67 éves leszek rövidesen. Leszek?!
Úgy kezdődött, hogy nem kezdődött semmi különösebb jellel, kivéve, hogy a szívem egyre gyakrabban és egyre hevesebben ugrált. Nem szaporázta, csak dobálta magát, érzésem szerint még pörögni is akart, de főleg kiugrani a bordáimon át. Leginkább pihenő időszakban éreztem, szokásos délutáni alvásomnál, vagy este lefekvéskor. Minden esetben, ha mozogni kezdtem, ez megszűnt. Ezt megúnva háziorvosomat kértem, hogy csináljunk valamit, mert idegesítő, amúgy azonban semmi panaszom nem volt. Nem izzadtam, nem fáradtam, fizikailag is jól voltam, csak ne lett volna ez a bosszantó ugrálás. Erőnlétem is tökéletes volt.
A kardiológián kötöttem ki, 10 napos kihelyezett ekg-"kütyüt kellett a panasz idején rám tenni, majd telefonon a jeleket továbbítani. Az eredményt minden magyarázó szó nélkül aláíratták velem, tehát a világon semmivel sem lettem okosabb, de háziorvosom sem. ISzerinte a jelek nem mutattak végzetes bajt, de mivel panaszom fennált, elküldött ismét ugyanoda de konkréten egy ovroshoz.
Rendkívül kellemes, nem csak orvos, de ember is foglalkozott velem. 24 órás vérnyomásmérés, 24 órás ekg, majd terheléses vizsgálat. (Mindezek a zsúfoltság miatt egy hónapot vettek igénybe.) Felírt az esti 1 tabletta vérnyomáscsökkentőmhöz plusz 1 tabletta más fajta vérnyomáscsökkentőt, 75 %-os vérhígító gyógyszert és szívritmusszabályozót, napi egy db-ot. Míg az összes vizsgálaton átestem, szedtem a gyógyszereket az előírtak szerint. Azonban két alkalommal is előfordult, hogy szerintem "meghaltam" másodpercekre, és furcsákat éreztem a fejemben, a látásom nem elsötétült, hanem kifényesedett és nem is tudom, hogyan jutottam túl ezeken az apró rosszulléteken. A fejem nem tudtam felemelni az ég felé, mert látásom rossz lett, kifényesedett. A vizsgálatsorozat végén ezt elmondtam az orvosomnak, aki azonnal leállította a plusz 1 tbl vérnyomáscsökkentőt, és felére/negyedére csökkentette a szívritmusszabályozót. Rám volt bízva, hogy negyedet, vagy felet szedek. Negyedre már nagyon jól reagált a szívem.
Most már tudom, hogy nem lett volna szabad a kardiológiai vizsgálatsorozat idején plusz 1 db vérnyomáscsökkentőt szedni, mert pillanatnyi rosszulléteim idején a vérnyomásom 85/60 és 45-ös pulzus! És egy beszűkült vénával persze, hogy ilyen alacsony vérnyomás mellett nem jutott vér az agyamba. A baj itt lehetett, és talán itt is kezdődhetett - mondom ezt mindamellett, hogy nem tudom hibáztatni a kardiológust, hiszen ő jót akart, nem tudhatta, hogy nekem amúgy a vérnyomásom általában 110 csak ha fehérköpenyt látok, akkor 150-180.
A terheléses vizsgálat eredménye nem tetszett az orvosnak, és a következő hétre már megvolt a helyem az Országos Kardiológiai Intézetbe szívkatéterezésre. Ezt megelőzte egy - gondolom szokásos - vizsgálatsorozat, tehát labor, tüdőröntgen, és életem első nyaki ultrahangja. Na ekkor kezdődött velem minden, mert itt összefutottak, hogy nincs jobb oldalon vénahang, hiába hívták a főorvost, akkor sem volt. Nem mondtak persze semmit, én pedig továbbra is jól éreztem magam, erőm teljében, vidáman, tele optimizmussal vártam a szívkatéterezést, bár mint minden ismeretlentől, féltem is. Elhittem mindenkinek mindent, hogy nem fog fájni, kicsit kellemetlen, könnyen átvészelem. Így is volt.
Szívem - azt mondták rendben, koromhoz képest a koszorúerek is jók. A zárójelentést másnap délben kaptam meg, itt azonban meglehetősen drámaian közölték velem, hogy itt a nagyobb baj az, hogy a jobb oldalon lévő verőerem elmeszesedett, és ezt azonnal "kezelni" kell, így aztán a zárójelentésemben már szerepelt az időpont az Amerikai útra, rákövekező hétre. Már ez a gyorsaság is jelezte számomra, hogy talán mégiscsak nagy a baj, vagy nagy lehet.
