Ezelőtt 6 évig nem volt munkám, a párom tartott el. Nem mertem állást vállalni, mert “én nem tudok helytállni egy munkahelyen, nem vagyok elég jó, nem tudok semmit sem!” Így otthon vegetáltam. Hat év után lett elegem és munkát kezdtem keresni. Konkrétan beleőszültem az egészbe az idegeskedés, szorongás miatt. Valóban tele vagyok ősz hajszálakkal. Végül felvettek egy helyre, ügyfélszolgálaton dolgozom 4 hónapja. Így utólag visszagondolva nem tudom, miért vállaltam el, már annyira akartam, hogy legyen munkám, hogy beleugrottam. Hiba volt. Szociális fóbia, állandó beszélés, telefonálás… A poklok pokla. Más munkát keresek azóta is, de nem jártam sikerrel, felmondani nem akarok, amíg más nincs, de egyre nehezebben bírom… Sírva kelek, sírva fekszem, alig alszom, enni nem tudok. Nem jó ez így…

Miért nem élek az álmaimnak? Miért nem csinálom azt, amit igazán szeretnék? Nem merem, félek, “baj lesz…!”

21 éves egyetemista lány vagyok. Sajnos szorongásos problémáim vannak, amihez társul talán depresszió és pánikbetegség is. Ezek önmagukban is elég nagy poblémát jelentenének a számomra, de próbálok harcolni ellenük. Sokszor érzem kilátástalannak ezt a dolgot, de igyekszem túllendülni a kritikus pontokon. Egy ideje azt vettem észre, hogy teljesen megváltozott az izzadtságszagom és rendkívül zavar másokat. Való igaz, nem nagyon szeretek közösségekbe menni, de sok olyan embert ismerek, aki nem szívesen van társaságokban mégsem áraszt magából kellemetlen szagot. Nem tudom, hogy mitől van ez, még soha senki nem mondta ki nekem nyíltan, hogy büdös vagyok, de ahová bemegyek, ablakot nyitnak, köhögnek, a vonaton nem szívesen ülnek le mellém.. fogdossák az orrukat. Nagyon zavar engem, mert szívesen beszélgetnék másokkal és nagyon szeretnék barátkozni a többi emberrel, mert ez még jobban elszigetel. Minden nap fürdök, használok tusfürdőt, hajat is mosok 2 naponta… ismerem a dezodorokat, bevetettem már mindefélét, szerintem többet adok magamra, mint egy átlagos ember. Solutio antisuodoricát is vettem, de nem használt. Múltkor a vonaton egy 2 éves kisgyerek befogott orral ült mellettem, azt hittem, elsírom magam. Ha hiszitek, ha nem, én nem érzem és annyira zavar, hogy nem tudok tenni ellene. Nincs kedvem élni, létezni, mert folyton azon gondolkodom, hogy utálnak engem a szagom miatt.

Az apukám kiskoromban vert és sok lelki megrázkódtatás ért. Lehet, hogy ezek a dolgok okozzák? De ettől lenne ilyen kellemetlen a szagom?

Egyszerűen nem tudom.. nem értem. Senkinek soha nem tudnék ártani és mégis gyűlölnek.

Anyukámat szoktam kérdezgetni, hogy ne haragudj anya, de büdös vagyok? Mindig azt mondja nem és hogy hülye vagyok. A barátom és testvérem is azt mondják, hogy beképzelem. De a metrón, a vonaton, az egyetemen mégis mindenki utál emiatt… segítsetek!

17 éves vagyok, már hosszú ideje küzdök a depresszióval.

