Anorexia leírása

Az anorexia nervosa szó szerint pszichés eredetű étvágytalanságot jelent. Ugyan a betegek étvágya megmarad, ennek ellenére mégis súlyosan (kórosan) lesoványodnak. A betegség a jómódú társadalmakban jelenik meg, elsősorban fiatal nőknél. Kialakulásának pontos oka ismeretlen, de pszichiátriai betegségnek tartják. Egyre gyakoribbá válásához hozzájárul a jelenlegi nagyon sovány női szépségideál. Gyakrabban alakul ki maximalistáknál, és veszélyt jelent ebből a szempontból a versenysport, valamint a modellkedés is. Általában serdülőkorban kezdődik, lefolyása lehet idült, folyamatos vagy gyakran visszatérő is. Gyakran társul bulimiával. Életveszélyes lehet a kóros lesoványodás szövődményei miatt, illetve a betegek körében gyakoriak az öngyilkossági gondolatok, kísérletek is.

Anorexia tünetei

Első tünetként jelentkezhet a viselkedés megváltozása (elhízástól való rettegés, hibás testkép, magas elvárások önmagukkal szemben, túlzott precizitás). Az anorexiás beteg életének középpontja az étkezés, vagyis a fogyókúra, a testsúly, annak ellenére, hogy általában nem elhízottaknál alakul ki a betegség. Feltűnő a rendkívül súlyos mértékű lesoványodás, amit az ételről való lemondáson túl hánytatással, hashajtással, vízhajtással és tornával érnek el. A nőknél a hormonális zavarok miatt gyakran alakulnak ki vérzészavarok (menstruáció elmaradása), fokozott szőrösödés. Csökken a szexuális vágy, a betegek hajlamosak az öngyilkosságra. Idővel egyre gyakoribbá válnak a fertőző betegségek.

Anorexia kezelése

A kezelés során törekedni kell a testsúly visszaállítása mellett a kiváltó tényezők megoldására, a normális étkezési szokások kialakítására. Ebben segíthet az egyéni pszichoterápia, a családterápia, csoportkezelés, gyógyszerek. Orvos, pszichológus és dietetikus együttműködése lehet a legcélravezetőbb.

Evészavar

2014.03.18. 22:38
Helló. 21 éves lány vagyok 2010 nyarán 71 kg és 171 cm , túlsúlyos voltam.Akkor el döntöttem hogy diétázni kezdek lecsökentettem az ételek adagját és futni kezdtem. 10 hónap után -12kg tól ...
Teljes történet »

segítséget szeretnék kérni

2014.02.24. 09:45
sziasztok! Nem tudom, hová írhatnék, segítségre lenne szükségem. 20 éves vagyok, nő Nagyon sok pszichológusnál, pszichiáternél jártam már, először 6-7 éves koromban, 15 éves korom ...
Teljes történet »

Egyre rosszabb…

2014.02.10. 21:27
Az eddigi alvászavart, váltakozó, hullámzó hangulatot, depressziót és hallucinációt most egy újabb remek dologgal sikerült kiegészítenem. Anorexia nervosa. Nem-akarok-enni. Se a testem, se az ...
Teljes történet »

Szerintetek kellene még fogynom ?

2014.01.21. 20:04
Sziasztok ! Anna vagyok és 18 éves. 172 cm vagyok 2 éve még 86 kg voltam . Ez miatt mindenki bántott az iskolában főleg, a diákok és a tanárok is ezzel piszkáltak ; de a családomtól ...
Teljes történet »

Egy volt anorexiás története.

2013.06.01. 11:35
Téma címkék:
Hello Mindenkinek! Hogy is kezdődöt az egész? Kezdet: Régen óvodás koromig sovány voltam. Ahogy iskolában kerültem, kezdtem elhízni. Teltek az évek, egyre jobban híztam és nem érdekelt, ...
Teljes történet »

Egy elkeseredett lány segítségkiáltása

2013.05.30. 07:58
Téma címkék:
Az én történetem rendkívül hosszú és bonyolult, de megpróbálom a lehető legegyszerűbben leírni. 18 éves vagyok, gimnáziumban tanulok, most érettségizem, a tanulmányi eredményem rendkívül jó. Jogi ...
Teljes történet »

Tündérhegy vagy varázshegy?

2013.05.12. 09:52
borderlany
Sziasztok, esetleg tudna valaki vagy tudnátok nekem véleményeket mondani a Tündérhegy pxichoterápiás rehab. osztályról? Szükségem lenne infokra, még nem nagyon hallottam véleményeket. Előre ...
Teljes történet »

Anorexia – felnőttekkel ki foglalkozik?

2013.05.09. 09:21
Téma címkék:
Sziasztok.Segítséget kérnék azoktól akik már gyógyultak vagy már jó úton haladnak a gyógyulás felé. 20 éves és 40kg a lányom és rájöttem hogy anorexiás. Már voltunk Pszichológusnál, ...
Teljes történet »

az én történetem

2013.03.10. 08:15
Téma címkék:
19 éves vagyok és igazából fogalmam sincs, hogy van e valami bajom, vagy csak én szenvedek itt magamnak unalmamban, mert épp nincs jobb dolgom, hogy csak én lovallom magam bele az egészbe, ami ...
Teljes történet »

Borderline? Segítsetek!!

2012.07.17. 18:21
Téma címkék:
Nemrég mondta nekem valaki, hogy egyik ismerőse borderline személyiségzavarral szenved, és úgy véli nekem is ez lehet a bajom. Igazából fogalmam sincs, én már mindenre nyitott vagyok, csak lennék ...
Teljes történet »
1 2 3 4 5 6

 

Várószoba.hu
Email: varoszoba.hu@gmail.com

Médiapartner: Akadémiai Kiadó Zrt.

 

Krónikus betegek támogató, közösségi oldala.

precognox

Close
Close