Szeretném megosztani mindenkivel a történetemet, most már így 31 évesen,szeretnék ezzel is erőt adni mindenkiek.

4 évesen leukémiás lettem, a háziorvos későn ismerte fel a tüneteket, kezeltek a Heim Pál, és a Szent László kórházban. A másodikban, hónapokig bent is "laktunk" anyukámmal,szinte mindenre emlékszem,a szurikra,az infúziókra,a csontvelővételre és a kemora. Ami az emlékeken kívül maradt, a kezelések alatt károsult a jobb szemem, de "csak" annyiban,hogy a pupilla nem úgy reagál a fényekre,mint a bal. 5 évesen gyógyultnak nyilvánítottak,renszeresen kellett járni vissza kontrollra. Semmi gond nem volt,ugyan úgy "működtem" mint a többi gyerek.

Munkámból kifolyólag (légiutas-kísérő) rendszeres kivizsgálásokon kellett részt venni,minden eredményem megfelelt.

2008.-ban terhes lettem,tervezett baba volt,nagyon boldog voltam. Itt sem volt semmi gond,egészen a 6.hónapig,elkezdtem nagyon durván vizesedni,nagyon magas lett a vérnyomásom (160-200),és a 7 hó végére már nem tudtam járni,lebénult a bal lábam. Hiába mondtam a nőgyógyászomnak, (nem magán) a panaszaimat,rám sem figyelt,pedig már az elején közöltem vele a gyerekkori betegségemet is. Ahogy tudtam vonszoltam magam,anyukám segített ellátni engem és a családi ház körüli teendőket,amíg a férjem dolgozott. Nagyon erős jellem vagyok,nem szeretek segítséget kérni,próbálom magam megoldani a problémáimat,de aznap 2008.10.16.-án kb 16 óra lehetett,egyedül voltam otthon, és csak annyira emlékszem,hogy nem bírtam felkelni az ágyból,és remegtem,fáztam. Valahogy felhívtam anyukámat,(persze a nőgyógyászom annyit mondott anno,hogy nem születhet meg a gyerek 38.hét előtt bírjam ki) amikor meglátott rögtön mentőt akart hívni,persze nekem az járt a fejembe,amit a doktor mondott. Férjem rohant haza,száguldás a Szent Imre kórházba, 210-es vérnyomással,infúziók jobb-bal kéz stb,császár... Le szerettük volna vetetni a köldökzsinórvért, de a műtét alatt majdnem elvéreztem, tehát nem lehetett kivitelezni. A baba egészséges lett, én pedig reménykedtem,hogy újra járni tudok. 3 nap után már mehettem is haza, persze említettem a doktoromnak is,hogy nem igazán tudok járni,csak ha támaszkodok vmin,és fáj a bal lábam. Majd elmúlik közölték...

1 napot voltunk otthon a babával,reggel már nem tudtam kikelni az ágyból,kórházról-kórházra jártunk,a pár napos babát is magammal kellett vinnem mindenhova mivel szoptattam. Órákon keresztül kellett mindenhol várni,úgy ,hogy a férjem cipelt a karjaiban,anyukám pedig a mózesban a lányomat.

Végül is kikötöttünk már másnap a Szent János kórházban,és ott közölték,hogy a felvételek alapján nincs csípőcsontom...protézis kell...műtét. Kiborultam,az alig pár napos császársebemmel,a tehetetlenségemmel és megint egy műtét. Kaptunk egy szobát ahol biztosították,hogy bent lehessünk 3-an,én aki szoptattam,anyu aki engem és a babámat gondozza.3,5 hetet voltunk a kórházban.Nem kívánom senkinek,azokat a fájdalmakat átélni amin keresztül mentem, mivel szoptattam nem kaphattam morphium tartalmú fájdalomcsillapítót, csak Algopyrint. Túléltem ezt is,otthon mankózás,még jó,hogy itt is tudott anyukám segíteni.

Rendbe jöttem,júniusban elmentem kontroll vizsgálatra már másik nőgyógyászhoz,és a citológiai vizsgált P3-as lett,+ HPV 6,11. Olyan stádium lett,hogy műtét lett,ez nem is volt vészes 10perc,a saját lábamon mentem be a műtőbe,és azon is jöttem ki.

Vártam az eredményt,hát nem lett jó,még ki kellett metszeni a csatornából is.Megint műtét...semmi gond! Most aug. elején kaptam meg az eredményt,hogy sikerült a műtét, DE még mindig ott van a HPV.

Napokban voltam anyajegyszűrésen,miért is ne címszóval...találtak a hasamon egy 3mm-es rosszindulatú "pöttyöt". Jövö héten, 08.12.-én műtét...

Már úgy vagyok vele,hogy azért is, ezen is túlleszek, nem győz le semmilyen betegség,hiszen már itt van a kislányom akiről nekem kell gondoskodnom, a családom,barátaim.

A mottóm: SOHA NE ADD FEL!!!

Bagi Orsolya

Telefonáltam az orvosomnak, hogy mikor mehetek a leletemért. Aztán ott, a kollégáim előtt, hallva, hogy van egy kis probléma, szükség lesz egy kis műtétre...azt hiszem elsápadtam.