Amióta az eszem tudom, mindig magányos voltam. Kiskoromban nem voltak barátaim, már az óvodában is terrorizáltak a nagyobbak. Hamar zárkózott lettem. Nem játszottam, mint a többi gyerek, hanem állandóan az óvónénit követettem mindenfelé. Mellette éreztem magam csak biztonságban. Nagycsoportban megismertem egy lányt, később ő lett az egyetlen barátnőm. Még a mai napig tartjuk a kapcsolatot, de különváltak útjaink, így csak ritkán látjuk egymást. A szüleim megpróbáltak mindent megadni nekem, de sajnos az öröm mindig csak ideiglenes volt, mindenre ráuntam pár hét után. Sokszor sírva kérdeztem anyát, hogy engem miért nem tudnak szeretni, velem mi a baj? Az általános iskola sem volt fényesebb. Kitűnő tanuló voltam, ezért lettem kiközösített és ezért használtak ki. Akárhányszor kaptam egy ötöst, a háttérben mindig valaki felszólalt és elkezdte édesanyámat trágár szavakkal illette. Az egyetlen barátnőm ugyan ott volt velem, de amikor ő sem jött iskolába egész nap egyedül voltam. Egyszer emlékszem, hogy a testnevelés tanárnő odajött hozzám, megszánt és elkezdett velem beszélgetni. Kérdezte, hogy miért nem megyek oda a többiekhez, de én nem válaszoltam. Velük egyszerűen nem éreztem magam jól, talán azért, mert utáltak. Viszont kihasználtak ott, ahol csak tudtak. Számtalanszor segítettem nekik dolgozatok közben, házit feladatot írtam nekik és még sorolhatnám. A középiskolát új reményekkel telve kezdtem el, most már a barátnőm nélkül. Az első félév avval telt el, hogy szünetben anyának telefonálgattam, iskola után pedig mindig beültem a cukrászdába, hogy gyorsabban teljen az idő. Sűrűn megbetegedtem, néha pedig sírva könyörögtem anyának, hogy ne kelljen iskolába mennem. Egy-két hónapra rá megismertem három lányt, és velük sikerült viszonylag összebarátkoznom. Eljött a tizedik, majd a tizenegyedik év is. Minden szép és jó lett volna, ha ezek a lányok nem lennének olyanok, amilyenek. Sokszor minden jelentéktelen dolgon megsértődnek és képesek napokig levegőnek nézni. Valami szörnyű érzés. Jelenleg is a háromból kettő haragszik rám. Az egyetlen barátnőm sem ért meg mindig.

A családomra kitérve a szüleimmel és a nagymamámmal élek. Viszont édesapám és a mamám sokszor megríkatnak a “gonoszságaikkal”, sokszor kérleltem anyát, hogy váljon el, de ő nem akar, hiszen, akkor nem lenne hová mennünk.

Szerelmi életem pedig egyáltalán nincs. 14 évesen lettem először szerelmes. Természetesen a fiú észre sem vett. Később az interneten megismerkedtem egy tőlem 4 évvel idősebb francia fiúval. Távkapcsolatot kezdtünk, egy hónapig úgymond együtt voltunk, aztán szakított velem, eldobott, mint egy használt rongyot. De attól még hónapokon át gyötört, szórakozott velem, míg egy nap meg nem elégeltem és letiltottam.

Ez a rengeteg minden a depresszióm kiváltója. Egyszer voltam pszichiáternél, de a terápiás beszélgetésen sem tudtunk sokat beszélgetni, hiszen alig tudtam abbahagyni a zokogást. Kaptam nyugtatót, egy hónapig szedtem körülbelül. Azután anya nem engedte, hogy visszamenjek a doktornőhöz, szégyellte, hogy oda kell járnom. Jelenleg a padlón vagyok, sokszor kérdezem a Jó Istent, hogy miért kell ennyi rossznak velem történnie, miért hagy szenvedni, miért nem szólít már magához…?! Ha nem lenne édesanyám, már rég végeztem volna magammal. De tudom, hogy abba belerokkanna. Ezért megpróbálok… túlélni.

Üdv.Yura

Az első részben néhány általános infó a lyme-ról.

A második részben saját betegtörténetemet írom le.

A harmadik részben jelenlegi állapotomról írok röviden, illetve további információs oldalakat ajánlok.

ELSŐ RÉSZ

Krónikus lyme— van vagy nincs?—-

A krónikus Lyme-borreliózis röviden krónikus lyme-kór hivatalos elismerése, felismerése és kezelése legalábbis kérdéses jelenleg. Nemcsak hazánkban, de a világ számos országában is.

Hazánkban három-négy specialista dolgozik… EGYMÁSTÓL DRÁMAIAN ELTÉRŐ véleményt és kezelési módszert követnek.

