Nekem egy családtagom szenved ebben a betegségben. Ez a hozzátartozóra is komoly lelki terhet ró. Abban a reményben írok ide, hogy hátha valaki idetéved, aki hasonló helyzetben van, mint én. Jó lenne, ha egymást kölcsönösen támogatni tudnánk, amikor szükséges…
beteg hozzátartozója
Legaktívabb felhasználók
RSS 2.0 Kommentek
Kedves Sorstársak!
Jó régen írtam már ide. Ennek legfőképpen az az oka, hogy nem tudtam belépni a rendszerbe. Sokáig ilyen irányú segítségem sem volt.
Örömmel tudatom veletek, hogy hozzátartozóm állapota néhány hónapja kielégítőnek mondható. Tavaly áprilistól szeptemberig (napra pontosan 5 hónapig), kegyetlenül rosszul volt – már azt hittem, hogy a világból kifutok tőle. Addig mentem utána, míg megfelelő segítséget nem kaptunk.
Külön örömhír, hogy ilyen hosszú ideig még sosem volt stabil a betegségének hosszú évei alatt! (Igaz, ennek az az ára, hogy nagyon odafigyelek rá, nincs igazán magánéletem mellette.)
Remélem, hasonlóképpen nektek is könnyebb a terhetek – de legalábbis megtaláljátok az esetlegesen kilátástalannak tűnő helyzetetekből a kiutat.
Üdv: Miriam
Kedves sorstársaim!
Jelenleg egyszerre vagyok nagyon belefásult és kimerült a betegápolásba, s ugyanakkor hihetetlen nagy erőt is érzek magamban ahhoz, hogy beteg hozzátartozómban tartsam a lelket, elhitessem vele, hogy saját magát képes gyógyítani a szervezete. Tehát nagyon kettős érzésem van, s ez elég sok feszültséget felhalmoz bennem a mindennapokban, amelytől nagyon jó lenne legalább egy picit távoltartani magamtól a mindennapokban.
Valaki esetleg érzett már hasonlót? Keresztülment ilyen időszakon? Megosztaná esetleg velem az ilyen irányú tapasztalatait? Kimondhatatlanul hálás lennék érte!
Üdv: Miriam
Kedves samdiamond!
Az imént írtam neked privát levelet, de a levelezőrendszer visszadobta hibaüzenettel azt az e-mail címedet, amin a legutóbb hosszasan leveleztünk.
Megváltozott az e-mail címed? Megadod nekem privátban? Esetleg megint történt valamilyen technikai akadály a gépeden – mint a legutóbb az ősz-tél folyamán?
Szeretettel: Miriam
Kedves samdiamond!
Őszintén örülök, hogy újra megkerestél! Tökéletesen egyetértek az első mondatoddal. Én is bőven megtapasztaltam, milyen elmaradott az egészségügyünk és a jogrendszerünk ahhoz képest, hogy “fejlett” országnak számítunk. Itt az oldalon is olvasgatom, hogy milyen sokan keresnek egymást segítő csoportokat, amit természetesen nem lehet találni – nekem sem térült meg a ráfordított idő és energiabefektetésem, pedig sokat mentem utána. Persze a világ melyik részéhez képest számítunk “fejlett” országnak… de itt a nyilvános fórumon szerintem ne kanyarodjunk el túlságosan a témától.
Nekem kártevő szoftver korlátozta az internethozzáférésemet egy ideig – amíg ismerősök nem értek rá segíteni a helyzetemen. Még ezután is a levelezőrendszerem össze-vissza működött. Közösségi oldalakra nem tudtam belépni, így értelemszerűen ide sem.
Az egyik működő e-mail címem: miriam.sarvari@gmail.com. Ha jól emlékszem, a @ jel előtti felhasználóneved johnnybravo… stb. volt ugye?
Szeretettel várom a privát leveledet!
Üdv: Miriam
A fejlett társadalom megcsúfolása a teljes egészségügyi és jogrendszerünk. Ha elfogadtok egy tanácsot, senki ne próbálkozzon gondnoksággal, vagy bármilyen más módszerrel, hogy segítsen a hozzátartozóján, hanem hagyja szépen a maga útján leépülni, mert úgy még mindig sokkal kisebb kárt okoz a betegben mint amit ezek tudnak.
