policisztás ovárium, cysta ovarii

2015.02.21. 10:24

Sziasztok!

Az én tüneteim, elég korán jelentkeztek. 14 évesen jött meg az első menzeszem. Az igaz hogy az elején rendszertelen minden fiatalnál, de nekem már problémákkal indult.. Vagy nem volt semmi fél évig, vagy utána 3 hétig folyamatosan véreztem.

16 éves koromban vitt el édesanyám először nőgyógyászhoz, már akkor nem voltak biztatóak az eredményeim. Zselés gumó volt a méhembe, amit gyógyszeres kezeléssel elindítottak, vagyis kitisztítottak, amibe majdnem bele is haltam.

Ököl nagyságú vérrögök folytak ki belőlem 15 napig!!!!!

Ezután a korral kicsit jobb lett, de állandó hasfájásaim voltak. Az orvosomnak többször is említettem, de azt mondta hogy ez a nőiességhez tartozik..

Aztán jött a baj. 2011 nyarán sétálás közben össze rándultam, óriási fájdalommal. Orvos – onnan kórház – sebészet – nőgyógyászat – sebészet- nőgyógyászat. Egyik osztályról küldtek oda-vissza. UH vizsgálat alapján találtak egy csöppnyi 25mm cysztát; de az nem okozhatta a fájdalmaim. Vakbélre gyanakodtak, de a többi vizsgálat sem utalt arra, hogy a vakbelemmel lenne probléma, mégis megműtöttek.

A műtét közben eltávolították a vakbelem, aminek semmi baja nem volt, majd az orvos tovább vágott, h megnézze azt a cysztát – akkor jött a döbbenet, mint egy kacsa a habfürdőben olyan volt a petefészkem, tele volt apró cysztákkal amit szinte már fekélyes lett a szerv.

2 és fél év folyamatos rohangálás és eredménytelenség után feladtam. Elegem lett a vizsgálatokból, a gyógyszerekből, az orvostól – orvosig rohangálástól mert, minden hónapban újabbnál újabbak jöttek ki. Egy orvos sem tudta az okát, de 3 havonta műteni akartak..

Jelenleg inkább nem megyek el orvoshoz (nyilván az éves szűrést meglátogatom, de már csak nagyon végszükség esetén-

Életmódot váltottam. (vagyis apukám rám nevelte,)- lovagolok.

Minden játszik grepfruit, gyömbér….stb. – de ugyan úgy tele van a hasam.Tavaly tavasszal azt mondta az orvos iktassak be egy gyerek projektet, mert lehet hogy nagyjából 2 év múlva már nem lesz esélyem rá.

MINTHA EZ ÍGY MŰKÖDNE… egyedülálló és jelenleg munkanélküli fiatal nőtől..

Valaki találkozott már hasonlóval? Valami megoldás?

MINDEN VÉLEMÉNY SZÁMÍT!

 

Várószoba.hu
Email: varoszoba.hu@gmail.com

Médiapartner: Akadémiai Kiadó Zrt.

 

Krónikus betegek támogató, közösségi oldala.

precognox

Close
Close