Míg a kullancs terjesztette agyhártyagyulladás bizonyos fajtájára van már védőoltás, a Lyme-ra, legalábbis embereknek NINCS VÉDŐOLTÁS.

A Lyme-kór összefoglaló név. Több Borrelia alfaj okozza. Az első tünetek – izületi/idegrendszeri/bőr,haj/ szív –  alfajonként különbözőek, jellegzetesek.

A különbőző, csak az alfajra jellemző tünetet produkáló borrelia alfajokat kullancsok közvetítik állatokról emberre, általában többfélét egyszerre. DE ezenkívül ugyanezek a kullancsok fertőzöttek lehetnek még Babesiozissal, Ricketssiával, Bartonellával és egyéb más kórokozókkal, amik egyrészt hasonló tüneteket okoznak, másrészt nehezítik a borreliózis kezelését.

Azt is érdemes tudni, hogy a kullancs populáció hazánkban is egyre fertőzöttebb. EGyetlen fertőzött kullancs utódai is mind fertőzöttek. Egyetlen sündisznóban 80 de akár 300 kullancs is megbújhat, és ha egyetlen fertőzött van közöttük, akkor a közös véráramra kapcsolódott többi kullancs is valószínűleg fertőzödik. Nekik persze ettől semmi bajuk nem lesz, nekünk viszont annál több.

A kezeletlen lyme-kór a fertőzés után néhány hónappal már nagyon sokféle tünetet tud produkálni. Közös jellemző ilyenkor, hogy az alapos kivizsgálások nem találnak elfogadható, egyértelmű szervi okot a tünetekre,  illetve a hibás diagnózis alapján elkezdett kezelések nem hozzák a szokott, elvárható eredményt.

Ilyenkor szokott az ember pszichológushoz fordulni.

Tény, hogy az ember élete folyamán többször kerül nehéz helyzetekbe és ekkor erőt vehet rajta a betegség, a krónikus formációk előretörnek…A lélek és a szellem ápolása és erősítése is fontos egy betegség legyőzéséhez, de ki kezelne egy tüdőgyulladást csupán csak pszichiátriai módszerekkel?!

A lyme-kórt okozó baktériumokat a szervezetünk nem tudja önerőből legyőzni. Alfajra jellemző helyre fészkeli be magát először -bőr,haj/ térdizület/ idegrendszer/ szív/ – DE a különleges bevonat és a spirális alak révén a test bármely részébe képes később eljutni és szaporodni. A tünetek sokáig fennálnak, a baktérium nagyon lassan szaporodik, új cisztás alakot öltve nyugalomba vonul, hogy valamennyi csend után később ismét akcióba lépjen.

Vértesztből való kimutatása nem megbízható. Az Elisa 50% a Western Blot 70%-os biztonságő. A lumbálást kerüljétek, újabb biztonságosabb, ám drágább tesztek elérhetők a G1 géndiagnosztikai centrumban.

Történetemmel szeretném felhívni a figyelmet arra, hogy ha a hivatalos orvosi mainstream tagadja is a krónikus lyme-kór létezését, ennek ellenére az létezik, és bűn más betegséggel kezelni a betegeket, ha már volt kullancscsípésük és a diagnózis egyébként nem egyértelmű.

(Sajnos a nimpha kullancsok olyan parányik és olyan gyorsan befejezik a táplálkozást, hogy hamar kihullanak az emberből, tehát észrevétlen marad a csípés, és a közismertebb piros lyme-folt sem jelenik meg mindig, egyes becslések szerint csak az esetek 17%-ban. Ma már a városi parkok, utcák is fertőzöttek. VAgyis érdemes a rejtélyes, megmagyarázhatatlan tüneteknél lyme-ra is gyanakodni.)

MÁSODIK RÉSZ

Az én történetem

Harmadikos koromban egy börzsönyi úttörő-táborozás alkalmával különös, szűnni nem akaró remegés tört rám egy este. Enyhe hőemelkedés is volt, ami nem indokolta az erős remegést, rázkódást. De nem voltam pl. náthás. A következő napra ez elmúlt. A tanárok sokmindent mondtak, “hiányoznak a szüleim, kimerültem, kezdődő epilepszia… és hasonlók.” A krónikus lyme-kórban szenvedő betegek azonban már bólogatnának, igen, ez valószínűleg már az volt. (Fentebb már írtam, a kullancs nem csak az, ami bennünk marad és ki kell szedni, a kis kullancsok percek alatt távoznak és mégis fertőzhetnek.)