Miriam, bocs hogy nem írtam, elég nagy gondok voltak, gép elé sem ültem, mostanra meg megszűnt az az email fiókom, ide is újra kellett regisztrálnom, így a címedet se tudom…
Főleg a megérzések adnak jó tanácsot ahogyan nincsen két egyforma ember úgy beteg sem mindenkinek más más az igénye a megoldása is.Nekem is ez a tapasztalatom .
Kedves Sorstársaim!
Az utóbbi időben technikai okok miatt nem tudtam ideírni, így most jelentkezem. Örömhírem van! Hozzátartozóm mostanában gyakrabban van stabilabb állapotban, mint a hosszú évek alatt bármikor. Jó az embernek a megérzéseire (is) hallgatni, mit hogyan tegyen. Azt tapasztalom, hogy beválik…
Üdvözlettel: Miriam
Kedves Ilitia!
Igen, pontosan én is ezt tapasztalom olykor-olykor hozzátartozómnál (délután 4 óra körül megint volt egy kezdetleges rohama, egy kissé meg is dermedtem, hogy megint mi lesz…) Nálunk is szóról-szóra ugyanez szokott lenni: hogy úgy érzem, felemészti a személyiségemet, én sem tudom olyankor, ki vagyok valójában, és én is kénytelen vagyok az ő életét élni, ha meg akarom óvni a még nagyobb bajoktól. Tökéletesen megértem a helyzetedet. A nemalvás és az állandó fáradtság szintén elő szokott jönni nálam is, ha a hozzátartozóm olyan állapotban van… Én sem tudnék menni sehova, ha megint kitörne… ráadásul egy ismerősömet el kellett veszítenem, aki nagyon komoly széleskörű segítségem volt ebben a kilátástalan helyzetben. (Ha nem bánod, itt a nyilvános fórumon nem részletezném ennek a veszteségemnek az okát.) Vannak, akik lemondták a segítséget, van, aki úgy akar segíteni, hogy még jobban összezavarodjak, lehúzzanak (ők vannak többségben sajnos az utóbbi időben.)
Nekem az vált be, hogy a hozzátartozóm orvosával nagyon jó a kapcsolatom (bár ennek is időnként eléggé lehúzó hatása van néhol a személyiségemre, de hát valamit valamiért.) Nálunk a leginkább az bonyolítja a helyzetet, hogy van egy kezeletlen családtag, aki betegíti az említett hozzátartozómat én így két betegtől szenvedek…
Ezt nagyon nehéz így távolról megítélni, hogy milyen viselkedés lenne a helyes… érdemes lenne azon elgondolkodnod, hogy életed egyéb nehézségei közepette miből szoktál erőt meríteni?! Miben hittél olyankor, ami azt érezted, hogy minden elveszett és nem látod a kiutat?! (Ezeket rávezető kérdésnek szánom, hogy kimozdulj a tehetetlenség érzéséből!) Nincs valami elérhető szakember a közeledben?! Lelkisegély szolgálat?! (Nekem még pszichológus is szokott segíteni csoportos progresszív izomrelaxációs technika gyakoroltatásával, ami meg szokta sokszorozni a teherbíró képességemet és pihentető hatású, ha éjjel-nappal összeolvad. De hát ugye ennek is feltételei vannak…) Esetleg az interneten meditációs, relaxációs zenék hallgatása gyorssegélynek?!
Ui: nálunk ez az egész mizéria áprilisban lesz 6 éves.
Sok erőt kívánok és kitartást!
Barátsággal: Miriam
Bizony, só ami igaz… NINCS is yobb 1 40éve fiatalabbnál!
(HA má eszesemmi, leg szép legyen!
) 81é rockszarok is 18,01é tcsajokkal nyomulnak xanaszét, és mert nyilván az a tendi…
Továbbá sztem mind ennek +vana kib* oka! s n csakk ú magától van meggy ea Nagy Gané’ Káosz. (v DE??
)
Kedves Miriam!
