Úgy érzem, nem bírom tovább

2021.09.10. 16:08

Sziasztok!

Nem igazán tudom, hol kezdjem el. Ez az első alkalom, hogy egy olyan oldalra írok, ahol bármit kérdezhetsz. Nem terveztem, hogy valaha is ki fogok írni bármit, de jelenleg azt érzem, hogy muszáj.

Én egy kamasz lány vagyok, iskolába járok és nagyon jó kapcsolatot ápolok a családommal. Igazából mindenem megvan, ami miatt boldog lehetnék. A baj az, hogy nem vagyok boldog.

Amikor nyolcadikos voltam, valami nagyon megváltozott az életemben. A legjobb barátom elhagyott engem, onnantól pedig senkim nem volt. Nagyon magányosan éreztem magam. Óvodás korom óta mindig volt egy legjobb barátom. Amikor elkezdtem az iskolát, más lett az igaz barát számomra, aztán megint más. Minden alkalommal nagyon fájt, amikor véget ért egy olyan barátság, ahol volt bizalom és boldogság. A legutóbbi ilyen eset viselt meg a leginkább. Ekkor tapasztaltam meg, hogy milyen érzés magányosnak lenni. Ott volt nekem a családom, mégis fájt a szívem. Hiába beszélgettem emberekkel, akikkel hasonlítottam, hiába nevettem nagyokat, magányosan éreztem magam.

A hetek múltak, én pedig nem csak elhagyatottnak, hanem szomorúnak is éreztem magam. Elviselhetetlen volt számomra, ezért próbáltam változtatni. Elkezdtem edzeni, rajzoltam, könyveket olvastam. Eleinte az összeset élveztem, de nem telt sok időbe, hogy megunjam őket. Egyszerűen mindentől elment a kedvem. Semmi nem tett boldoggá. Ez pedig a mai napig így van. Most már középiskolába járok, ez a fájdalom pedig még mindig velem van. Már legalább egy éve öngyilkos gondolataim vannak. Úgy érzem, nincs értelme, hogy éljek. Az lenne a legjobb, ha meghalnék. Többé nem érezném ezt a szúró fájdalmat az egész testemben.

Viszont van valami, ami számomra furcsa. Mégpedig az, hogy néha nagyon jól érzem magam. Nekem nincsenek céljaim, viszont néha napokig úgy érzem, hogy meg szeretnék valósítani különböző dolgokat. Négy-öt napig nagyon jókedvű vagyok, ilyenkor szívesen rajzolok, festek, filmet nézek. Még új könyveket is veszek. Néha olyan, mintha nem is valódi lenne. Mindig meglepődök azon, milyen jól érzem magam, mert a sok rossz nap után furcsa érzés kedélyesnek lenni. Ha lehetne, mindig ezt akarnám érezni, de sajnos tudom, hogy kevés ideig tart. Tudom, hogy az ember nem lehet mindig fent, de nálam a jókedv és a szomorúság folyamatosan váltja egymást.

Amióta tart ez az állapot, öt-hat napnál tovább nem szoktam boldognak érezni magam. Nem értem, miért történik ez.

Amikor úgy érzem, végre minden rendben van, jön ez a sötétség és mindent tönkretesz. Anélkül vagyok szomorú, hogy lenne bármi okom is rá. Jelenleg is ezt érzem. Már egy pár napja tart. Ilyenkor nem naponta lesz egyre rosszabb, hanem van, hogy már a második napon előjönnek az öngyilkos gondolataim. Sajnos ilyenkor nagyon sötét dolgokra szoktam gondolni, és nem tudom leállítani őket.

A hangulatingadozásaim mellett folyamatosan fáradt vagyok. Bármennyit alszok, úgy érzem a testem minden percben össze akar esni. Ez függ a hangulatingadozásaimtól is, de általában nagyon fáradt vagyok. Amióta ez az állapot tart, a memóriám és koncentrációs képességem egyre rosszabb. Néha összekeverek eseményeket, rengeteg alkalommal nem jutnak eszembe fontos dolgok, az iskolában pedig képtelen vagyok figyelni. Ott ülök az órán, de sosem tudom, hogy miről beszél a tanár. Soha semmit nem jegyzek meg az adott anyagból. Ha meg is kell tanulni, három nap után teljesen elfelejtem.

Olvastam a bipoláris zavarról és a depresszióról is, de nem tudom, hogy egyáltalán valamelyik lehetek-e közölük.

A bipoláris zavarban szenvedő emberek, amikor jól érzik magukat, akkor tényleg nagyon annak érzik. Energikusak, bátrak és céltudatosak. Én valóban szoktam jól érezni magam, de nem tudom, hogy annyira, mint amennyire egy bipoláris ember szokta magát. Tudom, hogy ilyenkor sokat és gyorsan beszélek (alapjáraton csendes típus vagyok), hülyeségeken nevetek, nem stresszelek, kedvet kapok dolgokhoz. De nem igazán tudom elmondani, hogy ilyenkor mennyire érzem jól magam, mert van, hogy nem is figyelek rá. A depresszió pedig azért nem lehet, mert ahhoz meg néha túl jól érzem magam. Egy depressziós emberhez képest én pár alkalommal tényleg elég kedély állapotban vagyok.

