2007. évben első próbálkozás utáni terhességből született meg a gyerekem. 2010- től próbálkozunk a másodikkal. A létező összes orvost bejártam, nőgyógy, endokrin. Labor és uh, metformin és diéta. Őszintén mondom teljes bánatban vagyok. Híztam azóta 10 kg- t, alig eszek, szedem egy éve a metforminos gyógyszert. A mensturációs ciklus káosz, amikor úgy gondolja 30-38 napra, de előfordul 45-60 napra. Amikor meg megindul 3 nap és befejezve. Lelkileg már a padlót járom a férjem évek óta vágyik másik gyerekre de én ezt nem tudom kivitelezni. A férfiakra kitalált vizsgálatokat elrendeztük, negatív. Velem van baj, de egyszerűen nem tudom mit csináljak. Elegem van ebből a kövér állapotból és abból, hogy nem történik semmi. Érzem a menstruáció előtt, hogy felfújódok, olyan vagyok, mint akit vízzel puffaszt valaki. Kérem, hogy akit tud segítsen, belebetegedtem ebbe a hosszú próbálkozásba. A lombikot nem vállalom.

Ebbol tanultam, fontos a vitamin mert nem tudsz annyi gyumolcsot megenni hogy eleg legyen… es en pont azt nem ettem amibe sok vas van; HUST! NEM KIVANTAM CSAK A GYUMOLCS MEG TEJTERMEKET.:-) ENNYIT nem harcoltam onmagammal s az erzeseimmel mint terhessegem alatt. Minden heten valami mas mas erzest produkalt a terhessegem, alighogy megszoktam hogy mikor a hatamon fekszem nem kapok levegot meg rossz kozerzet kerget….kovetkezo nap a gyomrombol jovo rosszuletek kergettek s azzal viaskodtam hogy gyozzem le es emberi modon eljem at azt a napot is.. MIKOR korhazba befekudtem es a csaszarra elokeszitettek…megallt a fold mozgasa a szamomra. SOHA nem voltam korhazba, SOHA nem kaptam perfuziot, SOHA nem kaptam beontest, SOHA nem volt kateterem, SOHA nem kellett playboy nyuszi tipusban meztelenkednem es foleg ennyi ember elott nem. UGY mentem ezeken keresztul mint egy zombi, csak sodrodtam az arral, magam mogott hagyva a felelmet, fajdalmat, szegyenerzetet…….. mint egy szellem, kivulolalokent figyeltem onmagam:-(

A zsibaszto beadasakor a hatgerincbe nem tudtam ellazulni, amint ereztem a tu szurasat oszeszoritottam a labujaimat s maris eszrevette az orvos……de aztan 4-szerre ellazultam…..allitolag adtak valami lazzito inekciot. AZTAN CSAK AZT EREZTEM HOGY NYUZZAK, RANGASSAK A HASAM….ES NEMSOKARA MUTATTAK A BABAT AMI ENGEM TELJESEN HIDEGEN HAGYOTT OLYAN KABULT VOLTAM. Megijesztett ez a nemtorodom erzes, megijedtem hogy nem fogom tudni szeretni a gyermekem, amugy egesz 9 honap alatt ettol feltem. MIKOR  a labadozoba vittek kicsordult egy konnycsepp szemembol….hogy miert nem erzek szeretetet gyermekem irant, aztan felvittek a szuleszeti szobaba….es jottek reggelig a mehosszehuzodo fajdalmak…egyik a masik utan.

AZTAN REGGEL LETT ES EN MAGAM EGYEDUL LABRA ALLTAM ES ELMENTEM MEGNEZTEM A GYEREKEM ES MEGNYUGODTAM MERT EREZTEM A SZERETETET IRANTA AMINT MEGERINTETTEM PUHA ARCOCSKAJAT, AMINT MEGFOGTAM TOREKENY KIS KEZECSKEJET.. .ELONTOTT EGY MELEG ERZES……..A SZERETET ERZESE:-) ES turtem erte a sok inekciot es perfuziot…es vartam  az orakat mikor hoztak a gyerekem hogy etessem meg. MOST MAR TUDOM HOGY O ADOTT EROT NEKEM A MUTET UTANI LABADOZASHOZ, MERT OTT VOLT VELEM ES IGY NEM VOLTAM EGYEDUL. KERDIK milyen erzes ANYANAK lenni, erre azt valaszolom FAJDALMAS:-)……mert ha sir a gorcsoktol olyan hihetetlenul faj nekem is az….ugy szenvedek ha o szenved…..es olyan dobbenetes ez a vad erzes mi olyan termeszetesen es megis olyan vadul tor ram.

