Heresérv majd vízsérv

2011.06.15. 13:21

Történetem még 2009-ben kezdődött, amikor is elmentem egy rutin urológiai beutalóért. Feleségemmel babát szerettünk volna és gondultuk, hogy előtte kivizsgáltatjuk magunkat. Részemről egy spermatogramm vizsgálat kellett, amihez az urológus adott beutalót majd időpontot is. Körülbelül 1,5 hónapos várakozás után kaptam időpontot.

Már majdnem el is feledkeztem ről, de végül időben megérkeztem. Arra számítottam, hogy kapok egy papírt és kész is vagyunk. Azért a doktor úr megvizsgált, megtapogattam a herezacskómat, majd közölte, hogy enyhe fokú herevisszértágulatom van. Először azt hittem ez valami borzalmasan rossz hír, majd kiderült, hogy annyira enyhe fokú, hogy a normál 1-2 mm helyet helyenként 3 mm-s. Viszont egyáltalán nem fájt, nem zavart, de azt mondta a doki, hogy érdemes lenne megműtetni, mert lehet, hogy 40 éves koromra majd fájni fog. Meg hát úgy is csak jobb lehet, mert nem fog annyi vér áramlani, és így nem lesz olyan meleg a here tájékán.

Mondtam a dokinak, hogy ha alatatásban végzik akkor benne vagyok. Elmondta, hogy két variáció közül választhatok. Az egyik, hogy a herezacskót felvágják és az adott szakaszt elvágják és kiveszik. A másik pedig, a laparoszkópiás műtéti eljárás, aminek a lényege, hogy 2 kis 4-5 mm vágást ejtnek. Az egyiket a köldökluk alatt a másikat meg bal oldali hasi részen. Felfújnak széndioxíddal és elcsippentik a hasi részen az eret. Így maja szervezet magától megoldja és a kitágult erek majd elfognak halni. Ráadásul szinte szövődménye sincsen és a gyógyulási folyamat is sokkal gyorsabb, illetve műtéti beavatkozás hegei se fognak látszani.

Mondanom se kell ezt választottam, bár közben megtudtam, hogy Kaposváron ilyet még nem csináltak és Pécsről jönnek majd az orvosok. Gondoltam ez csak jó lehet, hiszen, még nagyobb odafigyeléssel fogják végezni. Ez így is lett, csak szegény feleségem kárára :)  Azt mondták neki ugyanis, hogy 45 perces lesz a beavatkozás, de végül 1,5 óra lett és mrá aggódott, hogy valami komplikáció lépett-e fel. Hála erről szó se volt.

Műtétet követően elég rendesen fájt a hasam. Olyan érzés volt, mintha valami nagyon-nagy fokú hasizomlázam lenne. Viszont a kórteremben velem lévő srácnak, akit utánnam műtőttek semmi baja nem volt. Mint megtudtam az orvosomtól véletlen belevágtak egy kis részen a hasizomszövetbe és az miatt érzem úgy, mintha fájna, de ne aggódjak, mert a szövetek regenerálódnak. Másnapra már egész jó volt.

 

Történetem még folytatódik, mert eltelt 2 év és fellépet sajnos szövődményként a herevízsérv vagy másnéve hydrocele.

Minden hozzászlóást kérdést szívesen fogadok.

#6535 Csaba73 hozzászólása: 2013.03.26. 13:15

Szervusz!

A véleményedre lennék kíváncsi. Nekem már több, mint egy évtizede volt varicocele műtétem, viszont most jelentkezett nálam hydrocele, ami már 7 hónapja fennáll. Eddig három orvosnál jártam, rengeteg gyógyszert beszedtem, olykor beleáll a fájdalom, ami 1-2 nap alatt megszűnik, aztán hetekig nem fáj, majd megint. Te tapasztaltál-e esetleg ilyen hirtelen fellépő fájdalmat? Neked megszűnt egy idő után a vízsérv?

Válaszod előre is köszönöm!

#6534 csillamiseta hozzászólása: 2012.03.01. 18:48

A férjemet egy hete csütörtökön mütőtték lágyék sérvvel, ami már heresérv volt, mert ökölnyi nagyságú bél volt a jobb oldali here zacskóba. A műtét sikerült, de a jobboldali here zacskó szombatra éppen úgy megduzzat és nagy lett, mint mütét elött. Az orvos szerint csak be gyulladt a here golyó, és vizenyő van a here zacskóba, ami felszívódik. Ahogy az interneten uttána néztem szerintem a férjemnek most herevízsérve van. Szeretném megtudni, hogy mennyi ideig várt vele, mikor fordult ujból orvoshoz, és mit csináltak vele. Nekünk azt mondta az orvos, hogy egy két hétalatt felszívódik én ezt két lém, mi a tanácsa meddig várjunk még, vagy mennyünk vissza most. Várom válaszát.

MINDEN VÉLEMÉNY SZÁMÍT!

 

Várószoba.hu
Email: varoszoba.hu@gmail.com

Médiapartner: Akadémiai Kiadó Zrt.

 

Krónikus betegek támogató, közösségi oldala.

precognox

Close
Close