Élet a Katasztrófa után

Téma címkék:
2014.01.23. 10:10
agy1

A stroke utáni állapot lelki kihívásai összetettek, sikereket elérni ebben óriási teljesítmény. Mégsem lehetetlen megbirkózni a feladatokkal, amelyek gyakorlatilag személyes életünk újbóli felépítését kívánják tőlünk úgy, hogy már egy másik, az előzőnél általában látszólag szegényesebb eszköztárból építkezhetünk. Óriási jelentőséggel bírhat ilyenkor a hozzátartozók segítsége, de a fő csatát természetesen magának az érintettnek kell megvívnia, hiszen az ő akarata működteti saját felépülését. Cikksorozatunk első részében ezért a stroke-on átesett ember szemszögéből vesszük sorra a szakértő, Poczik Emese segítségével a nehézségeket és a lehetséges megoldási irányokat, másik részében pedig a hozzátartozók szemszögéből mutatjuk be ugyanezt az utat.

A stroke utáni rehabilitáció alapvető feltétele az érintett motiváltsága, vagyis a beteg elhatározása és erőfeszítése nélkül a szakemberek nem tehetnek semmit az elérhető legjobb életminőség megvalósítása érdekében. A nehézségek sora azonban nem ér véget a rehabilitációs ellátás után sem, ellenkezőleg. Az érintettek ekkor maradnak igazán egyedül. Egy biztonságos teret, környezetet veszít el az ember, életében űr keletkezik – és elkezdődik a nagybetűs élet a stroke után.

Mielőtt az agyi katasztrófa bekövetkezett, az érintett éppen úgy élte életét, mint a többi egészséges ember. A baj hirtelen jön, nem lehet rá felkészülni. Ez egy olyan trauma, amelyet már önmagában nem szabad alábecsülni – hangsúlyozza Poczik Emese.
Az emberben ilyenkor óhatatlanul is olyan kérdések merülnek fel, mint hogy  “Miért kaptam stroke-ot? Miért pont én? Mi az, amiben rosszabb voltam mint mások?” A szakértő tanácsa szerint az első lépés, hogy ezeket a kérdéseket tudatosítsuk, merjük kimondani magunknak és akár másoknak is, és próbáljunk meg választ kapni. Annak megértése, hogy a stroke-on átesett ember nem rosszabb, mint mások, még ha nem is vigyázott egészségére megfelelően, akkor sem “érdeme szerint” történt ez vele, és hogy az agyi katasztrófa után is megmaradtak emberi értékei – annak ellenére is, ha szerepei megváltoznak – alapot szolgál a trauma feldolgozására.
Ha ezeket a természetesen felmerülő kérdéseket kicsit elrendezte magában az ember, akkor optimális esetben elkezdődhet a gyászhoz hasonló folyamat. Egyéni, hogy kinek mennyi időt vesz ez igénybe és hogy ki mennyi időt tölt el egy-egy feldolgozási szakaszban.

Mit és miért kell gyászolni?
Mindazt, amit a stroke miatt elveszítettünk, sokszor szerepeinket, bizonyos készségeinket, akár munkahelyünket, esetenként beszédünk tisztaságát – csupa olyan dolgot, amelyek addig természetes részét képezték életünknek, és amelyeknek a továbbiakban – ideiglenesen vagy örökre – nem vagyunk már birtokában.
A szakértő javaslata szerint nagyon fontos, hogy már ezen a ponton próbáljunk meg kialakítani egy kétoldalú gondolkodásmódot: ne csak az elveszett dolgokat gyászoljuk, azt is hangsúlyozzuk magunknak, hogy mi az, ami megmaradt, amiből építkezni tudunk. Ez a megmaradt oldal idővel kiegyensúlyozhatja és pótolhatja az elveszett dolgokat. Ez a hozzáállás abban is segít, hogy számba vegyük, milyen lehetőségeket tudunk kihozni megmaradt képességeinkből – melyek azok a tevékenységek, amelyek végzésében sikereket érhetünk el. A sikerre az embernek önmagáért van szüksége, tehát nem kell mindjárt nagy dolgokra gondolni, apróságok megtétele is  sikerrel járhat. Ezért ha már felfedeztük, mi az a tevékenység, amelyben aktuális állapotunkban eredményesek vagyunk (akár egy tárgy arrébb tétele) – vagy ami örömet okoz számunkra (akár egy hobbi), érdemes aktívan gyakorolni azt. A cél megtapasztalni, hogy környezetünkben hatékonyan helyt tudunk állni.
Összefoglalóan az volna a jó, ha előbb-utóbb egy építő jellegű gondolkodásmóddal tudnánk végiggondolni azt, hogy milyen képességeink vannak jelen állapotunkban és hogy ebből építkezve milyen reális célokat tűzhetünk ki magunk elé – mondja Poczik Emese.

