Már második hete délelőttönként egyedül van otthon, de most már a telefont is tudja kezelni, így naponta tudom ellenőrizni hogy minden rendben van-e.

Szerintem nagyon sok múlik azon, hogy a beteg mennyire akar és a család, a barátok mennyit foglalkoznak vele. Mi nem úgy kezeljük, mint egy beteget, mindenbe bevonjuk, és mindent megbeszélünk együtt.

Soha nem szabad feladni és úgy kell hozzáállni, hogy rendbe fogok jönni, mert ezt akarom.

Kovács István

EGY STROKE ÉS SZEX SEMMI… A VÁGYAM CSAK ENNYI? 

FONTOS ORVOSTUDOMÁNYI ÉS SZEXOLÓGIAI ISMERETEK ELSAJÁTÍTÁSA 5 PERC ALATT! HIHETETLEN? PEDIG IGAZ! 

12 éven aluliak, akik olyan tanterv szerint tanultak, hogy ebben a korban már el tudják olvasni és megérteni ezt az írást, csak nagykorú felnőtt felügyelete mellett tehetik ezt meg! 

Minden jelentős alkotásnál, – mint amilyen ez is – bizonyára tudja a nyájas olvasó, hogy a bevezető részben az égiekhez kell fordulnia segítségért a szerzőnek, hogy a műve sikeres legyen, és az egészet megússza nyolc napon túl gyógyuló sérülések nélkül! Nosza!

A fohász:

Egy stroke-ról szóló internetes körlevél ihletett meg arra, hogy megírjam életem első, fülledt, erotikus szösszenetét. Kérlek kedves Stroke, ne vedd szívedre ezt a pár sort, amit írok, ne látogassál meg, sőt ha kérhetlek, a közelembe se kerüljél! Ehhez kérem a segítségét a Jóistennek és a Syncumar gyógyszeremnek, melyet az ilyen nemkívánt látogatók távoltartására szedek.

A mű

Zsazsa egy gyorsétteremben ismerte meg a nagy „Ő”-t. Egy étkezőpultnál, egymással szemben állva fogyasztották szerény ebédjüket. „Ő” paradicsomos káposztát evett fasírozottal, Zsazsa kelkáposzta főzeléket feltéttel. Valami sorsszerűség volt abban, hogy olyan egyszerre emelték már hosszú másodpercek óta a villáikról alattomosan lecsöppeni készülő káposztát a szájukhoz, mint a páros szinkronúszók a víz alól felmerülő lendítő lábukat a kötelező gyakorlat bemutatásakor. Egymásra mosolyogtak a kezükben szorongatott műanyag, vendéglátói villa fölött. Ekkor vette észre Zsazsa, hogy a férfi rövidre nyírt bajuszkáján egy félretévedt, huncut kis káposzta hintázik. Alkalom az ismerkedésre, – gondolta magában. Merjen-e neki szólni emiatt, – ennek a vadidegen fiatalembernek? Nem maradt sok gondolkozásra ideje, mert a kis káposztácska megunva a hintázást, lassan csúszni kezdett  lefelé a feltalálási helyéről.
- Uram! Mondta neki gyorsan! A szája jobb széle káposztás!
- Köszönöm, – volt a válasz,- és nyelvét hosszan felnyújtva mélyen a lány szemeibe nézve, eltüntette a szája széléről a kis szökevényt, majd egy kicsit tréfásan hozzátette: és csókos is! Hát így kezdődött!

Ezután eltelt egy hét, és minden nap találkoztak az ebédnél, mindig hosszasabban és hosszasabban elbeszélgettek, – egyre közelebb kerültek egymáshoz. Változatosságot csak az jelentett, hogy amikor „Ő” kelkáposzta főzeléket rendelt, Zsazsa paradicsomosat, majd fordítva. És eljött a péntek. Ekkor a lány elhatározta, hogy meghívja „Ő”-t egy szombati vacsorára, nem titkolt szándékkal arra gondolva, bimbózó kapcsolatuk most végre virágba borulhat, és különben is, egyszer egy héten ehetnének végre valami mást is, mint káposztát, például resztelt májat, sósvízben főtt krumplival és ecetes uborkával.

