Ez nem kellemes halál!

Téma címkék:
2016.01.29. 13:03
lany no625x400

Van egy rákbetegség, amely, ha nem kezelik időben, halálos kimenetelű, ám ha a beteg időben orvoshoz fordul, tökéletesen meggyógyítható. Ebben a betegségben Magyarországon ötszáz nő hal meg évente, és ez az óriási szám évek óta nem csökken. A kórkép kezdeti stádiumai, illetve a rákmegelőző állapot nem okoznak panaszt, így azt, hogy baj készülődik, csak szűréssel lehet időben észlelni. Még mindig a méhnyakrákról van szó!

Az Európai Méhnyakrák Megelőzési Hét idén 2016. január 23-30. közé esik. Ez a betegség egyrészt megelőzhető, másrészt, ha mégsem előzzük meg vagy ismerjük fel időben, halálos kimenetelű. Emellett nagyon gyakori betegség, így senki ne érezze úgy, hogy “Ez velem úgysem történhet meg!” Megtörténhet: Európában a méhnyakrák a második leggyakoribb daganatos megbetegedés a 45 éven aluli nők körében, hatvanezer nő válik érintetté, és harmincezren életüket vesztik a kór következtében egy év leforgása alatt. Magyarországon Európa viszonylatában is súlyos a helyzet, évente mintegy 1000-1200 ilyen megbetegedést diagnosztizálnak a nőgyógyászok.

Az Európai Méhnyakrák Megelőzési Egyesület idén is felhívja a figyelmet: sok európai országban nincs átfogó nemzeti szűrő-, és oltási program, és ahol van, ott sem mindig követ el mindent a kormányzat, az egészségügyért felelős miniszterek, az egészségügyi dolgozók és a civil szféra annak érdekében, hogy minden nő tisztában legyen a méhnyakrák veszélyeivel és a megelőzés lehetőségeivel. Magyarországon sikerült észrevenni, hogy mekkora a probléma, így egy-két program azért megvalósult a megoldás érdekében. (Ennek ellenére hazánkban a betegség miatti halálesetek száma még mindig az európai átlag háromszorosa.) Bár a szűrésre való meghívó, melyből idén tízezer darabot postáztak 25 és 66 év közötti nőknek, a tapasztalatok szerint önmagában nem sokkal, de többet ér a semminél a mozgósítás vonatkozásában. Viszont zajlik az a 2009-ben foganatosított program is, melynek keretében védőnők is alkalmassá váltak a méhnyakrák szűrés lebonyolítására. Mivel az Európai Unió a kezdeményezés mögé állt, idén újabb védőnők szereztek képzettséget méhnyakszűrés végzésére. “Idén több, mint száz magyarországi településen 121 védőnő kezdi meg a népegészségügyi célú méhnyakszűrést. A programba bekapcsolódók száma folyamatosan bővül, így év közben egyre több hazai kistelepülésen válik helyben elérhetővé a szolgáltatás” – olvasható az ÁNTSZ sajtóközleményében.

A nőgyógyászati szűrővizsgálat nem okoz fájdalmat és a társadalombiztosítással rendelkezők számára ingyenesen igénybe vehető. Alkalmazása révén időben felismerhető a rákmegelőző állapot, és ezáltal megakadályozható a méhnyakrák kialakulása, védőoltással pedig jelentősen csökkenthető a rákmegelőző állapotok kialakulásának kockázata is. Ezért az Akadémiai Kiadó nevében is kérjük Önöket, vegyenek részt a kétévente esedékes rákszűrésen, és biztassák erre ismerőseiket is. Aki soha semmivel nem fordul orvoshoz, annak ez a szűrés legyen az egy kivétel!

Hogy pontosabban milyen betegség is a méhnyakrák, arról az alábbiakban adunk rövid tájékoztatást.

Méhnyakrák

A méhnyakrákot a humán papillomavírus (HPV) rákkeltő típusai okozzák.  A HPV-fertőzés nagyon gyakori: a szexuális életet élő nők közel 80%-a megfertőződik a HPV-vel az élete során. A legtöbb HPV-fertőzés 12-18 hónap alatt elmúlik a szervezet természetes immunvédekezése következtében. A tartós fertőzések azonban tünetmentesen, hosszú évek alatt méhnyakrák kialakulásához vezethetnek. A nőgyógyászati szűrővizsgálattal lehetőség nyílik arra, hogy időben felismerjék a rákmegelőző állapotot és ezáltal megakadályozható a méhnyakrák kialakulása. Egy korábban átvészelt HPV-fertőzés után nem alakul ki megfelelő védettség, a nők életük során többször is megfertőződhetnek. A méhnyakrák elleni védőoltás a fiatal lányok mellett szexuális életet élő nőknek is javasolt, így megelőzhetővé válnak a további rákkeltő HPV okozta fertőzések. Védőoltással jelentősen csökkenthető a rákmegelőző állapotok kialakulásának kockázata.

A védőoltás és a szűrés

A méhnyakrák-megelőzés első lépése lehet a védőoltás beadása. Az oltóanyag megakadályozza a méhnyakrákot okozó HPV-fertőzés  kialakulását. A védőoltások receptkötelesek, bármelyik orvos felírhatja.  A vakcina a méhnyakrákok nagy többségét képes kivédeni, de a ritka rákkeltő HPV típusok ellen nem véd, ezért a rendszeres szűrést az oltás után  is folytatni kell.

A szűrővizsgálat a kóros elváltozások, rákmegelőző állapotok időben történő felfedezését teszi lehetővé. Nem a szűrővizsgálat az, ami fáj.

Ha szeretnél még többet tudni a megelőzésről, vagy ha sajnos nem sikerült megelőzni és már bekövetkezett a baj, a Mályvavirág Alapítvány nagyon sok segítséget nyújthat számodra.

MINDEN VÉLEMÉNY SZÁMÍT!

 

Várószoba.hu
Email: varoszoba.hu@gmail.com

Médiapartner: Akadémiai Kiadó Zrt.

 

Krónikus betegek támogató, közösségi oldala.

precognox

Close
Close