A mai nap jól kezdődött, hatkor keltem, előtte már éber voltam, gondoltam, dolgozzak-e az íráson éjjel, hajnalban, nem tudom, de tele voltam energiával. Aludni is alig bírtam. Hattól fent vagyok, a nap csodásan sütkérezett rajtam, másokon, ez kellemmel telített, Drágámmal jót mulattunk a villamoson. Délután kipukkadt minden szép, jött a deprimált érzés, ami mára megszokottá vált. Tegnap injekcióra mentem a házi orvoshoz; megkérdezte, milyen, melyik állapotban vagyok, mondtam, most rossz. Ma ugyanaz tért vissza. Neki próbálom a jobbik oldalt mutatni, de egy ponton túl nem megy, jönnek a hangok – ma azt akarták, tegyem fel a kezem, mint feleletnél, nem engedelmeskedtem, magamhoz tértem. Furcsa a bizonyos ‘én’ és ‘magam’-ban beszélni. Nem akarom, hogy így lásson, deprimáltan. Nem tudok ellen tenni, mert jön, lecsap.
Ti, bipoláriosk mit tesztek, szedtek? Már kezdem érteni ezt a betegséget, és egy csöpp jó sincs benne.
Ti is merengtek a halálon? én csupán félek.
Pontosan azon gondolkodtam, a világban összevissza létező szegényekre. Ami nálam jó pont, hogy nem heverek – úgymond döglök – napestig, mert minden napot meg kell élni. Ott van az is, hogy szándékosan nem húzom le magam, ha deprimáló filmet is nézek, nem fordulok be, mer nem tudja kedvem szegni. A rossz napok, arról nem tehetek. Más erők irányítják a szellemeket, szimplán a hangokat… folyt köv.
A halálon való merengés még inkább lenyom, és lehúz. Ha egy kertben dudvák vannak előtted, akkor ne összpontosíts azokra nem érdemlik meg a figyelmedet. Keress a kertben más nemesebb, figyelmet érdemlőbb virágokat. Nem dudvát, hanem virágokat.
Az egy szál virág is sok, a dudvához képest. Engedd el a rossz emlékek áradatát, tudatosan nézz az életedben lévő szép, és nemes virágaidra, mert biztos, hogy van ilyen. Mindenkinek van, csak nem szeret arra emlékezni, mert idővel a kín lesz az élete meghatározója, azaz, azt gondolja, hogy fájdalom nélkül már élni sem érdemes, mert.
Ha azonban valaki tudatosan keresi a keserűségét, akkor ne fájlalja azt másokkal is közölve, mert másba is elülteti a kilátástalanság iránti vágyat, mintha más nem is létezne. Ráadásul, ha mi választottunk egy életmódot, akkor ne hibáztassuk a betegséget, sem egyebet, csak magunkat. Nem kell, hogy szenvedjünk, ha nem akarunk. Mindenki szenved, ki így, ki úgy. Nézd csak az afrikai gyermekeket. Hol van a te bajod az övékéhez képest? Itt a kényelem nagyfokú jelenléte az, ami okozza a semmittevés mindennapos gyakorlatát. Amig az ember önmagával van csupán elfoglalva, és saját magán mereng, bizony nem is lép előre
Az baj, ha diskurzust folytatsz egyebekkel a “szellemvilágból”. Persze, ha nem tudatosan, akkor arról nem tehetsz, de ha direkt keresed ezt a kontaktot, akkor te élvezed a helyzetet. Ha ez van, akkor a segélykérésed inkább sztorinak tűnik, pletykának, amit unalomból teszel, mintsem valós segélykérésnek. Te magad ítéld meg ezt….
Ha a betegséged érted, akkor tanuld meg a gyógymódját, és ne akarj folyton beteg maradni, mintha ez lenne a perverziód.
Aggódom érted, és igyekszem tárgyilagos lenni, mert amiket írsz, a sorok között olvasva mást is látunk mi, akik olvassuk írásaidat.
Kérlek ne haragudj a mostani hozzászólásomért, csak őszinte barátként szeretnék viszonyulni hozzád, ehhez pedig elengedhetetlen az őszinteség.