Izgatottan várta „Ő”-t kis lakásában. Levette a könyvespolcról a díszként odatett, – már évek óta üresen álló – chiantis, szalmafonatos borosüveget. Színültig feltöltötte jóféle kannás borral, majd az alját gondosan megtörülgetve – nehogy por- vagy borfoltot hagyjon – letette a szépen megterített asztalra. Egy székre leülve, kalapáló szívvel várta a férfit. Közben kint beesteledett. A szobát csak az asztalon álló gyertya pislákoló, meghitt hangulatot árasztó fénye, és az utcáról bevillódzó kevésbé barátságos bankreklám neonja világította be.

 Az órájára pillantott, és látta, hogy még van egy fél órája a férfi érkezéséig. Épen elég arra, hogy megnézze az internetes levelezését, evvel is csökkentve a benne felhalmozott feszültséget – gondolta. Mindig az internetes körlevelekkel kezdte. Babonás volt és a levelekbe beágyazott fenyegetések hatására mindjárt továbbította ezeket 10 példányban internetes ismerőseinek. Az első levél címe rögtön felkeltette a figyelmét: Hogyan lehet fölismerni, ha valakit a stroke fenyeget? A téma közelről érintette őt, mert egy évvel ezelőtt apját a halál – pihentetve a kaszáját – ezzel a kórral ragadta el az élők világából. A megelőzést 3 betűs varázsszó jelenti: MBE. Azaz a gyanúsítottat meg kell kérni, mosolyogjon, beszéljen és emelje fel a karjait. Ha ezt a három próbát nem tudja teljesíteni, ez a pillanatokon belül beköszöntő stroke-ra utal. Még egy pótjel is van, öltse ki a nyelvét, ha egyik, vagy másik oldalra megy, csavarodik, ez is a stroke jele. Látta, hogy még 10 helyre továbbítani kell ezt a levelet, de erre már nem volt idő, mert 8 órakor fölberregett a csengő, a férfi pontos volt!

Laptopját otthagyva rohant ajtót nyitni, közben a konyhában gyorsan meggyújtotta a gázt a májat tartalmazó serpenyő alatt, – a reszteltmáj csak frissen elkészítve jó- majd odasietett a bejárathoz és szélesre tárva az ajtót beengedte a vendégét. Boldogan rámosolyogott, várva, hogy az mintegy válaszként visszamosolyogjon rá. De a férfi rögtön átölelte és szorosan magához szorította.
- Így szeretsz? – kérdezte őt Zsazsa, meglepődve a váratlan heves rohamtól.
 De férfi nem válaszolt! Még mindig átölelve tartva, meg akarta csókolni a nőt. Homályosan felvillant a lány előtt, hogy itt ma nem pirított, hanem leégett máj lesz vacsorára. De mit törődött ő most már azzal! Mohón várta az ígéretes végkifejletet, és egy pillanatig sem habozott belevágni az izgalmasnak ígérkező sorrendcserébe. Beletúrt a férfi sűrű fekete hajába, megharapta a fülcimpáját és sokat ígérően a fülébe búgta: – Ne olyan hevesen édesem! Érezni akarom az izmos testedet! Tartsd fel legalább a két karod, hogy lehúzhassam ezt a vastag pulóvert rólad!
De ő, mintha semmit se hallott volna, lassan csókolgatni kezdte a nő puha, remegő ajkait. Lassan átadta magát a nő is a kéjes érzésnek, és nyelvével a férfi nyelvét kereste. A férfi ezen felbátorodva vadul egy igazi nyelves csókot adott a lánynak, aki érezte, hogy ez a nyelv egy pillanatra megrándult, majd csak jobbról simogatta az ő nyelvét. A kilazult fogtömés – villant belé. Hányszor elhatározta már hogy elmegy a fogorvosához, és megcsináltatja a bal felső 4-es tömését. De kinek van kedve fogorvoshoz menni, amíg nem fáj az a fog? És ebben a pillanatban megszakadt a varázs! Eszébe jutott a korábban olvasott e-mail-es, stroke-ról szóló körüzenet.
- Úristen! Szaladt ki a száján akaratlanul, amikor komputergyorsasággal végigfutottak benne a férfi eddigi megnyilvánulásai. Ez az ember pillanatokon belül Stroke-ot kap! Ellökte magától, és retiküljéből kivéve a mobilját hívta a 104-et.
- Jöjjenek gyorsan! Egy stroke-os embert kell megmenteniük!
Dicséretükre legyen mondva, 10 perc multán ott voltak az ajtaja előtt, pedig a legközelebbi mentőállomás a házuk földszintjén volt. Elvitték a kapálódzó pacienst! A lány megigazította magán a ruháját, és egy kis malíciával arra gondolt: ez a sokat ígérő légyott ugyan zátonyra futott, de meg tudta menteni egy ember életét. Visszament a sötétben villódzó laptopjához. Kicsit megmozgatta a gép kezelésére szolgáló egeret, hogy visszatérjen a levelező programja a képernyőre, és elkezdte tíz helyre továbbküldeni a stroke-ról szóló körlevelet.