A ferjem manias depresszioban szenved 10 eve. En meg vele… Ott tartok, hogy felemesztette a szemelyisegemet, mar nem tudom ki is vagyok valojaban, ugyanis az o eletet vagyok kenytelen elni, ha meg akarom ovni, a meg nagyobb bajoktol. Par honapja manias szakban van se ember, se gyerek, se isten nem letezik szamara, egyszeruen olyan jol erzi magat ebben a szakban, hogy semmi nem szamit, a gyogyszereirol o maga dont, szinte nem is latjuk, ugy elvonult az otthonunkbol. Sikerult ujra orvoshoz vinni es mar hat a gyogyszer,kezd kijozanodni es belatja milyen orultsegeket csinalt, de mar tobbszor lefutottuk ezeket a koroket es kezdodik ujra meg ujra. A mostani manias idoszakban viszonya lett egy nala 40 evvel fiatalabb lannyal, hozzateszem a lany nezte ki maganak…o is beteg, apakomplexusa van kemenyen, a ferjem a 3. Ilyen idos kapcsolata. Szoval ott tartok, hogy nem tudom tovabb csinalni allando aggodalomban, feltesben, kiszamithatatlansagban elni.Ket honapja nem eszem, nem tudok aludni, nagyon faradt vagyok es ott vannak a gyerekek, tartanom kell a frontot……nagy hazban elunk, nem tudom mikor tudnank eladni, addig itt kell elnunk es nagyon- nagyon nehez. Nem tudom hogyan viselkedjek vele, velunk akar maradni de vagyik a fuggetlensegre is , szakitani akar a lannyal blabla…. Ahogy epul be a gyogszer egyre realisabban lat, mar nem akar fuggetlen lenni, mindenaron velunk akar maradni es tudom, amikor ezt mondja igy is gondolja.Mondjuk ez van szerdan de 3-4 het mulva mit mond majd csutortokon, azt nem tudjuk.Kozos uzleteink vannak, amiket csinalnunk kell tovabb,azt tudom, hogy en mar holnap elmennek, ha tehetnem, ugy, hogy meg mindig szeretem es feletm, mi lesz vele, ha nem leszek mellette, de mar nincsenek illuzioim. Addig is milyen viselkedes lenne a megnyugtato, fontos, hogy ne legyen feszultsegben. Te mit gondolsz? Hatha elorebb vagy, mint en ezekben a dolgokban. Minden tanacsot, tapasztalatot nagyon megkoszonnek!
Kedves Adél!
Újra írtam neked privátban! Várom szíves válaszodat! (Szóban forgó hozzátartozóm önként jár pszichológushoz, heti rendszerességgel. Remélem, ezt már valóban bíztató jelnek vehetem…)
Üdvözlettel: Miriam
nincs mit nem könnyű senkinek különösen a hozzátartoknak akiknek talán jobban fáj mert ők látják a valóságot.
Ancsa
Kedves Ancsa!
Nagyon köszönöm a megértésedet! A Csernust mérgemben írtam, mert már nagyon ki voltam akadva.
Szeretettel: Miriam
igen elöbb kikéne vizsgáltatni de alaposan hogy mik a háttáér betegségei mert pl: volt olyan akinek köszvénye vólt évekig zavart agresszív elviselhetetlen vólt a nénit kezelte az agyuntusnő és kb.3 nap múlva olyan normális lett hogy leesett az állam tehát vannak csodák és nem csak neurologiai betegségek okoznak zavarodottságot.de psziiátriai betegségek mögött is mindig van fizikai betegség is ilyen vagy olyan és a ha célzottan kezelik az hatékonyabb mint a bogyók kisérletezése évekig amiknek szintén van melléhatása evvel nem azt akarom mondani ne szedjen gyógyszert de azt kell szedni de a dolgok mögé is kell nézni ami pont a kikészűlt hozzátartozónak a legnehezebb.A Csernusról meg annyit hogy tényleg csak a drogosokra van specializálva és bár lehet csoda doktorként adja eln magát ő is beteg vólt és ezáltal marad is örökre tehá inkább a megfelelő orvoshoz kell menni akinek ez a szakterülete.
az én tőrténetem is eléggé bonyolult mind két szülőm skizofrén beteg.Így nőttem fől.Evvel kell élnem senki sem tudja micsoda teher ezért megértelek.
