a vérnyomáscsökkentő adagját mérsékli, és kevés, alacsony szénhidráttartalmú táplálékot fogyaszt. Néhány emberben az étkezés utáni séta fokozza a véráramlást, de a vérnyomás megálláskor leeshet.

Bizonyos gyógyszerek étkezés előtti szedése szintén segíthet. A nem-szteroid gyulladásgátlók például sót tartanak vissza, így növelik a vértérfogatot. Az oktreotid csökkenti a belekbe áramló vér mennyiségét. A koffein, dihidroergotaminnal vagy anélkül, összehúzza az ereket. A koffeint csak reggeli előtt szabad bevenni, így az alvásra sincs rossz hatással, és hozzászokás sem alakul ki.”

Az első részben néhány általános infó a lyme-ról.

A második részben saját betegtörténetemet írom le.

A harmadik részben jelenlegi állapotomról írok röviden, illetve további információs oldalakat ajánlok.

ELSŐ RÉSZ

Krónikus lyme— van vagy nincs?—-

A krónikus Lyme-borreliózis röviden krónikus lyme-kór hivatalos elismerése, felismerése és kezelése legalábbis kérdéses jelenleg. Nemcsak hazánkban, de a világ számos országában is.

Hazánkban három-négy specialista dolgozik… EGYMÁSTÓL DRÁMAIAN ELTÉRŐ véleményt és kezelési módszert követnek.

Míg a kullancs terjesztette agyhártyagyulladás bizonyos fajtájára van már védőoltás, a Lyme-ra, legalábbis embereknek NINCS VÉDŐOLTÁS.

A Lyme-kór összefoglaló név. Több Borrelia alfaj okozza. Az első tünetek – izületi/idegrendszeri/bőr,haj/ szív –  alfajonként különbözőek, jellegzetesek.

A különbőző, csak az alfajra jellemző tünetet produkáló borrelia alfajokat kullancsok közvetítik állatokról emberre, általában többfélét egyszerre. DE ezenkívül ugyanezek a kullancsok fertőzöttek lehetnek még Babesiozissal, Ricketssiával, Bartonellával és egyéb más kórokozókkal, amik egyrészt hasonló tüneteket okoznak, másrészt nehezítik a borreliózis kezelését.

Azt is érdemes tudni, hogy a kullancs populáció hazánkban is egyre fertőzöttebb. EGyetlen fertőzött kullancs utódai is mind fertőzöttek. Egyetlen sündisznóban 80 de akár 300 kullancs is megbújhat, és ha egyetlen fertőzött van közöttük, akkor a közös véráramra kapcsolódott többi kullancs is valószínűleg fertőzödik. Nekik persze ettől semmi bajuk nem lesz, nekünk viszont annál több.

A kezeletlen lyme-kór a fertőzés után néhány hónappal már nagyon sokféle tünetet tud produkálni. Közös jellemző ilyenkor, hogy az alapos kivizsgálások nem találnak elfogadható, egyértelmű szervi okot a tünetekre,  illetve a hibás diagnózis alapján elkezdett kezelések nem hozzák a szokott, elvárható eredményt.

Ilyenkor szokott az ember pszichológushoz fordulni.

Tény, hogy az ember élete folyamán többször kerül nehéz helyzetekbe és ekkor erőt vehet rajta a betegség, a krónikus formációk előretörnek…A lélek és a szellem ápolása és erősítése is fontos egy betegség legyőzéséhez, de ki kezelne egy tüdőgyulladást csupán csak pszichiátriai módszerekkel?!

A lyme-kórt okozó baktériumokat a szervezetünk nem tudja önerőből legyőzni. Alfajra jellemző helyre fészkeli be magát először -bőr,haj/ térdizület/ idegrendszer/ szív/ – DE a különleges bevonat és a spirális alak révén a test bármely részébe képes később eljutni és szaporodni. A tünetek sokáig fennálnak, a baktérium nagyon lassan szaporodik, új cisztás alakot öltve nyugalomba vonul, hogy valamennyi csend után később ismét akcióba lépjen.

