Sziasztok! Szeretnék veletek megosztani valamit.

2017.01.06. 23:32

Mióta az eszemet tudom van velem valaki. Valaki a fejemben… Nagyon sokáig azt hittem ez természetes dolog és nem szóltam senkinek egy szót sem, viszont rá kellett jönnöm ez nem természetes bármennyire annak hittem és az idő múlásával egyre rosszabb lett minden. Ráadásként csak azért, hogy minden szebb legyen megjelent még 2 másik hang is. Olyan érzésem van, hogy uralni akarnak és mindig beszélnek hozzám, emellett sokszor kiesnek dolgok a nap folyamán és olyankor tudom nem én vagyok hanem ők. Képesek arra, hogy fejfájást okozzanak nekem amikor csak akarják és mindezt direkt csinálják. Valamiért büntetni akarnak és ki akarnak maguknak sajátítani , mondván “Csak a miénk vagy”. Fenyegetnek, hogy ha elmegyek orvoshoz mindent elvesznek tőlem amim csak van. Próbálják tönkre tenni azt a kevés emberi kapcsolatom is.Azt mondják csak ők vannak nekem és csak rájuk számíthatok senki másra. Néha mikor már nem tudom mit tegyek és minden egy nagy káosz beszélek tárgyakhoz -azért, hogy valakik ne bántsanak végre- amik olyanok mintha válaszolnának nekem…

Alapjában véve utálom az embereket és nem szeretek köztük lenni, de félek attól hogy egyedül legyek és ha egyszer megszeretek valakit azt nem akarom elengedni, de egy hiba és gyorsan meg tudom utálni és megszakítani vele a kapcsolatot, mert azt mondom magamnak csak bántani fog.. Igen, mindig a legrosszabbra gondolok, de van egy személy aki bármit tesz nem tudom elengedni…

Sokszor játszom el a gondolattal , milyen érzés lehet megölni valakit vagy megkínozni… Rossz a felismerés de ez van…valamiért élvezem a gondolatot, és sokszor késztetést is érzek.

Nehezen alakulnak ki nálam az érzések és sokszor nem úgy reagálok dolgokra ahogy kéne. Viszont annak ellenére hogy az érzések nehezen alakulnak ki, nagyon érzékeny vagyok. Sokszor dühkitöréseim vannak és öngyilkossági gondolataim is pár kísérlettel egybekötve. Nem tudok aludni rendesen és mindig kimerült vagyok. Valami mindig lehúz és nem tudok tőle szabadulni. Saját magamtól félek a leginkább és a rám törő beteges gondolatoktól s vágyaktól.

Mint már említettem orvoshoz nem merek elmenni, így nem tudom mi bajom van.Valaki tudna nekem segíteni?

#24432 cirmoska hozzászólása: 2017.01.24. 21:10

Szia Pepsz! Megkapod a leveleimet?

EN-ek
#24440 EN-ek hozzászólása: 2017.01.26. 06:23

Czirmos zicca HAJJ! hovalett tavaj? n katta+ pepsi colla (is) BEatta a zunalmast! :P
Dőglöttország dőglöttehenei…hihi

#24423 cirmoska hozzászólása: 2017.01.22. 20:32

Szia! Megkaptam öket,írtam is.

#24408 cirmoska hozzászólása: 2017.01.20. 20:54

Szia! rosszul írtam az email cimem: koller.gi@freemail.hu

Pepsz
#24415 Pepsz hozzászólása: 2017.01.22. 11:34

Szia! Nem tudom micsoda , de valami baj lehet, mert nem kapod meg amiket küldök neked. Ez nem tudom miért van.

