Érdeklődni szeretnék, hogy létezik-e olyan intézmény, ahol fiatalokat/felnötteket tudnának fogadni Bentlakásos pszichiátriai végleges otthonba?

Olyanra gondolok, ahol normális körülmények között , megváltozott munkaképességű emberek számára munkalehetöség is lenne, hogy legalább valami hasznosat is csinálnánk.

Jelenleg különben van munkám, és most nem aktuális. De volt idő, amikor jó lett volna ilyen lehetöség.

Történetem egészen 2013, 2014-ig vezet vissza. Nagyban kapcsolódik a skizofrénia kezdeti tüneteinek felismeréséhez és az önmagunkra figyeléshez. Egy stresszes időszakban, a korlátaimat feszegetve kevésbé figyeltem az apró jelekre körülöttem. Kulcs esemény volt egy tragédia is, édesanyám halála is, amit fel kellett dolgoznom. Először 2 héten keresztül a gyulai Pándy Kálmán Kórházban kezeltek, gyógyszerrel. Én pedig mintha nem érteném mi folyik körülöttem, később nem szedtem a felírt gyógyszert. Mivel szükség lett volna rá, ezért újra kórházba kerültem, akkor már Budapesten. Mintha az lett volna a célom, hogy időt nyerjek magam számára, de közben már nem tudtam, hogy ami körülöttem van, az hogyan kapcsolódik hozzám, és mit is jelenthet önmagában. Újabb és újabb kórházi kezelések következtek, egészen addig, amíg felismertem szükségem van gyógyszerre és azokat rendszeresen nyomon kell követnem. Segített, hogy támogattak művészetterápiával, foglalkozásokkal, közösségi térrel, ellátással. Orvosaim mellettem álltak és pszichoterápia is segített.

Nem tudom mi lehet a betegségem. Évekkel korábban rokonok elvittek egy doktorhoz, aki hangulatjavítókat írt fel, de azóta se tudom, hogy milyen diagnózissal. Mindig voltak hangulatváltásaim, főleg ha változtak a dolgok körülöttem. Az utóbbi pár hónapban sok minden összejött. Egyes hangokat nagyon felerősítve hallottam. Ez már hallucináció? A konyhában állva hatalmas reccsenést hallottam. Azt hittem hogy a szobában leszakadt a polc. Bementem és láttam hogy a macska levert egy bögrét. Én viszont sokkal nagyobb hangot hallottam. Hasonló eset volt a lépcsőházban, nagyon élesen hallottam, hogy megcsikordul a kuka kereke. Sokkal hangosabban hallottam, mint az normális. Az első egy nagyon nehéz nap után volt. (Munkahely megszünése). A második másnap reggel. Előző héten családi változások, elutazás, nekem ki kell költöznöm a lakásból. Tehát ez már skizofrénia lenne? Vagy ahhoz hasonló?

Már egyszer kiraktam régen erre a fórumra ezt a kérdőívet, és segítségeteket kérném: Tudnátok nekem hasonló oldalt ajánlani ahogy így a skizofrén emberek megoszthatják egymással a gondolataikat? Előre is köszönöm ! Aki még nem töltötte ki a kérdőívet és szám rá 5 percet az idejéből annak nagyon szépen köszönöm, és az eddigi válaszadóknak is ! Minden jót kívánok !

Engem Kiss Dórának hívnak, és a Szent István Egyetem Gazdasági, Agrár- és Egészségtudományi Kar Ápolás és betegellátás szak Ápoló szakirány II évfolyamos nappali tagozatos hallgatója vagyok. A TDK szakdolgozatomhoz szükséges kérdőív kitöltéséhez szeretném a segítségeteket kérni. 
Munkám címe: ’ Az életminőség javítása a skizofréniában szenvedő betegeknél.’
A kitöltés önkéntesen és anonim módon történik, az adatokat és az eredményeket teljes mértékben bizalmasan kezelem, azokat csak a szakdolgozatomhoz használom fel. Ez lenne  a kérdőív, és nagyon szépen köszönöm, hogy időtszakítotok rám, csupán 20 kérdésről lenne szó, ami olyan 6-7 perc alatt kényelmesen kitölthető.

kÉRLEK HA ELKEZDITEK MIND 2 LIKEN TÖLTSÉTEK KI MERT EZ A FOLYTATÁSA.