Egész gyermekkoromat végigkísérték az izületi fájdalmak. Először csak a jobb térdemben, majd a derekam tájékán. (Orvosok: növési fájdalom, majd: nyitott csigolya okozza …. van nyitott csigolyám, ezért szerencsére gyógytornára is kellett járnom. )

Hetedikes koromban ínszalagszakadással műtöttek. Ekkor vért is kaptam. Ezután a remegéses tünetek szinte rögtön ismét felerősödtek. Szívremegés, szívdobogás volt jellemző, rövid kis pánikérzésekkel. (Orvosok: növésben lévő szervezetnél ez előfordulhat.) A sokat vizsgált hajhullásomra végül ugyanezt mondták. Tapasztaltam egy nagyon erős, egyértelmű memóriaromlást is, amire anyukám rákérdezett egy orvosnál, hogy lehet-e esetleg a műtéttel, altatással kapcsolatban, de azt mondták, hogy nyugodjon, a kamaszkori lustasággal van kacsolatban:( Egyáltalán nem voltam lusta, hajnal 5-kor keltem minden nap, hogy jobb jegyeim legyenek, de volt hogy hiába tanultam, minden kiesett a fejemből, ami korábban egyáltalán nem volt jellemző, sőt.

Elsős gimnazista koromban hirtelen és indokolotlanul sokat híztam 10kg-ot kb másfél hónap alatt.  (Orvosok: kamaszkori hormonok, mozogjak sokat.)

Egyidejűleg hajhullás és erős depresszió is jelentkezett. Azt hittem, azért, mert nem volt olyan jó a suli, mint amire számítottam, kollégista is voltam. Szerencsére ezzel a  bajommal csak a kollégiumi orvost kerestem fel, aki nem vett komolyan, azt hitte, csak haza akarok utazni egy potya-hétre. A kollégiumi nevelőtanáraim időnként próbáltak lelki tanácsokat adni, mert volt hogy álló nap csak feküdtem mint egy darab fa. N e m  t u d t a m felkelni, hiába akartam, szerettem volna. Ezt az érzést nem lehet érteni, csak aki benne volt, de néha még én sem értem meg mások hasonló baját, úgy kell magamat emlékeztetni, hogy ez nem egy egyszerű lelki motiválatlanság.

EGy szó mint száz, kb fél évig iszonytató depresszióban voltam, de az antidepresszánsokat szerencsére megúsztam – ez még a 90-es évek eleje, még nem volt annyira divatos – majd fél év múlva enyhült a depresszió szorítása – igaz ekkora a tanulmányi eredményem már jelentősen romlott, tehát az iskolában ezért már valóban lelkileg éreztem magam komolyan rosszul, és megindult egy lefeletartó spirál, az oktatási rendszer alsó bugyrait szagolgattam,  de az erőmből arra futotta, hogy eljárjak minden hajnalban úszni.

Ekkor úgy éreztem, mint Müchausen báró, saját hajamnál fogva húzom ki magam a mocsárból. Szépen, fokozatosan jobban lettem. Egész gyermekkoromat végigkísérő hörghurutom is elmúlt lassan. DE, bár többet mozogtam, és az étkezésemet is igyekeztem normalizálni, mégsem fogytam le. Egy nagyobb, jelentősebb fogyás csak évek múlva következett be, kb. úgy, ahogy rám ugrottak a kilók, leugrottak. Gyorsan és minden ok nélkül. Nem kerestem az okokat—- de ez is a lyme egyik jellemző tünete.

