Tüdőrák leírása

Tüdőrák akkor alakul ki, amikor a tüdőben lévő sejtek kontroll nélküli osztódásnak indulnak, s ennek következtében betörhetnek a környező szövetekbe, vagy elvándorolhatnak távoli szervekbe. A rák a hörgőjáratokban vagy a szivacsos tüdőszövetben alakul ki. Más testrészekből, pl. az emlőből vagy a belekből a vérkeringéssel szétterjedt rák is okozhat daganatot a tüdőben, ezt áttéti daganatnak nevezzük. A kis-sejtes tüdőráknál a betegség kiterjedtsége szerint két csoportba osztják a betegeket: a korlátozott (limitált) kiterjedésű megbetegedésre, illetve az extenzív stádiumban lévő betegcsoportra, s a kezelést is elsősorban ez alapján határozzák meg. Az újabb gyógyszerek megjelenése és a hatékonyabb kemoterápiás kombinációk kialakulása, a sebészi és sugárterápiás eljárások finomodása jelentősen befolyásolja az aktuálisan alkalmazott onkológiai kezeléseket. A gyógyulási és életesélyek leginkább attól függnek, a tüdődaganatot melyik stádiumban fedezték fel, mikor kezdték el kezelni, lehetett-e műteni. A gyógyulásra, azaz a daganatmentes felépülésre esély csak olyan terápia esetén van, amikor a kezelés lényege, azaz az idejében elvégzett, radikális műtét megvalósítható volt.

Tüdőrák tünetei

Tartós köhögés; dohányosoknál, ahol a köhögés egyébként is általános tünet, a köhögés súlyosbodása, jellegének megváltozása szolgálhat figyelmeztető jelként: véres köpet, légszomj, ziháló légzés, rekedtség, ismételten kiújuló hörgő- vagy tüdőgyulladás, állandósuló mellkasi fájdalom. A daganat terjedése miatt a tüdőhöz közeli idegek is nyomás alá kerülnek, és válltáji, kar- és kézfájdalmak is jelentkezhetnek. Ha a távoli áttétek tünetei is észlelhetők - látászavar, fejfájás, zavartság, epilepsziaszerű görcsroham, hátfájás, lábgyengeség vagy fájdalom, a széklet- vagy vizelettartás nehezítettsége, gyengeség, nagyfokú testsúlyvesztés stb. -, a betegség már rendszerint gyógyíthatatlan.

Tüdőrák kezelése

A kezelés részei lehetnek a sebészeti terápia, a kemoterápia, egyes esetekben a célzott terápia, a sugárterápia, a kezelés kiegészítésére szolgáló és egyéb, a betegséggel összefüggő tüneteket enyhítő támogató kezelések.

Gyógyszer felajánlás – helyesbítés.

2013.01.28. 19:05
Visszaolvastam a leírást, bocsánat, a dátumot elírtam. Édesanyámat 2011-ben veszítettem el.
Teljes történet »

Gyógyszer felajánlás.

17:03
Kedves Közösségi tagok! Én 2010. december 21-én veszítettem el Édesanyámat, tüdőrákos volt. Mi is kipróbáltunk a hagyományos orvosságot mellett alternatív dolgokat. De sajnos Ő nem ...
Teljes történet »

Tödőrák van-e remény

2011.11.03. 08:59
Téma címkék:
2011 februárban fedezték föl a tüdőrákot utolsó fázisban [metaztazaban]. Kemoterápián vagyok 47 éves nő vagyok a betegtüdő most nem műkődik. A tumoram el van dugolva van-e valami remény a ...
Teljes történet »

Kártérítési igény tüdőrák kezelése után

2010.01.15. 07:58
Téma címkék:
Tanácsot kérnék. Férjemnél 2006 nyarán nem műthető tüdőrákot állapítottak meg, sugarat nem kapott, kemoterápiát igen. Egy külföldi úgynevezett multicentrikus, randomizált, kettős-vak fázisú ...
Teljes történet »

A diagnózis: tüdőrák

2009.05.16. 12:24
Téma címkék:
Érdeklődni szeretnék, az édesapám 79 éves elmúlt, sajnos két hete tüdőrákot állapítottak meg nála. Javasolták a khemoterápiát és a sugarat, valamint a műtéti beavatkozást. A kezelőorvosa szerint ...
Teljes történet »

Tüdőrák

2008.11.19. 11:34
Téma címkék:
Az én történetem 2003 októberében kezdődött. Térdmütét előtt lakossági tüdőszürésen voltam. Egy hét múlva idézést kaptam a Tüdőgondozóból újabb vizsgálatra. A főorvosnő közölte,hogy van egy folt a ...
Teljes történet »
1 2

 

Várószoba.hu
Email: varoszoba.hu@gmail.com

Médiapartner: Akadémiai Kiadó Zrt.

 

Krónikus betegek támogató, közösségi oldala.

precognox

Close
Close