Tudjátok,hisz ti magatok is tapasztaljátok az elfásultság érzését.Amikor az ember már nem tud önmagával mit kezdeni,sodrodik az árral,a betegségével,a kapcsolataival…és még sorolhatnám.Ez is egy fázis.Életünk egy állomása.Amikor nem érdekel semmi,nem köt le semmi.Már nem repülsz.Nem vagy se lenn,se fenn.Amit mondanak közhelyes,amin nevetnek érthetetlen.Nem vagy se szomorú,se boldog.El vagy.Úgy érzed érzéketlen lettél.Eszembe jut egy Tóth Árpád vers.
Magam vagyok.
Nagyon.
Kicsordul a könnyem.
Hagyom.
Viaszos vászon az asztalomon,
Faricskálok lomhán egy dalon,
Vézna, szánalmas figura, én.
Én, én.
S magam vagyok a föld kerekén.
Hogy mikor lépsz ebből a fázisból tovább,mi fog kilendíteni,repíteni,ki tudja?Majd jön egy lendület,a gyógyszerhatás,vagy egy emberi szó,szeretetmorzsa és üt egyet.Rázol magadon és átlépsz a betegséged másik szintjére.Szomorú,de emberi.Mert mi depressziósok,ilyenek vagyunk.Ott járkálunk,sétálunk,botorkálunk a tömegben,hátunkon a mássággal.
“A lázadás korában születtünk. Mindenünket neki szenteltük, lelkesedtünk, kockára tettük az életünket és a fiatalságunkat, és most egyszer csak megtorpanunk: a kezdeti lelkesedés átadja a helyét a valódi kihívásoknak: a fáradtságnak, az unalomnak, a saját képességeinkben való kételkedésnek. Kénytelenek vagyunk szembenézni a magánnyal, az ismeretlennel, a váratlan meglepetésekkel, és amikor már sokadszorra esünk el úgy, hogy senki nem segít fölkelni, föltesszük magunkban a kérdést, hogy valóban megéri-e ennyit szenvedni. (…) Megéri folytatni. És folytatni fogjuk, akkor is, ha tudjuk, hogy a lelkünk, bár örökkévaló, ebben a pillanatban az idő hálójának foglya, a maga lehetőségeivel és korlátaival.”
Aki igazán figyel a másikra, annak nem kell ugyanúgy vélekednie, egészen másképp is láthatja a dolgokat. (…) Valakit tényleg megérteni annyit tesz, mint tudni, hogy miben értünk egyet, és miben tér el a véleményünk.
Alfons Vansteenwegen
Kedves Sorstársak!
Köszönöm hozzászólásaitokat,elgondolkodtató.Én magam is sokat olvastam a betegségemről,hogy megérthessem önmagam.Már amikor elfogadtam,hogy ebben a betegségben szenvedek.Sokáig nem hittem,hogy beteg lennék.Önmagam gyógyítottam,de rá kellett ébrednem ez nem megy.Szükségem van orvosi segítségre.A gyógyszeres kezelés sokat segített,csökkentek a hangulatingadozások,de még mindig nem éreztem jól magam.Át kellett szerveznem az életem,tudatosítanom,hogy beteg vagyok.Megfigyeltem magam, az érzéseimet, gyengeségeimet és erősségeimet,de azt látom nincs itt az ideje,hogy lemondjak a gyógyszerekről,főleg abban a helyzetben amiben vagyok.Megjártam a magam poklát és járom is,sokat sírtam,kimondhatalanul szenvedtem és sokat tanultam.Az emberi meg nem értés határtalan.Ezért leszünk lojálisabbak,toleránsabbak,oldotabbak.És biztos vagyok abban,hogy még fogok változni,és ha kell tovább harcolok magamért és értetek.A környezetünknek is ismerni kell a betegségünket,hogy elfogadóbbá és megértőbbé váljon.Nagyon nehéz időszak van mögöttem,de megérte magamért.Sokszor rám tör még most is,kevesebbet kommunikálok vagy túl sokat,sokat alszom vagy keveset,de nagyon tisztán érzem valami nyomaszt.Érzem a szorongás és levertség érzését,vagy a túlzott eufóliát, vásárlási kényszert,ami egyébként életemet aktívan fékezi.Ilyenkor egyet biztosan tudok,befelé kell fordulnom,át kell gondolnom az eddig eltelt időszakot.Találkoznom kell újra önmagammal,a nem beteg énemmel.Lehet ilyenkor egy picit emelik a gyógyszeradagot,de azt mondogatom magamnak Manka előbb-utóbb vége lesz.Más betegségnél természetes,hogy az ember gyógyszert szed,mégsem érzi magát ettől gyengének vagy rossznak.Építem magam arra ,hogy egyszer szabad leszek,hogy újra tudok lélegezni.Hófehér írta a megbocsájtást,igen ez is fontos az egyik legfontosabb,szülőknek,környezetünknek és MAGUNKMAK.Nincs olyan élet,mely ne lenne értékes,még ha más is,csak nekünk meg kell találni lényünket,elveszettnek hitt értékeinket és a szeretet művészetét.