EN-ek
#24397 EN-ek hozzászólása: 2017.01.20. 04:45

MÉ n aaszotok má’ éjjnek idején, ti HAllucinátoros porbanfingók?? :P

Pepsz
#24398 Pepsz hozzászólása: 2017.01.20. 04:49

Ezt tőled is ugyan úgy meg lehetne kérdezni. De az iq szintedről mi nem tehetünk. Az előző hozzászólásod is törölted miután válaszoltam rá. :)

EN-ek
#24399 EN-ek hozzászólása: 2017.01.20. 04:52

iGen? és mit válaszoltá UHU? :D

am ÉN azé n alsz, mer:

1. Ste kellt, rGo kora reggel van
2. ÉN úgy kel és fex, ah aztata URI kedve tarccsa! ehhez yo lesz hozészoknotok;)
3. ABBA sajn tök igazad van: vaLÓban van itt 1 +átalkodott csenzor a ki szokott sziwatni, DE már magasról…:)

Pepsz
#24400 Pepsz hozzászólása: 2017.01.20. 04:55

Most akkor ki beszél nem alvásról? Uhu? :)
Nem tartom számon neked mit válaszolok, mivel érdektelen lenne, plusz egész jól el lehet rajtad szórakozni.

Pepsz
#24401 Pepsz hozzászólása: 2017.01.20. 05:03

Nos, ha te kényed-kedved szerint jársz-kelsz mi miért ne tehetnénk?:)

EN-ek
#24409 EN-ek hozzászólása: 2017.01.21. 02:40

látod bogyó! +inttörölt aajjas, DE legább téged is! hihi :D

Pepsz
#24407 Pepsz hozzászólása: 2017.01.20. 06:58

Együtt biztos nem, mert nekem van lábam is amivel megyek és nincs is kedvem egy hozzád hasonlóval.
Különösebben nem érdekel, de ha te ebben leled örömöd…
Viszont ennyi figyelem bőven elég volt részemről irányodba. Keress mást, mert én nem folytatom a játékot.

#24386 cirmoska hozzászólása: 2017.01.19. 21:35

Szia Pepsz! email címem: koller.gi@freemal.hu

Pepsz
#24396 Pepsz hozzászólása: 2017.01.20. 04:30

Szia!
Azt írja az e-mail cím nem található.

#24384 EszeEva hozzászólása: 2017.01.19. 14:56

Szia!
Ha azt mondod,hogy ennyire eluralkodott rajtad ez az érzés inkább tényleg menj el egy orvoshoz.Mert szerintem valamilyen nyugtatóra lenne szükséged.Még időbe vagy.Nehogy valami rossz útól érjen.Gondolj arra,hogy a szeretteid,ismerőseid se szeretnék ezt a bajt rajtad látni.Én a helyedbe úgy gondolkoznák:
Ebből már elegem van!Ezek nélkül szeretném leélni az életemet.Nem akarom,hogy mindig valaki mindig félelembe tartson.Én akarom irányítani az életemet,ne szóljon bele senki!
Idővel meglátod minden helyre fog jönni.Csak akarat kell hozzá.Az sokat számít.Ne félj ennyire.Már az egy jó lépés,hogy elmerted mondani ennyire nyíltan.
Ui.Az még erő és bátorságot tud adni,hogy ez az érzés ami ennyire fenyeget ezeket csak érzed,de a valóságba nincsenek melletted.Te legyél az erősebb!

Pepsz
#24394 Pepsz hozzászólása: 2017.01.20. 03:57

Szia!
Egy számomra igen fontos ember miatt döntöttem úgy, hogy valahogy megosztom a külvilággal ezt, ahogy csak tőlem telik.
A gondolat meg van és elég sokat is szoktam viaskodni magammal, de mikor “átváltok” azt nem tudom befolyásolni. Harcolok velük nap mint nap, de sajnos már történtek olyan dolgok amiknek tudatában rá kell jönnöm, hogy a fenyegetést komolyan gondolják – az említett történések túl személyesek ahhoz, hogy elmondjam – , így a magam módján saját erőből kell produkálnom valamit. Ami hát ugye nehéz, de nem szokásom csak úgy feladni és hagyni valaminek, hogy legyőzzön. Csak ugye… a probléma az, hogy az utóbbi időben elég sok stressz hatás ért, szóval gondolom ezért romlott a dolog.
De Köszönöm a válaszod, a bíztatást és megpróbálom rávenni magam az orvosra, ahogy csak tudom!