Fiatalkorom a derékfájások jegyében telt. Volt egy enyhébb formája, ami gyorsúszás után mutatkozott, ha nem úsztam gyorsot, akkor nem. És volt egy eszeveszett formája ennek a fájdalomnak kb. 17-18 éves koromtól egyre gyakrabban és egyre hevesebben… amikor néhány napig olyan erővel tört rám, hogy meg sem bírtam moccani. Egyik oldalról a másikra átfordulni. Ez mindig csak néhány napig tartott… sok összefüggést nem találtam valami tevékenységgel, és általában ahogy jött-mint a tornádó – úgy el is tudott egycsapásra múlni. (Hát ezt én is nehezen hinném el másnak, hogy délelőtt még nem tudott átfordulni jobb oldalról a bal oldalra, este meg cipőt húz és elmegy biciklizni, vagy táncolni…)

Mivel gyerekkoromban a nyitott csigolyámat megállapították, én mindent ennek tulajdonítottam, így igyekeztem sokat bicajozni, úszni, táncolni és olykor még gyógytornáztam is otthon.

18éves koromban szúró fájdalmat éreztem a hasamban, jobb oldalon alul. Vakbél? A belgyógyász azonnal a pszichológushoz küldött. Én inkább felkerestem egy nőgyógyászt. De az sem talált semmit… viszont ekkor már annyira fájt a hasam, hogy a hátam is. Medencegyulladásra gyanakodott és sok-sok Doxycyklint írt fel… vagy öt hétig szedtem. Akkor még probiotikumnak híre-nyoma sem volt… így teljesen kikészült a májam. A tesztek nem mutattak semmit, nem találtak semmilyen bacit, hasi ultrahang nem tudom, hogy volt-e abban az időben, de oda se küldtek el. De a lényeg, hogy elfogyott az 5 hét doxy és nekem még mindig fájt a hasam is és egy kicsit a medencém is… de mostmár széttárta karját magán kezelőorvosom, azzal, hogy ennyitől nekem meg kell gyógyulnom… néhány hét múlva “spontán” rendeződött az állapotom. Lehet, hogy valaki ekkor már elmenne a pszichológushoz, de én tényleg nem tudtam semmi lelki gondról, ami indokolná, hogy ilyen beteg legyek.

Szépen teltek éveim, hol fájt a derekam, hol nem, inkább fájt, mint nem, de azt már gyerekkoromban megmondták, hogy innentől kezdve meg kell tanulnom ezzel élni.

Fájdalomcsillapítót sem szedtem hát.

Időnként visszatértek memóriaromlásos időszakok is, de ezek is mindig rendeződtek végül, átlagban jó a memóriám.

24 éves koromban három öldöklő-gyilkos pánikrohamom volt.Kb két hónap leforgása alatt. Emlékszem az első elől bemenekültem egy áruházi wc-be. A másik kettő este a konyhámban ért. Akkor még nem volt mobiltelefon, a szomszédaim pedig aludtak, különben biztos kihívtam volna a mentőket. Így azonban kibékültem azzal, hogy nekem így kell meghalnom úgy látszik. Ennyi adatott. Ettől rögtön enyhült kicsit szorítás, majd elmúlt. A harmadiknál kicsit nehezebben, de szintén elmúlt. Azért gondolom, hogy ez is a borrelia miatt lehetett, mert egyébként semmi nem indokolta, hogy pánikot érezzek, továbbá, a mostani kezelések alatt, a gyógyszerek előhozzák a tünetek felerősödését rövid időre… és többek között nagyon rövid ideig, de ismét találkoztam ezzel a pánikérzéssel is gyógyszerszedés közben.

27 éves voltam, amikor fiam született. A szülés után egy évig gyötörtek erős izületi fájdalmak a térdemben. A langyos vizet is jeges áradatnak éreztem a térdemen, nem tudtam úszni, le sem tudtam guggolni – azelőtt ez volt a kedvenc pihenő pozícióm. Azt hittem, szülésnél erőltettem meg, ezért gondoltam, majd elmúlik. El is múlt… kb egy év alatt.

Életem első kullancscsípése ezután két évvel következett. Legalábbis, amire emlékszem ugye. Néhány hónappal azután ismét indokolatlanul sokat híztam. Ismét egy hónap alatt 10kg-ot, majd még 3-4-et.

Pajzsmirigy vizsgálat. Kis eltérés. Erre még a váci kórházban nem adtak gyógyszert. Szerencsére. Mozogjon sokat!-mondták.

