<!-- @page { size: 21cm 29.7cm; margin: 2cm } P { margin-bottom: 0.21cm } --> <!-- @page { size: 21cm 29.7cm; margin: 2cm } P { margin-bottom: 0.21cm } -->

Ugy erzem teljesen elveszett vagyok. Főleg tavasszal. Nemtudom miért. De mindeg tavasszal kell rámtörjön valami csúnya depresszió. Mindig...minden évben. Talán hónapokkal ezelőtt mertem remélni, hogy ez évben megkimél. De nem tette. Az életvidám lányból, akinek mindennap jó kedve volt, aki tele volt élettel és energiával, jobban, mint bárki más, Aki bármelyik percben gondol egyet és képes lenne megmászni a Mount Everestet, elszökni otthonról, vagy csinálni valami hülyeséget, tavaszra mindig lehangoltabb lett. Senki sem tudott lehagyni, megelőzni. És nem volt ember, aki olyan lett volna, mint én. És ez volt a baj, emiatt érzem magam mindig egyedül. A társaságba, a baráti körömbe mindig jókedvet hoztam...de ők nem olyanok, mint én. Nem vágynak új dolgokra, nem vágynak élményekre. Elég nekik ha mindennap bemennek ugyanabba a bárba és megisznak egy sört a barátokkal. Ez nekik elég. Én sosem vágytam ilyenre.

Utálok sirni, aggódni, panaszkodni, utálok a szemükben valami lenni, ami tudom, hogy nemvagyok. Néha utálom őket, néha szeretem. De mindenképp csodálom azt az embert, aki nem mindig a tömeg és a hatalom oldalán áll, hanem kitart valami mellett, ami neki fontos. Az ilyenekre mindig is felnéztem.

És jómagam úgyérzem, mint az oroszlánok közé keveredett cápa. Jól elvagyok velük, de mindig hiányzik a tenger. De nem tudom hogyan érhetném el.

Sziasztok!

37 éves nő vagyok.

Engem is Borderline-nal diagnosztzáltak, bár igen későn, csak néhány éve. Azóta járok egyéni terápiába (Módosult tudatállapot terápia), ami, úgy érzem, nagyon hatékony. Most nem ítrom le, hogy miken mentem keresztül -mindenen, ami csak elképzelhető..

Azért írok nektek, mert elindult egy terápiás csoport Budapesten, kifejezetten borderline-oknak, a neve Dialektikus Viselkedés Terápia. Nem probléma-fókuszú, hanem sokkal inkább készség-fejlesztő: az a célja, hogy (kommunikációs, és egyéb) módszereket tanítson meg, amik kontrollálhatóvá teszik magunk számára a betegséget, és elősegítik a beilleszkedést a társadalom nevű gépezetbe.

Már 3 alkalommal voltam (kicsi csoportról van szó, általában 5-6-an vagyunk jelen), és jól érzem magam ott. :-) Olyan kicsit, mintha hazaértem volna: mindenki belülről tudja, érti, hogy miről beszélek.. Ez is nagyon klassz, meg az is, amit tanulunk - gyakorlunk.

Gyertek el Ti is! Hétfőnként van a VIII. ker. Nap u. 25. szám alatt, 17h-től 20.30-ig. Egy alkalom 3000Ft.

Még nem kérdeztem meg a csoportvezetőt, hogy megadhatom-e egy ilyen nyilvános fórumon a számát, de legközelebb megkérdezem.

De gyertek bátran oda akár kezdésre, örülni fogunk nektek!

Üdv, és minden jót (jobbat) mindenkinek!

Dóra

Zetor vagyok, a gondolatokafejemben.blog.hu-n publikálok rendszeresen.   Kétgyermekes, 24 éves édesanya vagyok.  Lelkiekben már szinte állandóan a harmadik gyermekemet várom.  Gyermekekkel nagyon jól tudok kommunikálni....................de a felnőttek........velük szinte minden kapcsolatom megszakadt.  Társkapcsolati problémáim is vannak, alá-fölérendeltségi szerepzavarok, kisebb viták, nézeteltérések, de  egyébként nagyon nagy a szeretet, egy nagy és zajos családot akarunk mind a ketten. Tulajdonképpen nekem az a problémám, hogy problémát jelentek önmagamnak.  Állandó orális késztetésem van-itt nem a szexre gondolok:)-szóval megállás nélkül csak tömném a fejem,mindegy hogy mit, almát, vagy csokit, vagy rágózom folyton, vagy innék folyamatosan, mindegy hogy teát vagy bort vagy csak sima csapvizet................és beszélnék és fárasztanék és írom a saját szerencsétlen blogomat is..................................................és néha cigizek is..........................

Másrészt krónikus fáradtsággal küszködök. Reggel alig bírok felkelni az ágyból.    A délelőttöt félkómában töltöm, a gyerekekekt ellátom, a saját fejemet is tömködöm, karikás szemekkel porszívózok, teregetek............

Szóval az is nagy baj, hogy kétlakiak vagyunk.  Ingázunk Bp. és vidék között, mert párom óraadó tanár, és úgy néz ki, ezt az életstílust a közeljövőben nem is szándékozik feladni.  Már próbálom lebeszélni, hogy adjuk el inkább a vidéki házunkat, csak mert belebetegszem, hogy nem bírok sehol sem kialakítani magam körül egy amolyan kismamás baráti kört, mert hol itt vagyunk, hol ott, ráadásul az az ott egy háromszázlelkes zsákfalu..............................

Majd még írok, arról is, hogy miből gondolom, hogy borderlein-betegség is dolgozik bennem.......

Puszi mindenkinek, olvasgassatok, gyógyulgassatok, föl a fejjel!

Zetor