UGY ERZEM HA VALAMI BAJA ESNE EN BELE HALNEK A FAJDALOMBA! .MILLIO ANYAK  e nagy vilagba… kik beteg gyerekukert sirnak vagy kik elvesztettek gyerekuket most ertem es erzem at igazan fajdalmukat…… te jo eg, hogy szenvedtek……milyen fajdalomba roskadtak bele.:-( NEM tudom meg mit hoz szamomra ez az uj szerep… az anya szerep…. mert idaig VEGYES ERZESEKKEL VAN TELE SZIVEM. FANTASZTIKUS dolog anyava valni, a vilag legcsodalatosabb csodai koze tartozik elolenyt, kisembert vilagra hozni … s abbol olyan embert nevelni hogy az barmikor merjen tukorbe nezni mert tudni fogja ot ugy neveltek fel hogy EMBER MARADT A TALPAN MINDEN KORULMENYEK KOZT.

Szerda éjszaka kezdett fájdogálni a hasam, miután vége lett a CSI: Miami helyszínelőknek, ugyanis azt néztem még 22:00- ig. Éjfél előtt már fent voltam, tehát aludtam kb. 1- 1, 5 órát. Éjféltől rendszeres 5 perces fájások követték egymást, ekkor felébredt a férjem, hogy ülök az ágyon és folyton világít a telefonom, mivel azon nézegettem az időket. Felhívtuk a szülész orvost és azt mondta, indulhatunk a kórházba. Itt még nagyon jó kedvem volt, örültem, hogy nemsokára “megszabadulok” a súlytól és annyira nem is fájt még. Könnyű volt végig poénkodnom az utat Tatától a szőnyi kórházig. 01:30- ra értünk oda, megvizsgált az ügyeletes orvos, feszült a burok de nem akart elfolyni a víz. Nem csináltak semmit, megvártuk a reggel 07:15- öt, addig vajúdgattam, míg megérkezett a Főorvos Úr, aki a fogadott orvosom volt. Ő ekkor burkot repesztett, a szülésznő punctionált rajtam egy vénát, bekötötte az infusiot, bele Oxitocin és bementünk a szülőszobára. 10:00 – re lett meg a kisfiam, de az a 2- 2, 5 óra igen fájdalmas volt. Nem volt őszinte a mosolyom, az az igazság! Kitolási szakhoz érve, hallgattam az orvosra és a szülésznőre, akármennyire is szörnyen fájt, erőt vettem magamon és második nekifutásra meglett a szépséges kisfiam.

Azt gondolom, hogy a személyzet kedvessége és szakmai maximális felkészültségének köszönhetem 50%- ban, hogy ennyire “egyszerű” és komplikációmentes volt ez a csodálatos élmény.

Aki még nem szült vagy épp kismama, csak azt tudom mondani, hogy élete legszebb csodája felé közeledik és nem kell félni tőle!

Egész kicsi korom óta arról ábrándoztam, hogy ha majd nagy leszek, sok gyereket szeretnék, mert anyukám is sok gyermekes családból származott és nagyon jó volt az összetartás a családtagok között.

Férjemmel 3 és fél év együtt járás után 2005 nyarán házasodtunk össze. Mindketten úgy gondoltuk, hogy bármikor jöhet hozzánk a baba, amikor Isten jónak látja. Elég hamar jött is, 2006. április 13-án. Április 27-ére voltam kiírva, de az ultrahang kimutatta, hogy a méhlepény már nem látja el a feladatát. Ezért április 12-én egy újabb ultrahang és vizsgálat után közölte az orvosom, hogy akkor másnap szülünk. Mi kicsit megijedtünk, hiszen semmi nem volt még összekészítve.