kedves mirijam az a tapasztalat hogy sokszor csak a pszichés bajokat kezelik és a közben kialakuló testi betegségeket észre sem veszik e miatt pedig sok esetben valódi ok szokott lenni a változások mögött pl: agykárosodás szélütés vagy egyéb komolyabb betegség ami a betegben pánikot vált ki hiszen nem tudja mi tőrténik vele…de vanhogy demenci a szellemi leépülés is van és senki sem mond semmit csak kínlódjál vele ..ezért fontos minden kérdésnek utánajárni már ha bírod egy edűla sok mászkálást és amikor kap megfelelő kezelés ill. te válaszokat a miértekre akkor talán stabilizálodik a helyzet ..
Hozzátartozóm állapota jó egy hete stabilizálódott. De nagyon “ott kell lennem”, keményen be kell tartanom az orvosi utasításokat, hajszálpontosan adagolni a gyógyszereit, nehogy most meg a rohamok törjenek ki rajta (már kezdődtek volna…) Már több év gyakorlata van mögöttem. Többször felmerült bennem a gondolat, hogy megalakítsam a mentális betegek önsegítő csoportját, csak még mindig nem jutottam el oda… remélem, egyszer megvalósul.
Kedves Adél! Írtam neked néhány hete újabb privit. Hozzátartozóm állapota jelenleg stabil, bíztatóak a kilátások. Elég erős lélekjelenlét szükséges ahhoz, hogy tudjam, melyik gyógyszerre és főleg milyen mennyiségben reagál jól…
Szia Miriam! Írtam Neked ma! De azt hiszem nem éreztem, hogy ekkora a baj! Azt hiszem a régi tartó betegség, a gyógyszerek miatt valószínűleg csak a gyógyszerek és az orvosok rudnak segíteni… de ne legyen így. Azért ezek már súlyos dolgok, nem tudom van-e visszaút… Ha igen, akkor rehabilitációs intézetek, és neki kell önként jelentkeznie… de vagyok már..
Hozzátartozóm nemrég intenzív osztályon volt, életveszélyes állapotban, mert gyógyszereket szedett be. Azt mondta, hogy akkor nem akart öngyilkos lenni, nem tudja, hogy mi jött rá, mikor ezt tette. Nem engedtem a kerületi pszichiátriai osztályra szállítani az orvosoknak, mert ott még jobban elkezelték korábbi tapasztatalataim szerint.
Kedves Adél!
2-szer írtam neked a megadott e-mail címre (adeln900@gmail.com, de nem jött tőled válasz.) Van valami akadálya annak, hogy levelezzünk?
Kedves Miriam!
Erre az email címre tudsz írni: adeln900@gmail.com Szívesen segítek, ha tudok!
Nálunk most megint rosszabbodik a helyzet. Orvosilag kezelt hozzátartozóm öngyilkos akart lenni többször is. Kiment az úttestre, alig bírtam elvonszolni onnan. Mostanában pedig többször fullad, kapkodva veszi a levegőt, leizzad, elfehéredik, összerogynak a lábai, nem bír menni. Ilyenkor orvost akar, mentőt és kórházba is akar menni. Eddig megoldottam nála dupla adag nyugtatóval (orvosi rendeletre), de ki tudja, hogy lesz…
Kedves Adel!
Nem levelezhetnénk egymással privátban? Nagyon sokat jelentene a támogatásod! Előre is köszönöm!
Ha valaki idetéved erre az oldalra, olvassa ezt a bejegyzést és túl van már egy hasonló nehéz helyzeten, annak nagyon megköszönném ha támogatna! Nekem a jó szó, megértés, együttérzés is elég!
Nekem van még egy kezeletlen pszichopata hozzátartozóm is (orvosok is állítják, hogy Őt kellene kezelni, mert Ő betegítette meg a másik hozzátartozómat!) A kerületi családsegítőt évekig próbáltam, de annyira falba ütköztem, hogy totálisan belefáradtam. Volt egy csúnya megpróbáltatás egy éve, ami végleg eltántorított onnan. Jócskán bonyolult történet az enyém, se vége, se hossza nem lenne itt a magyarázkodásomnak… Ezért írtam, hogy aki akár hobbiszinten foglalkozik ilyen szakismeretekkel és akár egy kis időt is szentel, az már nagyon sokat segíthet – legalább egy fénysugár megjelenésének erejéig. Én pillanatnyilag ez az utat látom járhatónak. Köszönöm a megértéseteket!
