Az életem, oly rendezetlen, hogy eszem ágában sincs rendezni soraimat   * )

Tudom, hogy nem bújhatok a nem tudom mögé. Pedig vastag falak mögé űzött a csend.

Ahogy megkerülöm a házat, mindig akad egy kibúvó.

Elejtem a kártyákat, és kibontakozik a sor. A szív vigyáz rám, de megszakad. A pikk vére, szivárvány = fenn tartja a látszatot. Betűkülönbségre. A kár/ó/ a cigány férfi bennem, csendes és hallgatag. A treff miatt szimplán nem tudok leszokni a cigarettáról..

Ha elfelejtek bánkódni, megromlik a saláta. De mi az ami tartós?  A kedvem NEM.

Ami bennem szorít, nem tanul de a nevemen szólít. Nem menekülök, akár a rágóim. Belém ragadtattam magam. De vajon lelkiismerem?

Kell 1 strici pofon a lelkemnek. De ne öljetek meg. Vagy ha igen, az emlékem szeressétek.

Bocsánatot kérni sosem fájt. Élni igen.

Ha megpróbálnánk kiszámítani, hogy a betűk mennyit érnek…ha a szavak hamisak sokat érnek?

Ha veszítek megszólalhatok?