Másnap, nagycsütörtök reggel 8-ra mentünk a SOTE I. számú Női Klinikára. Az adatfelvételt követően 2-szer kaptam fájásindító zselét, és kb. 10-től voltak fájásaim. A szülőszobán CTG is volt a pocakomon, és később oxitocint is kaptam. A fájások ugyan erősödtek, de nem annyira, hogy táguljak is. Így végül este 6 körül döntöttek, hogy császár lesz. Bevallom, addigra már ebbe is belenyugodtam, hisz délelőtt óta 2, később 1 percenként jöttek a fájások, és már egyre fáradtabb voltam. 19 óra 9 perckor megszületett Gergő 2700 grammal és 50 cm-rel. Férjem ott volt a felöltöztetésénél, kicsit odatették mellém, még mázasan, majd már pólyában. Gyönyörű volt. Leírhatatlan érzés volt 9 hónap után meglátni őt, és tudni, hogy most már itt a külvilágban lesz velünk. Aznap éjjel az intenzíven voltam, másnap dél körül kerültem le az osztályra, és kaptam meg Gergőt. Nyugodt, békés baba volt, csak aludt, néha nyekergett egy kicsit, megszoptattam, bár nem tudtam, hogy jól csinálom-e, de a szobatársak és a nővérek is segítőkészek voltak. Igazi sírást vasárnap este produkált, meg is lepődtem, hogy ilyet is tud. Húsvéthétfőn mehettünk haza, ahol természetesen a locsolkodást sem hagyta ki, megtisztelte édesanyját. Gergő szépen fejlődött, 6 hónapos koráig csak szoptattam.

2006 karácsonya után a terhességi tesz pozitív lett. Örültünk, de mivel óvatos természet vagyok, az orvosi vizsgálattal még várni akartunk. Egyik este beszélgettünk a kis jövevényről férjemmel, aki közölte, hogy ikrek lesznek, mire én: Nem, inkább egy lány a fiú után. Február elején mentünk orvoshoz, ahol az ultrahangon kiderült, IKREKET várok. Nagy meglepetés, ráadásul egy burokban voltak és egy méhlepény táplálta őket. Ez később derült ki, minthogy az is, hogy kislányok. Volt nagy öröm és persze meglepődés, főleg apa részéről, aki kint várt a folyóson, és azt hitte, viccelek. Persze később már az volt, hogy ő ezt előre tudta.

Várandósságom problémamentes volt, kivéve az első hónapot, amikor émelygés volt minden reggel, és sokat fogytam is. De a későbbiekben minden rendben volt egy kis gyomorégéssel, de ez az előző babaváráskor is volt. Kisfiamat továbbra is tudtam szoptatni, a végén már csak napi 2-szer, este, reggel, majd végül csak elalvás előtt. Aztán a 34. héten bent tartottak egy CTG után a kórházban (SOTE I. Női Klinika) megfigyelés alatt. Az a 2 hét szörnyű volt, nehezen viseltem a távollétet a fiamtól és a férjemtől, a napi 2-szeres CTG-zést a lányokkal, ami végül 4 lett, szinte egész nap CTG-ztem, mert folyamatosan meg kellett valamelyik babánál ismételni. Végül aztán 2007. aug. 1-jén, a 36. hét 6. napján délelőtt programozott császárral megszületett először Rita lányunk 9 óra 37 perckor 2230 grammal és 44 cm-rel, és 2 perccel később Anna lányunk, 2060 grammal és 43 cm-rel.

A lányok az intenzív koraszülött osztályra kerültek. Szívszorító látvány volt, bár minden rendben volt velük, de infúziót kaptak és picik voltak, legalábbis a bátyjukhoz képest. Furcsa volt, mert naivan azt hittem, hogy megszületnek és pár nap múlva megyünk haza. Nem így történt. 6 nap után átkerültek a Madarász Utcai Gyermekkórházba, és itt voltak majdnem 2 hétig hízókúrán. Nagyon kedvesek és segítőkészek voltak a nővérek. Jó volt, hogy itt megfoghattam a lányokat, etethettem őket anyatejjel. Itt sikerült először a tandemszoptatás, aminek nagyon-nagyon örülök, és ami megkönnyítette az életünket. 27 hónapos korukig szoptak, mellette természetesen ettek már mindenfélét, de az esti szoptatás hozzátartozott az elalvá szertartásához.