Milyen tényezők nehezítik ezt a folyamatot?
A kudarctól való félelem frusztrációt és szorongást okoz. Ez stroke után gyakran előfordul az emberrel, ami ellen úgy tudunk hatékonyan küzdeni, ha felismerjük, mi zajlik le bennünk. Nyugodtan beszéljünk róla – tanácsolja a szakember – környezetünk meg fog érteni bennünket, nem kell ezt az állapotot természetesnek venni vagy szégyellni. Probléma lehet, ha a kudarctól való félelem elhatalmasodik az emberen és már nem is mer semmit kezdeményezni, passzív állapotba sodródik és így elakadhat egész rehabilitációs folyamata. A szorongás az újabb stroke bekövetkeztétől, a napi frusztráció, ami a készségek hiányából fakad végképp megkeserítheti életünket, az izoláció miatt pedig depresszió vagy súlyos pszichés zavar alakulhat ki az emberben. Ezeknek az állapotoknak a felismerésében természetesen a legnagyobb szerepe a hozzátartozóknak és az érintettet körülvevő szakembereknek van.

Segíts magadon, és…
Az ilyen hullámvölgyekben érdemes szakember – pszichológus – segítségét kérni, vagy bármi egyéb módon külső segítséget keresni. (A pszichológus segíthet a viselkedés-beli változásokat előidézni, pl. az újabb stroke elkerülése érdekében leszokni a dohányzásról, ezen kívül problémafókuszú és jövőorientált beszélgetéseket folytathatunk vele, megbeszélhetjük, hogy mi, hogyan és miért történt velünk, milyen jelenlegi állapotunk és milyen reális célokat tűzzünk ki magunk elé, emellett stressz- és szorongásoldó technikákat tanulhatunk és lehet csoport terápiára is menni, ahol mindenki egyénileg beszélhet saját élményeiről – akár halálfélelméről – és megtapasztalhatja az azonos problémával élő emberek között kialakuló megtartó erőt.)

A külső segítségre számtalan lehetőség van, melyekből a cikk alján konkrét ajánlat-listát is találhatnak olvasóink. Rengeteget lendíthet az ember lelki állapotán már az is, ha utána olvas akár konkrétan az ő helyzetére vonatkozó, akár általánosabban véve a problémáját is érintő könyvekben a megoldási lehetőségeknek. Ad egyfajta kontrollt, ha képezzük magunkat, valamint az is segít, hogy saját céljaink szolgálatába állítjuk megmaradt képességeinket.
Még intenzívebb tevékenység a telefonos vagy internetes kommunikáció kezdeményezése – mindkét csatornán lehet találni lelki segély szolgálatokat. Ezeken a módokon az is nyitni tud környezete felé, aki mozgásában korlátozott és ezért nem tud elmenni a kapcsolódó betegegyesületek rendezvényeire. (Létezik kifejezetten idős embereknek szóló telefonos szolgálat függetlenül attól, hogy beteg valaki vagy nem.) Az Interneten pszichológussal is kapcsolatba léphet, aki akar – az ember így nem veszi magára a terápiás keretek kötelezettségeit és a szakemberek enélkül is tudnak jó tanácsokat adni. Poczik Emese kiemelte a varoszoba.hu jelentőségét is – akár – mint nálunk – virtuálisan – akár személyesen egy betegklubban érdemes találkozni sorstársainkkal, hogy észre vegyük – nem vagyunk egyedül problémánkkal, megoszthatjuk egymással megküzdési stratégiáinkat és elfogadhatjuk mindazt a segítséget, amit egy ilyen szervezet kínál: előadásokat betegségünkről és a terápiákról, közös foglalkozásokat, jogi segítségnyújtást, akár a napi nehézségek (postára menés, hivatali papírok ügyintézése, stb.) megoldását, stb.
Hozzáállásunk is módosulhat a félig telt vagy félig üres pohár példájával bemutatott kettős látásmódhoz hasonlóan: “betegségem már nem elzár másoktól, hanem alkalmassá tesz arra, hogy egy közösség tagja legyek”. Temészetesen nem mindenki számára vonzóak az ilyen közösségek – bár kétségtelenül rengeteget jelenthet azok számára is, akik alapvetően ódzkodnak ettől – de nem is ez a legfontosabb, hanem az, hogy kortól, nemtől függetlenül megtaláljuk létünk új értelmét, úgy, ahogyan mi magunk tudjuk.

Telefonos Lelkisegély Szolgálat: 116-123- éjjel -nappal
Caritas Lelkisegély Telefonszolgálat: 0680/505-503 – reggel 6-tól este 6ig
Meleg Háttér Telefonszolgálat: 0680/505-605 reggel 6tól- este 11ig
Idősek Délutáni Telefonos Szolgálata: 0680/200-866 este6tól 9ig

Hasznos oldalak
www.strokeliga.blogspot.com
www.delutan.hu
www.szolgalatok.lelkisegely.hu
pszichologus.lelkisegely.hu
www.szorongok.hu
wwwgyogytornahalozat.hu
www.strokeinfo.hu
www.beszedrehabilitacio.hu
www.aphasie.hu

Klubok
Újrabeszélők Klubja
Nemsokára várhatóak a Nemzeti Stroke Liga által megrendezésre kerülő foglalkozások

Könyvajánló
Dr. Jill Bolte Taylor: Mennybe döngölve. (Egy agykutató boldogító agyvérzése)

WHO: Hogyan kerüljük el a szívrohamot és a szélütést?

Jankovics Éva: Stroke- Egy család regénye

MINDEN VÉLEMÉNY SZÁMÍT!

 

Várószoba.hu
Email: varoszoba.hu@gmail.com

Médiapartner: Akadémiai Kiadó Zrt.

 

Krónikus betegek támogató, közösségi oldala.

precognox

Close
Close