P-4-es lett a lelete, szükség van a conizatio-s műtétre. Hú...

Mindent megtaláltam a neten. Képeket, tüneteket, kezelési lehetőségeket, a kialakulás folyamatát. Mindent.

A kórház két nap volt. Mindenki kedves volt, figyelmes, türelmes. Majd leírom részletesen, mert a kórházzal életemben most találkoztam először.

Ma vették ki a drén csövet. És várom a szövettan eredményét. Hát...ha valaki most hasonlóan gyógyul, vagy eredményt vár, vagy műtétre készül, szívesen olvasom a tanácsait...

Sziasztok!

Elmesélem nektek a történetem!

2007 nyarán szépen eljártam a munkahelyemre dolgozni,de egyre fáradékonyabb és egyre gyengébb lettem.A fönökömnek könyörögtem már fél éve hogy engedjen el szabadságra hogy el tudjak menni orvoshoz de nem engedett mert kevés az ember cimszóval.Hát ha nem akor nem, egyszer csak azt vettem észre hogy mindig szédülök és összeesek,még igy sem engedett a fönök.2007 augusztus 2-án az igazgató elött lettem rosszul ö vitt haza és mondta hogy amig nem gyogyulok meg látni sem akar.

Másnap elmentem a körzeti orvoshoz és hát mit mond nekem?! Idegileg nem birtam a hajtást és felirt nekem egy rahedli szanaxszot.De az állapotom nem javult semmit. Augusztus 7-én észrevettem hogy a fehérnemümön érdekes foltok jelentkeznek,másnap sürgösen elmentem nögyogyászhoz.Ótt az orvos megvizsgált és csak anyit mondott hogy a méhnyakon van valami és azt ki kell operálni,-na de mi az a valami? kérdeztem A válazsa hogy nem tudom.Kikérdezett milyen gyakran jártam rákszürésre hát én elötte három hónappal voltem -válaszoltam.

Két hét várakozás mire megtudtam az eredményt.Méhnyakrák rosszindulatu daganat. gondolhatjátok hogy milyen csapásként ért az egész.megint két hét várakozás mire bekerültem a korházba szövettanra.Hát a korházi ellátás nem volt a megfelelö az orvos másnap délutánig mig nem jött értem a párom nem árult el semmit hogy mire számithatok. Kérdem én Most akkor mi van? Szövettani eredmény várakozás három hét.Mire megtudtam hogy mi az eredmény már járni is alig bírtam annyira felpuffadt a hasam, görcsöltem és sárgás zöldes fogyásom volt.Utánna vissza az onkologiára az orvos felköldött Budapestre az Országos Onkologiai Intézetbe.Ahogy sokan ismerik Kékgolyó-ba.Ott megint különbözö vizsgálatok MR-i, vérvétel sugárkezelö orvossal beszélni, és persze egy nögyogyásszal.2007 novemberében elkezdödött a kezelésem, sugárkezelés és kemoterápia.Közben persze vizsgáltak néha de egyszer volt egy durva esetem. Sugárkezelés után hazamentem és nagyon erös vérzésem volt felhívtam az orvost hogy mit tegyek annyit mondott hogy holnapig meglátjuk,hát másnap megint megyek vissza szolok megint az orvosnak ö mit csinál? nem hogy megvizsgálna elküld egy másik orvoshoz, a másik orvos mit válaszol? Most nem ér rá megvizsgálni mert megy ebédelni?Hát jó visszamegyek ahoz az orvoshoz aki küldött.De nem vizsgált meg.Hát én azt mondtam a páromnak hogy itt befejeztem.De a párom megkért hogy legyek türelmes. Az ö kérése nagyon sokat segített,hogy ne adjam fel,Mindig elkisért a kezelésekre,és amig  lefolyt a kemoterápíás infuzió végig mellettem volt.Öszesen 28-kölsö sugárkezelés 3-belsö sugárkezelés és 5 alkalommal 8 üveg kemóterápiás szer.A belsö sugárkezelésnél nagyon féltem,de ö ott volt és megnyugtatott.Mire vége lett a kezeléseknek 3 honap mulva kellett menni hogy megbeszéljük a mütétet és akkor volt a legnagyobb meglepetés.NEM KELLETT MEGMŰTENI, MIVEL A DAGANAT ELTŰNT!!!

Én mindenkinek csak azt tudom ajánlani ha daganatos betegségben szenved SOHA DE SOHA NEM SZABAD FELADNI A REMÉNYT. Mert a cslád és a szeretteink akik körülöttünk élnek és szeretnek minket ö értük és saját magunkért is fel kell venni a harcot, mert sajnos ez a betegség váratlanul és hírtelen csap le nem nézve hogy az felnött vagy fiatal gyermek,akik még alig éltek.

Azota én itthon vagyok leszázalékolva és probálok megnyugodni lelkileg hogy ujra a régi nevetős és magabiztos nő legyek, aki voltam.

Üdvözlettel:    Zsoka