Az igazi rémálom 2010 után jött, amikor nyaranta rendszeresen táboroztunk az erdő mélyén egy Zempléni forrásnál. Bár soha nem szedtem ki kullancsot magamból, az első nyár után gyakran volt migrénes fejfájásom, ami azelőtt soha. A második nyáron különös hálószerű bőrpír jelentkezett a combomon, már fenn a táborban. Két hónappal később pedig tüdőgyulladást kaptunk az uszodában, amiből fiam két hét alatt kigyógyult, de nekem egy fél éves kálváriát jelentett.

Először is az antibiotikumok, amiket kaptam különös reakciókat váltottak ki. Szívdobogás, zsibbadás a jobb karomban, erős légszomj érzet. Kaptam másik antibiotikumot, annál is. Kaptam harmadikat, annál is.  - Ilyen egyszer volt már fiatalabbkoromban is, de akkor spontán meggyógyultam. Most azonban nem, a háziorvosom komolyan aggódott értem, majd doxycyklint írt fel – akkor már két hónapja kísérleteztünk én folyamatosan hol magasabb, hol alacsonyabb lázzal láttam el a feladataimat.

December végén elkezdett a szívem is fájni. Egy ideig úgy gondoltam, biztos a láz készítette ki, majd kipihenem, de januárban már egy csomó vizsgálatot is elvégeztek, – röntgen, ekg, uh – ahol semmi de semmi szervi elváltozást nem észleltek, ami ezt a nagy szívszorító fájdalmat okozta volna. Tény, hogy egy rossz gondolatttól is elszorult a szívem, de egyértelműen éreztem, hogy nem azért szorul el, mert lelkileg van bajom, hanem a szívemmel valami, és ha lelkileg megérint valami, ott érzem meg először, mert az a gyenge. Fájt és fájt. Ez a fájdalom áprilisban enyhült, majd májusra múlt el teljesen.

HARMADIK RÉSZ

2012 nyarán ugyanitt egy reggel kb 5 cm átmérőjű piros foltot pillantottam meg a tédhajlatomnál. Volt a közepén egy gombostűfejnél kisebb fekete kis pötty, mint egy kis tűszúrás utáni odaszáradt vérpötty, azzal a különbséggel, hogy nem tudtam levakarni. Gondoltam, mindegy, ha megnő, akkor kullancs és irány az orvos. De negyed óra múlva nemhogy nem nőtt meg, hanem már nem is volt ott a kis fekete pötty.

Egy “kiskorú” kullancs volt. Ún. nympha. Negyed óra alatt jól lakott és kipottyant. Csak a folt maradt utána.

Nem sokat foglalkoztam a dologgal, a rádióban mindig csak a kullancs kiszedéséről hallottam, ki gondolta, hogy a legtöbbje magától is távozik….de a folt nem múlt el.

Két hét múlva, véletlenül tudtam meg, hogy ez egy lyme-folt. Akkor már növekedett, és úgy nézett ki mint egy kokárda, belül piros, körötte világosabb, és a világos után mégegy piros kör.

Ezután mentem el bőrgyógyászhoz.

Három hét doxyciklint kaptam, de a tüneteim nem múltak el. Ekkor magán lyme-specialistákat ajánlottak.

Ezután tudtam meg mindent a Lyme-ról. Szinte mindent, ami ma tudható.

Ami ma még nem tudható: mi gyógyítja hatékonyan úgy a krónikus lyme-ot, hogy az ne térjen  vissza, és a kezelések alatt ne készüljön ki az immunrendszer, vagy ne legyenek egyéb súlyos mellékhatások.

Azt hiszem erre a hivatalos válasz egyelőre az, hogy nincs is krónikus lyme. A másik választ a kutató orvosok keresik világszerte.

Sokan az alternatív terápiákat részesítik előnyben, vannak akik az antibiotikumos protokollokat ötvözik az alternatívokkal.

Én egy évig szedtem nagy adagban többféle antibiotikumot.

Nem gyógyultam még meg teljesen, és alternatív módszerekkel próbálom elérni a teljes gyógyulást, illetve a mellékhatások csökkenését.

Ami biztos, hogy egész eddigi életemet végigkísérő elviselhetetlen derékfájásom 8 hónapja nem jelentkezett. Ilyen derékfájás mentes nyolc hónapra nem is emlékszem 10 éves korom óta.

