Élet a parkolópályán

2015.03.11. 18:30

Sziasztok!

Írtam már pár történetet ide, az utolsóban titeket biztattalak, hogy igenis van kiút a pokolból. Nos, most én kérem a segítségeteket/véleményeteket. Vigyázat, ez hosszú eresztés lesz. Szóóóvaltehát. A betegségemről nem akarok többet írni, tudjuk mik a tünetek, számos gyógyszert, terápiát kipróbáltunk már sokan több-kevesebb sikerrel. A napokban elolvastam itt több sztorit is, és most hatalmas bennem a késztetés, hogy leírjam ide az őszintét, mert úgy érzem az én helyzetem, meg ahogy az életem (nem) alakul valahogy más. Szerintetek normális az, hogy valaki, aki annyi mindent kapott az “égiektől”, valaki akit megajándékozott a sors, csupa lehetőséggel, szerető emberrel, támogatással és minden földi jóval nem tud vele élni..? Szavakkal nem lehet kifejezni, hogy mennyire nem. Nincs életem. Illetve az egész egy nagy büdös nulla. Gyakorlatilag semmim sincs. És ezt nem tudom ráfogni a betegségemre. Mindenki csinál valamit, törekszik a jobbra, tart valahova. Küzd, megharcol minden kis sikerért, helyt áll a munkahelyén pedig legszívesebben eret vágna miközben én gurigázom magam előtt a semmit. Pedig mint mondtam, meg lenne a lehetőségem a változásra, a jó dolgokra. Olyan mintha nemet mondanék az egész életre. Kivonom magam minden alól (pedig most nem is vagyok depressziós fázisban) Nem értem, hiszen meg vagyok rettenve, érzem hogy az élet lassan elszalad előlem, és mindig halogatom, hogy majd holnaptól elkezdek valamit változtatni, majd jó lesz, de mégsem teszek SEMMIT. Nem történt velem soha nagy tragédia. A gyerekkorom mesébe illő volt, szerető családdal (bár anyámmal voltak gondok) barátokkal, szülinapi zsúrokkal, családi nyaralásokkal, biztatással, dicsérettel. A család szeme fénye voltam, de nem voltam különösebben elkényeztetve. Eszes, és szép kislány voltam, tele tervekkel, bizalommal, jó kedvvel, derűvel. De valahogy ez nem volt elég. Már egész kislányként fura irányt vett a személyiségem. Tudatában voltam az erényeimnek, és meg voltam róla győződve, hogy enyém a világ. Kiskamaszként, amíg a barátnőim, már mind úgymond lecövekeltek egy fiú mellett, én már akkor tudtam, éreztem, hogy egy párkapcsolat (most ezt így vicces olvasni) nem nekem való. Ez már 13 éves koromra tudatosult bennem. Érdekes ez mostanra sem változott sokat. Hihetetlen önző ember vagyok, aki nem utazik másra, csak a hódításra, a visszaigazolásra, de közben meg hiába kaptam életem során annyi figyelmet, érdeklődést mindig csak a kifogásokat kerestem és soha senkit nem engedtem közel magamhoz. És a célok? Álmok? Nem küzdök értük. Meresztem a seggem és várom, hogy változzon valami. Miért lettem ilyen? Milyen vagyok én valójában? Magamnak való, aki tud és szeret egyedül lenni? Vagy ennyire rettegnék, hogy nem merek megnyílni? Egyik sem igaz. Önző, manipulatív dög vagyok, aki szeret irigységet kelteni, és szeret azokkal az adottságokkal hencegni ami eleve adott. De közben meg lélek vagyok, aki együtt érez másokkal. Mi ez nálam? Miért nem mozdulok? Kóros lustaság? Érdekes, a fejemben elképzelek nap mint nap ezer szituációt, elképzelem az életem, hogy sikeres vagyok, és boldog…de tenni nem csinálok semmit érte. Akkora bennem a megfelelni akarás, hogy már régi barátaimmal egy kávéra sem megyek el, mert ha épp nem érzem magam tündöklőnek szégyenlem magam, és elbújok. Rengeteg lehetőségem volt, kitartás hiányában mindet szétbarmoltam. Minek, mondjátok meg MINEK kaptam ezt a sok jót ha nem tudok élni vele??????? Mit ér a szépség vagy a tehetség és a támogatás, ha közben nem vagyok más mint egy semmirekellő mihaszna???? Nagyon kérlek, írjatok, hiába próbálom magam analizálni, egyre inkább csak beletébolyodok. Ki vagyok én? Ha annyi jót kaptam miért nem vagyok képes az alapvető dolgokra??? Konkrétan semmire…Tényleg semmire…Segítsetek!

#23509 irokez hozzászólása: 2016.07.01. 16:22

Hú!
Azt hiszem Téged is a MOTIVÁLATLANSÁG emészt, legalábbis az is. Most szervezkedem motiválatlanság témában, sőt van is erről egy posztom, írj, és talán tudunk egymásnak segíteni.

