Hogy éljem túl önmagam?

2018.12.09. 16:15

Lesüllyedtem teljesen a mélybe… Nem tudom hogy valaha ki fogok ebből az állapotból jönni?!

Először ‘csak’ pánikbeteg lettem. Aztán jött sorba az egész… Szorongásos depresszió, borderline, bipoláris zavar. Évek óta küzdök ezek ellen a rémségek ellen. Mondja meg valaki! Van ebből kiút? Fogok még valaha őszintén mosolyogni? Ezer féle gyógyszert szedettek velem az évek folyamán. Tartós javulást egyik se hozott. Mást azonban igen… Elfásultam, érdektelen lettem. Egy igazi zombi. Ki akarok törni ebből, de fogalmam sincs, hogy merre induljak? Van e még út előttem?

Már csak feküdni tudok… Nincs egy értelmes gondolatom.

Akinek van valami tippje, azt szívesen fogadnám!

Holdsugar
#28266 Holdsugar hozzászólása: 2019.04.18. 21:35

Kedves Mimóza!
A 9 féle antidepresszánsból 7-et több hónapig szedtem, emelgették az adagot, hátha úgy hatni kezd. Olyan is volt, amit több évig szedtem. Kombináció is volt, azaz 2 vagy 3 féle antidepresszánst szedtem egyidőben. Mellékhatás probléma miatt csak 2-őt kellett leállítani pár hét után.
Kb 2,5 év után én is, orvosom is úgy látta, hogy jobb ha elhagyom őket, hisz nem hat és májbetegségem is van, ami miatt jobb, ha nem szedek hatástalan gyszert.
Üdv,
Holdsugár

#27736 Monmona hozzászólása: 2018.12.19. 19:00

Sziasztok! Én nagyon szeretnék valakivel beszélgetni a bipoláris tüneteimről, mert beleőrülök, hogy nincs senki körülöttem akinek elmondhatnám azt ami bennem zajlik. Ezt egészséges emberek egyszerűen nem értik meg. Most a téli időszakban iszonyatosan erősödtek a tüneteim, gyors váltakozással, hol be gyorsult vagyok szorongással és pszicho motoros mozgásokkal- amiktől megőrülök – hol megmozdulni nincs kedvem s közben szidom az egész világot magam körül. Ugyan ki tudna elviselni,amikor én sem tudom elviselni magamat????? :O Szedek gyógyszert már 6 éve legtöbbször stabilizál, de ijesztő amikor összeomlok!!!!!!!

#28263 kicsimimi hozzászólása: 2019.04.18. 08:23

Szia Monmona! Szívesen beszélgetek Veled a betegségedről, én is ezzel küzdök, van belőle kiút. Írj a következő email címre: ecsiszar@yahoo.com.

EN-ek
#27706 EN-ek hozzászólása: 2018.12.12. 12:59

NYUSZIK! :P

Buleee!(Y)

#27698 kicsimimi hozzászólása: 2018.12.11. 16:00

Szia Mimóza! Sajnos én is ebben a cipőben járok. Próbáltam alternatív megoldásokat keresni, több kevesebb sikerrel voltak eredményeim is, de amikor a depresszív fázisban vagyok, akkor sajnos csak a gyógyszer segít, meg önmagad, hogy akarj gyógyulni, hogy láss kiutat, hogy találd meg azt a foglalkozást, tevékenységet, ami ha csak rövid időre, de kikapcsol, nem gondolsz a betegségedre. Tudom ez a legnehezebb, de ha csak a szobádban fekszel és nézel ki a fejedből, abból túl sok jó nem fog kisülni hosszú távon. Egy jó könyv, egy kellemes zenehallgatás, egy jó kis beszélgetés is segít ilyenkor. Még ha nem is vagy aktív részese ennek, akkor is legyél ott, éld át a közösség hangulatát, és próbálj ott lenni lélekben is. Ha tudok valamiben segiteni, szívesen megteszem.