Az Amerikai úton a nyaki ultrahang ugyanazt mutatta, illetve a semmit mutatta, bizonyos helyeken volt szívhang, máshol azonban nem. És elküldtek helyben CT-vizsgálatra, és - olvasni tudó ember lévén - megállapíthattam magam is, hogy nagy a baj. Ezt az orvosom is igazolta, nem olyan drasztikusan, mint én magam magamnak. Szóval az agyamban a fehér állományban hajszálérelhalások vannak. Agyvérzés, strók, agylágyulás? kérdeztem orvosom, de miután hallgatott, ez nagyon beszédes volt számomra. De nem fogtam ezt fel még annyira, hogy elsírjam magam, tartásom az volt még. Dr-úr elmondta, hogy ezt nem szabad így hagyni, valószínűleg értágításra lesz szükségem - persze, hogy elfogadtam a javaslatát, és egy hét otthoni vizsgálatsorozat után, egy hét múlva! már befeküdtem a beavatkozásra. De, és a nagy trauma még csak otthon ért, a háziorvosom asszisztensnője röviden, tömören közölte velem, hogy ez agylágyulás Judit!. Éreztem, hogy ebben sok a rosszindulat, és ez tartott vissza az összeomlástól, hogy ne lássa a rémületemet, mert úgy éreztem ezt akarja elérni. A kocsinkig kissé nehezen értem el, mert többször úgy éreztem összeesek, jeges rémület vett rajtam erőt. A kedves asszisztens azt is elmondta, hogy ezek a hajszálerek folyékonnyá válnak és víz lesz a helyükön, ergo; ez az agylágyulás!
Egy hét múlva sor került az említett beavatkozásra, és a művelet felénél, amikor már éreztem, hogy a baloldalon is jelentkezik a kontrasztanyag, orvosom azt kérdezte, hogy az elmúlt héten történt-e velem valami; a jobboldalon izomgyengeség lábamban, kezemben, de ilyent nem éreztem, kivéve a jeges rémületet, amiről beszéltem. Mert hogy egy hét alatt a természet megoldotta a dolgot, a vér megtalálta az útját a fejemben, és a nyaki verőér, amelyik néma volt, ott most 40-50%-os az áteresztőképesség, tehát nincs szükség a tágításra.
Két nap múlva megkaptam a zárójelentésem, amiben ugyanez volt leírva megfelelő orvosi körítéssel, és kérdésemre szóban is elmondta a dr. úr, hogy jövőképem jónak mondható. Kontrollra visszahívott, és most készülök a második kontrollra.
Érzem, hogy az agyam tiszta, jól vág, tudatosan fejtem a rejtvényeket, pillanatok alatt sikerül is, mint régen, ez nekem kontroll arra, hogy még nem butultam el. Viszont egyre többször visszacsengenek fülemben a kedves asszisztensnő szavai, hogy nem fogom észrevenni, ha elbutulok, vagy valami olyant cselekszem, vagy mondok, amelyekk szokatlanok a normális emberi kapcsolatokban, és normális emberi életben. És félni kezdtem. Ott tartok, hogy nehezen mozdulok ki otthonról - hála férjemnek, erre nincs is szükségem, ő a bevásárló. Félek attól, hogy kint a külvilág szemeláttára következik be valami rossz velem. Érlelődik bennem az elhatározás, hogy bátor leszek, továbbra sem tekintem magam "betegnek", és bátran felülök a HÉV-re és szokásos hobbiboltomba vásárolok. De a félelemtől a vérnyomásom - mondhatnám 600 - elég magas, szinte minden nap 160, persze azonnal beveszek fél vérnyomáscsökkentőt. Ezt háziorvosommal is megbeszéltem. Azonban ezekről a félelmekről, és arról hogy - egyelőre még csak - pszichikailag megvisel az agylágyulás tudata, ezekről nem tud, családommal sem tudom megbeszélni, mert amikor elmondtam, miket mondott az asszisztensnő, és hogy készüljenek fel, mire számíthatnak a bajommal kapcsolatban, kinevettek, és nem is vettek komolyan. De érzem, hogy valakivel kell ezekről beszélnem. Ezért is örülök, hogy ezt az oldalt megtaláltam.
Elolvasva a "Segítség a történetíráshoz" című mankót arra a kérdésre, hogy mekkora esélyt látok a gyógyulásra? - nem tudok válaszolni. Van esélyem? Ki tudja ezt megmondani? Szeretnék választ kapni arra, hogy hirtelen következik be az elbutulásom? Mire lehet számítani? Segít-e infúzió, vagy valami más? Kaphatok ezekre választ? Érzem, hogy jó lenne egy pszichológus. Sajnos anyagilag ezt nem engedhetem meg magamnak.
Gyógyszereim továbbra is 1 db esti vérnyomáscsökkentő - esetenként plusz fél, reggel 1 db vérhígító gyógyszer és negyed szívritmusszabályozó. Semmi más.
Hát ennyi. Ha valaki olvassa történet és tud a kérdéseimre válaszolni, szívesen fogadom. Judit
Magas vérnyomás közösséghez csatlakozhat Ön is! Értesítjük a közösségben született új történetekről!
Magas vérnyomás