#23511 irokez hozzászólása: 2016.07.01. 18:00

ja látom egyszer már írtam, itt egy mail:
peter.motival kukacka g mail

LemonJulis
#22476 LemonJulis hozzászólása: 2016.01.10. 19:08

Sziasztok,
Szia Kismacska.
Az igazság az,hogy nagyon sokan ugyanabban a cipőben járunk. Nálam is hasonló a szituáció,de annyi különbséggel,hogy nekem a gyerekkorom sem volt valami rózsás. 2 rossz házasságon vagyok túl,de a mostani már jónak mondható. A totál igazság az,hogy nem sok tapasztalatom van az életvezetésben. Megadatott ebben a 3.házasságban mindaz,ami az előző kettőben nem volt fel lelhető. Szeretnek és én viszont szeretek,de mégis hiányzik valami az életemből,amiről még nekem sincs fogalmam,hogy mi lenne az. Folyamatosan hiányérzetem van. Nem csak hiányérzetem,de bűntudatom is,mert egy lehetetlen ember vagyok. Vágynék én elismerésre,de semmit sem teszek érte. Kilépnék én a lustaságomból is,de mindíg elodázódik,halogatok, magamnak ígérgetek, hogy márpedig megváltozom, de nem megy. A lakásunk rendetlen és koszos. Sokszor szinte fizikai fájdalom amit érzek,mikor látom magam körül ezt a szörnyűséget, de mégsem teszek semmit. Szerintetek ki lehet ebből az állapotból találni? Szeretnék,de nem megy. Ha valakinek van ötlete,kérem segítsen. Köszi előre is.

#21389 askata7 hozzászólása: 2015.08.11. 16:25

Szia!

Mintha rólam írtál volna, teljesen hasonló figura vagyok én is. Túl vagy már rajta? Mi segített?

#23513 irokez hozzászólása: 2016.07.01. 18:05

Na meg Neked is:
Most szervezkedem motiválatlanság témában, sőt van is erről egy posztom,
Mailcim fentebb, lentebb már többször.

#20716 Johanna22 hozzászólása: 2015.05.17. 18:54

Nagyon megrendítő az őszinteséged. Főleg azért, mert magamra ismerek az önjellemzésedben. Passzivitás, önzőség, hiúság stb. Mintha rólam írtál volna. Én nagyon szenvedek a magánytól, de nem tudok kitörni belőle. Könnyen ismerkedem,de megtartani senkit sem tudok, mindig eldobnak. Nem tudom hol kezdjem el a változtatást.

#23512 irokez hozzászólása: 2016.07.01. 18:04

Ja Neked is írom:
Most szervezkedem motiválatlanság témában, sőt van is erről egy posztom.
peter.motival kukacka g mail

Mondjuk azért Nálad az is felmerül, miért dobnak el, mi az ok… ezt Neked kell tisztázni.

#20440 irokez hozzászólása: 2015.04.03. 20:08

Én is küldök egy ölelést! :-D
Valahol már írtam Neked régebben… nos gy biztos, annyiban előrébb vagy másoknál, hogy látod kívülről magad. Viszont a sok kérdésre válaszolni itt nyilvánvalóan nem tudunk…. tulajdonképp a válaszokat Neked kellene megtalálni, természetesen külső segítséggel. Vagy pszichológus, vagy egy ehhez nagyon értő valakivel…nem könnyű!

Viszont indítványozom, hogy valami csoportot próbáljunk meg összehozni, mert sok itt az oldalon az ide nem valók tömege,másrészt ez csoportban azért jobban megy…
Meg az öleléseinket is élőben adhatjuk ;-D

A motiválatlanság ügyében indított témám elakadt, d részmegoldásokra azért jutottam, amit másokkal együtt kidolgoznék.
Más a depresszió is, és más a borderline is….de azt hiszem egy rendszeres csoport erőt adhat a szakember felkereséséhez, vagy kiválasztásához is, ha kell én szívesen el is kísérek valakit orvoshoz.
Javaslatom, hogy esetleg indítsunk egy fórumot, vagy egy találkozót szervezzünk meg.

#20480 Kismacska hozzászólása: 2015.04.13. 15:39

Na, egy találkozóban én is benne lennék nagyon szívesen! Csak meg kéne szervezni.

Florci
#20375 Florci hozzászólása: 2015.03.25. 18:58

Sajnálom, hogy így érzed magad. :( Hát, én is hasonlóan érzem igazából. Mondjuk nekem a körülményeim is elég ramatyok (szerintem), de tény, hogy van ennél rosszabb is. + már rájöttem, hogy egyáltalán nem a körülmények felelősek ezért az állapotért. Pl itt vagy te, aki azt mondod, minden jó az életedben és mégis itt vagy.. Szóval valszeg bennem van a hiba. Én is rengeteget gondolkodom, mi lehet ez.. Én azt vettem észre, hogy valamiért eltűnt minden motiváció az életemből. És így nem is megy semmi. Nem érdekel semmi. Nincsen senkim, rám se néznek. Akkor meg minek ez az egész. De önző vagyok én is nagyon, ez is egoizmus, hogy ennyire éhezzük az elismerést (szerintem). Az a fura, hogy régebben tényleg meg akartam halni, meg is próbáltam kamaszkoromban többször. De most már nem akarok, meg félek a szenvedéstől is, ami megelőzi. De az életem is egy nagy nulla. Szóval most nem tudom mi van.. Jó lenne, ha lenne valaki, akinek fontos vagyok. :) Gondolom neked is. Küldök egy ölelést :)