Holdsugar
#27699 Holdsugar hozzászólása: 2018.12.11. 16:15

Kicsimimi!
Neked hat az antidepresszáns? Én 9 félét próbáltam ill ezek kombinacióját, de egyik sem oldotta igazán a depressziót és szorongáscsökkentő hatást sem éreztem.

#28262 kicsimimi hozzászólása: 2019.04.16. 19:11

Szia Holdsugár!
Velem is sokféle antidepresszánst próbáltak ki, egyik ilyen mellékhatást okozott, a másik másfélét. Végül is sikerült megtalálni azt, ami segített, igaz ennek kifejlődése időt igényelt, nem keveset, és ezt sokan nem tudják kivárni, pedig érdemes.

#27704 mimosa hozzászólása: 2018.12.12. 11:45

Szia Kicsimimi!

Köszönöm a bátorító szavakat! Én is most kezdtem el újra az antidepresszánst, mert ennél az állapotnál minden jobb. Sajnos barátaim nincsenek, szóval a közösség sajnos kiesik. Sok mindent próbáltam már én is az évek folyamán, de egyik se hozott tartós eredményt. Ebben az évben semmi nem akar sikerülni, és a folyamatos kudarcélményektől érzem azt, hogy nincs értelme tovább harcolnom.

#28264 kicsimimi hozzászólása: 2019.04.18. 08:28

Szia Mimosa! Nem is kell harcolnod, ki kell várni, mig megjön a hatása a gyógyszereknek. Sajnos ez sokszor fél év, addig jobb-rosszabb időszakok váltakoznak, közben meg bízni abban, hogy nem lesznek kudarcélményeid. Minél többféle dologgal próbálkozol, annál nagyobb az esély arra, hogy valami bejön Neked is, gondolok itt a varrásra, olvasásra, sétára, edzésre, kötés-horgolás, szakkörbe járás, futás…Egy jó pszichológus is sokat tud segíteni Neked, elbeszélget Veled és nem Ő mondja meg a megoldást a problémádra, csak rávilágít arra, hogy milyen alternatíváid vannak, hogy minél előbb jobban érezd magad.

Holdsugar
#27696 Holdsugar hozzászólása: 2018.12.11. 07:04

Szia,
Ha a gyszerszedéses kívül mást nem próbáltál, érdemes lenne egyéb segítséget igénybe venni. Vannak naponta bejárós ill bentfekvős terápiák. Pl Tündérhegyen, Thalassa Házban, SOTE-n. Ambuláns egyéni vagy csoportos terápia is segíthet. Mozgás, jóga, relaxáció, meditáció csökkentheti a szorongást, depressziós tüneteket. Ezek terápiával is jól kombinálhatók.
Az is segíthet, ha naponta többször átgondolod, hogy a fekvésen kívül mi esne jól. Pl sétálni egy kört, zenét hallgatni, filmet nézni, venni valamit, amire vágysz, egy illatgyertya illata, egy finom süti, találkozni barátokkal, szórakozni. Próbálj ösztönösen ráérezni, hogy mi esne jól, mi az ami, adna egy kis lendületet, feltöltene.
Segíthet ha van vmilyen rövid távon elérhető célod, sikerélményed, pozitív emberi visszajelzések.

#27703 mimosa hozzászólása: 2018.12.12. 11:41

Szia Holdsugar!

Voltam már Th-en és a SOTE-n is. A SOTE eltanácsolt, mert ‘kiestem a profiljukból’. Rengeteg stresszoldó dolgon vagyok túl, amit rendszeresen csináltam. Gondolok itt meditációra, reflexológiára, yóga, rendszeres mozgás, Bach virágterápia. Barátaim sajnos nincsenek, szóval ez az opció kiesik. Mindig próbálok valamit csinálni, de valamikor abszolút képtelen vagyok a mozgásra. Most újra kezdtem az antidepresszánst. Remélem hamarosan erőre kapok.

MINDEN VÉLEMÉNY SZÁMÍT!

 

Várószoba.hu
Email: varoszoba.hu@gmail.com

Médiapartner: Akadémiai Kiadó Zrt.

 

Krónikus betegek támogató, közösségi oldala.

precognox

Close
Close