kikészültem..

2014.09.06. 05:17

Aludni nagyon nehéz, főleg ha hét órával előtte kávét adagoltam túl.. az előbb elmentem futni, nemrég jöttem vissza, még mindig nem tudok. Nem tudom milyen lesz az órarend, rászoktam a futásra, reggel vagy este menjek futni, függök tőle. Eddig reggel ötkor tettem, s egész nap kóma voltam, most jobb volt futni, tudtam, hogy vár a puha ágyikó, és pihenhetek, mint egy mókus a felhőn. Felhő boldogsága olyan könnycseppekből színezett mosoly, az erdő falevelei puha vackot simít ágyikóban meghintve a nyugtató alvást, igaz még érzem a most kapott alprazolám ízét, olyan keserű, még mindig nem tudok aludni. Szellő festi ki a színesen derűs szivárványt, s közben ott a gondolat, hogy reggel vagy este kínozzam magam a négy kilométer futással, ha reggel teszem egész nap kóma vagyok, akkor kampec, a napomnak semmi értelme, kihullik az agyam minden részecskéje, leomlik az összes fáradt porcikája, ekkor mondom azt, hogy hurrá, ich bin sehr blöde, de mindegy is, ennyire üres régen voltam. fogalmam sincs, hogy órák előtt vagy után történjen az önkínzás? Ha előtt, akkor megeshet a vagdosás, tulajdonképpen olyankor vége a napomnak, képtelen koncentrálni a buksim, afféle bulímiás hajlam, nem tekintem magam egy mazochista figurának.. cseperegnek a gondolatok, de valóllag élnek bennem, minden igaz, olykor béna alkatukban barangolnak fejemben, már csak egy A-dúr Prelűd maradt, tisztán egy darab, Chopin írta, csupán őszinte pillanatok foghatók meg hangjaiban, technikailag defektes vagyok. segítség abban ,előbb írt soraimban, akkor mikor is kínozzam magamat, este vagy reggel? Ha reggel, akkor használhatatlan vagyok az órákon. alvásmentes éjszaka annyit ér, mint a koffeinmentes kávé, bár a kávé pörget, jó érzés tud lenni, amikor nem kell olykor gyakorolni gyors tempóban játszani, vagy mint egy bohóc beteg sapka nélkül.. szabad gondolatok corpusa véget ért, megpróbálok szundikáló plüss állataimtól álmot kérni….

#19062 rabbi hozzászólása: 2014.09.07. 02:03

Psziched fel atadni baloldali elmedtol,a jobboldalinak a dominanciat.A jobboldali agyfeled-psziched szerint-tul vakmeroen szarnyal.
Meselj almaidrol!Ha el szoktad felejteni,tarts az agyad mellett papirt,es iroszert,es az ebredes alatt ird le jelszavakban az almaid lenyeget!Almaid rettenteseire feny derulhet igy.
Elmed mindket fele a tied.Hagyd,hadd dolgozzon mindketto,a rendeltetese szerint!
A nappali kabultsag,az ejszakai almod hianya miatt van.Ne felj almaidtol!Ismerd meg azokat a szornyeket,amiket megformal,hogy megismerve plussallatkakka szelidulhessenek!

#19061 rabbi hozzászólása: 2014.09.07. 01:52

Kedves Nyuszii!

Zongorazol?Ha igen,gyakorolj sok Csernyt,igyekezve tartani a tempot.(Ha hibazol,lassabb tempoban kezd elorol addig,mig hibatlanul nem megy,s akkor egy kicsit gyorsithatsz.)

#19063 rabbi hozzászólása: 2014.09.07. 02:26

A technikai gyakorlatok megregulazzak a rapszodikusan szarnyalo lelkivilagodat,es testreszedde teszik hangszered.Segitsegukkel a hangszer engedelmesen kovetni fogja lelked szarnyalasat.Igy hat oda,s vissza a technikai onkinzas.

MINDEN VÉLEMÉNY SZÁMÍT!

 

Várószoba.hu
Email: varoszoba.hu@gmail.com

Médiapartner: Akadémiai Kiadó Zrt.

 

Krónikus betegek támogató, közösségi oldala.

precognox

Close
Close