Vértesztből való kimutatása nem megbízható. Az Elisa 50% a Western Blot 70%-os biztonságő. A lumbálást kerüljétek, újabb biztonságosabb, ám drágább tesztek elérhetők a G1 géndiagnosztikai centrumban.

Történetemmel szeretném felhívni a figyelmet arra, hogy ha a hivatalos orvosi mainstream tagadja is a krónikus lyme-kór létezését, ennek ellenére az létezik, és bűn más betegséggel kezelni a betegeket, ha már volt kullancscsípésük és a diagnózis egyébként nem egyértelmű.

(Sajnos a nimpha kullancsok olyan parányik és olyan gyorsan befejezik a táplálkozást, hogy hamar kihullanak az emberből, tehát észrevétlen marad a csípés, és a közismertebb piros lyme-folt sem jelenik meg mindig, egyes becslések szerint csak az esetek 17%-ban. Ma már a városi parkok, utcák is fertőzöttek. VAgyis érdemes a rejtélyes, megmagyarázhatatlan tüneteknél lyme-ra is gyanakodni.)

MÁSODIK RÉSZ

Az én történetem

Harmadikos koromban egy börzsönyi úttörő-táborozás alkalmával különös, szűnni nem akaró remegés tört rám egy este. Enyhe hőemelkedés is volt, ami nem indokolta az erős remegést, rázkódást. De nem voltam pl. náthás. A következő napra ez elmúlt. A tanárok sokmindent mondtak, “hiányoznak a szüleim, kimerültem, kezdődő epilepszia… és hasonlók.” A krónikus lyme-kórban szenvedő betegek azonban már bólogatnának, igen, ez valószínűleg már az volt. (Fentebb már írtam, a kullancs nem csak az, ami bennünk marad és ki kell szedni, a kis kullancsok percek alatt távoznak és mégis fertőzhetnek.)

Egész gyermekkoromat végigkísérték az izületi fájdalmak. Először csak a jobb térdemben, majd a derekam tájékán. (Orvosok: növési fájdalom, majd: nyitott csigolya okozza …. van nyitott csigolyám, ezért szerencsére gyógytornára is kellett járnom. )

Hetedikes koromban ínszalagszakadással műtöttek. Ekkor vért is kaptam. Ezután a remegéses tünetek szinte rögtön ismét felerősödtek. Szívremegés, szívdobogás volt jellemző, rövid kis pánikérzésekkel. (Orvosok: növésben lévő szervezetnél ez előfordulhat.) A sokat vizsgált hajhullásomra végül ugyanezt mondták. Tapasztaltam egy nagyon erős, egyértelmű memóriaromlást is, amire anyukám rákérdezett egy orvosnál, hogy lehet-e esetleg a műtéttel, altatással kapcsolatban, de azt mondták, hogy nyugodjon, a kamaszkori lustasággal van kacsolatban:( Egyáltalán nem voltam lusta, hajnal 5-kor keltem minden nap, hogy jobb jegyeim legyenek, de volt hogy hiába tanultam, minden kiesett a fejemből, ami korábban egyáltalán nem volt jellemző, sőt.

Elsős gimnazista koromban hirtelen és indokolotlanul sokat híztam 10kg-ot kb másfél hónap alatt.  (Orvosok: kamaszkori hormonok, mozogjak sokat.)

Egyidejűleg hajhullás és erős depresszió is jelentkezett. Azt hittem, azért, mert nem volt olyan jó a suli, mint amire számítottam, kollégista is voltam. Szerencsére ezzel a  bajommal csak a kollégiumi orvost kerestem fel, aki nem vett komolyan, azt hitte, csak haza akarok utazni egy potya-hétre. A kollégiumi nevelőtanáraim időnként próbáltak lelki tanácsokat adni, mert volt hogy álló nap csak feküdtem mint egy darab fa. N e m  t u d t a m felkelni, hiába akartam, szerettem volna. Ezt az érzést nem lehet érteni, csak aki benne volt, de néha még én sem értem meg mások hasonló baját, úgy kell magamat emlékeztetni, hogy ez nem egy egyszerű lelki motiválatlanság.