Lehetséges, hogy csak a kamaszkor miatt van ez?

Vagy ez egy nem normális dolog?

A szüleimnek nem merek erről szólni, mert amikor egyszer elmondtam, hogy már hónapok óta szomorú vagyok, akkor hibáztattak az érzéseim miatt. Azóta pedig nem igazán merem elmondani, mit érzek valójában.

Szeretnék elmenni egy pszichológushoz vagy egy pszichiáterhez, de ehhez el kéne mondanom a szüleimnek, ezért inkább ide írtam ki.

Fogalmam sincs, hogy meddig bírom még így, meg akarok halni. Nagyon szeretem a családom, nem hagyhatom hátra őket, de ezzel a szenvedéssel sem akarok élni.

Ezért meg akarom tudni, hogy mi a bajom és hogy mit kéne tennem, hogy végre igazán boldog legyek.

Nem tudom, mennyire számít, de szeretném hozzátenni, hogy pár hét múlva leszek 16 éves.

Köszönöm szépen, ha időt szántál arra, hogy ezt elolvasd! Tényleg köszönöm.

#29739 kicsimimi hozzászólása: 2021.09.15. 16:37

Szia! Mindenképp mondd el a szüleidnek őszintén a problémádat. Hidd el nem fognak visszautasítani, ők azok, akik a leginkább ismernek és mindig jót akarnak Neked.
Amit leírtál, sajnos ez valóban a bipoláris depresszióra jellemző, de ezt egy pszichiáter fogja diagnosztizálni és kezelni.
Ma már sok alternatív módszer is létezik a probléma megoldására. Pszichológus segítségét se utasítsd vissza, ha felajánlák.
Menj el minél előbb, annál jobb, hidd el mindenki azon lesz, hogy segítsen rajtad.

nezumixe
#29740 nezumixe hozzászólása: 2021.09.15. 16:41

Szia! Szerencsére el tudtam mondani a szüleimnek. Szóval, ha minden jól megy, akkor lehetőségem lesz elmenni egy pszichológushoz.
Köszönöm szépen a válaszod! Igyekezni fogok.

nora51
#29735 nora51 hozzászólása: 2021.09.13. 17:28

Bizony, lehet hogy jól gondolod, ez valóban bipoláris jellegű dolog. De mivel nagyon fiatal vagy, ez lehet a serdülőkorral járó labilitás is. Ha nem lépsz, nem jutsz semmire, ezért az lenne a legkényelmesebb lépés, ha felkeresnéd az iskolaorvost. Így a szüleidet se kell ebbe most bevonnod. Kérj tanácsot az iskolaorvostól, majd ő elirányít oda, ahova jónak látja. Ha van az iskoládnak iskolapszichológusa, mindjárt egyenesen hozzá is fordulhatsz. Majd ő megítéli, hogyan tovább.
Szeretettel: nora51

nezumixe
#29736 nezumixe hozzászólása: 2021.09.13. 21:28

Nincsen iskolapszichológus, ezért hozzá nem tudok fordulni, viszont ma a dolgok úgy alakultak, hogy el tudtam mondani a szüleimnek az igazságot. Eldöntöttem, hogy bátor leszek és mindent elmondok, amit el kell. Jobbat kaptam, mint amire számítottam, szóval lehetőségem van elmenni egy pszichológushoz. Igazából nagyon félek, hogy mi is lesz a válasz, de szeretném már megtudni.
Nagyon szépen köszönöm a választ! <333

EN-ek
#29734 EN-ek hozzászólása: 2021.09.12. 21:29

Yájj, BENE hajjámá teszegény bébibogyó fene NAGY yó daógodba! :P

- yó tsalád pl. (sz)aranyat ér,
- 16é isa LEGszebb életkorszakpájakezdőszakasz!

SOKK másnak ezek SE adatnak mekk! (pl. szegény ÉN) brühhühhü! :’(

A qrva sokk szívás majccsak EZUTÁN jön (csőstül), h aztis megemlegeted!! SÓval most ink őrüjj mint majjom a FArkamnak + amit akarsz! –> irigykedikk is… :) :(
Jelentkezzen be, ha válaszolni szeretne

nezumixe
#29733 nezumixe hozzászólása: 2021.09.11. 11:40

Szia! Köszönöm, hogy felajánlottad ezt. Írtam is neked.

MINDEN VÉLEMÉNY SZÁMÍT!

 

Várószoba.hu
Email: varoszoba.hu@gmail.com

Médiapartner: Akadémiai Kiadó Zrt.

 

Krónikus betegek támogató, közösségi oldala.

precognox

Close
Close