Megdöbbentő minden történet, történés, amit olvastam … nem is tudok hirtelen mit mondani vagyis írni…
Annyi biztos, hogy ha a “beteg” nem akar meggyógyulni, vagy nem érzi, hogy beteg, ez természetets állapot neki, akkor csak annyit tudok erre írni, hogy meg kell “szabadulni” tőle, mert mindenki!!!! “rámegy”, aki a környezetébe él. Lehet türelmes a környezet. de van egy “határ”, amit már nem lehet tolerálni.
Ne úgy értsétek, hogy nem kell foglalkozni vele, le kell… hanem sajnos “egyedül” kell hagyni. Ha ennyire “veszélyes” a környezetére, akkor meg kell tenni a lépéseket, hogy nem beszámíthatóvá tenni (ha fontos “döntések”, pénzügyek vannak a “kezébe” akkor minnél hamarabb), Az a baj, hogy nem bíztatlak benneteket szakorvossal a probléma megoldásában, mert azt mondják majd, hogy tiis menjetek rendszeresen “kezelésre”, és előbb-utóbb tiis belebetegedtek ebbe… Én ügyvéddel beszélnék a helyetekbe, jogilag tennék lépéseket, véleményem szerint nem fog nektek “szakorvos” segíteni, és azt hiszem nem is tud. Ők azt mondják, hogy a “beteg” csak saját magán tud segíteni! De kérdezzetek utána mindenképp, mindig változik a világ, és az emberek is benne. A családsegítőszolgálathoz még lehet fordulni, őkis illetékesek a segítségnyújtásra. Ez minden “emberfüggő”, ki hogyan segít! Én biztos elkezdenék valamerre lépni!!!, tenni!!!, mert előfordul, hogy ez fokozódik, és nagyobb problémákat meg lehetne előzni ezzel.
Ha viszont előbb-utóbb a “beteg” felfogja, hogy változtat ezen, akkor meg örülni kell, és ha jogi úton vagy családsegítő vagy.. által tettetek lépéseket, akkor megfogja érteni, mert gyógyul, és ezt tudja, hogy az ő érdeke, és a környezete érdekében is történt. A gyógyuló ember megérti. De ha nem fogja fel, hogy beteg, akkor nem akarok semmi rosszat mondani, de sajnos ez fokozódni fog csak :( Lépjetek józanon és tárgyilagosan!! Minnél hamarabb!!!!
Ez mind csak vélemény, az én véleményem a tapasztalataim útján amiben segíteni szeretnék! Sok sikert!!!
Azt gondolom, hogy jó lenne üdvözölni ezen az oldalon olyan embereket, akik kiegyensúlyozott lelkületűek és ilyen életvitelt is folytatnak. Hobbiszinten érdeklik őket a pszichológiai, pszichiátriai, családterápiai és egyéb mentálhigiénés szakismeretek, (lelkisegély tanfolyamot végzettek, szociális munkások és még hosszan sorolhatnám.) Esetleg rendelkeznek ilyen családtaggal/rokonnal/baráttal/ismerőssel.
Hosszabb távon gyümülcsöző lenne, ha akár kevéske szabadidejükből áldoznának és válaszolnának az itt segítséget kérő, nagyon nehéz élethelyzetben lévő sorstársaimnak. A bejegyzéseket és a hozzászólásokat olvasva pusztán az én jószándékom egyedül kevés lesz… Egységben az erő!
Adel nagyon szépen köszönöm a bíztató szavakat és a pozitív történetedet! További szép sikereket kívánok az életed minden területén!
Kisildi sok-sok erőt és kitartást kívánok Neked. Maximálisan megértelek innen távolról (én is éreztem már magam ilyen kétségbeesett mélységekben nemegyszer, sőt ki tudja, még mik várnak rám is.) Ha megoldani nincs is lehetőségem a gondjaidat, biztosíthatlak, hogy Lélekben veled vagyok/veled vagyunk többen is. Hidd el, hogy – még ha nem is látszik – a felhők fölött mindig süt a nap!