Mivel mind a férjem, mind én úgy gondoltuk, hogy ha az Úr adna nekünk egy 4. babát örömmel fogadnánk, ezért erre készültünk is. És 2010 tavaszán ismét várandós lettem. Kicsit más volt ez az időszak, mint a többi, családi betegség miatt szomorkásabb, kevesebb figyelemmel, amit este kárpótoltam a babához való beszéddel. De a pocakom szépen nőtt, minden rendben volt, és így 2011. január 19-én programozott császárral megszületett 4. gyermekünk Máté 2970 grammal és 50cm-rel. Gynyörű kisfiú, hasonlít a bátyjára. Alig 1 hetesen nagyon jó baba, eszik, alszik.

Hálás vagyok Istennek a családomért, és nem győzőm köszönni őket, mert nélkülük üres lenne az élet, olyan sok szeretet van bennük, hogy minél többen vannak, annál jobban szeretem mindegyikőjüket.

Ez a mi történetünk, kívánom másoknak is, hogy a vágyuk így teljesüljön, ahogy az enyém.

V-né M. Emese

2008 karácsonyán félve, de eldöntöttük, hogy megpróbáljuk újra. Elmentem hát az egyetlen orvoshoz, akiben bízni tudtam. 2009 februárjában már teherbe is estem. Minden rendben volt, de persze az előzmények miatt veszélyeztetett terhes lettem. Sokat pihentem és próbáltam az agyamban helyretenni a dolgokat. Hogy ez még egyszer nem történhet meg stb. Nehéz időszak volt, de majd kicsattantam az egészségtől és nagyon boldog voltam. A mai napi úgy gondolok vissza, hogy életem egyik legszebb időszaka volt és már nagyon várom, hogy majd egyszer újra átélhessem. Szép nagy pocit növesztettem. A 22 hetes ultrahangon megtudtam, hogy kislányt hordok a szívem alatt. Úgy gondoltam, ezért sem ismétlődhet meg az eset és egy cseppet sem bánkódtam, hogy nem kisfiam lesz. Kislányom nagyon aktív volt, ami mindig nyugalommal töltött el. Rengeteg vizsgálatra jártam a doktor úrnak köszönhetően, de így voltam valamennyire nyugodt. A párom 15 kilót fogyott a terhességem vége felé, de tudtam, hogy nekem csak szép dolgokra szabad gondolnom. A 37. hetedik héten reggel fél hatkor 3 perces fájásokra ébredtem. Fél nyolckor értem be a kórházba, doktor úr megvizsgált. Két ujjnyira volt nyitva a méhszájam, bíztatott, hogy délelőtt megláthatom a kislányom. 7 óra 53 perckor bementem a szülőszobára és 8 óra 10 perckor 2 nyomás után megszületett a kislányom Barbara, 2440 grammal 48 centivel és 9/10-es Apgarral. Nagyon köszönöm Dr. Pásztor Gábor főorvos úrnak. Ahogy rámtették, csak sírni tudtam, nem mertem elhinni sem, hogy él és teljesen egészséges. Mint kiderült már nála is elkezdett meszesedni a méhlepény, tudta, hogy gyorsan meg kell születnie. Így 2009. október 19-én új értelmet nyert az életünk. Most nekem van a leggyönyörűbb kék szemű, 5 hónapos kislányom a világon. Tudom, hogy ha élne a bátyja, nagyon szeretnék egymást.

Annak idején a kisfiam után akartam menni. De a páromra nézve láttam, hogy nem mehetek el. Miatta tovább kell csinálnom, mert nem élné túl, ha engem is elveszítene. És valóban volt értelme tovább küzdeni. A kislányomért, aki nem helyettesítheti a bátyját természetesen, de enyhíti fájdalmunkat.

Végül egy idézettel búcsúznék és üzenem mindazoknak, akik hasonló szörnyűségeket élnek/éltek át.

“Ha romba dőlnek legszebb álmaid, reményeid el ne hagyjanak.