#24375 cirmoska hozzászólása: 2017.01.18. 21:09

Szia! Én megértem a helyzeted,mert nekem is régóta hangok gyötörnek,teljesen kívagyok,állandóan megakarok hallni. Engem is terorizál,nincs már saját életem,voltam orvosnál,szedtem gyogyszereket,de nem segítettek. Azért neked azt ajánlom keress egy jó phszihiátert hátha tud neked segíteni. Ha akarod beszélgethetünk privátban,vagy skypolhatunk. küldök egy linket.http://www.nyitnikek.hu/index.php?p=hanghallok. Olvass bele. Addig is kitartást,és minden jót!

Pepsz
#24379 Pepsz hozzászólása: 2017.01.18. 22:31

Szia!
Attól én is félek, hogy ha esetleg valahogy el tudnék menni és kapnék gyógyszert nem használna semmit.
De nem tudom ezt már sokáig csinálni így… Szorul a hurok a nyakam körül s fogalmam sincs mi lesz ha teljesen össze roppant. El akarom ezt kerülni valahogy.
Privátban beszélhetünk. :)

#24372 EszeEva hozzászólása: 2017.01.18. 14:00

Kedves Pepsz!
Nem könnyű a helyzeted az biztos.De ebben az esetben azt tudnám ajánlani,ha orvoshoz sem akarsz fordulni,és szeretnéd,hogy miden rossz elkerüljön akkor próbáld meg miden figyelmedet elterelni olyanra ami az érdeklődésedet felkelti.Meglátod utána a fejed,vagy úgy is mondhatom,hogy a godolataid azon fognak járni amivel fogol foglalkozni.Ha a tavasz meg beköszönt az annál szebb lesz.Én is amikor magamba voltam sokat mentem egyedül sétálni.Közbe a természetet figyeltem.Pl.Sokszor elmentem egy folyót megnézni.Figyeltem a madarakat,mókusokat,növényeket….stb.Utána én is színesebbnek láttam az egész életemet.Még az olvasást is ajánlanám.Az igazán dolgoztatja az ember agyát. Előtte romokba hevert.Szedd össze azt a pici kis erődet és lapozz.Zárd le a tegnapot.Legyen benned akarat,mutasd meg magadnak és aki azokat a hangokat kiadja,hogy le tudod győzni.Sok sikert kívánok hozzá.

Pepsz
#24373 Pepsz hozzászólása: 2017.01.18. 16:15

Köszönöm a válaszod EszeEva!
Nagyon szeretek sétálni egy bizonyos időjárásban és emellett az olvasásban is kedvem lelem. Sokat szoktam rajzolni és mindig próbálom elterelni a gondolataim és a figyelmem, valamint egy teljesen más dologra összpontosítani, de nem hagynak békén. Ha aludni akarok, ha olvasok, ha rajzolok, bármit akarok tenni mindig ott vannak és beszélnek hozzám. Egyre többször esnek ki órák vagy akár napok is és olyankor kételkedem abban, hogy én voltam aki az emberek közé ment. Nagyon szeretnék elmenni végre orvoshoz, de mint már mondtam fenyegetnek és bennem van a “Tilos orvosi segítséget kérnem” érzés… Egyre inkább kezd elfajulni a dolog és ha fejben jelen is vagyok van, hogy a testem olyan mintha más “kezelné”. Kezd kikészíteni a dolog. Igen tudom… mindenképp el kell mennem szakemberhez, de egyszerűen képtelen vagyok rá.
Mindemellett Köszönöm a biztatást és igen… azon vagyok, hogy változzon, hogy a környezetem kevésbé legyen erre figyelmes.

MINDEN VÉLEMÉNY SZÁMÍT!

 

Várószoba.hu
Email: varoszoba.hu@gmail.com

Médiapartner: Akadémiai Kiadó Zrt.

 

Krónikus betegek támogató, közösségi oldala.

precognox

Close
Close