Pszichés és depressziós eredetű alvászavar

Téma címkék: Alvászavar , Depresszió  

Három éve, talán több is, kezdődött az alváspoblémám. Pár órai alvás után, ami kb. 2-3 óra, éjjel kipattant a szemem és nem jött álom a szememre. Először, hogy teljen az idő takarítottam éjjel, üvegfestéssel  múlattam az időt, majd reggel mint mindenki más elindult dolgozni. Ez így ment egy évig! A nappalok egyre nehezebben teltek, főnökömnek már jeleztem, érzem vésztartalékaimat élem.

Mikor betelt a pohár és reggel hatkor még mindig azt vártam, hogy hátha elalszom, elmentem az ideggondozóba. Ott beutaltak a Délpesti Kórház pszihiátriájára. Féltem az ott levő emberektől. Teletömtek gyógyszerrel, amitől ugyan aludtam, de amit még nem említettem az az volt a nem alvásom évében, hogy kezdtem halucinálni. Ettől azért nem azt kell gondolni, hogy hülye lettem, csupán tisztán hallottam, hogy szólít a lányom, bár ő nem volt sehol. Ez totális idegkimerültség oka volt. A lényeg, hazamentem saját felelősségre három hét után, mert azt a mocskot, agyon gyógyszerezett betegeket és skrozofén embereket már képtelen voltam elviselni. Egyszer mondta a doktornő Ön nem ide való, de akkor hova? Otthon vettem igazán észre, hogy ezekkel a gyógyszerekkel képtelen vagyok a legaprobb feladatokat is ellátni.

Máshoz fordultam. A helyi ideggondózóban a dokinő nem túlzom Fél év alatt 9 féle antidepresszánst írt fel, ez mellett 6-8 Sanval 10 mg-os altatóval aludtam. Eredmény: +20 kg, fulladás, állandó lábfájás, nehéz gondolkozás.

Besokaltam. Elmentem a Honvédkórház alvás ambulanciájára. A doktor úrnak elsoroltam milylen gyógyszereket szedek. Szó szerint idézem: "Ki volt az az álat, aki magának ennyi gyógyszert felírt? Meg is hallhatott volna. Befeküdtem egy éjszakára. Ott megállapították, hogy valóban nem alszom, 8 óra alatt a gépek kimutatták, hogy 5 perc mély alvásom van. Kiderithetetlen eredetű alvászavarom van. Azóta szintén ebben a kórházben havonta járok egy pszihiáterhez. Minden hónapban megyek, kérdi hogy van. Mondom, felír egy havi gyógyszert és "jöjjön egy hónap múlva" búcsúval eljövök. Ez így megy már harmadik éve, bár már csak egy antidepresszánst szedek és 2 db 10 mg-os altatót, de hogy ez meddig tart és mikor múlik el a még mindig meglévő alvászavarom nem tudom.

Ördögi kör! Hogyan tovább? Ezt senki sem gondolhatja. hogy ez a segítség és a gyógyulás!

2008.10.01 13:19 | reménytelenül
licsajer
 
2009.06.03 16:22

jobb lenne nagyon gyorsan leszokni ezekről a dolgokról! nem egészséges és lehet hogy egy idő után már ez sem fog hatni

anibani53
 
2009.05.28 16:29

Nem megoldás az altazó és antidepresszánsok szedése. Én is ezen az úton próbálkoztam, nekem sem volt mély alvásom 30 évig kínlódtam Két éve ajánlotta ismerősöm a MELATONIN nevü szert, amit most már gyógyszertárokban lehet kapni. Amióta szedem, átalszom az éjszakát, próbálja ki mindenki, aki ilyen alvásproblémákkal kűzd!