Sajnos most én sem vagyok a helyzet magaslatán, mert hozzátartozóm csúnya önkívületi állapotokat élt meg. Ha nem adtam volna be dupla adag gyógyszert neki – szerencsére elfogadta – hát vérfagyasztó heteket-hónapokat éltem volna át megint, mint anno évekkel ezelőtt. Így is kőkemény szívdobogás kínzott egész éjszaka, reggelre hányingerem lett tőle. Olyan volt, mint egy kísértet, egy hazajáró lélek az éjjel… A napokban sűrűbben rájött ez az “öntudatlan kísértet állapot” nappal is, a pánikroham, a beszűkült tudatállapottal járó kontrollvesztés. Rendesen kikészültem és leizzadtam én is mellette. Nem sokkal jobb az őrjöngésnél, hiszen ez is elég keményen pszichikailag kikészíti a hozzátartozót – csak másképpen. (Ez most a depressziós szakasza, és ez az utóbbi években hosszabb szokott lenni, mint a pörgős szakasz.)
Nekem a férjem bipoláris, akinél, úgy másfél éve diagnosztizálták a betegséget. Akkor a depressziós fázisban volt és korházban is kezelték. Csomó gyógyszer kipróbálása után, most végül is talpra állt. Legalább is azt hittem. Kiderült, hogy elhagyta a gyógyszereit, inni kezdett és most átcsapott a mániás időszakba. Ennek legsúlyosabb következménye az lett, hogy egyik este rám támadt, pénzt követelt tőlem, majd erőszakkal elvette a pénztárcámat, a telefonomat földhöz vágta, majd elvette a kocsimat is, amikor el akartam menekülni. A dulakodásnak kék foltok lettek az eredményei. Elég nagy vállalkozást vezetek, ott ahol közösen élünk. Van egy irodám és másnap ott találkoztunk. Első meglepetésében, amikor egy ilyen éjszaka után meglátott nem tudott mást mondani, csak hogy: Jó napot! Én viszonoztam. Azt hittem ezzel vége, megenyhült. 2 nap múlva bejött az irodámba és közölte, hogy kitakarodok innen, mert úgyis kicsinál. Meg fogok dögleni. Majd jött avval, hogy nem tettem egy téglát se a házba és nem vertem le egy karót sem a kerítésnek. Hozzá teszem, hogy 30 éves házasok vagyunk, és van 4 gyerekünk, akik velünk dolgoznak. Valamikor őket is meg kellett szülni és nevelni. Na, de nem magamat akarom mentegetni, hiszen nem én vagyok beteg. Mégis örökké bűntudatot ébresztett bennem. Most bújkálok előle, mert félek tőle, most már józanul is fenyeget. Nem tudom, hogy mi lesz velünk? Mit csináljak? Van orvosa, szóltam is neki. De a családunkat teljesen szét zilálta. Az én képe mindig visszatérő. Minden az enyém, mindent én csináltam. Mindenki takarodjon és oldja meg a problémáját. Ugyanakkor nem képes semmit végig csinálni egyedül. Belekap mindenbe. Mániásan vásárol és költekezik ilyenkor. Csak nála van a széf kulcsa, amiben kevés megtakarításunk van. Félek, hogy abból sem fog meredni semmi. Bár az “csak” pénz! De mi lesz velünk, a család többi tagjával? Kérlek segítsetek, hogy lehet ezt a legjobban kezelni?????