Mert sokszor a ledőlt romok alatt a legszebb virág fakad.”  Gárdonyi Géza

A honlap szerkesztőjének engedélyével fordulok hozzátok egy kéréssel ebben a formában.

A Szent István Egyetem Marketing Intézetében dolgozom oktatóként, kutatóként. Az elmúlt évben született a kisfiam egy budapesti kórházban. A szülészeten tapasztalt élményeim alapján felmerült bennem az a gondolat, hogy hasznos lenne megismerni mennyire volt elégedett a többi kismama a szülészetek szolgáltatásával, és melyek a leginkább problémás, fejlesztendő területek.

Szeretnék elvégezni egy kérdőíves kutatást. Ha kellően sok édesanya töltené ki a kérdőívet, akkor az eredmények alapján el lehetne készíteni egy komolyabb tanulmányt arról, hogy a megítélésük szerint melyek a problémás területek és milyen különbségek vannak az intézmények között.

Ehhez szeretném a segítségeteket kérni az alábbi linken található kérdőív kitöltésével.

A kérdőív linkje:

http://bit.ly/aPObvv

Köszönettel

Fürediné dr. Kovács Annamária

Meg is kellett szülni, mert ugye a halott magzatnak ki kell kerülni a szervezetemből. 5 napig volt bennem halottan. 5 napig vajudtam. 5 napig tágitottak, pálcikákat, hormontabletákat tolva belém de számomra a fizikai fájdalmak legje a burokrepesztés volt, mert mindezt alig nyitott 23 hetes méhszálynál csinálták. Azt hittem, ott pusztulok bele. Megszültem. Nem néztem meg. Nem voltam rá képes. Szégyenlem, hogy nem volt erőm hozzá, de tudom, hogy az a kép örökre itt lebegne a szemeim előtt és ezt nem birtam volna, kisfiú volt. Benjaminnak neveztük el. Nem tudom mi fájt jobban, hogy megkínoztak fizikailag a nőgyógyászaton, vagy hogy elvesztettem Benjamint- de ott akkor valami öszetört bennem, máig sem forrt össze.

DE..Most október 8.-án egészséges kislánynak adtam életet akit Yasminnak neveztünk el (azért igy, mert a párom nem magyar). Császár volt, most az ég világon semmit nem éreztem. Az élet talán kompenzálni akarta…

Újra elmentem a dokmhoz, ő laborba küldött és mivel jó volt az eredményem újra kaptunk beutalót Tapolcára. De mi megint nem mentünk el, mert tudtuk csak akkor van értelme elkezdeni ha el tudunk járni rendszeresen, de ez a munka miatt nem volt megoldható. Így megint csak teltek a napok,hónapok. Majd egy rákszűrés alkalmával beszélgettem a dokimmal és kérdezte mi volt Tapolcán. Mondtam neki hogy nem voltunk, meg azt is hogy miért. Erre ő adott beutalót a férjemnek egy kivizsgálásra, szerencsére vele minden rendben volt. Ekkor már teljesen elkeseredtem hogy tényleg én vagyok az oka a gyermektelenségünknek;;;((( Mivel páromnál minden rendben volt így én következtem.

Petevezeték átjárhatósági vizsgálatra kellett mennem, ahol kifogta a mufurc dokit, neki az volt a legnagyobb baja hogy miért kell ezt a vizsgálatot neki most elvégeznie. Én mondtam neki hogy 2 hete kaptam időpontot, és nehogy már én legyek a hibás mert neki egy kicsit dolgoznia kell. Na ezzel elástam magamat, mert érzéstelenítő nélkül csinálta meg ezt a kis beavatkozást, hiába szóltam neki hogy nagyon fáj és rosszul vagyok,ő nem foglalkozott vele. Itt kiderült hogy a jobb oldali petevezetéken minimális az elzáródás, de ez meg is oldódott a durvaságának köszönhetően. Vizsgálat után szólt hogy készen vagyunk, üljek át a tolókocsiba és mehetek. Én meg olyan rosszul lettem hogy egy pillanat alatt levert a víz, a hálóingem tiszta víz lett, és ha nem űlök akkor tuti padlót fogok. Na ekkor megijedt a doki és emberibb lett, talán felfogta hogy nem viccből szóltam hogy fáj.