Kedves Manka…
Újra elolvastam a bejegyzésed és rádöbbentem: a soraidban rögtön ott a válasz. A “magam vagyok” egyértelműen árulkodik arról, mit kell elsősorban helyretenni ahhoz, hogy ki tudj lépni a depresszió fogságából. Bert Hellinger szerint akkor (is) kerül valaki depressziós állapotba, ha életének tápláló forrásait utasítja el, azaz a szüleit… (vagy valamelyik szülőjét). Ha lelkében a szüleivel nincs meg az a kapcsolat, amelyen keresztül magába fogadhatná a szülőktől érkező és az élethez szükséges erőt. Akár édesanyánk, akár édesapánk mély elutasítása, vagy a vele való feldolgozatlan, akadályokkal terhelt kapcsolat depressziót és az üresség, lelki magány érzését okozza, hiszen életünk, lelkünk gyökereit utasítjuk el… Akkor is érdemes megnézni mélyebb szinten (családfelállítással) a lelki kapcsolódásainkat, ha a felszínen azt próbáljuk elhitetni magunkkal, hogy minden rendben van. (Mindig kiderül, hogy nem így van.)
Üdvözlettel:
Hófehér
Kedves Manka!
A depresszió, bipoláris depresszió nagyon mély és szörnyű küzdelmek okozója. Olvastam Lénánál is, hogy nincs jelenleg Magyarországon olyan megoldás, amely nem a gyógyszerekről szól… Ezt pontosítanám: nagyon nincs a köztudatban olyan megoldás, amely nem az orvosoktól ered és gyógyszerek nélkül gyógyít. Minden betegségnek ott van a hátterében a lelki ok, az igazi kiváltó ok, ennek megkeresése nélkül csakis tüneti kezelést jelenthet minden “megoldás”. Igenis van egy terápia Magyarországon is, ami segít és általa megtalálható a valódi kiváltó oka a bipoláris depressziónak is!! Németországban már a TB is támogatja a családfelállítás/Hellinger-terápia módszerét – hiszen csodálatosan hatékony. Én a saját bőrömön tapasztaltam, előtte az életem egy kilátástalan, folyamatos, borzalmas küzdelem volt a depresszióval és az öngyilkosság vágyával. De a családállítás segített!! Fantasztikus, hogy milyen gyorsan, egyértelműen …. Kedves Manka, szívből ajánlom Neked a családállítást. (például a http://www.tejutfenye.hu-n is utánanézhetsz)
Üdvözlettel:
Hófehér
Kedves Manka!
Ez a kedvenc versem
biztos nem véletlenül 
Kedves Manka!
Arra gondoltam, miközben a soraidat olvastam, hogy minden embernek megvan a maga feladata és célja a világon. Bármit is teszünk – anyák festők, tanárok vagy költők vagyunk valamit adhatunk a világhoz. Én is nagyon szeretem az irodalmat, de az értékét most fedezem fel igazán, hisz a szónak hatalmát régen nem érzékeltem. Egy beteg, fájó léleknek szomjoltó, segítség a nyomorúság idején, kapaszkodó, amikor nincs semmi segítség. Valaki csodálatosan ki tudja fejezni, le tudja írni azt, ami bennem van – amit én nem tudok szavakba önteni.
Azzal viszont nem értek egyet, amit Atlantiszi mond, hisz a depresszió kialakulásának rengeteg oka van és gyógyítása sem megy egyik napról a másikra, és nem csak az emberen múlik. Ha nincs meg az irány, hiába indulsz el a cél felé. A bipoláris zavarra ez pedig fokozottan érvényes. Fájón olvasom, hogy sokan gyógyszer nélkül küzdenek és küzdenek – pedig ma Magyarországon nincs más mód a teljes életre. Olvastam, hogy Pittsburgh-ben folynak kísérletek a gyógyszer nélküli kezeléssel kapcsolatban – eredményesen, de ez orvosi felügyeletet igényel, a napi rutin beállítását, mert mi betegek vagyunk, mint a cukorbetegek, vagy magas vérnyomásúak, vagy… sorolhatnám.
Olyan sokan szenvednek közülünk, pedig annyira csodálatos boldogan élni – ha gyógyszerrel, hát gyógszerrel.Amikor tavasszal meglátogattalak, láthattad rajtam, hogy jól vagyok,és ez folyamatos, tartós. Hála Istennek, hogy megszabadított ettől a fertelmes betegségtől! Bár sokan tudnák ezt elmondani! Nem tudom hányan élnek ezzel a betegséggel hozzám hasonlóan tünetmentesen, jó lenne tudni.
Sajnálom, hogy a magánéleted úgy alakult, ahogy. Azóta nincs változás? … Remélem, a gyermekeidben, főleg a kisebbikben továbbra is van örömöd.
Nagyon tetszik, ahogy írsz. A két idézet és saját szavaid között alig találtam a határt
Ahogy visszagondolok betegségem idejére, tényleg szörnyű az a másság, ami minden dolgoban megnyilvánul. Idegen az ember végtelenül. Nincs anyja, apja testvére, csak lelketlen emberek vannak, akik szeretet helyett gyűlölnek, simogatás helyett ütnek.
“Hívj segítségül engem a nyomorúság idején, én megszabadítlak téged és te dicsőítesz engem” Zsoltárok 50,15
Remélem közös barátaink továbbra is tudnak neked segíteni a mindennapos dolgokban.De legfőképpen azt, hogy rendbejöjjön az életed. Mindenkiért kár, de érted nagyon az lenne…
Szeretettel gondolok Rád: Léna
Kedves Manka!
Rajtad áll, hogy mikor leszel úrrá fásuzltságodon, mikor lesz az élet újra örömökkel teli és csak úgy élvezed a létet.A betegség szintjéről az egész-ség szintjére is léphetsz, sőt csak arra érdemes. A depresszió csak az elme játéka az emberrel,ha a lélek segítségével elengeded az elme szüleményeit,másként feloldod a lelki gondokat a problémád megszűnik mindenféle gyógyszeres kezelés nélkül.Ha érdekel a megoldás a laszlo.thot@freemail msn címen keress vagy írj erre a címre e-mailt
Szeretettel:
atlantiszi