Bár végigcsináltam az antibiotikumos kezelést,

ma, ismerve az alternatív lehetőségeket is, és ismerve, hogy az antibiotikum milyen mellékhatásokkal jár, továbbá, hogy nem is annyival olcsóbb…. inkább az alternatívokkal próbálkoznék először.

További információs csatornákat nyithat meg önöknek:

Iván Tamás: A Lyme-kór alternatív gyógymódjai című könyv

A faccebookon a MAGYAR LYME BETEGEK oldala

https://www.facebook.com/magyar.egyesulete?fref=ts

Fontos könyv, amely könyvtárakban található, régebbi kiadás, de aktuális:

Dr. Kapiller – Dr. Szentgyörgyi: Kullancsok és zoonózisok

Betegtörténetek könyben:

Könyvtárban: Makra Ágnes Küzdelem a lyme-kórral

ÚJ

Iván Tamás: Karikázza be ahol fáj – a cím utal arra, hogy a krónikus betegség sokféle tünetet produkál

Magyar nyelvű oldalak: www.lymebeteg.hu

hamarosan indul: www.lymecentrum.hu

és egy kis nemzetközi kitekintés a facebookon található ezer lyme-os fórumon, csoporton,

valamint a betegséggel foglalkozó blogokon kívül:

www.ilads.org

Egy 39 éves férfi vagyok, egészen fiatal korom óta küzdök valamilyen összetett személyiségzavarral, depressziós, szorongós, pánikos, paranoiás tünetekre szedtem gyógyszereket. Az állapotom folyamatosan romlott, egészen addig, amíg teljesen elvesztettem a kontrollt az életem felett.

Ekkor léptem be egy terápiás csoportba. Kezdetben nem sok reményt fűztem ahhoz, hogy valaha jobban fogom érezni magam, nem a hit vezetett, egyszerűen nem volt más választásom.

Azóta majdnem 2 év telt el, és az állapotom jelentősen javult. Ugyan konkrét diagnózist sosem kaptam, így utólag én azt gondolom, hogy a borderline-osok tünetei eléggé összepasszolnak azokkal az állapotokkal, amiket én átéltem. Az is lehet, hogy nem az… de idővel rájön az ember, hogy a diagnózisnak a beteg szempontjából nincs túl nagy jelentősége, az inkább csak az orvosoknak támpont.

Időközben az is világossá vált számomra, hogy az is javítana a hangulatomon, ha továbbadhatnám azokat a tapasztalatokat és módszereket, amik nekem segítettek a változásban. Magyarul segítene nekem, ha hasonló problémákkal küzdő embereknek segítenék.

Nem vagyok szakember, nem fogom tudni megmondani, ki mitől lenne jobban. Én pontosan tudom, hogy ez nem működik. Amit tenni tudok, az az, hogy ha bárki megírja nekem valamilyen problémáját, és nekem is volt hasonló élményem, akkor elmondom, mit és hogyan tettem a megoldás érdekében. Nem biztos, hogy neked működni fog, de eszedbe juthat róla valami, segíthet kifejleszteni a saját módszered.

Üdv,

Sam

20 éves vagyok, nő

Nagyon sok pszichológusnál, pszichiáternél jártam már, először 6-7 éves koromban, 15 éves korom óta rendszeresen keresek fel szakembereket, de egyetlen terápiás kezelés sem segített, gyógyszereket pedig nem mertem bevenni az étkezési zavarom miatt. Konkrét diagnózist sehol sem kaptam*. Több helyről elküldtek, azt mondván, hogy én nem tartozom a hatáskörükbe. Mivel egyetlen szakembernél sem maradtam huzamosabb ideig, “leléptem” mielőtt alkalmam lett volna őszintén megnyilvánulni. Sok esetben az tartott vissza az őszinteségtől, hogy törvény által bünethető dolgokat éltem át ill. műveltem anélkül, hogy minderről tudomásom lett volna.