klmáan
 
2008.11.29 02:37

Szia Sorstárs! Ezt élem át én is. Egy fél altatóval kezdtem 2 éve nyáron(29 év után, 5gyerek, és el lettem hagyva), de ugy éreztem, kellene valami "rendes"gyógyszer, ami egy kicsit könnyebbé teszi a napjaimat is! Vidékre jártam autóval tanítani, de gyakran azt vettem észre, hogy "megérkeztem", mert az utat végig sirtam. Gondoltam naivan, hogy egy antidepr..-tól tényleg alszom majd és jó kedvem is lesz. Na persze ez nem igaz! Kiirtak táppénzre, még szerencse, mert éjjel nappal rosszul voltam, semmit nem aludtam, de kellőn kába is lettem. A tetejében, olyan égtelen szájszárazságom lett, hogy"recsegett" a nyálkahártyám, ittam és wc-re támolyogtam. Rendes volt az orvos, hagyta, hogy egy homeop-ás szert használjak,meg az altatót, és maradhattam még  itthon. De! Idén januárban krónikus betegségemre kezelést kezdtek, aminek mellékhatása lehet alvászavar, szájszárazságstb.. Fokozatosan eljutottam 1,5 db 0,5-ös nyugtatóhoz+ 3 dr altatóhoz, amitből 1-et lehetne enni 1hónapig. 2nél kértem a családorvost, hogy adjon erőssebbet mert 2-t eszem, és drága is. Mondta, hogy ő nem tud erőssebbet meg többet se felirni. Nem kérdezte meg, honnét szerzem a másikat. Ez ismétlődött a kezelőorvosnál is . Igy két oldalról hozzájutottam a 2-höz meg még többhöz is. Megelégeltem a dolgot és újból elmentem a pszichiáterhez. Felirta a régi gyógyszert más néven,a többi helyett. A hatás még borzalmasabb volt. Rossz közérzet, kábaság, nem alvás, sznyhártya "recsegés", . nappal meg elájulás. Visszatértem az "beváltakhoz" s igy jutottam a fent irt dózishoz, pedig már kezelés sincs. A múlt hónapban bejelentkeztem a SOTE Magatartást-i Int-et Alvásambulanciájára, nagyon bizva és remélve, hogy ott majd megoldják a gondomat. A javaslatuk az amit Veled csinálnak. Ezt nem akartam elkezdeni, mert tudom, hogy egy antidepr-ról talán még nehezebb leszokni, mint az altatókról. Azt mondták, hogy 3-4 hét kell ahhoz, hogy hozzászokjak az antid.-hez s  utána már nem leszek tőle rosszul. Na erre nincs időm, meg pénzem, meg kedvem s +20 kg sem hiányzik! Igy most ott tartok, hogy " csináld magad akció". Feleket elhagyva, húzva az időt éjjel, kevesebbet alszom, de ugyanakkor kelek, hogy elfáradjak. Nem kell mennem dolgozni ,.igy most ez a feladatom.  Már azért is szeretnék túl lenni ezen az "ügyön", mert kezdek felfedezni magamon egy-két tünetet, ami mellékhatásként  fel van tüntetve az altatón: mozgáskordinációs zavar, rövidtávu memória, stb. Be is jelentkeztem EEG-re, s bizom benne, hogy meguszom ezt a "sztorit" épp ésszel! Terápiámhoz tanultam meg netezni ,amit nagyon élvezek. Remélem sikerül mielőbb megszabadulniom, amit neked is szivből kivánok!

zizi
 
2008.10.05 09:03

Hali ! keressél meg a csabi4@gmail.com cimen  megprobálok segiteni

én egy másik forumon vagyok segitő és ilyen problémák ott is előfordulnak és ezen természetes anyagokkal +homeopátiával lehet segiteni szerintem  egy probát megér :)

 

Ossza meg Ön is betegsége, felépülése történetét!

Olvassa el sorstársai sztorijait, csatlakozzon az Önt érdeklő betegségek közösségéhez vagy keressen megbízható forrásokból.

Ha technikai kérdése van, írjon nekünk!
Lépjen be

Legfrissebb történetek

Legfrissebb hozzászólások