Másnap, mikor betért a szokásos étterembe, kit láttak szemei? Igen! Eltalálták! „Ő”-t! Amikor meglátta a lányt, sietve egy ezrest dobott az asztalra, és szinte menekülve, elhagyta a helyiséget. És ekkor eszébe jutott neki a 3 mágikus betű: MBE! De nem ebben a sorrendben, és kiegészülve a jelentésével: B…d MEg, ezt jól elcsesztem! És abban a pillanatban megütötte a guta!

Mára már aránylag jól érzi magát, túl van a rehabilitációs tornákon is. És egy tapasztalattal gazdagabb lett: Ne küldjön tovább senki e-mail-es körlevelet 5x, 10x, 20x! Mert evvel csak kellemetlenséget okoz ismerőseinek, és olyanoknak is, akiket nem is ismer!

Persze kivétel is akad! Mint amilyen ez a stroke-os. Minden embernek joga van erotikus élmények és tapasztalatok szerzésére, és a föntieket elolvasva sikeres lehet a légyottja. Ja! És talán elkerülheti a gutaütést is! 

Február első hetében, munkába menet leszállás közben egyszerűen leestem a buszlépcsőről. Igazából nem is értettem, hiszen az egyik pillanatban még láttam az előző leszálló ember hátát, a következő pillanatban már lenn is voltam a busz mellett a földön. A többiek segítettek felállni, egy kicsit ugyan fájt a sípcsontom, amit beüthettem, de egy jót nevettünk az egészen és mentem tovább. A munkahelyemen az íróasztalomnál ülve, -kb reggel 8 után nem sokkal- egyszer csak úgy éreztem, hogy kiszakad a jobb vállam a helyéről. Gondoltam, biztosan valami múló görcs, mindjárt elmúlik…. De nem, egyre lejjeb és lejjebb kúszott a fájdalom, úgy éreztem ólomsúllyal nehezedik a karom egyre jobban. Pár pillanat múlva, mikor már zsibbadást éreztem és megláttam felduzzadt elkékült kezemet, éreztem, hogy nagyon nagy bajban vagyok. Gyorsan próbáltam segítséget kérni a munkatársaimtól. Akkor még egy pár lépést tudtam tenni feléjük, de valószínűleg valami nagyon rosszat láthattak rajtam, mert azonnal leültettek és kérdezték mit érzek, rosszul vagyok-e. Akkor már a lábam is ólóm súllyal nehezedett egyszerűen a jobb oldalamat nem tudtam mozgatni, hiába akartam az agyammal “mondani”, hogy mozdulj, egyszerűen nem ment. A beszédem lelassult, nehezemre esett beszélni, a gondolataim mintha egy vattába lettek volna dugva, a “minden mindegy csak ki ebből” érzés és a “most mi lesz” pánik uralkodott el rajtam. Kétségbeestem, hogy most mi lesz, hogyan tovább… . A többiek azonnal hívták a mentőket, akik az én érzetem szerint gyorsan megjöttek. Szerencsére az eszméletemet nem veszítettem el, végig magamnál voltam, csak nagyon gyengének és fáradtnak éreztem magam. Kérdeztek, mit érzek,  emljem fel a kezem, lábam (nem bírtam mozdulni sem) megmérték a vérnyomásom, az addigi alacsony (100-110/50-60) helyett 180/110 volt, a pulsusom 110 re emelkedett. Azonnal hozták a hordágyat és szirénázva elvittek az éppen ügyeletes ilyen betegségekre is szakosodott kórházba, ahol a gyors betegfelvétel és koponya CT után rögtön felvittek a kórterembe. Itt megkaptam az azonnali kezeléseket, infúziót kötöttek be, injectiókat kaptam és nem sokkal ezután szerencsére el tudtam aludni.

