Anorexia leírása

Az anorexia nervosa szó szerint pszichés eredetű étvágytalanságot jelent. Ugyan a betegek étvágya megmarad, ennek ellenére mégis súlyosan (kórosan) lesoványodnak. A betegség a jómódú társadalmakban jelenik meg, elsősorban fiatal nőknél. Kialakulásának pontos oka ismeretlen, de pszichiátriai betegségnek tartják. Egyre gyakoribbá válásához hozzájárul a jelenlegi nagyon sovány női szépségideál. Gyakrabban alakul ki maximalistáknál, és veszélyt jelent ebből a szempontból a versenysport, valamint a modellkedés is. Általában serdülőkorban kezdődik, lefolyása lehet idült, folyamatos vagy gyakran visszatérő is. Gyakran társul bulimiával. Életveszélyes lehet a kóros lesoványodás szövődményei miatt, illetve a betegek körében gyakoriak az öngyilkossági gondolatok, kísérletek is.

Anorexia tünetei

Első tünetként jelentkezhet a viselkedés megváltozása (elhízástól való rettegés, hibás testkép, magas elvárások önmagukkal szemben, túlzott precizitás). Az anorexiás beteg életének középpontja az étkezés, vagyis a fogyókúra, a testsúly, annak ellenére, hogy általában nem elhízottaknál alakul ki a betegség. Feltűnő a rendkívül súlyos mértékű lesoványodás, amit az ételről való lemondáson túl hánytatással, hashajtással, vízhajtással és tornával érnek el. A nőknél a hormonális zavarok miatt gyakran alakulnak ki vérzészavarok (menstruáció elmaradása), fokozott szőrösödés. Csökken a szexuális vágy, a betegek hajlamosak az öngyilkosságra. Idővel egyre gyakoribbá válnak a fertőző betegségek.

Anorexia kezelése

A kezelés során törekedni kell a testsúly visszaállítása mellett a kiváltó tényezők megoldására, a normális étkezési szokások kialakítására. Ebben segíthet az egyéni pszichoterápia, a családterápia, csoportkezelés, gyógyszerek. Orvos, pszichológus és dietetikus együttműködése lehet a legcélravezetőbb.

Anorexiás sorstársatok…

2011.06.05. 16:18
Téma címkék:
Sziasztok! Az én történetem 10 évvel ezelőtt kezdődött. Ki spofúk kamaszlány voltam, 163 cm és 86 kg. Mindenki engem piszkált, kinevetett a tornaórán, ha nem ment úgy valamai ahogy nekik ...
Teljes történet »

Gyógyulok?

2011.05.18. 21:39
Téma címkék:
Kedves Társaim! Jó hireim vannak! Három napja tiszta vagyok! Végre. Mertem megtenni a lépést, és mostmár járom a "jó" utat! Az úgy kezdödött, hogy egy héttel ezelőtt hatalmasat ...
Teljes történet »

bulimia

2011.04.08. 09:21
Téma címkék:
Sziasztok Mindenkit Üdvözlök! Most először járok ilyen oldalon, iszonyatosan kétségbe vagyok esve, és nincs segitségem, remélem itt megtalálom... Bulimiás vagyok, elhatároztam be akarom fejezni, ...
Teljes történet »

Pánikszerű betegség

2011.03.10. 07:30
Sziasztok! A dokim megállapította a következő tünetekből, hogy pánikszerű betegségem van, nem azt mondta pánikbetegség, csak annyit, nem akarja nevén nevezni a gyereket. Kaptam ...
Teljes történet »

Anorexia és bulimia

2008.10.26. 18:22
Téma címkék:
Csak egy falat sajt, semmi több. Na még egy. Hú, ez finom, még egy és vége. Ááá, már mindegy, rizs, sültcsirke, jajj, milyen mennyei, még és még, ebből is, abból is, süti ...
Teljes történet »
1 4 5 6

 

Várószoba.hu
Email: varoszoba.hu@gmail.com

Médiapartner: Akadémiai Kiadó Zrt.

 

Krónikus betegek támogató, közösségi oldala.

precognox

Close
Close