*Diagnózist csak részproblémákról kaptam:

- B-típusú anorexia

- diszkalkúlia

- szorongásos szociális belliszkedési zavar

Egyéb panaszaim:

- dühkitörések, amelyek főleg regresszívek (ollóval, késsel, hegyes eszközzel ejtek sebet a testemen, csupán egy alkalommal voltam emiatt életveszélyben)

- szuicid tevékenységek, gondolatok (stressz hatására ideiglenesesen és automatikusan – úgy értem mindenféle gondolattól és érzelemtől mentesen – előkíszítem az öngyilkosságomat. Például nagy mennyiségű gyógyszert veszek ki a szekrényből, hipót vásárolok, kiállok az út közepére. Az utolsó pillanatban azonban mindig feleszmélek, és rossz érzések fognak el)

- periodikusan visszatérő hallucinációk (11 éves koromban vagy hamarabb kezdődött. Senkinek sem mertem beszélni erről. Három típusa van/volt.

Az egyik típusba “zajok” tartoznak. Kopogtatás, amit más nem hall, eső hangja, holott napos idő van, pisilés hangja, pedig senki sincs a WCn, csöpögő csap stb.

A másik típusba a beszédhangok tartoznak. Előzmények nélkül, akár teljesen üres helyiségben is, azt hallom, hogy valaki beszél hozzám, általában több ember, férfiak és nők is. Könnyen meg tudom állapítani, hogy ezek nem valóságosak – hiszen a hangoknak nincs gazdája – azonban bármit is teszek, nem hallgatnak el. Meg akarnak ölni.

a harmadik típusba az önkéntes hallucinációkat sorolom, főleg pubertáskorban volt jellemző, amikor nagyon egyedül voltam, azt képzeltem, hogy bizonyos alakok megszólítottak és elkezdtem hozzájuk beszélni.)

- emlékezetkiesés (ritkán előfordul, hogy azt veszem észre egy idegen helyen vagyok és nem tudom, hogyan jutottam el oda. Volt példa arra is, hogy egy férfit kezdtem el követni tisztes távolságból és beszéltem is hozzá, de minderre csak akkor jöttem rá, amikor egy idegen helyen álltam, láttam, hogy megy előttem egy férfi és valami miatt önkéntelenül is megy utána a lábam és beszélek magamban. Teljesen megdöbbentem és csak nehezen találtam haza)

- depresszió (ez is időszakosan változik. Van, hogy teljes érzéketlenségbe süppedek, van, amikor haragszom magamra de a legtöbbször fáradtságként és lustaságként jelentkezik. Rettegek kikelni az ágyból, félek, hogy valami szörnyűség fog történni, nem merek felöltözni, mert azt hiszem, hogy az éjszaka 10-20 kilót híztam és nem jönnek majd rám a ruháim, félek megnyilvánulni mások előtt, mert attól tartok, hogy butának, kövérnek és bolondnak tartanak)

- alvászavar (már gyermekkoromban is jellemző volt, hogy hétköznapokon nem mertem elaludni, mert attól féltem, hogy reggel nem bírok majd felkelni és elkések az óvosából, iskolából. Ha mégis sikerül elaludnom, néhány óra múlva felkelek, mert azt hiszem, hogy csörög az ébresztőóra, gyakran megesett, hogy “ki is kapcsoltam” az amúgy nem is csipogó órát, felöltöztem és elindultam a buszmegállóba, csak akkor döbbentem rá, hogy hajnali 3-4 van, amikor már teljesn átfagytam a buszra várva)

- mindemellett “rossz” gondolatokkal küszködök (undorító dolgok gondolata, halálom gondolata, fájdalom gondolata) és tisztában vagyok azzal is, hogy a szexualitásommal, a szexualitásom ki és megélésével is komoly problémáim vannak, de erről még nem mertem szakemberrel beszélni, és szemtől-szembe kimondani ezáltal, hogy milyen gonosz ember vagyok.

Sajnálom, hogy ennyire hosszúra nyújtottam az írást. A helyesírási hiányosságokért előre is elnézést kérek, nem merem visszaolasni, amit írtam, mert félek, hogy akkor nem merném még így, névtelenül sem közzétenni.

Nagyon köszönöm azoknak, akik végigolvasták, abban reménykedem, hogy valaki meg tudná mondani, hová forduljak ezekkel a problémáimmal, mert az eddigi kezelések nem segítettek rajtam.