EGy szó mint száz, kb fél évig iszonytató depresszióban voltam, de az antidepresszánsokat szerencsére megúsztam – ez még a 90-es évek eleje, még nem volt annyira divatos – majd fél év múlva enyhült a depresszió szorítása – igaz ekkora a tanulmányi eredményem már jelentősen romlott, tehát az iskolában ezért már valóban lelkileg éreztem magam komolyan rosszul, és megindult egy lefeletartó spirál, az oktatási rendszer alsó bugyrait szagolgattam,  de az erőmből arra futotta, hogy eljárjak minden hajnalban úszni.

Ekkor úgy éreztem, mint Müchausen báró, saját hajamnál fogva húzom ki magam a mocsárból. Szépen, fokozatosan jobban lettem. Egész gyermekkoromat végigkísérő hörghurutom is elmúlt lassan. DE, bár többet mozogtam, és az étkezésemet is igyekeztem normalizálni, mégsem fogytam le. Egy nagyobb, jelentősebb fogyás csak évek múlva következett be, kb. úgy, ahogy rám ugrottak a kilók, leugrottak. Gyorsan és minden ok nélkül. Nem kerestem az okokat—- de ez is a lyme egyik jellemző tünete.

Fiatalkorom a derékfájások jegyében telt. Volt egy enyhébb formája, ami gyorsúszás után mutatkozott, ha nem úsztam gyorsot, akkor nem. És volt egy eszeveszett formája ennek a fájdalomnak kb. 17-18 éves koromtól egyre gyakrabban és egyre hevesebben… amikor néhány napig olyan erővel tört rám, hogy meg sem bírtam moccani. Egyik oldalról a másikra átfordulni. Ez mindig csak néhány napig tartott… sok összefüggést nem találtam valami tevékenységgel, és általában ahogy jött-mint a tornádó – úgy el is tudott egycsapásra múlni. (Hát ezt én is nehezen hinném el másnak, hogy délelőtt még nem tudott átfordulni jobb oldalról a bal oldalra, este meg cipőt húz és elmegy biciklizni, vagy táncolni…)

Mivel gyerekkoromban a nyitott csigolyámat megállapították, én mindent ennek tulajdonítottam, így igyekeztem sokat bicajozni, úszni, táncolni és olykor még gyógytornáztam is otthon.

18éves koromban szúró fájdalmat éreztem a hasamban, jobb oldalon alul. Vakbél? A belgyógyász azonnal a pszichológushoz küldött. Én inkább felkerestem egy nőgyógyászt. De az sem talált semmit… viszont ekkor már annyira fájt a hasam, hogy a hátam is. Medencegyulladásra gyanakodott és sok-sok Doxycyklint írt fel… vagy öt hétig szedtem. Akkor még probiotikumnak híre-nyoma sem volt… így teljesen kikészült a májam. A tesztek nem mutattak semmit, nem találtak semmilyen bacit, hasi ultrahang nem tudom, hogy volt-e abban az időben, de oda se küldtek el. De a lényeg, hogy elfogyott az 5 hét doxy és nekem még mindig fájt a hasam is és egy kicsit a medencém is… de mostmár széttárta karját magán kezelőorvosom, azzal, hogy ennyitől nekem meg kell gyógyulnom… néhány hét múlva “spontán” rendeződött az állapotom. Lehet, hogy valaki ekkor már elmenne a pszichológushoz, de én tényleg nem tudtam semmi lelki gondról, ami indokolná, hogy ilyen beteg legyek.

