Társfüggőség kínjai

lehetetlen — Fri, 17 Feb 2012 23:48:37 +0000

Sziasztok! Nagyon örülök, hogy rátaláltam erre az oldalra, mert nagyon szenvedek, és jól esik, hogy elmondhatom itt, mi a gondom – és talán találok is sorstársakat, vagy segítséget.
Az én problémám az, hogy társfüggőségben szenvedek. Már majdnem másfél éve járok a barátommal, és szinte minden nap találkozunk, mert egy utcányira lakik tőlem. Talán mondhatjuk, hogy nekem még “szerencsém” van, mert a barátom is társfüggőségben szenved. Nagyon szeretjük egymást, és ha pár egy napig nem találkozunk, már akkor megőrülünk egymás nélkül. A barátainkat elveszítettük, csak felszínes kapcsolataink vannak, de általában egyedül vagyunk, ha nem egymással. Ha lehetne, mindig együtt lennénk. Nem bírjuk elviselni, hogy nem tölthetjük együtt a mindennapjainkat. Fiatalok vagyunk még, de biztosan tudjuk, hogy ez életreszóló. Mindketten úgy érezzük, hogy egymás nélkül nem élünk, hiányzik egy részünk. Ha nélküle kell valahova mennem, akkor már hiányérzetem van, és szomorú hangulatom. Sokszor már a megmaradt barátaim sem tudnak felvidítani, mert csak a páromon jár az eszem. A tanulásra, sportolásra sem tudom rávenni magam, elhanyagolom magam, és csak a gép előtt fekszem, és arra várok, hogy mikor lesz újra velem a barátom. Borzalmas nélküle, de ez leírhatatlan, hogy milyen rossz érzés. Nélküle folyamatosan depresszióban vagyok. Mindig egymással akarunk lenni, de az ő anyuja nem érzi át a helyzetünket – bár látja a barátomon hogy mennyire depressziós nélkülem -, mostanában el kezdte tiltani a fiát tőlem ok nélkül. Ha megkérdezi a párom tőle, hogy miért nem jöhet, akkor csak annyit mond, hogy azért, mert mindig nálam van. De miért ne lehetne velem, ha mindkettőnk szenved egymás nélkül, és csak egymással vagyunk boldogok? A helyzet már annyira súlyos lett, hogy a barátom komolyan fontolgatja, hogy elköltözik a nagyszüleihez, hogy gyakrabban átjöhessen hozzám, és ne tilthassa el az anyja tőlem. Én megértem az anyját, hogy rossz neki, hogy másik nő is belépett az életébe, de ha látja rajta, hogy ennyire szenved nélkülem, akkor miért kínozza azzal, hogy eltiltja tőlem napokig? Nem tudom megérteni. A barátom 20 éves, én pedig most leszek 19. Mindketten tanulunk még, ezért nem lehetséges még az egybeköltözés, de azt mindketten tudjuk, hogy egymással akarunk lenni minden percben, mert csak akkor vagyunk boldogak, mikor együtt lehetünk!

Átkozott szerelem

pilar — Fri, 04 Nov 2011 21:54:49 +0000

Sziasztok.

24 éves lány vagyok, társfüggő, szeretném elmesélni az én történetemet.
Soha életemben nem volt még normális párkapcsolatom, folyton rossz emberekbe szerettem bele, és foggal körömmel ki is tartottam mellettük, ők viszont soha nem szerettek, de még csak nem is értékeltek engem. Legutóbbi “kapcsolatom” szeretői viszony volt, másfél évig tartott. Ez idő alatt nagyon sokat szenvedtem mellette, de hajlandó voltam bármit elviselni azért a néhány jó óráért. Ha boldog voltam, az miatta volt, ha szomorú, az is. Többször monduk már ki a végét, de valahogy mindig egymás mellett kötöttünk ki, mindig ő jelentkezett, ezért a végsőkig reménykedtem benne, hogy talán egyszer képes lesz belém szeretni, de ha nem, az se baj, nekem ennyi is elég.
Ennek a viszonynak 2 hete lett vége. A srác külföldre ment dolgozni.
Azóta a szokásosnál is mélyebb gödörbe kerültem. Elhanyagoltam magam, és a lakást is. Két hete nem nyitottam ki az ablakot, a redőnyt se húztam fel. Nincs kedvem semmihez, fáradt vagyok, erőtlen, és legszívesebben csak aludnék. 12 órákat alszom, nap közben mégis alig tudok ébren maradni. Munkában mintha ott se lennék, a barátaim kezdenek unni, de egyszerűen képtelen vagyok összeszedni magam. Semmi vagyok, egy nagy semmi, és elviselhetetlenül fáj a létezés, és arról fantáziálok, milyen jó lenne örökké aludni. Képtelen vagyok Őt elfelejteni, totál kilátástalan minden, és úgy érzem, soha nem lesz ennek vége.
Kértem szakember segítségét is, de a terápia után 1-2 napig elvagyok, aztán visszaesek a sötét verembe…

Varoszoba.hu » társfüggő

Társfüggőség kínjai

Átkozott szerelem