Amikor felébredtem már egy kicsit jobban voltam.  A legelső amit éreztem, hogy nagyon kellene Wc-re mennem, de a végtagjaimat még mindig nem tudtam mozdítani. A nővérek lelkiismeretesek, emberségesek voltak, szakszerűen láttak el, a fürdetést és a többi ápolást is beleértve, mindenben segítettek. Telt az idő, óráról órára, napról napra egyre többet javultam. Nem nagy célokat tűztem ki magamnak, csak nagyon akartam újra az alapvető tevékenységeimet magam elvégezni,         (ivás- evés önállóan, Wc használat egyedül, mosakodás, öltözködés önállóan, mozgás, végtag használat kéz, láb emelés járás) önállóan segítség nélkül. Az kezelőorvosom elmondta az általuk felállított diagnózist, ( Agyi infarktus- Agyi Stroke) amit már sejtettem, de nem hittem el, hogy ez velem is megtörténhet. (Anyukámnak volt egy szívinfarktusa, apukám diabéteses volt, azonkívül keringési és magas vérnyomás valamint koleszterin problémái voltak.) Nekem nem volt magas vérnyomásom, igaz túlsúlyos vagyok és keveset mozogtam, nem sokat de rágyújtottam néha, nem ettem nehéz és zsíros ételeket, nem fogyasztottam alkoholt, cukorbetegségem nem volt, magas koleszterinszintemről nem volt tudomásom, úgy éreztem, nem folytatok annyira “durva- életromboló ” életmódot. Ezek a csúnya, fenyegető dolgok  velem nem történhetnek meg gondoltam egészen addig a napig . És mégis! Nagyon nehéz mentálisan is feldolgozni a történteket, olyan mintha valami rossz álom lett volna. Sajnos a valóság visszazökkent, a nehezedő, még mindíg nem tökéletesen functionáló végtagjaim, a memória zavarom, a szavak, gondolatok lázas keresése a fejemben, az eddigi IQ szint (teszten mért )-számomra döbbenetes- romlása (-7), az itthoni bekorlátozott mozgási és mentális lehetőségek néha elkeserítenek, de arra gomdolok, lehetett volna rosszabb is. Ha nem csak részlegesen és átmenetileg, hanem teljesen és tartósan lebénulok,  46 éves koromra. HÁLÁVAL és KÖSZÖNETTEL tartozom legközelebbi hozzátartozóimnak, kitartó türelmes páromnak, lányomnak, a barátaimnak, akik végig mellettem voltak és mindenben segítettek, úgymint lelkiekben és fizikailag is. Valamint köszönetemet és hálámat fejezem ki az OITI Stroke osztály dolgozóknak, a lelkiismeretes és szakszerű munkájukért, ami nélkül, most nem tudnám ezeket a sorokat megosztani mindenkivel, akit csak érdekel ez a téma akár betegként vagy hozzátartozóként, de akár orvosként is!  Hálát adok Istennek, hogy sikeresen túléltem ezt a szörnyű időszakot. Most keresem a kapcsolatot azokkal a betegekkel, vagy  szervezetekkel akik hasonló problémával küzdenek. Döbbenten láttam, hogy az osztályon több olyan fiatal korosztályú beteg volt akik hasonló problémával küzdöttek mint én is. Szeretném felhívni minden embertársam figyelmét erre a korunkban rohamosan terjedő betegségre, ami sajnos nincs tekintettel sem a társadalmi viszonyokra, sem az évek számára. Köszönöm, hogy megoszthattam a gondolataimat másokkal is.

Üdvözlettel: Pitszi