Szépen teltek éveim, hol fájt a derekam, hol nem, inkább fájt, mint nem, de azt már gyerekkoromban megmondták, hogy innentől kezdve meg kell tanulnom ezzel élni.

Fájdalomcsillapítót sem szedtem hát.

Időnként visszatértek memóriaromlásos időszakok is, de ezek is mindig rendeződtek végül, átlagban jó a memóriám.

24 éves koromban három öldöklő-gyilkos pánikrohamom volt.Kb két hónap leforgása alatt. Emlékszem az első elől bemenekültem egy áruházi wc-be. A másik kettő este a konyhámban ért. Akkor még nem volt mobiltelefon, a szomszédaim pedig aludtak, különben biztos kihívtam volna a mentőket. Így azonban kibékültem azzal, hogy nekem így kell meghalnom úgy látszik. Ennyi adatott. Ettől rögtön enyhült kicsit szorítás, majd elmúlt. A harmadiknál kicsit nehezebben, de szintén elmúlt. Azért gondolom, hogy ez is a borrelia miatt lehetett, mert egyébként semmi nem indokolta, hogy pánikot érezzek, továbbá, a mostani kezelések alatt, a gyógyszerek előhozzák a tünetek felerősödését rövid időre… és többek között nagyon rövid ideig, de ismét találkoztam ezzel a pánikérzéssel is gyógyszerszedés közben.

27 éves voltam, amikor fiam született. A szülés után egy évig gyötörtek erős izületi fájdalmak a térdemben. A langyos vizet is jeges áradatnak éreztem a térdemen, nem tudtam úszni, le sem tudtam guggolni – azelőtt ez volt a kedvenc pihenő pozícióm. Azt hittem, szülésnél erőltettem meg, ezért gondoltam, majd elmúlik. El is múlt… kb egy év alatt.

Életem első kullancscsípése ezután két évvel következett. Legalábbis, amire emlékszem ugye. Néhány hónappal azután ismét indokolatlanul sokat híztam. Ismét egy hónap alatt 10kg-ot, majd még 3-4-et.

Pajzsmirigy vizsgálat. Kis eltérés. Erre még a váci kórházban nem adtak gyógyszert. Szerencsére. Mozogjon sokat!-mondták.

Az igazi rémálom 2010 után jött, amikor nyaranta rendszeresen táboroztunk az erdő mélyén egy Zempléni forrásnál. Bár soha nem szedtem ki kullancsot magamból, az első nyár után gyakran volt migrénes fejfájásom, ami azelőtt soha. A második nyáron különös hálószerű bőrpír jelentkezett a combomon, már fenn a táborban. Két hónappal később pedig tüdőgyulladást kaptunk az uszodában, amiből fiam két hét alatt kigyógyult, de nekem egy fél éves kálváriát jelentett.

Először is az antibiotikumok, amiket kaptam különös reakciókat váltottak ki. Szívdobogás, zsibbadás a jobb karomban, erős légszomj érzet. Kaptam másik antibiotikumot, annál is. Kaptam harmadikat, annál is.  - Ilyen egyszer volt már fiatalabbkoromban is, de akkor spontán meggyógyultam. Most azonban nem, a háziorvosom komolyan aggódott értem, majd doxycyklint írt fel – akkor már két hónapja kísérleteztünk én folyamatosan hol magasabb, hol alacsonyabb lázzal láttam el a feladataimat.

December végén elkezdett a szívem is fájni. Egy ideig úgy gondoltam, biztos a láz készítette ki, majd kipihenem, de januárban már egy csomó vizsgálatot is elvégeztek, – röntgen, ekg, uh – ahol semmi de semmi szervi elváltozást nem észleltek, ami ezt a nagy szívszorító fájdalmat okozta volna. Tény, hogy egy rossz gondolatttól is elszorult a szívem, de egyértelműen éreztem, hogy nem azért szorul el, mert lelkileg van bajom, hanem a szívemmel valami, és ha lelkileg megérint valami, ott érzem meg először, mert az a gyenge. Fájt és fájt. Ez a fájdalom áprilisban enyhült, majd májusra múlt el teljesen.