#20345 Erzsimama hozzászólása: 2015.03.13. 14:20

Kedves Kismacska!
Olvastam a leveledet,úgy érzem nagyon belekeseredtél az életedbe.Ne tedd,ez nem segit rajtad,sőt még többet ront.Tudom könnyü ilyeneket mondani,hogy változtass az életeden.Én is szeretnék változtatni,de nem sikerül mindjárt.Ki kell várnom,hogy minden összejöjjön.A hangulatom,főleg,mert sajnos ugy érzem belefásultam az életembe.De megpróbálom újra és újra.Most biztosan sikerülni fog.Minden reggel és este meditálok,és máris jobb a közérzetem.Lesz ez még jobb is.Hidd el az első lépések a legnehezebbek.Próbáld meg ,mit veszitesz?Ha akarod irok neked az eredményemről.
Szia szép napot kivánok,Erzsimama

#20547 kicsimimi hozzászólása: 2015.04.20. 20:44

Szia Erzsimama!

Jó olvasni ilyen pozitív hozzászólásokat. Én is megpróbáltam kb. 2 hónapja a meditációt, szeretném, ha segítene nekem is. Néha nem jön össze, de én is próbálom nem feladni, és kitartóan csinálni. Ha gondolod, cseréljünk tapasztalatokat.
Szép estét, napot !

nora51
#20337 nora51 hozzászólása: 2015.03.12. 16:51

Ha születne egy kisbabád, akkor megtalálnád az életed értelmét. Nem magaddal foglalkoznál, hanem általa teljesednél ki,és változnál meg egy egészséges irányba. Teljesen átformálna!
Ettől függetlenül én elbeszélgetnék a helyedben egy pszichológussal! Nem szégyen egy hozzáértő véleményét meghallgatni!

#20336 kicsimimi hozzászólása: 2015.03.12. 14:19

Kedves Kismacska!
Elolvastam a történeted és nagyon sok hasonlóságot találtam az én életem vonatkozásában. Ennek ellenére arra biztatlak, merj nagyot álmodni!
Tényleg nem jó arra várni, hogy valaki helyetted megoldja majd ezt az áldatlan helyzetet. Élvezd azt, amikor valami jó történik Veled, mert ilyenek is vannak, csak lehet nem veszed észre. Gondolj mindig arra, hogy az életben mindenért meg kell küzdeni, nem adják ingyen, és igenis tenned kell azért, hogy másként legyen.
Határozd el, hogy mikor reggel felkelsz, mit fogsz csinálni. Elmegyek pl. egy sétára, elmegyek vásárolni, ha találkozol valakivel, szeretettel köszöntsd, őszintén fordulj hozzá, és kérdezd meg, mi történt vele azidági, amig nem találkoztál vele, és az is egy jó ötlet, hogy meghivd pl. egy sütire, egy kávéra, közben elbeszélgettek az életről, a saját történéseidről, és meghallgatod, hogy vele milyen dolgok történnek. Amikor elváltok, gondolt át azt, amiről szó volt. Keresd mások társaságát, mert így tényleg egyedül maradsz.
Irod, hogy szeretetben nőttél fel, meg hogy a párkapcsolat nem neked való. Ezt igy kategórikusan nem lehet kijelenteni, lehet rosszkor találkoztál valakivel, vagy az a személy, akivel bizalmas kapcsolatot alakitottál ki, nem az volt, akire Te vágytál. Hidd el, ez másokkal is előfordult, ilyenkor ne keresedj el, adj magadnak mégegy esélyt, és ne zárkózz el a továbbiaktól,
Próbálj eljárni valamiféle közösségbe, pl. egy tornára, egy ének klubba, és tánc klubba, film klubba, számtalan lehetőség van, ami közül válogathatsz, keresd meg a Neked leginkább megfelelőt.
Eljárhatsz könyvtárba is, ott is van ismerkedési lehetőség. Ne félj az újdonságtól, hisz mindenki igy indult neki.
Szivesen segitek Neked, ha gondolod, irj az ecsiszar@yahoo.com email cimre, és válaszolok neked, amint tudok.

MINDEN VÉLEMÉNY SZÁMÍT!

Akadémiai Kiadó Zrt.

H-1519 Budapest, Pf. 245

Telefon: (06 1) 464 8200

Email: varoszoba@akademiai.hu

© Akadémiai Kiadó Zrt.

Krónikus betegek támogató, közösségi oldala, az Akadémiai Kiadó gondozásában. Orvosok szakmai portálja: nota.hu

Precognox

Close
Close