Elmentem pszichiáterhez aki felírt hangulatjavítót ami nem használt így már vissza se mentem,aztán mikor minden megint a legrosszabra fordult ismét elmentem,de közölte,hogy ugyanazt szedjem és 1hónap múlva menjek vissza.Nem mentem.Igazából se oda se sehova.Ha valakinek ez kicsit ismerős,írjon,hogyan tudott előrébb lépni és,hogy a pszihiáter tényleg tudna-e segíteni.Azt sem tudom mi bajom lehet,csak azt ,hogy ez így nem mehet örökké.

Ezt mára már elfelejtették az emberek. Ezért nincs helyed sehol.

 Megértelek, habár, az öngyilkossággal való játszadozás, az rám nem jellemző. Ha megteszem, az végleges lesz, készülök rá lélekben. Most még nem vagyok elég bátor. Szeretnék szépen, és méltósággal távozni, a lehető leg kevesebb gusztustalan nyomot hátrahagyva leköszönni. Volt egy kísérletem, habár nem volt igazán tudatos, inkább tudathasadt állapotban történt. Iszonyú érzés volt, és csodálatos módon, három, vagy négy napos öntudatlan állapot elteltével magamhoz tértem. Orvos csak akkor látott, amikor valahogy feltápászkodtam, s iszonyú fájdalmak közepedte elsétáltam hozzá. Az exférjem nem hívott orvost a három/négy nap alatt, ha ott hagytam volna a fogam, nem tudom, hogy miként számolt volna el a hatóságoknak. Mert ugye segítségnyújtás elmúlasztását éppen úgy bünteti a törvénykönyv, mint a gyilkosságot. Ha csak nem volt jó oka arra, hogy ne hívjon segítséget, például, hogy nem vette észre, az eszméletlenül fekvő feleségét a közös ágyban. Ez ugye elég valószínűtlen. Inkább arra számított, hogy nem kelek föl többé. No, mindegy, ez már elmúlt. A lelkemben viszont mély nyomot hagyott, az, ami kiváltotta belőlem az öntudatlan szuicid viselkedést. A lélek fájdalma, amely fizikai szinten is hasogatott, majd a végtelen nihill. E két dolog váltogatta egymást, közben kapkodtam a fájdalomcsillapítókat, meg egyebeket, amelyekről azt gondoltam, hogy enyhítik a gyötrelmeim. Nem így lett. Egyre mélyebbé, és kínzóbbá vált a fájdalom. Végül egy korty jóbor, és lekapcsolták a világot körülöttem. Aztán már csak a több napos ájulat utáni gyötrelmes ébredésre emlékszem. No, akkor gondoltam, hogy itt a vég, mert éppen úgy éreztem magam, vergődtem, mint egy haldokló. Utána doki, + pszichológus, aki aláiratott velem egy nyilatkozatot, hogy nem akartam öngyi lenni. Így nem kellett a zártosztályra vitetnie. Én meg nem bántam, hogy megúsztam az injekciókúrával a dolgot… Azután gyógyszeres kezelés, de hamar letettem a bogyót, mert tudtam, hogy én csak önfegyelemmel mászom ki az egészből, és dolgozni csak tiszta fejjel lehet. Tiszta? Hmmm…

Ismeritek a PUF-tól a: “Félek” c. számot? Az olyan, mintha az én agyamból született volna, a zenéje pedig a lelkemből. Csak egy lelki szorongó képes hasonlót üzenni a világnak…

Engem sem fogad be egyik közösség sem, de nem azért, mert kiállhatatlan vén boszorkány vagyok. Inkább mert őszíntén tudok beszélni bármiről. Ez pedig megrémíti az intellektuálisan komfortos emberek többségét. Ne arra gondoljatok, hogy a csunya, és szeméremsértő dolgokat vágom mindenki fejéhez, nem! Csupán szembesíthetem őket, önmaguk alapvető hiányosságaival. A hibáktól én sem vagyok mentes, de én még be is ismerem ezeket a nyavajákat. Ahogy az előttem szóló is leítra, az embernek először önmagát kell legyőznie. Ez a legnehezebb számomra is.Ez rettentő. Igaz?Gyanús vagyok a szemükben, meg valami ufo. Talán idegen vagyok, de sajna nincs lehetőségem kivonulni innen a civilizált társadalomból, habár nagyon szeretném megtenni.

Az erő legyen veletek!

Nekem ebben egy film segített. Néhány hetet vetítették az én és a pánikom című filmet.

Rájöttem, hogy tagadhatom, szedhetem a xanaxot, ami nem segít, csak a memóriámat teszi tönkre…

Meg akarok gyógyulni! Bármilyen megoldást, ötletet, alternatívát szívesen fogadok, kérlek segítsetek, hogyan gyógyuljak meg?

Menjek el pszichológushoz (négyet már elfogyasztottam,talán ezúttal nem kellene elküldenem a fenébe…)

De úgy szégyellem magam.

Ha elmebeteg lennék nem szégyellném,vagy ha álmatlansági zavaraim lennének,vagy bármi más,de ez olyan “égő”

Meséljen valaki ,akinek jó tapasztalata volt pszichomókussal,kell  a bátorítás