HARMADIK RÉSZ

2012 nyarán ugyanitt egy reggel kb 5 cm átmérőjű piros foltot pillantottam meg a tédhajlatomnál. Volt a közepén egy gombostűfejnél kisebb fekete kis pötty, mint egy kis tűszúrás utáni odaszáradt vérpötty, azzal a különbséggel, hogy nem tudtam levakarni. Gondoltam, mindegy, ha megnő, akkor kullancs és irány az orvos. De negyed óra múlva nemhogy nem nőtt meg, hanem már nem is volt ott a kis fekete pötty.

Egy “kiskorú” kullancs volt. Ún. nympha. Negyed óra alatt jól lakott és kipottyant. Csak a folt maradt utána.

Nem sokat foglalkoztam a dologgal, a rádióban mindig csak a kullancs kiszedéséről hallottam, ki gondolta, hogy a legtöbbje magától is távozik….de a folt nem múlt el.

Két hét múlva, véletlenül tudtam meg, hogy ez egy lyme-folt. Akkor már növekedett, és úgy nézett ki mint egy kokárda, belül piros, körötte világosabb, és a világos után mégegy piros kör.

Ezután mentem el bőrgyógyászhoz.

Három hét doxyciklint kaptam, de a tüneteim nem múltak el. Ekkor magán lyme-specialistákat ajánlottak.

Ezután tudtam meg mindent a Lyme-ról. Szinte mindent, ami ma tudható.

Ami ma még nem tudható: mi gyógyítja hatékonyan úgy a krónikus lyme-ot, hogy az ne térjen  vissza, és a kezelések alatt ne készüljön ki az immunrendszer, vagy ne legyenek egyéb súlyos mellékhatások.

Azt hiszem erre a hivatalos válasz egyelőre az, hogy nincs is krónikus lyme. A másik választ a kutató orvosok keresik világszerte.

Sokan az alternatív terápiákat részesítik előnyben, vannak akik az antibiotikumos protokollokat ötvözik az alternatívokkal.

Én egy évig szedtem nagy adagban többféle antibiotikumot.

Nem gyógyultam még meg teljesen, és alternatív módszerekkel próbálom elérni a teljes gyógyulást, illetve a mellékhatások csökkenését.

Ami biztos, hogy egész eddigi életemet végigkísérő elviselhetetlen derékfájásom 8 hónapja nem jelentkezett. Ilyen derékfájás mentes nyolc hónapra nem is emlékszem 10 éves korom óta.

Bár végigcsináltam az antibiotikumos kezelést,

ma, ismerve az alternatív lehetőségeket is, és ismerve, hogy az antibiotikum milyen mellékhatásokkal jár, továbbá, hogy nem is annyival olcsóbb…. inkább az alternatívokkal próbálkoznék először.

További információs csatornákat nyithat meg önöknek:

Iván Tamás: A Lyme-kór alternatív gyógymódjai című könyv

A faccebookon a MAGYAR LYME BETEGEK oldala

https://www.facebook.com/magyar.egyesulete?fref=ts

Fontos könyv, amely könyvtárakban található, régebbi kiadás, de aktuális:

Dr. Kapiller – Dr. Szentgyörgyi: Kullancsok és zoonózisok

Betegtörténetek könyben:

Könyvtárban: Makra Ágnes Küzdelem a lyme-kórral

ÚJ

Iván Tamás: Karikázza be ahol fáj – a cím utal arra, hogy a krónikus betegség sokféle tünetet produkál

Magyar nyelvű oldalak: www.lymebeteg.hu

hamarosan indul: www.lymecentrum.hu

és egy kis nemzetközi kitekintés a facebookon található ezer lyme-os fórumon, csoporton,

valamint a betegséggel foglalkozó blogokon kívül:

www.ilads.org