Ez a vizsgálat volt 2005.október végén és decemberben megtörtén a csoda TEHERBE ESTEM;;))))) A terhességem végig hánytam, de nem zavart mert tudtam bennem növekszik a kisbabám. A 36.hetes ultrahangon mondták hogy a kicsilány bizony kicsifiú. Meglepődtünk és a Bettina Kitti helyett az Olivér Zsoltot választottuk. Majd a 37.héten 11.5 órás vajúdás után megszületett VARGA OLIVÉR ZSOLT 2600gr-al és 48cm-el, valamint hosszú hajjal egészségessen. Gyönyörű volt a szülésem még a fájdalmak ellenére is bármikor úra vállalnám. Olivér most mér 3 éves és 3 hete már ovodás, pedig még csak most született. Ő tényleg egy igazi kis csoda nekünk.

Ez a mi kis történetünk.ÜDv Moncsi

10 nappal a hazaérkezésünk után, történt valami furcsa bennem, amire azt hittem először, hogy normális. Egy tompa fájdalmat éreztem a hasamban, de elég hamar elmúlt, így nem foglalkoztam vele. A vérzésem is erős volt, de ezt szülés után természetesnek gondoltam, egészen addig, mígnem már ömlött belőlem a vér…

Nem kívánom azt az érzést senkinek! Csak ültem a wc-n és nem tudtam mi legyen. Vártam, hátha elmúlik a vérzés, aztán kb fél óra után már láttam, hogy itt nagyobb baj lesz. Szüleimmel lakunk, így szerencsére nem voltam egyedül! Szóltam édesanyámnak, ő azonnal mentőt hívott, és már vittek is vissza engem és a pici babámat a kórházba. Amikor odaértünk megvizsgáltak, gyógyszert kaptam és bíztató szavakat, de nem sokat használtak. Másnap ultrahangra küldtek, ahol kiderült, hogy valami golflabda nagyságú csomó van a méhemben. Nem tudták beazonosítani mi lehet, csak a találgatás volt. Talán ciszta, talán a magzatburok összecsomósodott darabja… Azonnal műtétre küldtek. Láttam az orvosomon, hogy ideges és zavart, amikor arról kérdeztem, hogy miért van az ott bennem. A műtét altatással zajlott, amitől féltem egy kicsit, de szerencsére nem lett baj.

Kivették a csomót és sajnos én azóta sem tudom, hogy mi volt az. Mindenki hallgatott és nem adtak egyértelmű választ. Elvitték citológiai vizsgálatra a csomót, és azt mondták, majd csak 1 hónap múlva lesz eredmény. Bementem az eredményért, vagyis csak mentem volna. Nem volt sehol…Mégcsak nem is volt ilyen szövettan vizsgálat…

Én azóta jól vagyok, a babám már 6 hónapos lesz 28-án. Azért én mégis nyugodtabban aludnék, ha tudnám mi volt…

Párom bejelentette hogy visszamegy Angliába dolgozni belegondoltam egyedül egy kis örökmozgó kis 2 éves gyerekkel nehéz lesz de beleegyeztem. 1999 óta 1 típusú cukorbeteg vagyok az orvosom nem ajánlotta hogy megtartsam a babát mert abban az időben nagyon magas volt a cukrom de valahogy éreztem hogy nem lesz semmi baj. Minden eredmény genetika azt mutatta hogy minden rendben van azt leszámítva hogy állandóan alacsony volt a cukrom. Szígorúan minden héten járnom kellett a diabetológiára ahol már nagyon jól ismertek.

