Anorexia leírása

Az anorexia nervosa szó szerint pszichés eredetű étvágytalanságot jelent. Ugyan a betegek étvágya megmarad, ennek ellenére mégis súlyosan (kórosan) lesoványodnak. A betegség a jómódú társadalmakban jelenik meg, elsősorban fiatal nőknél. Kialakulásának pontos oka ismeretlen, de pszichiátriai betegségnek tartják. Egyre gyakoribbá válásához hozzájárul a jelenlegi nagyon sovány női szépségideál. Gyakrabban alakul ki maximalistáknál, és veszélyt jelent ebből a szempontból a versenysport, valamint a modellkedés is. Általában serdülőkorban kezdődik, lefolyása lehet idült, folyamatos vagy gyakran visszatérő is. Gyakran társul bulimiával. Életveszélyes lehet a kóros lesoványodás szövődményei miatt, illetve a betegek körében gyakoriak az öngyilkossági gondolatok, kísérletek is.

Anorexia tünetei

Első tünetként jelentkezhet a viselkedés megváltozása (elhízástól való rettegés, hibás testkép, magas elvárások önmagukkal szemben, túlzott precizitás). Az anorexiás beteg életének középpontja az étkezés, vagyis a fogyókúra, a testsúly, annak ellenére, hogy általában nem elhízottaknál alakul ki a betegség. Feltűnő a rendkívül súlyos mértékű lesoványodás, amit az ételről való lemondáson túl hánytatással, hashajtással, vízhajtással és tornával érnek el. A nőknél a hormonális zavarok miatt gyakran alakulnak ki vérzészavarok (menstruáció elmaradása), fokozott szőrösödés. Csökken a szexuális vágy, a betegek hajlamosak az öngyilkosságra. Idővel egyre gyakoribbá válnak a fertőző betegségek.

Anorexia kezelése

A kezelés során törekedni kell a testsúly visszaállítása mellett a kiváltó tényezők megoldására, a normális étkezési szokások kialakítására. Ebben segíthet az egyéni pszichoterápia, a családterápia, csoportkezelés, gyógyszerek. Orvos, pszichológus és dietetikus együttműködése lehet a legcélravezetőbb.

Merj gyógyulni! 1.

2016.03.08. 15:19
Légy a tanú! Amikor azt veszed észre, hogy elmerülsz a veszteség által kiváltott érzelmekben egyéb fájdalmas érzelmekben, próbáld ki ezt a gyakorlatot, mely segít emlékezned arra, hogy te vagy az ...
Teljes történet »

Anorexia

2015.12.28. 12:19
Téma címkék:
Kedves Látogatók! Egy 20 éves lány anyukája vagyok aki 2 éve anorexiával küzd. Sok mindent kipróbáltunk, kórház, pszichológus, családterápia. Sajnos nem sikerült megtalálni a megfelelő helyet. Vivien ...
Teljes történet »

Túlzás?…

2015.12.25. 17:28
Téma címkék:
Nos...huu nem igazán tudom hogy hol kezdjem, azt hiszem a legelején kellene: 15 éves vagyok 165cm magas (bár lehet már nőttem pár cm-t), szóval az egész azzal kezdődött hogy rendkívül túlsúlyos ...
Teljes történet »

Önsértő viselkedés

2015.11.01. 20:13
Kedves Fórumozók! ÖNSÉRTŐ VISELKEDÉS online kutatáshoz keresek alanyokat! Kérlek, segítsetek, ha előfordult, hogy szándékosan kárt tettetek magatokban! Nem könnyű, tudom.. Egy-egy ...
Teljes történet »

Segítséget kérek – akik már kigyógyultak az anorexiaból

2015.10.10. 08:51
Téma címkék:
Tanácstalan és elkeseredett vagyok - akik már kijárták ezt az utat azoktól kérnék segítséget, útbaigazítást, tanácsot.... Lányom 20 éves aki sajnos anorexia nervosaban szenved múlt év ...
Teljes történet »

Segítséget kérek!! Bulimia

2015.10.07. 18:02
Sziasztok! Fél éve vagyok bulimiás és ebből adódóan depressziós, egy elég kemény szakítás miatt alakult ki. Mások előtt magamra erőltetem a bájvigyort, mintha semmi bajom nem lenne. 2 ...
Teljes történet »

60 kilósan lehetek anorexiás?

2015.06.28. 14:21
Téma címkék:
Középiskolában németet kellett tanulnom,de nagyon utáltam,nem is ment. Hiába tanultam,mindig egyest kaptam. A rengeteg stressz miatt nem bírtam enni,így az előző nyàron felszedett 3-4 kilót két hónap ...
Teljes történet »

Tündérhegy vagy Thalassa?

2015.06.25. 12:36
Sziasztok! 25 éves végzős egyetemista vagyok. Az alapvető rövid történetem az, hogy az egyetemi évek alatt; megfelelés, szigor, vizsgák sokasága, nehéz élethelyzetek- kialakult egyfajta evészavarom. ...
Teljes történet »

Anorexia

2015.05.03. 09:42
Téma címkék:
Sziasztok! Én egy viszonylag okos, szorgalmas, és ezzel együtt megfelelelési kényszeres 13 éves lány vagyok. 12 évesen lettem anorexiás, valószínűleg az iskolám magas elvárásoknak ...
Teljes történet »

Anorexia

2015.02.01. 19:52
Téma címkék:
papaininett
Sziasztok!:) 17 eves vagyok.2014 tavaszan kezdtem el komolyan fogyokurazni.Ahogy egyre jobban szaladtak le a kilok,egyre tobb etelt vontam meg magamtol.Ez odaig fajult,hogy amiben feher liszt ...
Teljes történet »
1 2 3 4 6

 

Várószoba.hu
Email: varoszoba.hu@gmail.com

Médiapartner: Akadémiai Kiadó Zrt.

 

Krónikus betegek támogató, közösségi oldala.

precognox

Close
Close