Köszönöm

http://www.kerdoivem.hu/kerdoiv/708418394/1/

http://www.kerdoivem.hu/kerdoiv/708424328/

Annyi kérésem lenne, hogy csak olyan felhasználó töltse ki, aki valóban pszichiátriai kezelés alatt áll! Ha csak néhányan új kitöltést kapok, nekem már az is nagy segítség! Előre is köszönöm!
Nirak

Találkoztam valakivel tavalyi évben…májusban órákat beszélgettünk de utánna elkeveredtünk egymás mellől.

De éreztük van a másikban valami ami kell nekünk.

Aztán októberben egymásra üzentünk ismét és november elejétől jöttek au üzenetek…vár haza(én külföldre kényszerülte dolgozni) ezek az üzenetek december 20ig mentek….akkor láttuk ujra egymást.

2napot együtt töltöttünk akor minden gyönyörű volt és én is rájöttem beleszerettem..ő már hamarabb kimondta,én vagyok a másik fele.

Szeret,imád,szerelmes belém.

Aztán meg mint akit elvágtak….taszit,ellők..majd rá 1hétre megint imádott együtt voltunk…azóta nem volt hajlandó velem találkozni mert retteg és fél hogy elveszít és inkább ellök.

Gyerekkorában 6éves volt mikor a szülei eldobták és a nagymamájához került akkor kapta a Szabolcs nevet előtte Abdullnak hívták,.

Saját bevallása szerint is egyszer Szabolcs…mikor gyengéd és bújik aztán mikor ellök fel sem veszi a telefont..akkor ő Abdull.

Rettenetes ez a nem tudom mi van….de érzem és tudom mikor baja van…És ezt ő is tudja, De fél legutóbb is 4.5órát beszélgettünk 1hete-.aztóta megint semmi…nem ír,fel se veszi a telefont.

Megbeszélünk valamit és mintha sokszor csakazért is az ellenkezőjét csinálja….

Nem tudom mitt tegyek vele….szeretem és féltem azt tudom…

Remélem tudtok segíten.mit tegyek…

köszönöm előre is.Erika

Nálam pedig csak két szín van ám, a rózsaszín és a fekete.Vagy minden happy vagy nincs értelme élni. Sajnos köztes érzelmekre nem vagyok képes. E között a két szín között vergődöm nap mint nap, hol szépnek látom a világot és  egy zen szerzetes nyugalmával csinálom a dolgaim, hol mindent dobni akarok egy pillanat alatt és minden alatt MINDEN-t értek. Az egész életet, sajnos. Magamon kívül azomban másnak soha nem tudnék ártani. Ez azért megnyugtat. Magamnak viszont sokat ártottam már. Sokszor összevagdostam magam, a hajamat a mai napig napi rendszerességgel kitépkedem. Az,hogy szándékosan nem ártanék másoknak persze nem azt jelenti, hogy nem tudok tönkretenni embereket magam körül a labilis lelki állapotaimmal, kiborulásaimmal vagy épp a ragaszkodásommal.

Van néhány story-m amit majd szeretnék megosztani.. mint pl, hogy kerültem ki vonattal törökországba egy faluba, egy laktanya mellé és éltem ott évekig egy török katonát szeretve aki menekült előlem, vagy..hogyan lett a férjem egy Iraki rendőr,..vagy hogyan gyalogoltam haza szerbiából..vagy..hogyan akartam eladni a fél vesém, hogy lakást béreljek belőle törökországban..( egy kis izenlitő). A poén az, hogy ezek nem kitalációk sajnos. Ezeket szó szerint és nagyon komolyan megcsináltam, végigéltem-élem.

folyt köv…

Soha nem lehetek biztonságban. Soha nem nyugodhatok meg. Semmi sem biztos, nincs egy stabil pont, minden annyira képlékeny. Összevisszaság. Káosz. Elsüllyedek a saját, és mások érzelmeiben, megfulladok bennük, próbálom legalább mások felém zúduló érzelmeit minimalizálni, de ettől meg bűntudatom lesz, nem bírom, nem bírom, nem bírnám ezt már máshogy, csak halva.

