Maffiaorvosok
6 éve heresérvműtétet csináltak rajtam Dombóváron. Sajnos bal mellékherémet szétvágta a sintér. Heresérvnek nézte. 3éve pofámba vágta Domb. urológ. főnök sajnos engem nem is szabadott volna műteni. Azóta 25 alkalommal küldtek el kórházakból (Dombóvár, Kaposvár, Pécs). Azóta is gyufásdoboznyi daganattal élek. Nem szabad, hogy kiderüljön. Kártérítés. Ügyesek a piszkok.
Tavaly idegen dr.nő elmondta mellékvesegyulladásom van. Kaposvári endokrinológus végig szemétkedett, nem volt hajlandó segíteni. Pécsi 400á. kórházban ugyancsak ismétlődött. Semmiféle vizsgálatot nem volt hajlandó csinálni. Pedig ultrahangos papírom van mellékvese nagyobbodásról. Sőt van egy hőtérképes vizsgálatom is, amin mindenem be van gyulladva. Szinte segítséget nem kapok. Már 4 háziorvosom van, de ők a legnagyobb gazemberek. Szocsegélyből nehéz milliomos korrupt orvosok ellen. Csak urológiai témában 25 alkalommal estem pofára. Pécsi urológiai klinika 4 éve széles kiterjedésű érköteget írt le ultrahangon. Senkisem fogl. vele hiába mentem oda vissza. Vagyis törvényesen el lehet tenni 1 embert láb alól. Meg áll az ember esze, amiket tvben lehet hallani.
Tavaly egészségügyi biztosítási felügyeletnél bejelentettem ügyemet. Hiába. Most 1 hónapja megint, hiába. Pedig nekik kellene segíteni. Mentős ismerős mondta, hiába írsz, hiába mész, rádszálnak, véged van. 1 jó ügyvéd tud csak segíteni...28500 Ft-ból? Hűha, leírtam sűritve történetemet, kb 10 oldal sem lett volna elég. Halálra ítélt lettem, néha még én sem hiszem el, ami velem történik. Sajnos tudom a véget. Mellékvesegyulladás...agyvérzés...infarktus...utánanéztem.


Köszönöm a hozzászólásod!De most mit csináljak?Kérjek teljes kivizsgálást?Se időm,ki ír beutalót?A bőrdokik is csak méterről néznek.Ezt nekik kéne kezdeményezni.
szóval halálomat akarják a köcsögök.mocskos maffiaorvosok.összejátszanak keményen.dehogy vérképemet meghamisittaniis képessek ezmár eszméletlenül kemény dolog.belegondolok akkor hány embert öltekmeg ezekmár.
szóval szarhelyzetbe kerültem.nemrég megnéztem 1éves vérpapirt.mitis jelentenek rajta a rossz eredmények.májprobléma.rákra utaló.gyulladás.feérvérs.probléma.infarktusra utaló.csakhogy rá félévre pécsi400ágyas k.mindent rendben talált vérképnél,vagyis meghamisitották eredményemet.hát persze orvos orvost mos.aljas gátlástalan gyilkosok.pászti csaba dombóvár.
Kedves Pafek!
Nem tudom, hallott-e a zapperról, illetve Dr. Hulda Clark eredményeiről.
Gyulladás gyógyítására is használható. Érdemes elolvasni Maria Treben könyveit is.
Kívánom, hogy gyógyuljon meg teljesen!
Ne veszítse el a reményt!
üdv
Kedves Pafek.
Történeted elnyerte a közönség tetszését. A nyeremény postázásához kérlek nézd meg e-mail fiókodat.
Köszönettel: a Szerkesztőség
Reméljük nem így fog végződni. Kitartás pafek!
uhh:S ilyennel nem akarok találkozni
Tényleg kemény!
ez elég durva lehet