Bipoláris deprssziót diagnosztizáltak több mint 5 éve nálam. Nem volt egyszerű dolog megemészteni. A környzetemben szükségem volt nyugalomra, türelemre, megértésre. Sok ÖNBIZALMAT kaptam, és támogatást, és szép lassan eljutottam odáig, hogy ha nem tudnák a betegségemet, akkor észre sem venné senkisem, néhány “hisztis” rohamot eltekintve, de az bárkinél előfordulhat. Igen, egy barátnő mindig jól jöhet, akivel megbeszélheted, kibeszélheted a dolgokat, nem könnyű helyzetbe vagy. Ha figyeled a párod, akkor beszélhettek is a különböző “időszakokról” amiken “átmegy” (sajnos nem tehet róla sokszor
) A nyugodt időszakot használjátok ki egymásr 
érezzétek minél jobban magatokat egymással, ha szorongásos időt éltek át legyél türlemmel (ő sem tudja hogy miért rossz kedvű, egyszerűen nincs kedve “élni” sem, elmúlik, ne vedd fel akkor ha bármi tesz, mondd komolyan, néha kitör ilyenkor az ember. Ha vegyes időszak van egyszer depressziót érzel , majd hirtelen jókevdet próbáld tolerálni, ez a legnehezebb időszak, ilyenkor nem mindig tudja az ember, hogy mit tesz, mit mond, jókedvébe, bánatába ( ne vedd komolyan). Ami még jó, az az agykontroll tanfolyam ezt találom még a legmegfelelőbbnek a betegség “kezelésére” a legjobban, meg egy jó, türelmes, megértő társat, amit szerintem párod megtalál benned – maradj mindig ilyen, büszke lehet Rád! -. A párodnak ha lehet érdemes figyelnie magát is, tudja kontrolláni magát, ideiglenesen!!! pszichiáter segítségével, és rengeteg gyümölcsöt, zöldséget enni (sok vitamin ásványi anagy természetesen), sok jó levegőre, mozgásra is szüksége van (anit szeret sportolni, mozogni, esetleg nagyot sétálni). Viszont én tartom jónak a gyógyszert, énis szedtem, de leszoktam róla saját magamtól, mert egyre több kellett, mint egy drogos úgy éreztem magam tőle. De nem mondom hogy szokjon le róla, ha kell, akkor kell. Viszont sok egészséges dolog, testileg, lelkileg csak ezek segítenek neki és nektek. Egy jó könyv, egy kellemes séta, egy meghitt együttlét, amit szerettek, és szeret csinálni, Hobbi is nagyon jó, elfoglalja agondolatait. A kertben, a természetben töltött órák is segítenek, minden ami pozitíav, csak figyeljétek meg mik azok Nálatok! Remélem segíthettem, örülök hogy hozzátartozóként írtál! További szép napot Neked!
Aha. És mondd mért . a Tsernus?? Ő 1 “sztárdoki” de csakmert FELkapta a media. 1ébként – bár 2ségtelenül yo fej – bizonyára n több v okosabb, mint bármej más tisztességes pSICChifráter. (tuttommal ő ink a drogosokon van praXisilag)
- – -
Bíróságra?? WOU! zsír… és mijen okból fojólag?
ÉN bevallom n túlzottan szereti, mert 1. hót unalmas, 2. húzzák a végtelenségig mint 1 szar magyar filmet! 1x már majd’ fejbevertem az Bírót awal a kalapáccsal mérgembe, amivel a asztalt szokja verni amikor már agyilag zokni szegény… 
(azóta vhogy n is szivesen veszi HA közelébe megyek:)
Jelen pillanatban ott tartok, hogy a Csernus doktor segítsen rajta! 5 éve már felmerült bennem ez a gondolat, de akkor annyira ön- és közveszélyes állapotban volt, hogy hónapokig hallucinált, és riasztó téveszméi voltak – a mentő vitte be a kórházba. Volt, hogy bilincsben nemegyszer… na, nem is ragozom tovább!
Miriam, ne add fel, rengetegen vannak így mint te, de segíteni senki se tud. Vagy lelépsz, vagy nyelsz életed végéig. Ha már nagyon nem bírod, keress egy barátot/barátnőt, akinek legalább ki tudod beszélni, akkor is ha nem fogja megérteni…
éltalában nehezen visel el minket a környezetünk. de nem direkt csináljuk.
Kedves Miriam!
Nem írtad meg, milyen betegségben szenved a családtagod. Kérünk, hogy a történet címe alatt lévő “Új címke” feliratva kattintva írd be a betegség nevét, így az aktuális közösséghez fog tartozni a bejegyzésed, s nagyobb eséllyjel kapsz rá választ.
Köszünjük, üdv: Várószoba