Nem vállalom a felelősséget. Semmiért. Nem bírom el. Sose vállaltam, már sulis koromban sem jelentkeztem, hogy tábla-, napló-, térkép-, vagy tudomisén milyen felelős legyek, és el nem tudtam képzelni, hogy a többiek miért jelentkeznek teljesen önként, miért vállalnak stressztöbbletet sőt, egyenesen rajonganak ezért. Nem bírom el még a legkisebb felelősség súlyát sem.

Nem bírom el az érzelmeimet. Nem mintha másokét elbírnám…. nem tudom magam megvédeni mások érzelmeitől. Rámzúdulnak, én meg összenyomódom alattuk, jobb esetben ottmaradok összenyomódva, rosszabb esetben fellázad bennem a DÜH, Gyilkos Gyűlölet, amit képtelenség megfékezni, szét akarja feszíteni a testi valómat, hogy kiszabadulhasson végre, és szabadon tombolhasson, és ne szorítsa határok közé ez a csont-hús-bőr test…

És ez korántsem minden. Van még paranoia, engem néznek, rólam beszélnek, figyelnek, lehallgatnak. Szélsőséges és ellentétes érzelmek közti szenvedés. Nagyfokú döntésképtelenség. Önsértés, szaknyelven falcolás, pengével vagdosom az alkarom, mert megnyugtat, de senki sem érti meg, leginkább azt gondolják, öngyilkos szándék, pedig köze nincs hozzá. És még szövődményként kényszercselekvések, kényszergondolatok, ami egy külön betegség, és külön történetet érdemelne, ahogy az anorexiám és a bulimiám is. Meg némi skizofréniám, és bipoláris zavarom, amit együtt skizoaffektív zavarnak neveznek. Igazából kérdéses, hogy borderline vagyok-e vagy skizoaffekítv, mert vannak egyértelműen skizofrén gondolataim, miszerint meggyőződésem, hogy kívülről irányítják a gondolataimat, mások ültetik azokat a fejembe, a gondolataim nem az enyémek, hidegek, és idegenek, és a bipolaritást jelentő hangulathullámzás is megvan, napszakonként változik a hangulatom, sűrű masszaként fojtogató szürke depressziósból egyenesen minden átmenet nélkül olyan energikusan boldog pörgőssé, hogy ugrálni van kedvem.

A mikor kezdődött kérdésre azt szoktam válaszolni, hogy így születtem. Mindig volt velem valami gond. Bepisil a gyerek. Nem eszik a gyerek, túl félénk, szégyellős a gyerek. Később visszabeszél, szemtelen, agresszív, dühkitörései vannak, kiküldik az óráról, ajtókat csapkod, ordibál, egyszóval: neveletlen.  Aztán depressziós, aztán depressziósabb, és mégdepressziósabb. Később jöttek csak rá a szüleim, hogy ez nem nevelési hiba, hanem betegség. Azóta maximális megértésüket és szeretetüket élvezem.

Jártam sok helyen, Tündérhegyen, a Thalassa házban, Lipóton, a Nyékiben és a Nyírőben, részem volt pszichoterápiában, és szedtem sokféle gyógyszert. Most öt év gyógyszerezés után sikerült végre eltalálni a megfelelő kombinációt, ami végre működik. Ezekkel úgy, ahogy, ha semmi nem zavar bele a mindennapi megszokott rituálékból álló napi ritmusomba, akkor elvagyok. Amint valami mozdul, borulok vele együtt én is. Elég hozzá az is, hogy például nincs kakaóscsiga a boltban. Olyankor garantált a kiborulás.

Van még szenvedés bőven, de egyszer összeírtam, és öt A/4-es oldal lett, amit most inkább nem másolok ide.

Hogy mi a megoldás? A borderline személyiségzavar idővel kinőhető, azt mondják. A skizoaffektív zavar gyógyszerekkel egyensúlyban tartható. Én ez utóbbiban hiszek, mert magamon érzem a hatást. Mármint a gyógyszereim jótékony hatását.

Kívánok minden sorstársamnak jobbulást!