Andor mesélte...   

Szomorú történet Géza bácsiról aki - életének egy olyan stádiumában került a kórterembe, ahonnan nincs visszaút, és nincs tovább. Már csak napjai voltak hátra neki ahhoz, hogy megtérjen teremtőjéhez. Bedeszkázott ágyba került, hogy le ne essen. Hogy be ne pisiljen, katétert kapott, és vékony, - injekciós tűvel lilára szurkált - karjába egy állandó használatú infúziós csatlakozót sikerült az egyik nővérnek beplántálni. Ezen keresztül jutott folyadékhoz, hogy ki ne száradjon. Az orvoslás, az emberileg adható segítség teljesítette a rá háruló feladatokat.

     Teljesítette? Nem!!! Egy dologról ugyan is elfelejtkeztek. Hogy ebben a roncsban még él a lélek, az öntudat, épen és sértetlenül. Ezt nem látta az éjszakás nővér, akinek súlyos tehertételt jelentett Géza bácsi tisztába rakása, mosdatása. Előfordult, hogy leesett a deszka és Géza bácsit a földről kellett összekanalazni. A nappali nagyvizit is gyorsan odébbállt az ágytól. Legyünk őszinték! A lelkizés nem az ő feladatuk volt. Hát kié? Természetesen a rokonoké! De látogató nem jött hozzá. A többi betegnek is megvolt a maga gondja-baja. Őket inkább zavarta nyugalmukban, a Géza bácsi körüli éjszakai jövés-menés, és különösen az, hogy hangos szóval hívta ilyenkor az anyját.

    Andornak még 4 napja volt a „szabadulásig”, ezért elhatározta, átveszi a rokonság szerepét. Másnap odament Géza bácsihoz, aki hangos szóval követelte: WC-re akarok menni. Elmagyarázta neki; nem kell ilyen dolgokkal foglalkoznia, nyugodtan belepisilhet a katéterbe, úgy, mint boldog gyerekkorában a pelusba. Megkérdezte tőle, mi volt a foglalkozása. Géza bácsinak felcsillant a szeme, és nyomorúságáról elfeledkezve mesélni kezdett. Büszkén mondta: egy nagy, régi földbirtoknak volt az intézője, kétkerekű bricskával járta a határt, szemmel tartotta a növénytermesztést, aratáskor felügyelt a gőzgéppel hajtott cséplőgép munkájára. Dicsérte az uradalom borát, és nem feledkezett meg a vidám szüretekről sem mesélni. Komolyan foglalkozott a lótenyésztéssel, és lelkes beszámolót tartott kedvenc lovairól. Andor többször elbeszélgetett így vele. Megtudta, hogy a felesége 2 éve halt meg, és a lánya Svájcba ment férjhez.

   Talált Géza bácsi szekrényében egy villanyborotvát, amivel úgy-ahogy lekaparta a szőrt az öreg képéről. Fájdalomtól elgyötört, ráncok barázdált arca ellenére is egy jóképű, öreg ember varázsolódott belőle. Közben megjött a lánya Svájcból, így Andor feladatának vége szakadt. Mikor Andor hazament, Géza bácsi felemelte csonttá aszott kezét valamiféle búcsúintés féleségre, és halkan csak ennyit mondott: „Köszönöm neked, hogy jó barát voltál!” Andor gyorsan kiment az ajtón, mert félt, hogy férfi létére elbőgi magát. Mint később megtudta, még 1 hétig élt az öreg, többszörös áttételű rák végzett vele.

2006. júniusa volt. A férjem pont egy évvel ezelőtt öt nap alatt meghalt szívinfarktusban. A lányom és unokám elutaztak ,egyedül voltam és nyomott hangulatban. És akkor még a jogosítványom érvényessége is most járt le. Összeszedtem magam, elmentem a háziorvosomhoz, aki elküldött egy laborvizsgálatra. A leleten semmi izgalmas nem volt, néhány szám kicsit eltért a referencia tartománytól. A háziorvosom elgondolkozott az egyik értéken, azt kérdezte,  miért ilyen sok ez az enzim, nincs valamilyen panaszom a májamra? - semmire nem volt panaszom, makkegészségesnek éreztem magam. Mikor voltam hasi ultrahang vizsgálaton?- kérdezte. 10 éve is van már - mondtam. Akkor most  adok egy beutalót hasi ultrahangra - mondta, és egy hét múlva ott is voltam a vizsgálaton.