16.héten hidegzuhanyként ért a rákszűrés eredménye hpv-t találtak nálam annak is a legmagasabb kockázatú fajtáját ami a méhnyakrákért felelős akkor még nem volt fogadott orvosom gyorsan keresnem kellett egyett aki elválal így hogy cukorbeteg vagyok. Ő felvilágosított róla hogy lehet hogy nem fogom kihordani végig a babát és ha lány lesz hordozója lehet a vírusnak. 23.héten 4d-s uh-n voltunk apával mondani sem kell elsírta magát amikor meglátta az ő kisfiáról az első képet. 28 héttől elkezdett vizesedni a lábam. 32.héten az orvosom befektett mondván mostmár bent a helyem a kórházban nem nagyon örültem neki mivel a nagyobbik gyerek meg otthon volt közbe apának is vissza kellett menni Angliába. Sógornőméknél maradt Levi aki közbe bekerült a kórházba 20hetes terhesen vakbéllel. Idegileg nagyon ki voltam nem jött hozzám a kórházba senki nem tudtam mi van a gyerekkel otthon. Közben én meg vizeseddtem a vérnyomásom meg az egekbe szökött de nem nagyon csináltak semmit mivel még csak 35 hetes voltam. Ekkor kaptam tüdőérlelőt ha hamarabb születne babóca ne legyen gond a nagy is 36hétre született. 36hetes voltam amikor azt mondta a doki mostmár bármikor jöhet a súlya megvan 3100gr uh szerint. ekkor már fulladtam a víztöl volt rajtam vagy 15 kg bíztos. Eljött a dec 1-je reggel nem jött be az én jó orvosom mondván elment szabira de nekem erről nem szólt pedig ő beszélte meg a főorvossal hogy akkor mostmár lépünk mert nekem sem jó az hogy fulladok meg a babának sem. A reggeli viziten az osztályos orvos azt mondta nyugodtan egyek mert még nem lesz szülés meg amúgy is belgyógyászatra kell menni teljesen elkeseredtem már nagyon rosszul voltam. 10 órakkor a nővér szólt hogy vár a főorvos a vizsgálóban menjek megvizsgált ki vol nyílva a méhszály 2 újnyira azt mondta menjek pakolni mert megyek fel szűlni és onnan csak babával jövök le. Akkor kicsit megijedtem mert ugye nem volt még fájásom sem csak sok volt rajtam a víz. Gyors összepakolás egy gyors sms páromnak aki Angliába volt aztán fel a szülőszobára. Ott nem értette a szülésznő hogy miért vagyok fent hisz még van időm de azt tette amit mondtak neki. Felhelyezték a zselét egy gyakorló orvos mondhatom majd megszakadtam a fájdalontól aztán vártunk hátha tágulok de 2 órakkor nem volt még semmi. 3 órakkor odajött az egyik főorvos semmit nem mondott hogy mit fog csinálni megrepesztette a burkot. Onnan felgyorsultak az események ahogy tágultam és ahogy jött a fájás én hánytam mire jött az altatóorvos bekötni az EDa-t szinte egybefüggő fájásaim voltak 10. próbálkozásra sikerült bekötni az érzéstelenitőt. Azután jobb lett elmúlt a hányás szinte már aludni is tudtam volna. 1 óra múlva éreztem hogy múlik a hatása az edá-nak de közben éreztem hogy jön is a baba szóltam a szülésznőnek de ő azt mondta hogy még nem az 5 oerc múlva nem bírtam tovább  éreztem hogy szétszakadok akkor jött oda az orvos akire rábíztak es kiabált hogy gyorsan mert félig kint a feje a gyereknek. Hírtelen minden orvos és szülész mellettem volt. Az egyik nyonta a hasam a másik a kezem fogta a “dokim” meg a vákummal segített. 18ó05-kor 3800gr-mal és 56cm-rel megszületett a kisfiam 36hétre. A hasamra rakták aztán elvitték mert fázott. Nagyon megkönnyebbülten hogy túl voltam rajta. Felhívtam sógornőm hogy megszültem aztán apa is nagy nehezen elért telefonom.

2 napig nem kaptam meg a drágát mert nem tudta tartani a hőmérsékletét inkubátorba volt. Nem szoptathattam nem ölelhettem meg szerencsére ennek ellenére a tejem megindult. a 3. napon besárgult de már szopcsizott én meg fejtem minden szoptatás után hogyha kell adják neki pótlásban. A sárgaság nem akart múlni vércserére akarták vinni a klinikára de szerencsére megúsztuk. 6.napon azt mondták hogy ne adjak neki tejet mert attól nem megy a sárgaság. 10. napon mehettünk haza 2 és fél hónap kórház után de végre a kezemben a kisfiammal. Azóta is szépen fejlődik és vidám mosolygós baba.