Nem voltam ideges, tudtam, hogy semmi bajom, de szeretem, ha van egy -két aláírt papír ami bizonyítja is ezt. Az ultrahang vizsgálaton az orvos megkérdezte, mi van a vesémmel? Mi lenne, azt sem tudom, hogy van vesém. De itt van valami - mondja. Talán vesekő? kérdezem óvatosan. Nem, ez nem kő - válaszolja igen határozottan. És vizsgálódik tovább, és mindenfélét diktál az asszisztensnek, amiből egy kukkot sem értek. Mi van hát ott? - kérdezem.  Ez egy nagy daganat - mondja. Nem is értem miről beszél, de már befejeződik a vizsgálat, a lelet a kezemben, és az orvos a lelkemre köti, hogy ezzel azonnal kezdjek el komolyan foglalkozni.

Mint akit fejbekólintottak, megyek vissza a háziorvoshoz, aki azonnal az urológiai szakorvoshoz küld. Ott újra megnéznek ultrahanggal, és sürgősséggel CT időpontot kérnek a számomra.Van egy hetem a bizonytalanságban, de nem gondolom, hogy hibás a diagnózis. A CT vizsgálat érdekes, még sosem estem át ezen, a leletet is megkapom rövid várakozás után. Nahát, ettől nem lettem boldogabb, sőt! A jobb vesémben egy 8x 8.5x7 cm-es  " necrotikus térfoglaló folyamat" található. Ezen túlmenően a "vesehilus magasságában 5x3cm -es megnagyobbodott nyirokcsomó van, és a hasi aorta is szűk."

Mindezzel a tudással visszamentem az urológushoz, aki egyértelműen a  vese eltávolítását javasolta, és azt, hogy keressek egy sebészt. Volt sebész ismerős, aki elküldött EKG, labor, tüdőröntgen vizsgálatokra, lelkiismeretesen egy hétig vizsgálgatta a leleteimet,  és aztán velem együtt megnézte még egyszer a CT képet a számítógépen. Arra a következtetésre jutott, hogy ez  olyan komplikált műtét , amit abban a kórházban nem tudnak biztonsággal elvégezni, de elküldött egy másik kórház másik orvosához. Egy veseeltávolítás önmagában sem egy örömünnep, de ha még nem is akad rá vállalkozó, az már igazán aggasztó. Néhány nap múlva fogadott az új orvosom, és  elmondta, hogy vállalja a műtétet, jó esélyem van a gyógyulásra, de ez nem veszélytelen beavatkozás. Megkérdeztem,van-e valami más megoldás erre a problémára, a válasz az volt: ez az egyetlen esélye. Akkor vágjunk bele, mondtam. Megbeszéltük a műtét időpontját, 4 nap múlva.Még az altató orvos részletesen kikérdezett a gyógyszerszedésemről.

Volt néhány napom, hogy elintézzek fontos dolgokat, optimistán vásároljak néhány szép fehérneműt, és felkészüljek a műtétre. Minden olyan gyorsan történt, szinte hihetetlen volt, hogy ez az én történetem. A műtét előtt a legnehezebb az éhezés volt, de minden nővér és orvos gondos és figyelmes volt az előkészületek során. A műtőben csupaszon, kiszolgáltatva és vacogva alig vártam. hogy elaltassanak. Kint a lányom izgulta végig a három órát, amíg befejeződött a műtét, és bekerültem az intenzív osztályra. Ott  három nap alatt erőre kaptam és a légkondi volt a legjobb, mert kint 40C volt. Egy hét múlva elhagyhattam a kórházat, még otthon egy hónapig véralvadás gátló injekciókat adtam magamnak az átszabott hasamba. A varratok kiszedése elég nehezen ment, megizzasztott mindkettőnket. Még hátra volt a szövettani vizsgálat, szerencsére  kedvezően alakult.

Azóta negyedévenként megyek kontroll vizsgálatra a kórházba, viszem a laborleletemet és ott hasi ultrahang  és félévente tüdőröntgen  vizsgálatot végeznek. Szerencsére jól érzem magam, bár ezt a műtét előtt is elmondhattam magamról. Egyébként nem nagyon felelek meg a rák rizikókaktorainak, mivel mindig is ideális volt a testsúlyom (158/56), rengeteget mozgok, nagy kutyám naponta két órát sétáltat engem, nem dohányzom, nem iszom . Bármely tesztet kitöltve mindig az a válasz, hogy semmi esélyem arra, hogy rákos beteg legyek. Ebben bízva nagyon aktív életet élek, sokat járok színházba, hangversenyre, tanulok angolul, egy civil szervezet munkájában veszek részt,  utazom, kirándulok, dolgozom a kertemben.